Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-10-11 / 291. szám
1994. december 10-11., szombat - vasárnap Hazai Körkép 3. oldal Meztelen világ N em szerettem az EBEÉ-t. Nem azt kiáltotta, hogy a király meztelen, hanem azt, hogy a világ meztelen. Meztelen a fagyban, meztelen a tűzvészben. A lélekre senki sem szabott golyóálló mellényt. A kis népek meggyilkolhatok. Az ENSZ nem nagyhatalom. Dumaparti, fehér tankjai fölhúzós játékszerek. E században derült ki a legkegyetlenebbül, hogy csak a halálra van pénz: az életre nincs, az életmentő eszmék rendre megbuknak. Isten tudja, mit akar az ördög; ördög tudja, mit akar az Isten velünk. A pápa imádkozik, a bombák robbannak. A müezzinek sem zümmögnek már: temetnek. Egymás ellen temetnek a római katolikus, a görögkeleti, a mohamedán papok, mindeközben az áhita- tos béke hívei, ugye. Olyan ez a háború, mintha csak áldozatai lennének: nincs - nemde - egyetlen gyilkosa sem. Ártatlan minden öldöklő, védekezett minden halott. Mennyi intézményesített nemzetközi szervezete van a tehetetlenségnek! Afféle politikai Vöröskereszt a NATO, az Európai Tanács, az Európai ez meg az - de mintha egyetlen mentőautója sem lenne, s ha van, nincs benzinje, nincs sofőrje, ha van, nincs kötszere, gyógyszere, ha van elsősegély ládikája, nem engedik be a sebesültek közé, ha beeresztik, kilövik. Legfennebb halottakat szállít. Tudom, nem illik ily borúlátónak lenni. Vidáman kellene énekelni fél Európa temetésén. E háborúban, melyben már nincsenek hősi halottak, csak áldozatok. És nem illik temetésen fohászkodás helyett szitkozódni, egyházi siratóénekek helyett indulókat pattogni. Úgy tetszik, biztonságot csak közveszélyesen lehet teremteni. Az öngyilkos világpolitika már rég nem ért önmagához. A nagyhatalmak képtelenek pacifikálni Boszniát, talán mert nem is akarják. Valamire netán jó nekik a folyamatos helyi halál és kontinentális fenyegetés? Lehet, hogy nincs igazam. Lehet, hogy csak világpolitikai rossz kedvem van. Tán elmúlik - mint a világháborúk, amelyek után millió sírhant marad. H ősök temetője helyett azt írnám a bejárat fölé: „Áldozatok és gyilkosok temetője. Tiszta jövedelme X milliárd.” Bodor Pál Balassagyarmaton elkészült a Dózsa-portré SZALMONELLA A BOLYAIBAN: NEM VOLT ÁTSÜTVE A MÁGLYARAKÁS Hazamentek a betegek a fertőző osztályról Az már bizonyos, hogy a nem megfelelően átsütött máglyarakás okozta a salgótarjáni Bolyai Gimnáziumban a múlt hét végén kezdődött szalmonella megbetegedéseket. Még tavasszal készítette el Lengyel Péter balassagyarmati művész tanár Szabó Lőrinc portréját, melyet az Ifjúság Úti Általános Iskola előcsarnokában helyeztek el. A művész pár hete hozzálátott Dózsa György portréjának megfestéséhez. Előtte azonban hosszasan tanulmányozta azt a kort, melyben a parasztvezér élt. Eddig nem sok művész vállalkozott Dózsa ábrázolására, akik pedig megtették egyfajta idealizált képet festettek róla. Lengyel Péter realista ábrázolása egészen fantasztikus hatást vált ki a szemlélődőbői. Valósággal megborzong az ember, ha a szigorú tekintetű ember szemébe néz. Elszántság, határozottság sugárzik a személyiségéből. A 110 széles és 170 centiméter magas portré elkészült. Most ünnepli a Dózsa György Általános Iskola fennállásának huszonöt éves évfordulóját. Ebből az alkalomból függesztik