Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-08-09 / 237. szám

6. oldal Kultúra - Művészet 1994. október 8-9., szombat - vasárnap MUSTÓ JÁNOS MŰTERMÉBEN Amiről a Kék Duna lapjai mesélnek zása. E gondolatban lelhető föl a sorozat tartalmi, világnézeti ereje. Napjaink időszerű poli­tikai gondolatai közé tartozik egész Kelet-Közép-Európában a kontinens fejlett nyugati ré­széhez való csatlakozás óhaj­tása. Ez nem történhet meg a harmonikus regionális együttélés mielőbbi kialaku­lása nélkül. A kék Duna szeli át, köti össze a népeket, nemzeteket. Ha elválasztaná, a jövő remé­nye válna semmivé. Emberi, művészeti hidakat kell építeni. Erre vállalkozik a művész e sorozata is, amelyben fölmu­tatja az egyetemesség jelké­peit, az életfa, az egyetemes­séget jelképező víz, a tarajló hullámok, Európa gondolatá­nak csodáját. A Kék Duna a SME (Va­gyunk) című magyarországi szlovák nyelvű folyóirat ez évi decemberi számában lát nap­világot. A művész ezen kívül is a magyar - szlovák kulturá­lis kapcsolatépítés, a hazai szlovák kultúra művelése je­gyében dolgozik. Kiállítása vándorol jelenleg is Szlovákia városaiban. A nyáron a buda­pesti szlovák kollégium és is­kola művésztelepét vezette, ami a magyarországi szlovák fiatalok tehetséggondozását szolgálta, amint arról nemrég a L'udové noviny is beszámolt.-th Mustó János, Salgótarjánban élő festőművész műterme azon szellemi műhelyek közé tartozik, amelyek kisugárzása a magyar - szlovák kapcsola­tépítésre is hatással van. Most készült el Kék Duna című li­nósorozata, amely a művész munkásságának újabb fontos állomása. A Kék Duna sorozat tíz lap­ból áll. Mustó Jánosra jellem­zően szigorúan fölépített belső, gondolati ív fogja egy­ségbe a lapokat: Életfa, L, Hullámok, Kapcsolatok, Eu­rópa, Égtájakon, Az élet vize, A kék bolygó vize, Emberhíd, Régiók, Életfa, IL A gazdag, burjánzó formák szinte túl­csordulnak a lapokon, mégis a rendet sugallják, mert a grafi­kai eszközök által kifejezett tartalom nagyon is egyér­telmű. Ez a világosság nyilat­kozik meg a lapok belső gon­dolati izzásában is. Mustó Já­nos századunk európai festé­szetére épülő munkásságában a filozofikus hajlam és mély intellektualizmus egyáltalán nem rejtetten van jelen. Tehát formáinak dekoratívítása soha nem öncélú, hanem a mű em­beri tartalmát szolgálja. Ez a tartalom a Kék Duna linósorozat esetében a folyam mentén együttélő népek, köz­tük a szlovákok és a magyarok történelmi megbékélése szük­ségszerűségének hangsúlyo- Emberhíd - ugyancsak a Kék Duna sorozatból Életfa - gazdag, burjánzó formák ALBERT GYULA-VÁNDORSERLEG SALGÓTARJÁNNAK „Olyan jó a fülemnek ez a beszéd...” Dr. Albert Ferenc hegedűmű­vész, zeneszerző Dreaming (Álmodozás) című művének vi­lágbemutatóját október 1 -jén tartották Salgótarjánban a zenei világnap alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen a József Attila Művelődési Központ színháztermében. A szerző Bili Clintonnak, az Egyesült Álla­mok elnökének, és feleségének, Mrs. Hullary Clintonnak, a First Lady-nek ajánlotta művét, amely még Amerikában szüle­tett.-Bili Clinton akkor még nem is volt az Egysük Államok elnöke - jegyzi meg a most 76 éves dr. Albert Ferenc. - Ké­sőbb kaptam is tőle egy kedves levelet, amelyben azt írta: „Francois, az álmodozásból valóság lett."-Miért éppen Salgótarjánt választotta a mű világbemuta­tójának színhelyéül?- Mert nagyon közel áll a szívemhez ez a város. Igaz, én Győrben születtem 1918-ban, de édesapám, dr. Albert Gyula Salgótarjánban látta meg a napvilágot 102 évvel ezelőtt, 1892-ben. Itt volt gyermek. In­nen került el Losoncra, onnan Ózdra, ahol 1918-ig élt. Édesa­nyámat már Győrben ismerte meg, és tíz hónapra rá ott volt a kis Ferenc, vagyis én.