Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-29-30 / 255. szám
1994. október 29., szombat A Nap kél: 6.23 órakor, nyugszik: 16.32 órakor. A Hold kél: - órakor, nyugszik: 13.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon NÁRCISZ nevű kedves olvasóinkat A Narcisszusz antik mitológiai férfinév női párja. Virága: fehér krizantém. Védőszent: Szent Nárcisz- szusz, a hispániai Gersza püspöke (megh.: 307). Moszkva becsapja az egész Hétcsöves orosz gránátvető Az orosz hadsereg vezérkari főnöke hivatalos tájékoztatást adott a fegyveres erők létszámáról: eszerint most 2,3 millió katonája van a volt szuperhatalomnak. Nyikolaj Nor-Mesek, a frankfurti Szovjet Tanulmányok Intézetének igazgatója közölte: megbízható adatok szerint Moszkva titokban fegyverkezik. Álcázásként az oroszok úgy állítják be, mintha a kérdéses egységeket a katasztrófaelhárítás és a bűnözés elleni harc érdekében tartanák fenn. Valójában viszont nem történt egyéb, mint hogy a világot? hazavezényelt seregeket csupán más egyenruhába bújtatták. Ennek kapcsán számadatokat is közölnek: a csapatnemek mellett feltüntetik a tényleges létszámot, zárójelben pedig az orosz kormány, illetve parlament által nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerepelnek. Védelmi minisztérium csapatai: 2,57 millió (2,3). Határőrség: 490 ezer (324 ezer). Kémelhárítás (FSZK): 186 ezer fő (130 ezer). Katonai építés erői: 170 ezer (százezer). Az elnök különleges egységei: 102 ezer (kilencvenezer). Válaszra szorul a kérdés: milyen érdeke fűződik Oroszországnak ahhoz, hogy félrevezesse a világot és titokban fegyverkezzék? Egyházi naptár Október 29., szombat, köznap. Napi igék: Kát.: Fii 1,18— 26. Lk 14,1.7-11. Ref.: Hős 6. Zsid 12,1-3. Ev.: 2Tim 4,5-28. Jel 6,1-1. Őrt.: lKor 5,39-45. Lk 4,31-36. Az őrt. és a gör. kát. naptárban Római Szent Anasztázia vértanúnő. Szentéletű Abramiosz. A zsinagógái naptárban újholdhirdetés. Október 30., évközi 31. (Szentháromság utáni 22.) vasárnap. Napi igék: Kát.: 5Móz 6,2-6. Zsolt 17. Mk 12,28-34. Ref.: Hős 7. Zsid 2,4-11. Ev.: Mt 18,21-35. Zsolt. 1 143,1-11. Őrt.: 2Kor 9,6-11. Lk 5,1-11. Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Zenóbiosz és társai. A ref. naptárban: missziói vasárnap. MOZI Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és. 20.00 órától: Végve- szélyben.Színes, szinkronizált, amerikai akciófilm; Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Kalifornia - A halál nem utazik egye- diil.Színes, angol film; Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Maverick. Színes, amerikai westemvígjáték. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Rapa Nui - A világ közepe. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Bátonyterenyei Bányász: 17.30 órától: Két tűz között. Színes, szinkronizált, amerikai akciófilm. MH Rétsági mozi: vasárnap 18.00 órától: Az utolsó törvényen kívüli. Színes, amerikai westemfilm. A nap mondata „A mester sohasem mesterkedik.” (Magyar mondás) Mai (fa-)viccünk- Mi a különbség az autó és a tű között?-...???- Az autó gyakran „mondja”, hogy tű-tű, a tű viszont sohasem, hogy autó-autó\ Emlékezeterősítő - nem csak öregeknek A hajlott kor természetes velejárója, hogy megbízhatatlanná válik, fokozatosan gyöngül az emlékezet. A szakemberek szerint azonban a szürkeállomány rendszeres tréningjével és az agysejtek működését segítő táplálkozással az emlékezőképesség eredményesen kondicionálható. Segíti a memória frissen tartását, ha gyakran fogyasztunk fánkot, kifőtt tésztát. A főétkezések közötti éhségérzetet néhány szem dióval, mogyoróval, mandulával csillapítsuk. Jótékonyan hat az agysejtekre, ha naponta megisszuk két citrom levét. A gondolkodás-, az emlékőrző- és felidéző központnak is szüksége van foglalkoztatásra. A jó oxigénellátást friss gyümölcs elfogyasztása, majd