Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-26-27 / 279. szám

6. oldal Hétvégi Magazin • Nógrádi Alkotók 1994. november 26-27., szombat - vasárnap / Maruzs Éva: Macskakaparás Régen volt, nagyon régen ... 1178. június 18-án, este öt szerzetes ült a szabad ég alatt, az újhold keskenyke sarlóját bámulva. Egyszerre azt látták, hogy a sarló felső része ketté­hasad, tűz és szikrák pattan­nak belőle. Jóval későbbi vizsgálatok azt mutatták, hogy akkor, ott, öt ember szeme láttára kelet­kezett a Giordano Brúnóról elnevezett holdkráter. *-Édes fiam, ez mi volt? Ez neked leszállás? Ez tűzijáték, édes fiam! Nézd, mekkora lyukat ütöttél! Egy ekkora gyereknek már tisztességesen kell vezetni a hajót! Dehogy vezetted tisztességesen, a ve­zetéshez a megállás is hozzá­tartozik! Gyere, kezdjük elöl­ről, most felszállunk, aztán figyeld, mennyi tolóerő kell, anyád hogyan csinálja! * 1877-ben, a nagy szembenál­láskor Schiaparelli, 1894-ben pedig Lowell csillagász meg­látta a Mars csatornáit. Ok voltak az elsők, de nem az egyetlenek. A csillagászok térképet állítottak össze a Mars vonalzó mellett húzott csatornáiról, a csatornák cso­mópontjairól, amiket - téve­sen - bázisoknak neveztek el. *- Hát ez elég csúnya lett, gyerekem! Azért ne búsúlj, anyád is nagyon rondán írt ilyen idős korában! Majd gyakorolunk. Erre a vörös homokra igazán szépet lehet írni! Gyere, kezdjük elölről! Most ezt az egészet letöröl­jük... * 1960-ban űrrakéta indult a Marsra. Nagy várakozás előzte meg az indulást, és nagy csalódás követte az ér­kezést. Egy szál csatorna nem sok, annyit sem talált. *- ...úgy, és most kezdjük elölről! * 1970 körül Peter Boyce csillagász Mexikóban újra meglátta a Marson a Thoth nevű csatornát. Fontosak a gyökerek - költőnö Balassagyarmaton Pohánka Erika: - Úgy képzeli az em­ber, hogy a kimondhatat­lannál is több látszik belőle a leírt sorokból. Balassa­gyarmaton születtem, és itt élek jelen­leg is. Fontos­nak érzem a gyökereket. A Balassagyar­Pohánka Erika mat Művészeté­ért Alapítvány bemutatkozó es­téjén mondtam el ezeket a ver­seket, november 6-án. Azóta el­hunyt kedves barátom, Görög Imre emlékére álljon itt egy gondolat-rezdü­lés: „Válogatom a lényeget, s erre rámegy az életem.”. Pohánka Erika versei A város és az árnyak A vonatfütty vagy - mögüle nagyapám szalutál, bajszát pödörve a füst után. Az apám vagy - szöget versz kapocsnak, fejeden izzad a haj. Az anyám vagy - a verandát virággal beveted délután. A Madách szobor vagy - ujjad egyenes figyelem, madarak pihenője, s reám mutatsz. A Jó Palóc vagy ­könyökvédővel a megyeházán világnak küldesz árnyaiddal. Megbúvó pillanatok Megbúvó pillanatok kering­nek s úgy fonnak be, mint tó vízén ha szél cirógat fodrot, majd lenyugvó hullámot. Ámulat ez, melyben nincs szakadék, csak kisimult szirmaink özöne folyik hosszan, ahogy előbúvik, ha nem is akarod,- mint holdsugár, kitárt ablakodon -, s elvisz messze. Akvarellek Mikszáth Kálmán elbeszéléseihez Réti Zoltán, Balassagyarmaton élő festőművész Akvarellek Mikszáth Kálmán elbeszélései­hez című sorozata az alkotó munkásságának kiemelkedő ré­sze. E nagyméretű akvarellek ­hasonlóan a művész korábbi sorozataihoz, amelyek Madách Imre: Az ember tragédiája és Mózes című művéhez vagy Komjáthy Jenő verseihez ké­szültek - nem illusztrációk, in­kább a festő mély, éltető szere- tetét fejezik ki a nógrádi szülő­föld és népe iránt. Ez az a táj, amely Mikszáth Kálmán, a „nagy palóc” elbe­széléseiben is oly csillogó szí­nekben tűnik föl. Réti Zoltán akvarelljei pedig szinte elvará­zsolják a nézőt lírai bájukkal, gondolati tisztaságukkal, az élet és a halál kérdéseiről szóló mély bölcsességükkel. A mohorai evangélikus templom, ahol Mikszáth Kálmán másodszor is megesküdött Mauks Ilonával Szegény Gélyi János lovai HIDASI JÓZSEF: KISVÁROSI TÖRTÉNETEK A különös albérlő Szombat lévén, derűs és lan­gyos reggel köszöntött az albér­lőre. Neki tulajdonképpen mindegy volt, hogy milyen nap van. Miután jobb lábbal lépett le az ágyról, azonnal elköny­velte, hogy jó napja lesz. Fok­hagymás pirítóst készített ma­gának, és grúz teát főzött hozzá. Az újságot ki ten tette a szoba közepére, majd török­ülésbe helyezte magát, és evés közben olvasott. A rádiót fölös­legesnek vélte bekapcsolni, mert ugyanazt harsogta, amit az újságban olvasott. Sőt, már a tévében hallotta az előző este. A híreket reggel sínre teszik, s egy részük csak este siklik ki. A többi