ki az iskola aulájában a Lengyel Péter hatalmas méretű művét, amelyet a művész tiszteledíj nélkül festett meg. Á. T. De csak valószínűsíthető, hogy az ehhez felhasznált tojás volt fertőzött, ugyanis - mint arról Dr. Dömsödi Péter megyei tisztifőorvos tájékoztatott - más adalékanyagban is lehetett a baktérium. Az úgynevezett szalmonella pozitívak száma elérte a kilencvenötöt, (az enyhébb lefolyású szalmo- nellózisról, az enteritidiszről van szó,) közülük hetvenen betegedtek meg. A többiek ürítik ugyan a kórokozót, de tünetmentesek. Hárman kerültek a balassaA közelmúltban lezajlott második, megyei népdalverseny győzteseinek neveit már közöltük. A különdíjasok listáját az alábbiakban ismertetjük: Pásztó város különdíját Pet- rásné Lengyel Magdolna osztályvezető adta át Bakos Katalin, a salgótarjáni Gagarin iskola, Fekete Klaudia a pásztói Rajeczky zeneiskola, Horváth Andrea, a salgótarjáni zeneiskola és Radván Réka, a pásztói Rajeczky zeneiskola tanulójának. Buják. Király József, a pásztói rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója a családok nemzetközi éve keretében tartott előadásokat az iskolában Bűnmegelőzés a családokon gyarmati kórház fertőzőosztályára, amelynek vezető főorvosától megtudtuk, hogy a kezeltek már jól vannak, így pénteken hazamehettek. A friss, de nem fertőtlenített tojás is okozhat betegséget, ezért előírás a vendéglátásban a fertőtlenítés. A tisztiorvosi szolgálat még folytatja a vizsgálatokat, végső eredmény két hét múlva várható. Ez a mostani a hiányzások hete a Bolyai gimnáziumban. Ám csak részben a szalmonella miatt. Tudniillik ebben az időA Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet különdíját Váraljai Flóra mátranováki általános iskola diákja vette át. A Rajeczky Benjamin szülői munkaközösség különdíját Makó Márió, káliói általános iskola, Lucza Gábor, a nagy- bárkányi általános iskola, a zeneiskola különdíját Halász Beáta, a balassagyarmati Szent Imre keresztényiskola, a pásztói Teleki Pál Könyvtár és Művelődési Központ különdíját Bobály Vanda, a szécsényi zeneiskola, a pásztói Scheili keresztül címmel. Az első előadás 140 tanuló jelenlétében, a második 120 szülő előtt hangzott el. Király József a dohányzás, az alkohol, a drog, és az AIDS veszélyeire vetítéssel is szakban zajlottak az országos középiskolai tanulmányi versenyek, melyeken néhány tucat bolyais is részt vett. így volt olyan nap, amikor a hiányzók száma megközelítette a kétszázat. (Ötszáznegyven diák jár ide). Az igazgatónőt sok szülő ostromolta telefonon azzal, várható-e hogy esetleg bezárják az iskolát. Szabó Istvánná lapunknak elmondta, hogy ilyen intézkedést csakis a tisztiorvosi intézet hozhat. Személyes érdeklődésére azonban az illetékesek azt válaszolták, hogy a szalmonella nem fertőző, ezért nem indokolt iskolaszünetet tartani. Mihalik Júlia László magánkereskedő különdíját Szőrös Erika, a vanyarci általános iskola, Vikovics Anikó, mohorai általános iskola, Szőllősi Mária iparművész különdíját Burján Éva, a káliói általános iskola, Perényi Anna grafikusművész különdíját Oláh Renáta, a balassagyarmati Petőfi iskola, Antal András keramikus művész különdíját Kovács László nézsai általános iskola diákja vette át. Egyébként a népdalverseny valamennyi résztvevője emléklapot kapott. felhívta a figyelmet, majd