Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-21 / 274. szám

1994. november 21., hétfő Hazai Körkép 3. oldal Fodor(odik) a szakértelem S zabadon választott minisz­terelnökeinknek a művelő­dési tárca miniszterével vala­hogy hagyományosan nincsen szerencséje. Most a változa­tosság kedvéért a pedagógu­sok tízmilliárd forintjával fo­lyik az „Itt a piros! Hol pi­ros?” játék. Ezúttal Horn Gyula kapta a palira vett fo­gadó hálátlan szerepét. Ne legyünk vele szemben igazságtalanok. Mondjuk ki, hogy Antall Józseffel is ha­sonlóan bűvészkedett évekig a saját kultuszminisztériuma. Voltak nemzeti alapítványok, alaptantervek, Timkó Iván féle alapkérdések stb. Mégis évekbe tellett, amíg a nép­nemzeti szellemben varázsló krupiék megboldogultak... Azért ez a mostani játsza­dozás sem semmi. Egyik nap megvan a tízmilliárd, hogy másnapra ismét eltűnjön. A tárca bocsánatot kér a minisz­terelnökségtől. A miniszterel­nök szabadkozik tízmillió ál­lampolgár és kétszázezer pe­dagógus előtt. Mert átverték őt a saját emberei. Mi követ­kezik ebből? Semmi... Jóslásunkat analógiára alapozzuk. Antalinak két éve ment rá, hogy a népnemzeti sámánkodást a minisztérium­ból kitisztogassa. Mivelhogy a kulturális vezetők hatalmas védőernyő alatt álltak. Timkó úr például minden magyarok prófétáinak parádéstraban- tosa volt. Közvetlen főnöke szintén népben-nemzetben gondolkodott, vagyis még a miniszterelnök számára is érinthetetlennek, tabunak számított. A pancserség vi­szont nem számított... Idéntől azonban a szakérte­lem a legfőbb kormányzati elv. Ezért fel sem merülhet senkiben a gyanú, hogy a pancserség eltűrhető. A leg­jobb néprajzos professzor an­nak idején valóban gyenge miniszter volt. Hazánk leg­jobb tanársegédje viszont bi­zonyítja a szakértelmét. Tízmilliárd ugyan nincs, de erről nyilvánvalóan nem ő te­het. Valaki más az amatőr. Végül még kiderül: mi értet­tük fére a gondolatait. Tíz­millió magyar állampolgár, kétszázezer pedagógus és egy miniszterelnök. Tfövetkezésképp nekünk kel- l\lene lemondanunk. A pe­dagógusoknak a tízmilliárd- ról. Nekünk, tízmillióan a szakértelem illúziójáról. A miniszterelnök úgysem mond­hat fel senkinek. Hogy miért? Ugyanazért. Bilecz Endre Jövőre sem lesz tandíj? Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter a Hallga­tói Önkormányzatok Országos Szövetségének szombati köz­gyűlésén elmondta: a miniszté­rium támogatja a hallgatói lét­számemelkedést. Egy készülő tervezet előírja a támogatók kö­rének bővítését is, ugyanis egyedül a költségvetés nem tudja eltartani a felsőoktatást. December közepéig ki kel­lene dolgozni a tandíj bevezeté­séhez szükséges kompenzációs rendszert. Ha ez nem sikerül, nem lesz tandíj 1995 szeptem­berétől sem. A Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezetének orszá­gos választmánya felháborító­nak tartja a kormányfő érdek- képviseleti szervek előtt tett szerdai téves kijelentését, de szerintük Jánosi György, le­mondott politikai államtitkár nem felelős a történtekért. ÖREGEK NAPJA MAGYARGÉCBEN. Zsúfoltságig megtelt szombaton délután Magyargécben a művelődési ház, ahol az öregek napját rendezte meg a település ön- kormányzata. Az óvodás és az általános iskolás gyerme­kek ünnepi műsorral kedveskedtek a falu idős lakóinak. A vendégeket az önkormányzat megvendégelte és egy- egy