Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-09 / 290. szám

1994. december 9., péntek Szécsény Es Környéke 5. oldal HÍRLAP-OLVASÓSZOLGÁLAT Szécsényi kirendeltségünk inától működik Lapunk a szécsényi városhá­zán kirendeltséget nyitott, ahol ezentúl a pénteki napo­kon, 9 és 12 óra között Fa­ragó Zoltán, munkatársunk várja szécsényi és a környék­beli olvasókat. Figyelje az útbaigazító feliratot vagy érdeklődjön a portán! Mint ismeretes korábban ezt a feladatot Bobál Gyula főmunkatársunk látta el, ő azonban a jövőben más megbízatásnak tesz eleget, fontos területekről tudósítja lapunkat. Felkészült télre a Szent Jób Lassan beköszönt a tél. Hiába, hogy ragyog a napfény, már hi­degek az éjszakák. A gyógy­szertárak felkészültek a hideg fogadására. Mivel egyre gyako­ribbak a meghűléses betegsé­gek, a megelőzést, a gyógyítást szolgáló gyógyszereket besze­rezték. Szabóné Rózsahegyi Ka­talin, a szécsényi Szent Jób Pa­tika vezetője, a megbetegedé­seket illetően derűlátó. Azt mondta, hogy az idén nincs annyi meghűléses beteg, mint az elmúlt esztendő azonos idő­szakában. Ettől eltekintve a Szent Jób gyógyszertár gondosan felké­szült a szükséges gyógyszerek beszerzésére. Különböző anti­biotikumokat, lázcsillapítókat, köhögést enyhítő gyógyszere­ket raktároztak fel. Figyelem­mel a természetes gyógyítás el­terjedésére, növényi eredetű gyógyító szereket is beszerez­tek. A Szent Jób patikát a tél nem éri váratlanul. Öregek napja politika nélkül SÁGÚJFALU. A község ön- kormányzata már a negyedik alkalommal rendezi meg az öregek napját. A 65 évesnél idősebb helybelieket december 17-én, 14 órára várják a műve­lődési házba. Jelképes - 500 fo­rint értékű - csomagot kapnak az idősek, és műsorral is meg­ajándékozzák őket. Amint a fa­luújságban írják: „ennyi odafi­gyelést, gondoskodást megér­demelnek szüléink, nagyszüle- ink, hisz' nem az ajándékcso­mag értéke a fontos, hanem a vele adott szeretet és megbe­csülés.” Az idei költségvetés tervezésekor - véletlenül, hi­szen akkor még nem tudhatták az időpontot - az önkormány­zati választások utánra időzítet­ték az ünnepséget. Ezzel kizár­ható a kampány vádja, amellyel jogtalanul illették őket. ISKOLÁBA JÁR AZ ORVOS. Pilinyben néhány hete nyi­tották meg az új körzeti orvosi rendelőt az átalakított általános is­kola földszintjén, s szerdánként van rendelés. Képünkön: dr. Szerémi József háziorvos Kocsis Sándor asszisztens segít­ségével Pohánka Béláné vérnyomását ellenőrzi. Fotó: -rt­Egyre csak fogy a rendőr Szécsényben A rendőrség és az önkormányzatok kapcsolata rendszeres na­pirendje a képviselő-testületi üléseknek, és mint tapasztalható, a helyi önigazgatás és a rendőrség is többet tehet a közrend, közbiztonság erősítéséért. Bár ismertek, hogy melyek az alap­vető teendők, mégis a megtörtént események, esetek arra utal­nak, hogy fokozni kell a megelőző munkát, az együttműködést. Dr. Fiavasi Zoltán őrnagy, Szécsény rendőrkapitánya nyíl­tan feltárta a közrendvédelmi munkájuk jellemző számait, és nem titkolta el gondjaikat sem. Elmondta, hogy a parancs­noki állománnyal együtt 29 