megvitatták a felmerült kérdéseket. Jelen volt Erdei László, a pásztói ügyészségi fogalmazó is, aki a fiatalokat érintő kérdésekről szólt a szülőkhöz. A NAP HÍREI Fogadónap Salgótarján. Keller Mihály ezredes, Nógrád megyei hadkiegészítő parancsnok december 12-én, hétfőn 8-tól 15 óráig tart fogadónapot a megyei parancsnokság épületében, az Ady Endre út 3/c. alatt. Kész a gázvezeték Varsány. A tervezett időponttól korábban gyújthatták meg a gázfáklyát a községben. Az intézmények egy részét már földgázzal fűtik, és a rákötési engedéllyel rendelkezők folyamatosan jutnak a korszerű, környezetkímélő energiához. Segélyakciók Balassagyarmat-Rétság. A Vöröskereszt megyei szervezete decemberben is szervez segélyakciókat. Ezek keretében a börtönben lévőknek, illetve az idegen- rendészeti közösségi szálláson élőknek ruhát, élelmiszert szaloncukrot ajándékoztak. Rétság térségében pedig negyvenöt rászoruló gyermek koncertlátogatását tették lehetővé. Gyermekkönyvhét Salgótarján. A gazdag programú rendezvénysorozat tegnap zárult a Balassi Bálint Könyvtárban. Az érdeklődők a madár- és természetvédelemről hallgathattak meg előadást illetve nézhettek meg videofilmeket. A rendezvény vendége volt Drexler Szilárd, a Madár és Természetvédelmi Egyesület elnöke, valamint Varga Ferenc ornitológus. Katonai eskü Balassagyarmat. Száztíz újonc határőr tesz fogadalmat ma 10.30 órakor a Hősök terén. Viki is fellép Pásztó. A Balassagyarmati Szuzuki Szalon kiállítást és vásárt rendez a művelődési házban. A kiállítás december 14-éig látható, naponta 10- től 17 óráig. December 11- én, vasárnap 15 órakor a neves énekes, Viki ad koncertet. Belőpődíj nincs. Iskolagaléria Bátonyterenye. December 12- én, hétfőn 14.30 órakor Cene Gál István olajfestményeiből rendeznek kiállítást az Erkel Ferenc Általános Iskola galériájában. A tárlatot megnyitja Knizséné Ivá- nyi Zsuzsa. ÉBER FELÜGYELET. A Tarjánhő Kft. dolgozói folyamatosan figyelemmel kísérik Salgótarján fűtésellátását. Pál László a szivattyút ellenőrzi. Fotó: Verebélyi A. Itália Salgótarjánban Olasz importból származó bútorokat árusító szalon nyílt tegnap délelőtt a nógrádi megye- székhelyen, a volt Bányász Művelődési Ház Bajcsy-Zsilinszky úti épületében. A tulajdonos Szegedi Erei Vállalkozásszervező Kft.-nek ez első Nógrád megyei érdekeltsége. Az Itália névre keresztelt szalonban elsősorban hálószoba-berendezések, ülőgarnitúrák, étkezők, fürdőszoba-felszerelések, valamint csempék és padlóburkoló anyagok vásárolhatók. Fotó: Gyúr ián Tibor Különdíjasok a megyei népdalversenyen 1994: A CSALÁDOK NEMZETKÖZI ÉVE Párbeszéd a bűnmegelőzésről: gyerekekkel, szülőkkel A SZÉCSÉNYI SZŐKE GITTA LETT A MISS FRIDERIKUSZ Gratulálunk, de kinek és mihez? Szegény emberfia, no és lánya, a napi egész napos robottól megfáradva hazavergődik nagy nehezen, berakja a mikroba az anyósa által készített brassóit, majd a meleg étellel az ölében - rossz szokás szerint - leül a televízió elé, hogy áhitattal figyelje Friderikusz Sándor műsorát. Sokak Fridije csütörtök este két igazságosztás és közetetés között meghívott néhány iga- j zán csinos lányt a műsorába, j akik hazánk valamelyik - van bőven - szépségversenyén diadalmaskodtak. A lányokat szép sorjában bemutatta, tett egy-két megjegyzést, majd pedig elbeszélgetett a népes hölgykoszorúval. Illetve