Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-29-30 / 255. szám
1994. október 29-30., szombat - vasárnap Halottak Napja 9. oldal NÓGRÁDI, HÍRLAP Rigó Tibor képriportja Sűrűn sorakoznak a hantok, sírkövek - itt nyugszik .... soha nem múló fájdalommal.... lélekben velünk maradsz ... - emlékük örökké szívünkben él November 1-jén könny áztatja szeretteink sírját KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Halotti beszéd L átjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük öt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ö, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ö volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált: homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegyKeresheted öt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyűl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. ✓ des barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”, majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt..." Ugy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának der- medt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer. Az emlékezés virágai elborítják a temetőt E szomorú nap jelképei „Egymásra nőnek az évek” Gyertyák vigyázó fénye Magányosan Sötétedés után
