Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-05-06 / 261. szám

1994. november 5-6., szombat - vasárnap Hazai Körkép 3. oldal Problémák özöne a salgótarjáni lakossági fórumon Zsúfolásig megtelt a megyeszékhely művelődési központjának színházterme, ahol az esti órákban a lakossággal találkozott Horn Gyula miniszterelnök, pártelnök, Puszta Béla, MSZP vá­rosi polgármesterjelölt, házigazda közreműködésével. Tucatnyi országos és helyi problémát vetettek fel igen élesen és kritikusan a salgótarjániak, kérve a segítséget, a felsőbb szervek támoga­tását. S noha az előadó számos kérdésben csak ígéretet tudott tenni az intézkedésre, úgy tűnt, a résztvevők mégis elégedetten nyugtázták a válaszokat. A miniszterelnök a salgótarjáni amatőr költő, Pogonyi Margitka köszönését fogadja Hóm Gyula bevezetőjében utalt arra, hogy egy esztendővel ezelőtt járt utoljára a nógrádi megyeszékhelyen, s akkor jóval optimistábban tekintett a jö­vőbe. „Azóta sok illúziótól sza­badultam meg"- jegyezte meg, ám amit akkor választási be­szédként megfogalmazott, ma is követendő feladatként kíván megvalósítani. Rövid üdvözlő szavai után rögtön kérdések tömkelegé hangzott el. Többek között Sarló Béla azt tudakolta, miért nem foglalkozik kiemel­ten a kormány a nógrádi hátrá­nyos helyzettel. Hóm erre azt válaszolta, hogy decemberben kerül napirendre az a válság­program, amelyben egyebek mellett a síküveggyári és az acélgyári helyzet rendezése is szerepel. Gyepesi Béla nyugdí­jas, sokak nevében arra kérte a miniszterelnököt, hogy lépjen fel konkrétan a síküveggyári sportpálya elkótyavetyélése el­len, vizsgáltassa ki a gyári pri­vatizációt. Az oktatás ügyben dolgozók érdekeire hivatkozott Ruzsányi János, akinek vála­szolva az előadó elmondta, hogy ma 14 gyerek jut egy taní­tóra, s az elmúlt tanévben 28 százalékos fizetésemelést haj­tottak végre ezen a területen, ezért indokolatlannak tartja ál­talában a béremelési követelé­seket. Me de László a For- gách-bányatelepi 100 nyugdíjas lakás megmentését kérelmezte, míg egy másik hozzászóló a magas fizetéseket, a nagy jöve­delmeket sérelmezte. Horn eh­hez azt fűzte hozzá, hogy min­dig a teljesítményekhez kell kötni a jövedelmeket, s ahol ez nincs összhangban, ott kell ha­tározottan föllépni. A mezőgazdaság kiemelt támogatását ígérte a miniszter- elnök Baksa Sándor paraszt- gazda észrevételére hangsú­lyozta, hogy az államnak szava­tolnia kell bizonyos termékek fix áron történő felvásárlását, s meg kell szilárdítani a szövet­kezetek helyzetét, továbbá új hitelezési rendszer kialakítása szükségeltetik. Volt aki azt kérte, hogy legyen szíves már rendre utasítani Szabó Ivánt és Torgyán Józsefet, mert annyira kritizálnak, hogy az már elvi­selhetetlen. „Majd beszélek ve­lük, s megmondom nekik” - je­gyezte meg szellemesen Hóm Gyula. Balázs László, 82 éves nyug­díjas arra kérte a miniszterel­nököt, gondoskodjon a zagyva- pálfalvi első világháborús hősi emlékmű visszaállításáról. Ez­után Hopka László, a salgótar­jáni Acélárugyár Rt. vezérigaz­gatója azt kérelmezte, hogy amennyiben minőségben és ár­ban hasonló terméket kínál egy hazai gyártó, akkor az kaphassa meg a külföldivel szemben a megrendelést. Erre reagálva hangzott el, hogy folyamatban van a közbeszerzési törvény, amely már orvosolja e problé­mát. Karakasev Anna az ifjúság lakáshoz jutási