nagyjából csak egy hölgyeménnyel, aki valószínűleg a leghíresebb, a legszebb, no és „legkellemesebb” akcentussal beszéli a magyart. Teheti a szentem, mert Nyugaton volt fotózni egy pár napot, és ez idő alatt csak angolul ga- gyarászott és állítólag így is gondolkodott. Ezért felejtett el magyarul. Ha jól emlékszem, ilyen teremtésekre mondják, hogyha elesik, biztos arcra esik, mert az van neki ám bőven! A csinos lányok sokaságában ott volt Szőke Gitta is, aki ugye nógrádi, méghozzá szécsényi. Gitta szépen mosolygott, válaszolgatott, no és nyert. Fridi ugyanis megszavaztatta a közönséget, hogy a jelenlévő hölgyek közül ki legyen a Miss Friderikusz. A rendkívül hozzáértő közönség a mi Gittánkat tapsolta az első helyre, így őt koronázta meg a mi kedves Sanyink. Gratulálunk Gitta, és sok sikert kívánunk a továbbiakra is, de . . . De nem tudom eldönteni, hogy mit is ér ez a díj, ez az elismerés Gitta számára? A műsort, az arcokat figyelve, meggyőződésem, hogy neki is vannak fenntartásai, de a televízió az nagy úr. A nyilvánosság pedig nagyon fontos. Úgyhogy nem is elsősorban Gittának gratulálunk, hanem Fridinek, hogy a szép hölgyek által vitt valami színt, üdesé- I get műsorába. Eddig ez nem nagyon fordult még elő a műsoraiban.- dété Gyarmati betlehemek Első alkalommal kerül sor Magyarországon 1945 óta az Országos Betlehemi Jászol kiállítására, amelyre százhúsz hivatásos és amatőr kézműves küldte el pályaművét. Az Ipar- művészeti Lektorátus, a Népi Iparművészeti Tanács és az IPOSZ Kézműves Tanácsa szakembereiből álló zsűri 150 pályaművet bírált el. Á két fődíj mellett még huszonegyet díjazott, s közel százat úgy értékelt, hogy kiállításra kerülhetnek. Á 40-es években dr. Schwartz Elemér ciszterci szerzetes professzor által kezdeményezett betlehem-készítő mozgalom hagyományait újra élesztő országos tárlaton a balassagyarmati Török János és Jánosné kosárfonó népi iparművészek munkái is láthatók december 10-től január 8-ig Budapesten, a Villányi úti Szent Imre plébánia-templomban. (v. a.) KÍVÁNCSISKODÓ Nincs mód a visszaigénylésre Olvasónk 1991-ben kezdte el az építkezést. 1993-ig kétszer igényelt vissza áfát. Ez év áprilisában megkapta a végleges lakhatási engedélyt. Szeptemberben bement az APEH salgótarjáni irodájába érdeklődni, mennyi összegről kell számlát vinni ahhoz, hogy az áfát visszakapják. Közölték vele, hogy 80 ezer forintra emelkedett ez az összeg. Mivel csak 70 ezerről volt számlájuk, újra vásároltak. E hónap 21-én már 103 833 forint értékű számlájuk volt. Akkor közölték velük, hogy a végleges lakhatási engedélytől számított hat hónapon belül igényelhetik vissza az utolsó térítést. Hogyan kaphatja meg az áfát? Az APEH Nógrád Megyei Igazgatóságának válasza szerint, mivel olvasónk a lakhatási engedélyt 1994. április 13-án kapta meg, a visszaigénylési jogosultsága innen számított hat hónapig, vagyis 1994 októberéig állt fenn. Gyetvai Gézáné salgótarjáni olvasónk arra kíváncsi, hogy miután a szomszédja által rosszul megépített szennyvízgödörből a víz az ő lakásába jutott, indokolt-e a szoba fertőtlenítése, ahol két és fél éves gyermek is él? Azt is kérdezi, hogy műszakilag nem megfelelő bukó- és fordító műtárgy ásott kúttal 2 méterre fent maradhat-e, vagy pedig kötelező az előírt 10 méteres távolság betartása? % • ? < *