egyenruhás rendőr teljesít szol­gálatot a városban és térségé­ben, köztük kilenc körzeti megbízott. Kevés a létszám, és nehéz a szolgálatot úgy vezényelni, hogy a nap minden percében - valahol - és a legveszélyezte­tettebb helyeken jelen legyen egy-egy rendőr. Az év első 10 hónapjában 30 ezer órában láttak el közterületi szolgálatot a szécsényi rend­őrök. A működési körzetben rendszeresek a közlekedési és a közbiztonsági akciók. Az év eltelt időszakában 8 körözött személyt, 56 bűncse­lekmény elkövetőt, valamint hat olyan személyt fogtak el, akik súlyosan megsértették tör­vényeinket. Az intézkedések során 36 személy szegült ellen, akikkel szemben - a helyzeteknek meg­felelően - kényszerítő eszközt kellett alkalmazni. Kétmillió forint büntetés A legfrissebb összegzett ada­tok szerint 141 személy ellen kezdeményeztek büntető, 153 személy ellen szabálysértési el­járást, amelynek többségét a közlekedési szabályok súlyos megsértése indokolta. Közel 2100 embert bírságol­tak meg a helyszínen, és a ki­szabott bírság összege közel 2 millió forint. Alkoholszondás ellenőrzést 1076 esetben végez­tek, 51 alkalommal pozitív volt a vizsgálat, 15-en tagadták Dr. Havasi Zoltán: Több az ügyeskedő meg, de itt is beigazolódott a vérvétel után a pozitív ered­mény. Kedvező jelenség, hogy Szé­csény utcáin újra megjelentek a sétálva járőröző rendőrök. Havasi úr arra is kitért, hogy több, mint ezerszer vonultak ki a szolgálatos rendőrök segít­ségnyújtás címén. A hívások többsége a kör­nyező településekről érkezett. Ezzel kapcsolatosan elhang­zott, hogy 30 százalékkal nőtt az ittas járművezető miatt kez­deményezett eljárások száma. A működési körzetben 54 köz­úti balesetnél kellett intézkedni, melyből kettő sajnos, halálos kimenetelű volt. Több az ittas „autópilóta” Tíz esetnél súlyos, 18-nál könnyű sérülés történt. 24 vég­ződött anyagi kárral és figyel­meztető az is, hogy a balesetet okozó gépjárművezetők közül kilenc fő ittas volt. Megszaporodtak a gépjár­műből történt lopások, és meg­nőtt a gyermekkorú elkövetők általi bűncselekmények száma. Megtudtuk, hogy a gyermekek szülei csak csínyként ismerik el a megtörtént eseteket. A rendőrnyomozók munkájának köszönhető, hogy a nyomozások eredményessége állandósult, a fel­derítési eredmény pedig 9 százalék­kal javult. A bűn- cselekmények kétharmadát is­meretlen tettesek követték el. A város lakói közül többen kér­ték, hogy a rendőr­kapitányság a nem turisztikai céllal érkező kül­földieket, első­sorban a román és az ukrán nemzeti­ségű állampolgárokat fokozot­tabban kísérje figyelemmel. A rendőrkapitány reagálásából megtudtuk, hogy ez így is van. Több esetben szabálysértési el­járást, sőt kitiltást is kezdemé­nyeztek. Az is kitudódott, hogy Szécsényben több olyan család van, aki kiadja lakását a csen- cselő külföldieknek, akik itt megtelepednek, és a „kereske­delmi” akcióikat innen irányít­ják és szervezik. Képzettebb rendőrök lesznek Arra a kérdésre, hogy van-e, lesz-e elegendő rendőr, a kapi­tányság vezetője így válaszolt: -A hatályba lépett rendőr­ségi törvény várhatóan átme­neti