hír konzerválódik, és szajkózás áldozata lesz még hosszú ideig. Aztán jön egy ember, és „szép magyaros” be­széddel - a képernyőn - meg­magyarázza önmagának a szá­mára is olykor hihetetlenül hangzó jelentést. A tévé nézői­vel mindent lehet csinálni? Le­het. Az albérlővel viszont nem. O egyszerűen oldja meg a kér­dést. Kikapcsolja a televíziót. Érdekes ember. Hiába lett vége a háborúnak - már ki tudja hány évtizede -, ő nem kötött békét. Szeretné ugyan elfelej­teni az át sem élt borzalmakat. De nem tudja, mert állandóan emlékeztetik rá. Szorgalmas új­ságolvasó. Ő nem hátulról kezdi, és nem is elölről. Az első dolga, hogy átfussa a gyászje­lentéseket, mert a fülébe tették a bogarat, miszerint a negyven és ötven közötti férfiak halálo­zási aránya a legmagasabb. Nyilvánvaló okok közé tartozik az egészségtelen táplálkozás is. Elhatározta, hogy ezentúl ke­rülni fogja a disznósajtot, és minden olyan „olcsónak” szá­mító zsírosabb magyar élelmi­szert, ami életveszélyesnek van kikiáltva. Megfogadta továbbá a híres genetikus tanácsait is, melynek révén főként sovány húsokra és bőséges gyümölcs- félékre rendezkedett be. Az eredmény meglepő volt, éhe­zett. Igen. Nyugati ár.!, hazai bérek. Erről van szó. A kettő között pedig egy hatalmas disznósajt van, amelyre rájár mondjuk kétmilliónyi ember, mert imádják a zsíros cafatokat és a szőrös bőrkéket. Akinek jobban telik, az vehet hozzá egy szem paradicsomot, amelynek az árán még húsz de­kagramm disznósajtot vehetett volna. Pazarlás! Ennyi zöldség­félét eszünk? Amikor bemegy a henteshez, három szelet húst kér. Lehet az karaj, vagy comb, mindegy. „Tisztességesen” fi­zet érte. Hazamegy, kicsoma­golja és meglepődik. A csont és zsír lefejtése után úgy dönt, hogy nem ebédel. Helyette tol­lat és papírt ragad, hogy levelet írjon. „Kedves Uram!” Tátott szájjal néztem, és odaadóan hallgattam a folytatásos műsort. Igazán megható volt. Elérzéke- nyültem. Bizonyára el tudja képzelni, hogy az Ön által meghirdetett táplálkozási kultú­rához milyen jövedelemszint kellene. Nos, miután elkép­zelte, s mondjuk, hogy nagy hirtelen meg is valósult, mit lát maga előtt? Egy országnyi egészséges embert? Nos, én megmondom, semmit, mert ak­kor már valahol por alakban él­vezzük a mennyországot. Par­don! Lesz, aki a poklot. Nem szégyen a koldulás. Éppen ezért kérem, hogy havonta legalább, illetve minimum tíz „rongyot” szíveskedjen küldeni. Viszon­zásul megígérem, hogy olyan egészséges leszek, mint a makk. Jó kedvem van! Már előre a markomban érzem a „rongyokat”, amelyeket kapni fogok. Addig is azt a száraz ke­nyeret szopogatom, amelyet még a volt feleségem tett el prézlinek. A prézli, a zsemle- morzsa, amellyel a húsboltban vásárolt mócsingokat szoktuk panírozni. A panírozás azért szükséges, hogy eltakarja az árakat, s persze a hentes arcát is, aki mosolyogva csapja a húst a mérlegre. En a jó gyenge marhahúst szeretem, mert ol­csóbb is és a leve is hígabb. A marha azért volt gyenge, mert olyan vén volt, hogy daruval kellett a vágóhídra emelni. Tu­datom mindenkivel, hogy egyes húsfélék fogyasztásához külön fogsort csináltattam magam­nak, amelyet esténként a szek­rény tetején egy bögrében őr­zök. Télen - a hideg radiátorok miatt - hőkandallóval fűtök, hogy az SZTK-alapon több évig készült vágóalkalmatosság ne vacogjon. Levelem írása közben a banánra gondolok. Más gyümölcsfélére nem me­rek gondolni. Törődjön többet egészségével! Zárom levelemet, s utóirat­ként említem meg, hogy ha ne­tán prémiumot tűzne ki valaki, a dohányzásról is leszoknék. Levelemmel egyidejűleg értesí­tem a fejlődő élelmiszeripart, hogy az államilag engedélye­zett százalékú zsírtartalom he­lyett haláli nyugalommal dol­gozhatja be a dupláját, mert igazuk van: a zsír olcsóbb mint a hús. Az írást befejeztem, mert letelt az ebédidőm. Tisztelettel: egy albérlő.” Szeretett leveleket írni, ame­lyeket azonban sohasem adott fel. Önmagának írta. Ezen a szombat reggelen is, miközben önfeledten ropogtatta a fok­hagymával bedörzsölt pirítós- kenyerét, levélírásra adta a fe­jét. Az újságban olvashatott va­lami érdekeset, mert hirtelen összehajtotta, és felugrott a szőnyegről. Grúz teáját gyorsan felhajtotta, és újabb levelet kezdett írni. Ki tudja, mi bosszantotta fel. Nem csodálkozom, mert ma­napság egy főre legalább hat bosszúság jut. Egyes vélemé­nyek szerint hamarosan nyakig ülünk benne. Bede Anna tartozása Beszélyke

Next

/
Thumbnails
Contents