Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-18 / 272. szám

lAiioldal Pénz - Piac - Gazdaság 1994. november 18., péntek Bértárgyalás az államvasutaknál . Elképzelhető, hogy rövid időn belül sztrájkot hirdetnek a vasúti érdekképviseletek, ^mennyiben nem tudnak ^tegállapodni a munkáltató­val a jövő évi béremelésről. A bértárgyaláson ugyanis a MÁV Rt. vezetése kifejtette, hogy a következő évben nem lesz mód a bérek növelésére. Ezt a szakszervezetek elfo­gadhatatlannak tartják és leg­alább az infláció mértékét el­érő keresetnövekedést szeret­nének elérni. A végső megol­dás a kormányzat kezében van, hiszen a MÁV pénzügyi segítségre szorul. A „kazánkirály” kudarca A pozsonyi Új Szó arról számolt be, hogy Morvái Ferenc, a „nagyrédei kazánkirály" - több mint négymillió márkával tar­tozik egy Pozsonyhoz közeli falu, Rété szövetkezetének. Morvái Ferenc egy 1991-es szerződés szerint két darab 300 kilogramm/óra teljesítményű veszélyeshulladék-égető leszál­lítását és beüzemelését vállalta. A két kazán a Pozsonyhoz ugyancsak közel eső Diószeg városka egyik lakótelepének hőszolgáltatását látta volna el. Morvái a berendezéseket még 1991-ben szállította, és fel is szerelte, a beüzemelésre azon­ban a mai napig nem került sor - s több mint valószínű, hogy már soha nem is fog - nyilat­kozták az Új Szónak az érintet­tek. Elmondták, hogy a rétéi szö­vetkezet igen előnyösnek ta­lálta Morvái Ferénc ajánlatát, aki annak idején olyan partnert keresett, aki nemcsak az égető üzemelését vállalná, hanem gyártani is tudna a Megamorv számára speciális hulladék- gyűjtő konténereket. Ráadásul nemcsak a diószegi hulladék­égetőhöz szükséges mennyi­ségre adott megrendelést, ha­nem más, külföldön működő, hasonló berendezésekhez is.” Az üzleti vállalkozás bonyo­dalmairól beszámoló riport sze­rint egy bírósági pert már meg­nyert - a rétéi - szövetkezet: a Magyar Gazdasági Kamara ál­landó választott bírósága az el­szállított és ki nem fizetett kon­ténerek fejében 70 593 dollár kifizetésére kötelezte a Meg­amorv céget. Morvái Ferenc persze nem fizetett - jóllehet, egyszer, „megjelent itt egy ra­kás készpénzzel, hogy zsebből fizessen ki bennünket" - nyilat­kozták a lapnak az érintettek, hozzátéve, hogy ők ragaszkod­tak a fizetés törvényes módjá­hoz. „Aztán újra vitt a konténe­rekből. de sokkal többet, mint amennyit kifizetett.” Rétén „még mindig raktáron van egy csomó hulladékgyűjtő" konténer.” Ezeket Morvái „ most féláron szeretné átvenni, de már inkább adjuk az enyé­szetnek, mint neki" - így a nyi­latkozók. Diószegen időközben a Megamorv kazánjai helyett az­óta két új gázkazán látja el a la­kótelep hőszolgáltatását, míg a Megamorv tüzet sosem látott csodakazánja - bádogtető alatt, zárt vaskapu mögött várja sor­sát. A rétéi szövetkezetnek és a diószegi önkormányzatnak már csak egy óhaja van: „Morvái minél előbb szerelje le és vigye haza a kazánjait, a vételárat pedig - amely a vásárlásra fel­vett bankkölcsön kamataival együtt több mint négymillió márkát tesz ki - fizesse vissza. Ellenkező esetben ismét bepere­lik a Megamorvot" - írja a po­zsonyi Új Szó.