- Mit hallott odahaza Salgó­tarjánról?- Először is, édesapám paló- cosan beszélt. Azóta is olyan jó a fülemnek ez a beszéd. Gyak­ran mondogatta, az én életem Salgótarjáné, ha egyszer eljutsz Dr. Albert Ferenc a te­hetséges tarjáni fiatalok tá­mogatását tervezi oda, ezt soha ne felejtsd el. Itt szeretett volna meghalni, végül is ez nem adatott meg neki, 1986-ban nem itt húnyt el. He­gedűs, trombitás és zeneszerző volt, 450 kompozíciója maradt ránk. Románc című művét em­lékének adózva mutattuk be Salgótarjánban.- Saját zenei pályáját megle­hetősen korán kezdte.- Akkoriban úgy mondták, csodagyerekként indultam. Ti­zenkét évesen vettek föl a bu­dapesti Zeneakadémiára, ahol Zathureczky Ede tanítványa­ként kaptam művészdiplomát 1937-ben. Később Kodály Zol­tán és Weiner Leo növendéke lettem zeneszerzés és karmester szakon. Egyébként édesapám különös kívánságára jogi diplomát is szereztem.- Muzsikuspályája külföldön teljesedett ki. Hogyan történt ez?- Jótékony koncerteket ad­tam 1945-ben a Vöröskereszt javára, így kerültem ki Pá­rizsba. Nemsokára hangver- senykörút következett, Ennek London, Írország voltak a leg­fontosabb állomásai. Írország­ban meghívtak a zeneakadémia tanárának, 1954-ben e minősé­gemben alapítottam meg az írek nemzeti zenei fesztiválját. Aztán szüleimmel, húgommal együtt áttelepültünk az Egye­sült Államokba, ahol tizennyolc évig a chicagói konzervatórium elnöki tisztét töltöttem be. Ka­nadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Európában mintegy hétezer koncertet és szólóestet adtam. Feleségemet, Beverlyt, aki elektronikus ze­neszerző és fotóművész, texasi születésű, Chicagóban ismer­tem meg.- Pár éve visszaköltözött Magyarországra. Mik a tervei?- Egyebeken kívül alapító elnöke vagyok a Mediterra- neum Institute-mk Amerikában és Magyarországon, szeretném mind hatékonyabban elősegí­teni a tehetséges fiatalok utazta­tását, mert sajnos, a magyaror­szági helyzet egyelőre eléggé mostoha. Édesapám emlékére szeretnék egy Albert Gyula- vándorserleget adományozni Salgótarjánnak. Ennek célja ugyancsak az itteni tehetséges fiatalok pályájának egyenge- tése. (bte) BODI TOTH ELEMER VARJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET Bemutatkozási lehetőséget kínálunk Örömmel tudatjuk régi és - napjainkban ismét gyarapodó - új előfizetőinkkel, valamennyi olvasónkkal, hogy a jövőben minden szombaton egész oldalas irodalmi, képzőművészeti összeállítás közreadására nyílt lehetőségünk. Ez már csak azért is öröm számunkra, mert az utóbbi időben sok borúlátó nyilatko­zat hangzott el a kultúra, a művészetek, illetőleg az alko­tók mostoha helyzetével kap­csolatban. Ezek többnyire jo­gosak, a társadalmi átalakulá­sok kétségkívül nehéz hely­zetbe hozták az irodalom, a művészetek művelőit is. A korábbi állami mecena­túra megszűnt, a támogatás új formái pedig még nem alakul­tak ki, illetve most vannak alakulóban. Szükség van tehát arra, hogy a hosszú átmenet régiónkban se járjon súlyos ér­tékvesztéssel. Lapunk a maga szerény eszközeivel, és szolgáltató szerepéből következően arra vállalkozik, hogy, ha támoga­tást nem is, de hétről hétre hi­teles tájékoztatást nyújtson ar­ról, mi születik a nógrádi író­szobákban, szépirodalmi és tudományos műhelyekben, műtermekben. Kik azok, akik ma is közöttünk élnek, vagy munkásságukkal szorosan kapcsolódnak a nógrádi iro­dalmi, művészeti élethez? Fölmerülhet a kérdés, egyáltalán van-e ilyen? Ter­mészetesen csak egyetemes magyar irodalom és művészet létezik. Ezen belül viszont örömünkre szolgálhat, hogy Nógrád megyében is élnek olyan alkotók, akiket számon tart a kortárs irodalmi, művé­szeti közvélemény, illetve az érdeklődő közönség. Egyrészt nekik kínálunk bemutatkozási lehetőséget, másrészt a