nehézséget okoz, mert olyan állománymozgás veszi kezdetét, amely kihat a lét­számra. Rendőr ezentúl csak kétéves rendőr-szakközépis­kola elvégzése után láthat el szolgálatot, többen közel állnak a nyugdíjazásukhoz, és néhá- nyan a leszerelés gondolatával is foglalkoznak. Rácz András HUMÁNUS CSELEKEDETÜK EMBERTÁRSAKAT GYÓGYÍT - KITÜNTETETT VÉRADÓK Segítő embertársak ünnepe a városban Nemrégiben véradó napi ün­nepséget tartottak Szécsény­ben. Juhászné Kincses Helén, a Vöröskereszt megyei titkára köszöntötte a vendégeket s elmondta, hogy a meggyó­gyultak köszönetéi a véradó napi ünnepségek résztvevőin át eljutnak a szintén ismeret­len, egészséges véradókhoz. Szerencsére sokan vannak.- Kik kaptak kitüntetést? - kérdeztük Zsíros Lajosnét, a vá­rosi vezetőség szervezőjét.- Örömmel ismertetem a ne­veket, megérdemlik a nyilvá­nosságot! Van egy hetvensze­res véradónk, a város volt gyógyszerésze, Bállá Tibor személyében, aki munkatársait is erre a nemes cselekedetre mozgósította. Hozzá hasonlóan cselekedett Vikor István, aki gazdasági vezetőként mutat példát munkatársai körében. Antal Károlyné és Oláh Béláné negyvenszer adott vért és har­mincszor Póczos Imréné és Varga Lászlóné. Antal Jó- zsefné, a ságújfalui vöröske­reszt szervezet titkára húszszo­ros véradó, és hozzá hasonló ki­tüntetést kapott 7 szécsényi la­kos is, Dropcsa Lászlóné, Bá­rány Gábor, Gajzinger László, Kuris János, Tóth György, Tö- zsér József és Verbói László. Örömmel vették át kitüntetése­iket a tízszeres véradók is: Ba- lázsné Hegyi Erzsébet, Demus Sándorné, Kulcsár Gyuláné, Németh Zoltánné, Figura Já­nos, Deák Lászlóné, Tornyos Ferenc, Pálmány Béla és Percze Ferenc. A szécsényi Vöröske­reszt-aktivisták példamutató munkájának híre, elért eredmé­nyei ismertté váltak az ország­ban is. Az egyik legjobb aktí­vánkat, Ispán Józsefnét, a Vér­adó Mozgalomért-emlékérem ezüst fokozatával tüntették ki. Hozzá hasonlóan többen része­sültek országos és megyei szintű elismerésben, az átadott emléklap nemcsak emlékeztet egy humánus cselekedetsorra, hanem késztet is az embertársa­ink iránti kötelezettségekre. R. RÖVIDEN SZÉCSÉNY. Az Indust- ria-Szécsény Kft. mezőgaz­dasági gépegységei befejez­ték az őszi mezőgazdasági munkát. Háromszáz hektá­ron őszi vetést és mélyszán­tást végeztek. A Nagylóc és Benczúrfalva között lévő te­rületükön hetven hektáron feltörték a korábbi gyepet, amelyen jövőre növényter­mesztést terveznek. Ötszáz hektáron bérszántást is vál­laltak. LUDÁNYHALÁSZI. A község polgári védelmi cso­portja Pesák Tamás vezeté­sével évi közgyűlést tartott. A polgári védelem feladatait beszélték meg, amely kiter­jed a község rendjének a fenntartására is. NÓGRÁDSZAKÁL. Hí­vatlan házbontók garázdál­kodtak M. I. öröklött házá­nál. Nevezett az anyai örök­sége megtekintésére ment a községbe, amikor azt látta, hogy ismeretlen tettesek le­bontották a ház tetejét, elvit­ték a bútorokat és más érté­keket. Az ügyet a rendőrség vizsgálja. Pl LINY. A Pilinyért Ala­pítvány új helyre költöztette a községben fenntartott élelmiszerüzletét: a szécsé­nyi áfész régi boltját