- Drágám! Ez a gyerek nem viszi túlzásba a számítógé­pes programozást? Ferter János rajza HOGYAN ADJUK EL ÖNMAGUNKAT? - TANÍTJÁK A TARJÁNI KLUBBAN Esélyt, önbizalmat az álláskeresőknek! Vajdahunyadi Istvánná foglalkoztatás-vezető a módszerről beszél a klubban Munka nélkül lenni, annyi mint „élet" nélkül létezni. Ez megalázó, kiszolgáltatott helyzet, embertelen állapot. Hiszen a munka pénzkerese­tet jelent, s így a létfenntartás forrása, eszköze vagy más­képpen mondva az ember önmegvalósításának módja. Nyilvánvaló tehát, hogy civi­lizált világunk egyik nagy el­lentmondása, réme a munkanél­küliség. A piacgazdasági for­mának viszont - egyelőre - ve­lejárójaként tartják számon. Ezzel kell élni! Sőt hozzáte­hető, hogy ki tudja meddig? Tehát sürgősen ki kell tanulni az elhelyezkedés, a munka­helyváltás módszerét, miként­jét. Ezt ismerte fel a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ, amikor felkarolta az álláskere­sőket. Salgótarjánban otthont, klubot hozott létre a regisztrált munkanélküliek részére. A két szobából álló helyiség jól fel­szerelten várja a rászorulókat a munkalehetőség felkutatására, megszerzésére. A tagok rendelkezésére áll­nak szaknévsorok, különféle A Központi Statisztikai Hiva­tal átszervezte a negyedéven­ként esedékes állatszámlálást, így a szeptember 30-ai teljes körű felmérés adataiból még csak azok állnak rendelke­zésre, amelyek a vállalatokra, gazdasági társaságokra és szövetkezetekre vonatkoznak. A kistermelők állatait szintén összeírták, ám az adatfeldol­gozás még folyamatban van. A most közzétett adatok sze­rint a vállalatok és gazdasági társaságok tulajdonában lévő szarvasmarha-állomány szep­tember végén 251 ezer volt, az egy évvel korábbinál 3 száza­lékkal kevesebb. A szövetkeze­szakkönyvek, céglisták, a ki- rendeltségek állásajánlatai, va­lamint napi újságok és külön­böző folyóiratok. A külső kap­csolatok felvételét segítik a vi­deók, számítógépek, írógépek, fénymásolók és telefonok. Áz álláskereső klub működ­tetésének célja az, hogy önbi­zalmat ébresszen, hitet adjon az állástalanoknak az új munka­hely megszerzéséhez. Ehhez a felkészítés háromhetes turnu­sokban, tíz-tizenöt fős csopor­tokban történik, ahol klubfog­lalkozás keretében sajátítják el az álláskeresési módszereket, technikákat. A foglalkozás elő­ször önismereti felméréssel, tu­daterősítéssel kezdődik, majd helyes önéletrajzírással, pályá­zatkészítéssel ismerkednek meg, azután szituációs formá­ban gyakorolják a jó fellépést, bemutatkozást, a tárgyalást. Mindezt egymás kölcsönös segítésével végzik, videóval felveszik a gyakorlatokat és utána kiértékelik. Végül „éles­ben” folynak az álláskereső szi­tuációk, vagyis a tagok tevéke­nyen keresik a megfelelő mun­kahelyeket és a csoport előtt tek szarvasmarha-állománya egy év alatt 17 százalékkal csökkent. A sertésállomány a vizsgált körben szeptember 30-án 1,28 millió volt, a csökkenés a múlt évhez képest 13 százalék. A szövetkezeteknél a sertésállo­mány valamivel kisebb mér­tékben, 11 százalékkal esett vissza. A juhállomány a vállala­toknál és gazdasági társaságok­nál kis mértékben, mindössze 4 százalékkal csökkent egy esz­tendő alatt, a szövetkezeteknél azonban jelentős mértékben, 29 százalékkal kevesebb juhot tar­tottak az idén, mint tavaly. A baromfiállomány a vállala­beszámolnak a tapasztalataik­ról. A foglalkozások napi négy - öt órás elfoglaltságot jelente­nek, közösen megállapított kezdési időponttal. A kurzus után még három hónapig lehet igénybe venni a klub eszközeit álláskeresés cél­jából. Természetesen mindez díjtalanul történik. Ezt az álláskereső szolgálta­tást minden munkanélküli igénybe