legalább 10 perc torna biztosítja. Könnyen ellenőrizhetjük a munkára fogott agysejtek teljesítőképességének alakulását is: olvassunk föl hangosan egy-egy ismeretlen szövegrészt és próbáljunk belőle minél hosszabb szakaszt hibátlanul visszaidézni. Az AVU megyei ügyfélszolgálatának tájékoztatója A privatizációs folyamat során értékesítésre kerülő ingatlanok, üzemek, üzletek adatairól részletes tájékoztatást nyújt a megyei ügyfélszolgálati iroda, Salgótarján, Rákóczi u. 11. Ügyfélfogadási idő: hétfő-csütörtök 9.00-16.00 óráig, péntek 9.00-14.00 óráig. HALLÓ SZÍVPOSTA HULITKA PÉTERNEK SALGÓTARJÁNBA ! 8. születésnapod alkalmából sok boldogságot kívánunk: mama, papa, apuci és Eszterke DÚS JÓZSEFNEK SALGÓTARJÁNBA! IS. születésnapján sok szeretettel köszöntik: felesége, lányai, vejei, unokái, unokamenye és unokaveje BARANYIFERENCNEK KISTERENYÉRE! 70. születésnapodon szeretettel köszöntenek: feleséged és gyermekeid Erika, Karcsi és családjuk SZABÓ ESZTIKÉNEK NEMTIBE! Születésnapod alkalmából sok boldogságot kíván: apa Recept: Töltött kínai kel Hozzávalók: 1 kg kínai kel, 10 dkg gomba, 1 doboz májpástétom, 2 zsemle, tej, 1 vöröshagyma, 1 tojás, olaj, 4 dkg vaj, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 dl tejföl, só, bors, majoránna. A kelt sós vízben 10 percig főzzük, hosszában kettévágjuk, belsejét üregesre vájjuk. Olajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk az összetört májpástétomot, az apróra vágott, olajon megpárolt gombát, a tejben áztatott, ösz- szemorzsolt zsemlét és a tojást. Sóval, borssal, majoránnával ízesítjük és az egyik fél kelbe töltjük. Ráborítjuk a másik felet és átkötjük. Tálra fektetjük, leöntjük tejföllel és rászórjuk a vajban pirított zsemlemorzsát. Sütőben megsütjük. SZ'UPEREXPRESSZ.. Ha ma 12 óráig - akár telefonon is - feladja és kéri, a holnapi lapban ezen a helyen már olvashatja hirdetését. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (32)-311-504, 316-455/215-ös mellék. A pásztói Dózsa György Általános Iskola keres: németének vagy német-bármely szakos tanárt. Belépés azonnal. Fizetés megegyezés szerint. Cím: 3060 Pásztó, Nagymező u. 36. Tel.: 32/360-795. HL 60-as, 6 tonnás, ponyvás pótkocsi eladó. Őrhalom, Dózsa György út 6. Tel.: 06- 60/345-266. Megkímélt állapotban lévő 84-es Ford Fiesta Giha 1/6D sürgősen eladó. Tóth, Pásztó, Nárcisz út 6. Skoda 120 L 85-ös bontott alkatrészek eladók, esetleg egyben is. Ugyanitt eladó Skoda 120 GLS, elől sérült karosszéria, esetleg fődarabonként is. Érd.: ifj. Nándori László, Bércéi, József A. u. 5. 2687. A KIRÁLY EMLÉKÉRE. Memphisben Elvis Presley emlékére barátai koncertet rendeztek, amelyen özvegye is megjelent. A legnagyobb sikert Aaron Neville aratta, aki Elvis-dalokat is énekelt. FEB-fotó Egyperces nyelvlecke A Nógrád Megyei Hírlap International és az ILS Nyelviskola közös játéka anguage chool Lapunk és az ILS Nyelviskola közös játékának második fordulóját kísérhették figyelemmel az elmúlt két hétben. Az eddig megjelent mondatok: U/1. Nice to meet you! n/2. Don’t worry! 11/3. Go bark at the moon! II/4. Never mind! H/5. A will eat my old boots! 11/6. How do you do? II/7. What’s up? n/8.1 haven’t got the faintest idea! II/9.1 am fine, thanks! n/10. Get off my back! 11/11. How are you? Játékunkba Önök is bekapcsolódhatnak, ha a fenti 11 mondat közül kiválasztják azt, amelyik válaszol a mai, 12. mondatra. A második forduló zárómondata: O 11/12. HOW DO YOU DO? A választ a lapból kivágva, eredetiben küldjék be az ILS Nyelviskola címére: 3100-Salgótarján, Pf.: 28. A borítékra írják rá: "Do you speak English?" E fordulónk beküldési határideje: november 3. A 187 megfejtő közül 99-en küldtek be helyes választ. Az első forduló zárómondata: 1/12. THANK YOU VERY MUCH! A helyes válasz: 1/8. YOU ARE WELCOME! Negyedéves Nógrád Megyei Hírlap