lehetőségeit szorgalmazta, amelyre a válasz az volt, hogy nemrégiben négy­szeresére növelték a támogatási összeget, s folyamatban van az OTP-vel egy hosszabb távú koncepció kidolgozása. Egy nagybátonyi felszólaló elmondta, hogy a kis kerese­tűek, a kis nyugdíjasok számára nem okoz gondot a vagyonadó bevezetése. Hóm Gyula vála­szában kitért arra, hogy senki­nek a lakásába nem akarnak il­letéktelenül behatolni, de abban az esetben, ha valaki néhány hónap alatt sok millióval gya­rapszik, akkor igenis megvizs­gálják bevételi forrásait. Ifj. Kálovits Géza azt vetette fel, hogy Nógrád megyében mintegy 2-2 és fél éve folyik a rendőrségi korrupció vizsgá­lata, de eddig semmi érdemle­ges nem történt, így továbbra is terjednek a mendemondák, a rendőrséget intrikák osztják meg és így nem lehet várni, hogy energiáikat a közrend és közbiztonság fenntartására for­dítsák. A miniszterelnök elhárí­totta magától, hogy beleavat­kozzon konkrét vizsgálatokba, hogy átvegye az ügyészség, a bíróság dolgát és határozottan visszautasította a rendőrség munkájának sommás elítélését. Szeberényi Tibor Bátonyte- renyéről sérelmezte az expo elmaradását. Hóm válasza: ha egy esetleges népszavazás a vi­lágkiállítás mellett dönt, azt is meg kell mondani, hogy milyen pénzből. Szanyi Jánosné kérdésére foglalkozott a miniszterelnök a cigányság helyzetével, megál­lapítva, hogy az első lépések (pl. kisebbségi önkormányza­tok létrehozása) már megtörtén­tek e komplex intézkedést igénylő kérdéskörben. Horn Gyula zárszavában megköszönte a feléje irányuló bizalmat és türelmet kért elkép­zeléseinek megvalósításához. Az eseményekről tudósított: Csongrády Béla Dudellai Ildikó Tanka László A NAP HÍREI Egymilliárd - gyógyszerre A kormány csütörtöki ülé­sén jóváhagyta azt az előter­jesztést, amelynek alapján az Országos Egészségbizto­sítási Pénztár - az import gyógyszerek elmaradt ár­emelését kompenzálandó - összesen egymilliárd forin­tot utalhat át a nagykereske­dőknek. Ha az összeg fel- használását a parlament is engedélyezi, idén várhatóan már nem emelkedik a kül­földi patikaszerek ára. Emelkedő telefondíjak Jövőre 10,2 százalékkal emelkednek a telefonelőfi­zetési díjak. A Matáv az inf­lációnak megfelelően ala­kítja árait. Több munkanélküli lesz Hazánkban jövőre tovább csökken a munkahelyek száma, így a mai 530 ezer regisztrált munkanélkülivel szemben a következő évben 550-560 ezer állástalan várható. Az öt keleti me­gyében található a munka- nélküliek több mint har­mada, kétszázezer ember. Kereskedelmi hiány Szeptember végéig 2,13 milliárd dollár hiány alakult ki a külkereskedelemben, és ez a deficit az év végére el­érheti a 2,8 milliárd dollárt. Súlyos baleset Tegnap kora délután Csen- gerháza külterületén egy út­kereszteződésnél a bátony- terenyei B. E., személygép­kocsival jobbra kanyarodás közben áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott összeütközött B.M. salgótar­jáni lakos mikrobuszával. A baleset során B. E. könnyű, utasa, egy 20 éves hölgy, sú­lyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár 350 ezer forint. n Osagárdi gazdakör Ősagárdon is életre hívták a gazdakört. A település lakói nagy jelentőséget tulajdoní­tanak a mezőgazdaságnak. A gazdakör nem kíván bele­szólni a termelés önállósá­gába. Az alapítók ma 12-en vannak. Induláskor a gazdák termékeik értékesítésekor