veheti, nyolc általános végzettségűtől a diplomásig. Egyetlen feltétele van a jelent­kezésnek: valóban akarjanak munkába állni. Az elhelyezke­dési arány az ország több klub­jainak kimutatásai alapján hat­van és száz százalék között mozog. Vajdahunyadi Istvánná fog­lalkoztatás-vezető szerint Sal­gótarjánban bevált ez a szolgál­tatási forma, szívesen jönnek ide az emberek, örülnek egy­más sikerének. A biztonságos légkörben jó lehetőség nyílik a kibontakozásra, az önbizalom visszanyerésére, megerősíté­sére, a munkahely megtalálá­sára. Vendel Lajos toknál és a társaságoknál 47 százalékkal növekedett a múlt évhez képest, a szövetkezetek­nél viszont 17 százalékkal csökkent. Vágómarhából 10 864 ton­nával (35 százalékkal), sertés­ből 33 516 tonnával (31 száza­lékkal) kevesebbet vásároltak fel, mint a múlt év azonos idő­szakában. A felvásárolt tehéntej mennyisége 40 millió literrel (9 százalékkal) csökkent egy év alatt. A keresleti piac kialakulá­sára utal, hogy egy malac ára egy év alatt 2064 forintról 3345 forintra, a hízott sertés kilón­kénti ára pedig 101,70 forintról 153,60 forintra növekedett. INNEN - ONNAN : j Az új privatizációs jogsza- j bály parlamenti elfogadása J után gyorsult ütemben foly­tatódhat a magánosítás. A folyamatban az eddiginél nagyobb szerep jut a kész­pénzes értékesítéseknek. A külföldi befektetők jelentős vagyonhoz juthatnak a köz- szolgáltató vállalatok jövő évi privatizációja során. * A svéd SAAB első vidéki márkaképviselete nyílt meg Győrött. A luxuskategóriá­ban tartozó autókat a VIP Mobil Kereskedelmi Kft. ér­tékesíti a dunántúli város szalonjában. A gépkocsik szervizeléseinek lehetőségét ugyancsak helyben sikerült megteremteni. * A jövőben a kisbefektetők érdekeit a jelenleginél job­ban kell védeni hazánkban. Emiatt szükséges a társasá­gok nyilvános értékpapírki­bocsátásának szigorítása is. * Ebben a tanévben is meg­hirdeti a Magyar Innovációs Kamara és a Magyar Tele­vízió a negyedik országos ifjúsági, tudományos és in­novációs versenyt, amely az idén a tudományos kategó­riával bővül. * A Quelle cég akciót szervez a gyerekek karácsonyi meg­ajándékozására. Eddig min­tegy 9000 iskolának és óvo­dának juttatta el a Quelle a posta közreműködésével a karácsonyi katalógust. Az oldalt szerkesztette Kolaj László VALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 170,62 174,10 Ausztrál dollár 81,65 83,25 Dán korona 17,90 18,26 Finn márka 22,89 23,35 Francia frank 20,37 20,79 Görög drachma (100) 45,42 46,34 Holland forint 62,40 63,66 ír font 167,46 170,92 Japán yen (100) 110,30 112,50 Kanadai dollár 79,35 80,93 Kuvaiti dinár 361,93 369,17 Német márka 69,95 71,37 Norvég korona 15,98 16,30 Olasz líra (1000) 68,24 69,64 Oszt. schilling 9,94 10,14 Spanyol peseta (100) 83,97 85,69 Svájci frank 83,12 84,82 Svéd korona 14,75 15,05 USA dollár 108,34 110,48 ECU (Közös Piac) 133,20 135,92 Csak a baromfiállomány nőtt a múlt évhez képest MATOL ALKALMAZZAK AZ ELEKTRONIKUS RENDSZERT Gépesített pénzátutalás A Magyar Nemzeti Bank fel­hívja a bankszámla tulajdono­sok figyelmét, hogy többéves tervezés, fejlesztés után 1994. november 18-ától a magyar- országi pénzátutalásokat gyö­keresen megváltoztató elekt­ronikus zsíró rendszer kerül bevezetésre, amelyen az át­utalási megbízási, valamint a beszedési megbízások teljesí­tési forgalmát bonyolítják le a pénzintézetek. Az új rendszerben