előfizetést nyert: Baranyi Pál, Nógrádmegyer 1000 Ft értékű nyelvkönyvet nyert: Borda Tibor, Salgótarján. Nyerteseinket postán értesítjük. A játék hétfán újra indul angol és német fordulóval. Figyelje továbbra is a Nógrád Megyei Hírlapot! Köszönjük, hogy ma velünk tartott, legyen továbbra is olvasónk! AJÁNLÓ HÉTFŐI LAPUNKBÓL Utcára kerül félezer vasutas? Eléggé csúnya játékot játszik a KHVM és a MÁV legfelsőbb vezetése. Vagy bezárják a vonalakat és lesz béremelés, ennek fejében elküldik a dolgozókat, vagy nem lesz béremelés. A módszert egyelőre csak Balassagyarmaton kívánják kipróbálni... (5. oldal) Ügyeletes riporter (vasárnap): Dániel Tamás - (32)-316-455 Háromszor tértek vissza a süketnéma áldozathoz Tizenkét bűnözőpalánta állt a héten a Balassagyarmati Városi Bíróság előtt. A Karancs- ságról érkezett gyanúsítottakat népes kompánia kísérte el a tárgyalásra, a csecsszopó csecsemőtől egészen a dédnagymamáig. Zárás után nyitottak G.Csaba és tizenegy társa nem tisztelte a magántulajdont. Bűnlajstromukat a betöréseken kívül még egy rablás is terheli, mely embertelenségében talán egyedülálló. A bűncselekmények többségét 1992-ben követték el. Egy éjszaka betörtek Karancsságon egy italboltba, ahonnét 18 200 forint értékben szeszes italt és dohányárut vittek el. A szalmatercsi kultűrház színes televíziója és parabola antennája is bánta megjelenésüket. Az etesi sportbüféből iparcikkeket és italféleségeket vittek el, míg egy magánházból ruhaneműt és műszaki cikket loptak. A karancssági presszóból élelmiszert és italokat tulajdonítottak el, a ságűjfalui ifjúsági házból színes tévét. Mindezek a lopások eltörpülnek amellett, amit négy suhanc, B.Csaba, CsAndrás, O.lstván és G.Csaba követett el. Kalandra vágytak a csávók A fiúk, miután megunták a kalandfilm nézését, úgy döntöttek, hogy csinálnak egy jó balhét. G.Csaba ötlete volt, hogy jó lenne megijeszteni egy süketnéma férfit, és a pénzét is elvenni. Harisnyát húztak a fejükre, késekkel, könnygáz sprayvel felfegyverkezve mentek át az áldozathoz. Az egyik fickó berúgta az ajtót, majd behatoltak a lakásba. Egyikük leütötte a tulajdonost, a földön fekvő embert rugdosni kezdték. Az idős áldozat elvesztette eszméletét. A négy betörő távozott, de rövidesen visszafordultak. Mire visszamentek, T.János már eszméleténél volt, ezért újra nekiestek. Felforgatták a lakást, de mozdítható értéket és pénzt nem találtak. Búcsúzáskor az idős ember még kapott néhány pofont, és a díszes társaság elvonult G.Csabá- ékhoz. Úgy döntöttek, hogy harmadszor is meglátogatják ezt a süketnéma embert. Tárgyalás előtti vigadalom A tárgyalás előtt a folyosón jól szórakoztak a fiúk azon, hogy Fazekas Mihály Ludas Matyija (!) is háromszor verte meg Döb- rögit. Ez a hasonlat csak egy primitív, gátlástalan embernek juthat az eszébe, és ezen olyan jót mulatni, módfelett ízléstelen dolog! Amikor visszamentek, az áldozat éppen a vért mosta le arcáról. Megpróbált bemenekülni a szobába, de ez a hiéna had benyomta az ajtót, és újra kezdetét vette az ütlegelés és rugdosás. Egy rúgás következtében a magatehetetlen ember bordája is eltört. Ismételten felforgatták a lakást, de mivel pénzt most sem találtak, elvitték a falon függő távcsövet, és egy pár gumicsizmát. A tárgyaláson felmerült a gyanú, hogy az egyik apa hamis tanúzásra próbálja rábírni fiát. A tárgyalása vádlottak és a tanúk kihallgatása - azok nagy száma miatt - még több napig elhúzódhat. Soós Géza NÓGRÁD * HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. Felelős kiadó: az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542, Hirdetési csoport: 32/311-504, Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133. Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax: 1129-5688) Nógrád megyében működő Árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095