kávés készlettel ajándékozta meg. Fotó: r. t. Ezer parcella kitűzése van még hátra Az első számú kárpótlási alapot teljes mértékben előkészítették, az utolsó árverések most vannak folyamatban. Eddig csaknem 11 ezer földterületet tűztek ki, csupán ezer van hátra. Néhány száz kivételével az idén befejezik ezt a munkát - mondja Bartos István, a megyei földhivatal vezetője. Kézzel vetette Tóth Sándor az őszi búzát Pásztó határában, a kárpótlással szerzett földjén- Meddig jutottak az első kár­pótlásban?- A megye öt községének kivételével - ahol a természet- védelmi területek miatt nincs végleges földalap és ahol nincs egyezség - az első számú kárpótlási alapot teljes mértékben előkészítet­tük, az utolsó árverések most vannak folyamatban. Eddig csak­nem 11 ezer földterületet tűztünk ki, csupán ezer van még hátra. Néhány száz kivételé­vel az idén befejezzük ezt a felada­tot. Szeren­csés helyzet­ben vagyunk, mert sikerült az országos ranglista ele­jére kerülni. Jelenleg a mezőgazda- sági szövet­kezetek kitű­zését végez­zük az egész megyében. Ezen belül 80 száza­lékban két községre: Varsányra és Rimócra koncentrálunk.- Milyen szerepet kaptak és vál­laltak az eddigi munk­ában a vállalkozók?- A kitűzések kétharmadát a földhivatal szakemberei, egy- harmadát pedig a vállalkozók végezték el. Az első ütem teljes befejezéséhez már nem foglal­koztatjuk őket.-A kitűzésekkel együtt haladt az ingatlannyilvántartási be­jegyzés is?-Jelenleg hatvan százalék­nál tartunk. Akiknek viszont a gazdálkodásukhoz szükséges hitelek felvételéhez tulajdonlap kell, azoknak soron kívül telje­sítjük kérésüket.- Hol tart a második ütem, az állami földalapok kijelölése?- Az előkészítést és a kárpót­lás további feladatait véglege­sen, később határozzák meg. Eldöntésre vár az állami földek kijelölésének helye, mértéke. Az ezzel kapcsolatos kormány- döntéshez szükséges alapada­tokat átadtuk az FM-nek. Úgy hírlik, a tennivalókról a közel­jövőben dönt a kormány. A földtulajdonok rendezését a törvény szerint 1995 végére be kell fejezni.- Korábban elhangzott, hogy a földhivatalok nem kapják meg a feladat elvégzéséhez szükséges pénzüket. A pótköltségvetés vi­szont jelentős összeget szava­zott meg erre. Mit jelent ez utóbbi a megyének?- Egy-két késedelmes kiuta­lástól eltekintve folyamatosan megkaptuk a munkánkhoz szükséges pénzt. A késések semmilyen irányban nem hát­ráltatták munkánkat. Az ez évi további feladatok elvégzésére 8 milliót kaptunk, ami elégséges­nek mutatkozik. V. K. Változik a nyugdíjalap kiszámítása Az Alkotmánybíróság korábbi határozatának megfelelően na­pirenden szerepel a társadalombiztosítási törvény módosítása. A tervezett változtatások főként a nyugdíjak alapjául szolgáló átlagkeresetek megállapítására és kiszámításra vonatkoznak. hat, hogy az 1988-at megelőző kereseti igazolásokat is be kell szerezniük az érintetteknek.- Vannak, akik sem nyugdíj, sem egyéb járadékjogosultság­- Az átlagszámításnak a jö­vőben az 1988. január elseje és a nyugdíjazás közötti időszak­ban elért nettó átlagkereset lesz az alapja - tájékoztat dr. Tamás Judit jogász, a Nyugdíjbiztosí­tási Főigazgatóság helyettes főosztályvezetője.- A tervezet szerint a havi át­lag megállapítása előtt a nyug­díjazást megelőző 2 év előtti kereseteket a jövedelemadó összegével kell csökkenteni. Ezután a nettó átlagkereseteket kell - az évenkénti növekedés mértékét figyelembe véve - a nyugdíjazást megelőző 2. év kereseti szintjéhez igazítani. A nyugdíjkiszámítás alapjául szolgáló 1988 előtti kereseteket az 1988-ra irányadó szorzó­szám alapján fölszorozzák.-Ismét érvénybe lép, hogy az öregségi nyugdíj összege nem lehet több, mint az alapját képező átlagkereset. A nyugdíj- jogosultság feltétele 900 olyan nap, amikor a leendő nyugdíjas Mire telik majd a nyugdíjasok pénztárcájából? munkabérrel rendelkezett. Az átlagszámítási időszak automa­tikus növekedése miatt ezt is módosítani kell. A javaslat sze­rint a napok száma - amelyek alapján a tényleges keresetből a nyugdíj még kiszámítható - legalább 1 260 nap. Előfordul­gal nem rendelkeznek. Esetük­ben - ha a jogszabályokban rögzített feltételeknek eleget tettek - igenis indokolt volna járadék megállapítása. A nyug­díjrendszer módosítása során előreláthatólag ebben is ked­vező intézkedés születik. A NAP HÍREI Halálra gázolta Szombaton reggel 7 órakor Magyargécben a helybeli A. I. a menetirány szerinti jobb oldalon talicskát tolt, s eközben elütötte őt sze­mélygépkocsijával a nóg- rádmegyeri L. V. M. A gya­logos a salgótarjáni kórház­ban életét vesztette. Súlyos balesetek Szombaton, 7.25-kor Szügy és Balassagyarmat között a herencsényi K. I. személy- gépkocsijával megcsúszott és az árokba borult. A ve­zető könnyű, az utasa BJ. súlyos sérülést szenvedett. Negyed 10-kor Patvarc és Máriamajor között az ipoly- vecei P. G. személygépko­csijával megcsúszott és fel­borult. Egyik utasa súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett. A kár 100 ezer forint. Délután 5 óra előtt Balassagyarmaton, a Mártí­rok útján O. B. helyi lakost személygépkocsival elütötte a szintén helybeli Sz. P. A gyalogos súlyosan megsé­rült. Garázstüz Tegnap délután 5-kor riasz­tották a salgótarjáni tűzoltó­kat a Salgó-kapuhoz, ahol egy 6x4 méteres garázs és a benne lévő Opel Kadett égett. A tüzet eloltották, egy személyt égési sérülésekkel kórházba szállítottak. A kár 400 ezer forint. „Kábító” fogás Záhonyban egy Ukrajnából Magyarországra belépésre jelentkező autóbusz cso­magtartójában 50 dekag­ramm marihuánát találtak. Kampánykrónika Salgótarján. Ma, 17 órától a Gagarin Általános Iskolában Hogyan tovább, Salgótarján? címmel Szalay Miklós szocia­lista képviselőjelölt és Puszta Béla, az MSZP polgármesterje­löltje tart lakossági fórumot. Holnap, 17 órától Sándor Ti­bor képviselőjelölt és Puszta Béla a könyvtárban várja fó­rumra az érdeklődőket. A Munkáspárt városi koor­dinációs bizottsága holnap, 16 órai kezdettel tartja önkor­mányzati választási kampány­nyitó gyűlését Rákóczi út 75. szám alatti székházában. A fó­rumon ismertetik a Munkáspárt választási programját és bemu­tatják képviselő-jelöltjeiket. Ipolytarnóc. Dr. Torgyán Jó­zsef, a Független Kisgazdapárt elnöke, országgyűlési képvi­selő szerdán Nógrád megyébe látogat. Az ipolytamóci műve­lődési házban 18 órakor mond választási beszédet. CSAK A KULTURÁLT MEGJELENÉSŰ ÁRUSÍTÓHELY RONTOTTA A VÁSÁRCSARNOK ÖSSZKÉPÉT? Még ma is értetlenül állnak a salgótarjáni hírlapárusok Miért kellett a vásárcsarnok melletti újságos pavilont a távol­sági buszpályaudvarra helyezni? - kérdezte a salgótarjáni Har- sányi Zoltán a Hírlap hétfői Kíváncsiskosó-rovatában. Az