az átuta­lásra megbízást adó ügyfél ál­tal kitöltött papírbizonylatot sem a címzett ügyfél bankja, sem a címzett ügyfél nem kapja meg. A megbízási nyomtatványról a bankok az adatokat számítógépen rögzí- « tik és egymásnak elektroniku­san továbbítják. Az átutalási bizonylatok pontos, jól olvasható kitölté­sén túl különösen fontos, hogy a/, a partnere bankszámla- számát pontosan szerepel­tesse. A címzett ügyfél bankja az érkezett átutalásokat az azon szereplő bankszámla- szám alapján írja jóvá, így az átutalási megbízások aláíróira az eddiginél lényegesen na­gyobb felelősség hárul, b/. a kedvezményezett szám­láján történő (címzett) köny­veléshez szükséges informá­ciók (szállítói számla száma, gépjármű rendszám, vízóra száma, adószám, biztosítási kötvény száma, telefonszám, stb.) csak a Közlemény rovat­ból és legfeljebb 54 karakter hosszon kerülnek továbbí­tásra. A máshová írt adatok továbbítása nem biztosított. Új távközlési szolgáltatások A Pannon GSM decemberben bevezeti a fax- és adatátviteli szolgáltatását Magyarorszá­gon elsőként és Európában is az elsők között. Egy másik nem kevésbé fon­tos hír, hogy a társaság hétfőtől egy újabb külföldi GSM-szol- gáltatóval indítja meg a keres­kedelmi kapcsolatot, így a Pan­non GSM előfizetői immár 9 ország 14 hálózatával vehetik fel a kapcsolatot. A márciusban megnyitott budapesti bemutatóterem felújí­tása lehetővé teszi, hogy mos­tantól a több mint ezer négy­zetméteres üzlet a készülékvá­sárlástól az alkatrészellátásig mindazokat a feladatokat el­lássa, amelyekre az ügyfelek­nek, illetve a viszonteladóknak szüksége lehet. így például itt kapott helyet az információs szolgálat, a tartozékárusítás és a javítás is. A várakozáson felüli üzleti eredményeknek köszönhetően a Pannon GSM év végi eladási akciókat hirdetett meg. Ennek egyik eleme, hogy minden ötödik előfizető a cég ajándékaként letelefonálhatja a 25 ezer forintos SIM-kártya ér­tékét. Sokak vágyát teszi elér­hetővé az a lízing-akció, mely­nek keretében a Motorola 7200-as mobil-telefonokat 7200 forintos induló összeg be­fizetésével és havi 7200 forin­tos törlesztő részlettel lehet megvásárolni. A cég a szolgáltatását egy-két hónapon belül már az ország összes 1 számjegyű fő­útvonala körzetében igénybe lehet venni, s - mint sajtótájé­koz- tatón bejelentette a vezéri­gazgató - a másik magyar mo­biltelefon-szolgáltató cég né­hány hónapos előnyét a jövő év végéig sikerül kiegyenlíteni. PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótarján tojás 12-15 Ft/db 14 Ft/db 11-14 Ft/db ' 10-12 Ft/db burgonya 30-34 Ft/kg 32-40 Ft/kg 15-40 Ft/kg 35-40 Ft/kg sárgarépa 30-40 Ft/kg 30-40 Ft/kg 20-40 Ft/kg 40-50 Ftkg petr. gyökér 40 Ft/kg 40-50 Ft/kg 45-50 Ft/kg 60 Ft/kg vöröshagyma 30-40 Ft/kg 30-60 Ft/kg 40-50 Ft/kg 40 Ft/kg fokhagyma 130-140 Ft/kg 150 Ft/kg 140-180 Ft/kg 150 Ft/kg fejes káposzta 24 Ft/kg 30-35 Ft/kg 30 Ft/kg 30 Ft/kg kelkáposzta 40-50 Ft/kg 60 Ft/kg 40-50 Ft/kg 60 Ft/kg karfiol 60 Ft/kg 60-70 Ft/kg 60-70 Ft/kg 60-80 Ft/kg karalábé 30-50 Ft/kg­40 Ft/kg 40 Ft/kg uborka 120 Ft/kg­­­zöldpaprika 100-200 Ft/kg 250-300 Ft/kg 100 Ft/kg 90-220 Ft/kg paradicsom 140 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100 Ft/kg 150-160 Ft/kg szőlő 80 Ft/kg 50-60 Ft/kg­­alma 30-50 Ft/kg 30-40 Ft/kg 40 Ft/kg 40-60 Ft/kg körte 90 Ft/kg 60-160 Ft/kg 60-80 Ft/kg-

Next

/
Thumbnails
Contents