tehetséges pálya­kezdőknek is, akik verssel, szépprózával, képzőművészeti alkotással éppen minket tisz­Munkatársunk szer­dán 13-tól 16 óráig fogad telnek meg bizalmukkal. Hiva­tásos és nem hivatásos írók, művészek egyaránt számíthat­nak figyelmünkre, s általunk az olvasók figyelmére is. (Szerkesztőségünkben minden szerdán 13-tól 16 óráig Bódi Tóth Elemér várja Önöket.) Kereső, kutató, nyughatatlan irodalomról van szó Nagy Pál, 1934-ben Salgótar­jánban született, 1956 óta Pá­rizsban élő költőnek, szerkesz­tőnek hatvanéves születésnapja alkalmából a Nógrád megye díszpolgára kitüntető címet adományzta Nógrád Megye Közgyűlése. Ő volt az, aki társaival meg­alapította Párizsban a Magyar Műhely folyóiratot, ami a kor­társ magyar irodalom avantgárd törekvéseinek egyik központja lett. Költői, elméletírói, iroda­lomszervező, kultúraközvetítő tevékenységében kapcsolódik szülőföldjéhez, Salgótarjánhoz is. A politikai változás után ko­rábbi „nem hivatalos” kapcso­latai a Magyar Műhely részbeni Magyarországra településével rendszeressé váltak. Költői munkásságával kapcsolatban jegyzi meg a díszpolgári cím adományozását indokló doku­mentum: „A vizuális jel, az iro­dalmi nyelv összekapcsolása munkásságában az irodalmi modernizáció jelentős kísérlete, műhelyszervező tapasztalatai, publikálást segítő tevékenysége mind a magyar fiatal költőnem­zedék, mind a Palócföld köré­hez tartozó alkotók számára el­érhetőkké váltak.” Nagy Pállal Salgótarjánban beszélgettünk.- Hogyan érzi magát Nógrád megye díszpolgáraként, Számí- tott-e erre a kitüntetésre?- Ez már a második alkalom, amikor Nógrád megyében ki­tüntetést kapok. Az első 1991-ben következett be, ami­kor megkaptam a Madách Imre-díjat. Egyikre se számítot­tam. A díszpolgári címet reha­bilitációnak érzem, hiszen en­gem annak idején - apám hábo­rús múltja miatt - gimnáziumba se vettek föl szü­lővárosomban. Úgy látszik, ez a történelmi félreér­tés tisztázódott.- Mit jelent a költő számára a szülőföld?- Számomra is meghatározó je­lentőségű. Furcsa érzés az, amikor az ember kül­földre kerül, ahol ki sem tudják mondani, hogy Salgótarján, ahol - egyetlen sáros­pataki évemet nem számítva — tizennyolc éves koromig éltem. Mindig is ragasz­kodtam szülővá­rosomhoz. Ami Nagy Pál Nógrád megye díszpolgára rossz volt, felejtsük el. Most jól és örömmel vagyok itt. A kör bezárult.-Milyen szakmai kapcsola­tok alakultak ki Salgótarján szellemi életével?- Korábban is írtam az itt megjelenő folyóiratba, a Palóc­földbe. E kapcsolatokat szeret­ném szorosabbra fűzni. Ez az irodalmi irányzat, amit műve­lek, a világ minden sarkában otthon van. Ennek az átmeneti komák, amelyben élünk, egyik jellemzője a kísérletezés. Ezt mindenki értheti, aki nyitott szemlélettel közeledik az iroda- lomhozt. Bizonyára Salgótar­jánban is sokan élnek ilyenek. Kereső, kutató, nyughatatlan irodalomról van szó. E nyugta­lanság nélkül ez az irányzat nem is létezhetne. Mi társaim­mal mindig a szó eredeti értel­mében előőrsnek tekintettük magunkat, és szívesen adjuk át tapasztalatainkat másoknak. Amint azt meg is írtam, ha gya­nakvás helyett tisztelet övezné azok munkáját, akik az alkotás értelmét a kísérletezésben, az újatalkotásban látják, irodalmi életünk egyik feszültsége ol dódnék. Szükség is lenne erre, hiszen új korszakhatáron ál­lunk. Művészet mindenütt van. Franz Boaz, múlt századi né­met etnológus Afrikáról írt könyvében szól arról, bármely nyomomlt országban járt, mű­vészettel mindenhol találko­zott. Nincs az a szociális nyo­morúság, ahol ne lenne elemi szükséglet a művészet. Az em­bernek igenis szüksége van a művészet által nyújtott vi­gaszra, a művészetnek pediglen a közönségére.-mér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents