Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-19-20 / 273. szám

r 14. oldal SporTTüköR 1994. november 19-20., szombat - vasárnap MINDEN EDDIGINÉL GAZDAGABB A HÉT VÉGI „SPORTETLAP” KÍNALATA Téli szünet előtti hajrá a nógrádi sportpályákon Nem is igen emlékszem arra, hogy ennyi verseny, mérkőzés, sportesemény „torlódott” volna össze, mint most, ezen a hét vé­gén. A kínálatból mindenféleképpen a nagy hagyományokkal rendelkező Galba Árpád nemzetközi vívóverseny emelkedik ki, amelyet szombat-vasárnap rendeznek meg Salgótarjánban. A rossz emlékű gödöllői kirándulás után ismét itthon játszik az SBTC, míg a kosarasoknak idegenben kell bizonyítaniuk, hogy valóban esélyesek a bajnokság megnyerésére. Jó játékot várnak Starktól is Labdarúgás, NB II. SBTC (2.) - Szarvas (7.) Tóstrand, szombat, 13 óra, ve­zeti: Vad. Az már biztos, hogy az SBTC labdarúgócsapata az őszi idényt dobogós helyen zárja. A kérdés, amelyre ma esetleg már választ is kaphatunk: a máso­dik, vagy a harmadik helyen? Győzelem esetén szinte biz­tosra vehető a dobogó második foka, hiszen a jelenlegi 3 pon­tos előny mellett Baranyiék gólkülönbsége + 17, az üldöző kabaiaké + 8. A szarvasiak eddigi teljesít­ményéről annyit mindenképpen meg kell említeni, hogy azok közé tartoznak, akik kevés gólt kaptak, igaz, keveset is rúgtak. A söprögetőjük - Stredie - a sa­rok- és büntetőrúgásoknál szí­vesen húzódik előre, és ez rend szerint komoly veszélyt jelent az ellenfél kapujára. Marosok János, az NB II. Keleti csoport 13. fordulójának legjobb játékvezetője szerint (akinek teljesítményéhez ez­úton is gratulálunk):- A Szarvas nem rossz csa­pat. Idegenben „masszív” játé­kot játszanak. Készüljön föl a Stécé arra, hogy az utolsó pilla­natig küzdeni fognak! A tóstrandiak nagy elszánt­sággal készülnek az újabb megmérettetésre. Szerdán egymás közötti edzőmérkőzé­sen gyakorolták a szarvasiak el­len követendő taktikát. Sárga vagy piros lap miatt eltiltott já­tékos a keretben nincs, gondot okoz viszont Oláh T. Gödöllőn szerzett sérülése. Remélhetőleg a vérömleny annyira felszívó­dik, hogy a kitűnő kapuvédő tudja vállalni a játékot. A fekete-fehér színekben 284 bajnoki mérkőzést játszott Kmetty József, az SVT-Wams- ler edzője szívesen mond véle­ményt:- Az eddigi szereplés szen­zációs, a régi napokra emlékez­tető! Ezekre az eredményekre már felfigyeltek országos szin­ten is. Aki valaha sportolt, vagy edzősködött, az tudja, hogy egy ilyen gödöllői eredmény elő­fordulhat, a játékos nem gép! Biztos vagyok benne, hogy a Szarvas elleni mérkőzésen si­mán nyerni fog a csapat. Kosárlabda NB I. A kosarasok az alapszakasz egyik legfontosabb mérkőzé­sére utaznak vasárnap. A házi­gazdákkal, a Szegedi Postás csapatával már egyszer talál­koztak az idén. Akkor, Salgó­tarjánban simán nyertek a sa­sok. A nagy kérdés most az, hogy idegenben is sikerül-e le­győzni Zagovicsékat, akik a csoport másik két riválisát is megizzasztották. Az SKK-nál bizakodóak, bár jól tudják, hogy nagyon nedhéz csata előtt állnak. A találkozó fontosságát jól mutatja, hogy a még mindig sérült Skurin je­lezte, hogy mindenképpen ját­szani szeretne. Az ő szerepelte­tése mellett még kérdéses Ber- kics Laci játéka is. Bár ő hál’ Is­tennek nem sérült, és ott lesz a meccsen, csak ki tudja, hogy mire lesz képes, hisz előző nap megnősül, és szinte a házasság- kötő teremből indul Szegedre. A tervezett keret a követ­kező: Bede (4), Skurin (5), Sel- meci (6) vagy Klug (10), Hasz- janov (7), Fekete (9), Kovács (11), Borók (12), Berkics (13), Molnár (14), Földest (15). Kézilabda, NB l/B Vajon hogyan búcsúzik lel­kes közönségétől a Kábel SE kézilabdacsapata? Ez a nagy kérdése a balassagyarmatiak őszi utolsó hazai találkozójá­nak. Az ellenfél, az Eger KC gárdája ugyan a táblázat utolsó helyén szerénykedik, de azt ne várja senki, hogy a klub játéko­sai feltartott kézzel lépnek pá­lyára. Mindezek ellenére nem kell félteni a gyarmati le­gényeket. Ők is nagyon jól tudják: ahhoz, hogy a baj­nokság végén előkelő he­lyen szerepel­jenek, az ösz- szes hazai ta­lálkozót meg kell nyerniük, s céljuk eléré­sében Dobó kései utódai sem állíthat­ják meg őket. Lombos edző azonban óva­tosságra int:- Mindig tartottam azoktól a mérkőzések­től, amelye­ken biztos esélyesként léptünk pá­lyára, mert nem tudtam, az esélyesség terhe milyen arányban hat majd a fiúkra. Remélem, ezúttal sem kell a fejem­hez kapnom. Szombaton a Kábel SE mérkőzését megelőzően összecsap egymással Balassagyar­mat és Rétság női gárdája is. A „nagyok” Szombat-vasárnap pengecsörgés tölti meg a sportcsarnokot találkozóját követően pedig a Kábel ifi bizonyíthatja felké­szültségét. Röplabda, NB II. A hét végén az SRK lányai a 10. helyen álló gyomai csapatot fogadják, szombaton 15 órakor, a Madách Gimnáziumban. Nagy intenzitással készülnek a lányok az őszi forduló utolsó négy mérkőzésére. Pép siczkyné, sérülése ellenére, a héten már megkezdte az edzé­seket. Az edző utasításait a lá­nyok maradéktalanul próbálják betartani. A fárasztó, kemény hétköznapok után remélhetőleg egy szép győzelmet arathatnak a hét végén. Labdarúgás, NB III. A hét végén Tenken újabb kiesési rangadó következik a Palotás-Dreher csapata szá­mára. A vendégeknél kiállítás, sárga lap miatti eltiltás nincs. A játékosok közül Kéri és Hegyi bajlódik kisebb sérüléssel, de vasárnapig helyre jöhetnek. A palotásiak nehéz, küzdelmes mérkőzésre számíthatnak, ahol valószínű, hogy a hazaiak sze­retnék megszerezni első győ­zelmüket. A Dreher pontszerzésben bí­zik, hogy a tavaszi folytatásban megfelelő pozícióból folytassa a pontvadászatot. A BLC-Nógrád Volán NB III-as labdarúgócsapatának helyzetéből jól kitűnik, hogy minden egyes pontocskának örülnének az Ipoly partján. Sajnos, az előjelek nem jók, mert Szűcs nem járt edzésre a héten, és Szálait is csak egyszer látták. Szilágyi Gábort kiállítot­ták, így nem valószínű, hogy játszik. A kezdő csapatot ifjú­sági játékosokkal kell „megerő­síteni”, és így kemény falat le­het a Füzesabony. A szécsényiek vasárnap Gyöngyösön pontszerzés re­ményében léphetnek pályára., A Pásztói SE legénysége viszont szombaton otthon is alaposan megizzadhat a Jászberény el­len. HÍREK Tölgyesi, az ipponkirály? Lisszabon. Csütörtökön megkezdődött a junior csel­gáncs Európa-bajnokság. Az első napon hat magyar versenyző lépett tatamira, közülük Tölgyesi Botond (78 kg) mindhárom mérkő­zését ipponnal nyerte, s ha szombati mérkőzésén sike­rül legyőznie az ukrán Ni- ronovicsot, már a döntő biz­tos résztvevője. Befutottak az „igaziak” Budapest. Csaknem egész napos autózás után pénteken délután befutott a Grand Hotel Corvinus Kempinski- hez a Beaujolais Nouveau Rallye első kocsija. A „Honda-Steba - Elite, az igazi” nevet viselő csapat két pilótája, Bánkuti István és Hara Zoltán 1668 km-t futva teljesítette a Belle- ville-Budapest útvonalat. Nem biztos, hogy ők győz­nek, hiszen az számított, hogy melyik együttes találja meg a legrövidebb utat. Halasztás az NHL-ben Az észak-amerikai profi ho­kiliga rajtjának időpontja továbbra is kérdőjelekkel tarkított. Az „NHL-kataszt- rófa” 48. napján úgy hatá­roztak a liga vezetői, hogy minden együttes legfeljebb 30 alkalommal korcsolyáz­hat hazai jégre, és ugyan­ennyi összecsapást vív majd idegenben is. Tény, hogy eddig 267 mérkőzést halasz­tottak el az 1994/95-ös sze­zonban. Amennyiben januá­rig nem sikerül elkezdeni a küzdelemsorozatot, az NHL akár elmaradtnak is nyilvá­níthatja a szezont. Sampras győzött Frankfurt. Pénteken, az IBM-ATP tenisz-világbaj­nokság első mérkőzésén a világranglista-vezető Pete Sampras két sima játszmá­ban verte a horvát Goran Ivanisevicet. Sampras (ame­rikai) - Ivanisevic (horvát) 6:3, 6:4. A tornán a világ legjobb nyolc férfitenisze­zője vesz részt. Támogató önkormányzat Budapest. A főváros XI. ke­rületi önkormányzata érde­kes módját választotta a sporttámogatásnak. Amint Bánhegyi Emil, a kerület polgármestere elmondta: a tervek szerint többmillió fo­rintért megveszik a Bp. Spartacus vízitelepét, amely kerületükben, a Vízpart ut­cában található. Végleges döntés a közeli napokban várható. MACSO FÉRFIAK. A huszadik század végének új férfiideálja a macso férfi. Jellemzői, hogy nagyon szeret sportolni, sikeres üzletember, vagy pályájának akadályait sikeresen vepzi. Teste-.olajosbarna, alakja kisportolt, magas, széles vállú. A macso férfi rendszere­sen edzésben tartja a testét, bokszol. • (FEB-fotó) Bátor, gördülő legények A közelmúltban olvashattak ar­ról, hogy a salgótarjáni szabad­időközpontban átadtak egy „félcsőrámpát”, amelyet a helyi görkorcsolyázó fiatalok bir­tokba is vettek. A környéken lakók többsége rövid időn belül nemtetszésének adott hangot: a görkoris fiatalok zavarják a környék megszokott nyugal­mát. Valamilyen okból kifolyó­lag az ominózus rámpa meg­rongálódott, és így a görkorcso­lyázók is máshol gyakorolják veszélytelennek éppen nem ne­vezhető hobbijukat. A 30 főt számláló csapat helyzetéről, si­kereiről beszélgettünk vezető­jükkel, Babiák Gáborral.- Csapatotok Street Style Team név alatt működik. Mit takar ez az elnevezés?- Körülbelül annyit takar: szabadstílusú görkorcsolyacsa­pat. Közel két éve alakultunk meg, azóta rendszeresen gyako­roljuk ezt a „sportot”.-Milyen sikereket könyvel­hettek el magatoknak?-Október 15-én csapattár­sammal, Györy Lászlóval Kecskeméten vettünk részt az országos görkorcsolya-bajnok­ságon. Jómagam a félcsőrám- pás kategóriában országos első, míg a street (utcai) stílusban második helyezést értem el. Győry László - aki még csak tizenhat éves - egy harmadik és egy negyedik helyezést tudhat magáénak.- Miből áll egy verseny?- A félcsőrámpás és az utcai kategóriákra tagolódik. Az ér­tékelés nagyjából azonos a BMX-, illetve a gördeszka-baj­nokságokon megszokottal. Meghatározott idő alatt kell bemutatni a gyakorlatokat, amelyeket egy zsűri pontoz. .- Mi újság jelenleg csapato­tok háza táján?-Helyzetünk igen labilis. Mivel a szabadidőparkban megrongálódott a rámpánk - aminek az értéke nem csekély - a József Attila Művelődési Ott­hon előtti részen gyakorolunk napról napra, rámpa nélkül, az egyre nagyobb hidegben. Te­kintettel arra, hogy tevékenysé­günk nem nevezhető elismert­nek a városban, támogatókra sem nagyon számíthatunk. Csak a görkorcsolya 20 ezer fo­rintba kerül, ehhez jönnek még kötelező tartozékok (térdvédő, könyökvédő, stb.). Sajnos, nyakunkon a tél, és terem hiá­nyában edzés lehetőségeink nem biztosítottak. Mindenna­pos gyakorlás nélkül pedig le­hetetlen sikereket elérni.- Ha mégis akadna támo­gató, hol tud elérni benneteket?- Bárki, aki kíváncsi ránk, il­letve segíteni tud rajtunk, hét­köznapokon a Fő téren megta­lálja .társaságurjkaf, vagy a SITI-ben hagyhat üzenetet számunkra. Mátrai István

Next

/
Thumbnails
Contents