érdeklődő nem érti, hogy a pavilon miért nem maradha­tott a régi helyén, mint a ma is ott lévő könyvárus. A kérdést feltevővel együtt a Budapest-vidéki Hírlapkeres­kedelmi Rt. salgótarjáni üzeme - mint a pavilon tulajdonosa - is kíváncsian várta az illetéke­sek válaszát. Nem tudjuk, hogy a válaszok kielégítőek voltak-e Harsányi úr számára. Minket, lapterjesztőket min­denesetre megleptek az érintet­tek szavai. Lássuk a tényeket. Az újságos pavilon 1993. február 25-ig a jelenlegi kenyérárusító üzletek helyén üzemelt. A piac igazgatójának kéré­sére - mivel ekkor kezdődött a kenyérüzletek építése - a pavi­lont a területről áttelepítettük a Fürdő utcába, a jelenleg is üzemelő könyvárusító pavilon mellé. Erre a helyre a polgármesteri hivatal műszaki osztályáról ide­iglenes helyfoglalási engedélyt kaptunk 1994. február 10-ig. Ezt követően értesítették cé­günket, hogy a terület a vásár­csarnok üzemeltetésébe került. A vásárcsarnok igazgatója többszöri megkeresés után sem tette lehetővé a pavilon további működtetését, vagy a piac más területére való áthelyezését. Helyfoglalási engedély hiá­nyában a törvények tiszteletben tartása mellett a polgármesteri hivatal műszaki osztályának ja­vaslatára a távolsági buszpá­lyaudvar területén helyeztük üzembe a pavilont. Ebben a Nógrád Volán Rt. il­letékesei kezdettől fogva kész­séges, korrekt partnerek voltak. Igaz a vásárcsarnok igazga­tójának az a megállapítása, hogy azóta a piac területén több helyen is árusítanak hírlapokat. Á terület sajtótermékekkel való ellátása azonban sem mennyiségben, sem választék­ban nem éri el a korábbi szintet. Az újság vásárlók több hóna­pos bosszankodása és panasza ugyanis nálunk jelentkezett, és nem érdekelte őket, hogy miért és hogyan kellett a vásárcsar­nok területéről eltávoznunk, sa­ját szempontjainkat nézve pe­dig ne is beszéljünk újságfor­galmazásunk csökkenéséről, bevételkiesésünkről. A pavilon áthelyezése kényszerű lépés volt számunkra. Ma is értetle­nül állunk a tény előtt, hogy csak egy kulturált megjelenésű hírlapárushely rontotta volna a vásárcsarnok összképét, avagy ez akadályozta a piac további fejlődésének útját. Szepesi Vilmosné A Budapest-vidéki Hírlapke­reskedelmi Rt. Salgótarjáni Üzemének vezetője KÍVÁNCSISKODÓ ___ Csak a használatban lévő kémények után kell fizetni Nagy Jenő írja Romhány- ból: több éve bevezették a gázt, és minden helyiségben gázkonvektoruk van. A ké­ményeket tehát nem hasz­nálják, sőt be is falazták a kéménylyukakat. Ennek el­lenére a kéményseprő mégis kéri tőle a díjat. Mivel köze­leg a díjfizetés ideje, azt sze­retné tudni, kell-e neki díjat fizetnie.- A használatban lévő ké­mények után kell díjat fizetni - válaszolta Váradi András, a balassagyarmati, megyei tü­zeléstechnikai vállalat veze­tője. - Amennyiben a kérdező hivatalosan bejelenti, és a vál­lalat munkatársa megállapítja, hogy a kémények szabályo­san lezártak, azokat használa­ton kívül helyezték, nem számolunk fel díjat. Ezt a helyzetet a kérdezőnek jelez­nie kell felénk. Viszont abban az esetben is lennie kell a há­zon egy tartalék kéménynek, ha a fogyasztó áttért a gázfű­tésre. Igaz-e a hír, hogy létezik fogamzásgátló szer kutyák és macskák részére? Ha igen, hol lehet ehhez hozzá­jutni a megyében? Legköze­lebb erre válaszolunk.

Next

/
Thumbnails
Contents