számíthattak az érdekszö­vetség segítségére. Folytatás hétfőn A Magyar újságírók tanul­mányútja _ az Amerikai Egyesült Államokban című sorozatunk következő része anyagtorlódás miatt hétfői lapunkban jelenik meg. Élénk érdeklődéssel hallgatták a résztvevők Horn Gyula őszinte szavait Fotó: Gyurián Tibor A politikusoknak érdekük a sajtóval való jó viszony Tegnap délután Szügyben kommunális beruházásokat avatott, majd kora este Salgó­tarjánban lakossági fórumon vett részt a miniszterelnök. A két esemény között rövid volt az idő, Horn Gyula mégis vál­lalta, hogy a helyi sajtó képvi­selőivel is találkozzék.- Folytassuk a tegnap estét! - mondta bevezetésként, utalva az 1 + 5 című csütörtöki tévéműsorra, amelynek kere­tében rendszeresen módot nyújt a különböző lapok újsá­gíróinak, hogy feltegyék aktu­ális kérdéseiket. A miniszterelnök úgy érzi -fejtette ki lapunk kérdésére válaszolva -, hogy az általa vezetett kormány eddig még soha nem avatkozott bele a sajtó munkájába és a későb­biek során sem szándékozik ezt tenni. Már csak azért sem, mert a politikusoknak érdekük a sajtóval való jó viszony, hi­szen ellenkező esetben csak ők maradhatnak alul. A médiák képviselői érdek­lődtek az 1995-ös költségvetés előkészítéséről, várható par­lamenti fogadtatásáról, a koa­líciós együttműködés helyze­téről, a két párthoz tartozó mi­niszterek közötti viszonyról. Nagyon sok embert érintett az a kérdés, hogy miként sike­rül összeegyeztetnie a kor­mányzatnak a szigorú gazda­ságpolitikát és a szociálisan érzékeny rétegek érdekeit. Hóm Gyula elmondta, hogy már eddig is számos intézke­dést hozott a kormány éppen az ő javukra, s a 1995-ben is messzemenően igyekszik fi­gyelembe venni a rászorultsá­got. A magasabb jövedelműek érzik majd meg jobban a szorí­tásokat. Feszültség várható vi­szont közalkalmazotti réteg soraiban, hiszen ezen a terüle­ten aligha kerülhető el a lét­számcsökkentés. A miniszterelnök vélemé­nye szerint az észak-magyar­országi régió nehéz gazdasági helyzetén látványos ígéret­csomagokkal nem lehet segí­teni, csak a jól átgondolt reor­ganizációs programok, az idő­ben megtett lépések vezethet­nek eredményre. Hóm Gyula elmondta: örülne, ha az MSZP az ön- kormányzati választásokon hasonló eredményt érne el, mint májusban. Felhívás megyei lista állítására és bejelentésére A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásá­ról szóló, módosított 1990. évi LXIV. tv. értelmében a megyei köz­gyűlés tagjait a választópolgárok - kivéve a megyei jogú város, Salgótarján választópolgárait - közvetlenül, listán választják. Balassagyarmat művészetéért A Balassagyarmat Művésze­téért Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy a városban élő alkotókat anyagilag is támo­gassa. Az alapítvány bemu­tatkozó estjét vasárnap 17 órakor, Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában tartják. Meg­nyitót mond dr. Németh György polgármester. Az ala­pítványt bemutatja: Ember Csaba, a kuratórium tagja. 