vették bérbe, öt éves időtartamra. Az élelmiszerüzlet profit nélkül, szociális okokból és célokkal működik. NAGYLÓC. A községben lévő faüzem készíti azokat a raklapokat, amelyek a tégla­szállításhoz nélkülözhetet­len. Eddig 2500 darabot szállítottak el. Nagyobb a kereslet az Euro-raklapok iránt. Eddig ebből 4000 da­rab készült el. Az oldalt szerkesztette Faragó Zoltán Holnapi lapszámunkban Salgótarján és környéke Szertefoszlott a magángazdálkodás reménye Ez lett a vége. Varga Gézának a magángazdálkodásba vetett reménye teljesen szertefoszlott. A kárpótlásként kapott földjét felajánlotta a litkei szövetkezetnek. Bérbe veszik-e avagy sem, nem tudja, azt majd a szövetkezet dönti el. Ő maga egyelőre külföldi munkalehetőségek után kutat... Néhány esztendővel ezelőtt, amikor Litkén is kimérték a kárpótlási földeket, Varga Gé­zának családi jusson, Litke és Ipolytamóc között, 24-25 hek­tárnyi termőföld jutott. Jó mi­nőségű a szántó. A háború előtti világban gazdagon ter­mett mindenféle konyhai ha­szonnövényt. A szövetkezetesí­tés után a közös gazdaság hasz­nosította. Kipróbált termőföld volt ez a terület, közel az Ipolyhoz. Varga Géza nagy reményekkel készült a magángazdálkodásra. Mindenféle jármű kezeléséhez ért, a föld megművelését is gyakorolta a háztájiban, de a szövetkezetben is. Egyetlen gond volt: a tőkehiány. Anélkül pedig, mint a koldusnak, üres a zsebe. És mintegy mentőöv­ként, megjelent a magángaz­dálkodókat pénztámogatásban részesítő törvény. Kamatmen­tesre hirdették, vissza nem térí- tendőnek. A falugazda dolga lett az igénylőket számba venni. Ezek között volt Varga Géza is. Megfelelt ő minden feltételnek. Vállalta a földmű­velést élete végéig is. Erre tett fel mindent. Azt is, hogy a tá­mogatást gépek beszerzésére fordítja.- Legjobb tudomásom sze­rint is, minden követelménynek megfeleltem - mondja. De nem csak ő lett támoga­tást igénylő egyéni gazda, vol­tak még néhányan. Ahogyan er­ről suttognak a faluban: addig osztották a pénzt, amíg a vá­lasztásokra készültek, de ami­kor az lezajlott, megszűnt a tá­mogatás. Varga Géza azt mondta, hogy a falugazda a kérdésére csak annyit válaszolt: „Elfogyott a pénz.” Jelenleg az a helyzet, hogy akik kaptak pénzt, azok gépeket vettek és dolgoznak vele. Szán­tanak, vetnek annak, aki megfi­zeti őket. Varga Gézának őszi munkát végeztek el, egyelőre tizenötezer forintért. Erre mondta, hogy jön majd a tava­szi munka, a nyári, az őszi, és ha nem a maga gazdája az em­ber, akkor még a gatyája is rá­megy a gazdálkodásra. Ez lett hát a vége. A magán- gazdálkodásba vetett nagy re­ménység Varga Gézáék szá­mára szertefoszlott. Bobál Nógrádszakálban kaput zárnak télire A község ön- kormányzata néhány hónapja [ hozta létre az öregek napközi­jét. Az idős em­berek azonban - egyelőre - nem szívesen látogat­ják az intéz­ményt: azt tart- j ják, hogy az emberek lenézik azokat, akik ide járnak. A szem­lélet azonban remélhetőleg változik nemso­kára. Az intéz- [ ményt mindene- I setre a téli idő- I szakra bezárják, és csak január I közepén nyitják j ki újra.

Next

/
Thumbnails
Contents