24-en támogatják az alapít­ványt műsomkkal. Lesz auk­ció is, ahol megvásárolhatók Bacsúr Sándor, Csemniczky Zoltán, Csikász István, Görög Imre, Kovács Alfonz, Nagy Márta, Pénzes Géza, Réti Zol­tán és Tibay András alkotásai. Készülnek a választásokra Listát a jelölő szervezetek ál­líthatnak. Ennek minősül a pár­tok működéséről és gazdálko­dásáról szóló 1989. évi XXXIII. tv. szerint bejegyzett párt, va­lamint az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. szerint be­jegyzett társadalmi szervezet és kisebbségi szervezet. Nógrádnak a megyei köz­gyűlés tagjai választásának te­kintetében két választókerülete van. A jelölő szervezetek ennek alapján a megyében két listát állíthatnak: egyet a 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú te­lepülések számára, egyet a 10 ezernél több lakosú települések, Balassagyarmat, Bátonytere- nye és Pásztó városok számára. A listaállítás feltétele, hogy a jelölő szervezet a választókerü­letben levő települések nyilván­tartásában - a kifüggesztés idő­pontjában, november 7-én - szereplő választópolgárok leg­alább 0,5 százalékának ajánlá­sát összegyűjtse. A jelölő szer­vezetre a választópolgárok ajánlóíven vagy titkosan adhat­nak ajánlást. Az ajánlás határideje 1994. november 6-tól 21-ig tart. Aján­lóívet a jelölő szervezetek megbízottai a megyei választási munkacsoporttól igényelhet­nek. (Megyei Közgyűlés Hiva­tala, Salgótarján, Rákóczi út 36.) Az igényléssel egyidejűleg a jelölő szervezetektől kapott felhatalmazással a bejelentési jogosultságot igazolni kell. Az országgyűlési választáson jelöl­tet nem állított pártoknak és társadalmi szervezeteknek a be­jegyzésről szóló bírósági vég­zést, vagy annak hiteles máso­latát is csatolni kell. A választópolgár az ajánló­íven aláírásával egy vagy több jelölő szervezetet is támogat­hat, egy ajánlóívet azonban - amely ugyanazon jelölő szer­vezetre vonatkozik - csak egy­szer írhat alá. Ajánlóív tartal­mazza ajelölt szervezet és a lis­tán szereplő első öt (jelölt) személy nevét, az ajánló sze­mély nevét, lakcímét, szemé­lyazonosító jelét és saját kezű aláírását. A titkos ajánlás lehetőségével a választópolgárok lakóhelyük polgármesteri hivatalában egy alkalommal élhetnek. A titkos je­lölésre szolgáló ajánlólap ajelölő szervezet megjelölését tartal­mazza. Az ajánlólapot a helyi munkacsoport tagjának jelenlé­tében személyesen kell az e célra szolgáló lepecsételt urnába dobni. A listát a jelölő szervezetek megbízottai legkésőbb november 23-án 16 óráig jelenthetik be a Me­gyei Választási Munkacsoportnál. A bejelentéshez csatolni kell a lis­tán szereplő (jelöltek) személyek nyilatkozatát arról, hogy: választó­joguk van, a jelölést elfogadják, nincs olyan tisztségük, amely ösz- szeférhetetlen a képviselői megbí­zatással, illetve megválasztásuk esetén arról lemondanak. Nógrád Megyei Választási Bizottság * * * Nógrád megye főjegyzője ren­delkezése alapján a megye va­lamennyi polgármesteri hiva­tala, s a közgyűlés hivatala no­vember 6-án 8-16 óráig - az ajánlóívek átvétele, megnyitása végett - fogadja a jelölteket, lis­tát állító szervezetek képviselőit. (Folytatás az 1. oldalról) emberek kerüljenek be az ön- kormányzatba. A balassagyarmati önkor­mányzati képviselőjelöltek: Fábri Gábor, Máté Károly, dr. Keneseiné dr. Horváth Márta, dr. Solti Miklós, dr. Csekei László, Medvácz Lajos, Tyek- vicska Árpád, Pullai László, Tőzsér Zsolt, Csémán Pál. A városi listán a következő jelöl­teket indítják: Tőzsér Zsolt, dr. Rózsa György, Tyekvicska Ár­pád, Ibrányi Ferenc, dr. Ko­vács Győző, Medvácz Lajos, Limbacher Gábor, Szalai An­tal, Kovács Gábor, Herczeg Hajnalka, Bérezi László, Oszt- roluczki Mihály, Nagy Ervinné.

Next

/
Thumbnails
Contents