Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-20 / 247. szám

/ Göncz Árpád ma Nógrádba látogat A köztársasági elnök a bátonyterenyei Erkel Ferenc Álta­lános Iskolában kezdi a napját. Megismerkedik a diák­köztársasággal, amelyet mi is bemutatunk. (5. oldal) Szaksziszóló a csesztvei hárs alatt A diákéletről szóló összeállításban beszá­molunk arról a különös élményről, amikor a Madách-szobor is elmosolyodott. (7. oldal) Elkótyavetyélt sporttelep - kinek a szégyene? Kiárusították a síküveggyári sporttelepet. Harmincmil­liós értéket ötmillió forintért. Úgy tűnik, a sportolóknak kiteszik a szűrét. Ki ezért a felelős? (10. oldal) NOGRAD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK V. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT A Nógrád Megyei Hírlap Mindenkiről a világon, mindenkinek az egész megyében! Felfüggesztett rendőrtisztek: hamarosan ismét dolgozhatnak Nagy port vert fel az ügy, amikor július 21-én, dr. Rafael Ká­roly megyei rendőr-főkapitány bejelentette, hogy Nyerges Péter osztályvezetőt és Nagy Géza alosztályvezetőt három hónapra felfüggesztették szolgálati viszonyából. Munkát keresnek. Lesz-e szerencséjük? Vajon mikor és milyet találnak? Fotó: Gyurián Tibor Egyre esélytelenebbek a munkanélküliek A regisztrált munkanélküliek száma - szakértők szerint - 1995 végéig elérheti az egymilliót - írtuk hétfői számunkban. A Pénzügyminisztérium legutóbbi jelentése szerint jövőre várha­tóan 220 ezren kerülnek az utcára. Nógrád a munkanélküliség­ben immár tartósan dobogós helyen szerepel. Lássuk, pillanat­nyilag hogyan állunk az Úr színe előtt. Nos, a negyedévnyi idő hol­nap éppen letelik. Hallottuk, hogy a két felfüggesztett rendőrtiszt a napokban ismét munkába áll a főkapitányságon. Ezzel kapcsolatban kértünk tájékoztatást dr. Máthé István alezredestől, a főkapitány köz- biztonsági helyettesétől, aki külföldi távollétében helyette­síti a megyei főkapitányt.-Alezredes úr, megfelel-e a A 19-20 százalékos inflációhoz képest szerényebb mértékű, 16 százalékos keresetnövelést tart indokoltnak a versenyszférában jövőre a kormányzat - hangzott el az Érdekegyeztető Tanács Bér- és Munkaügyi Bizottságá­nak tegnapi ülésén. A munka­adói oldal elfogadja tárgyalási alapnak a 16 százalékos mérté ­valóságnak szerkesztőségünk­nek az az információja, misze­rint a két felfüggesztett rendőr­tiszt ismét dolgozik?- A két rendőrtiszt háromhó­napos felfüggesztési ideje le­telt. Mind a ketten jelentkeztek szolgálatra. Nyerges Péter né­hány hét múlva, Nagy Géza pe­dig meglévő szabadságának le­töltését követően folytatja munkáját. - p. a. ­két, a munkavállalók ugyanak­kor hangsúlyozták: csak az inf­láció mértékéhez igazodó kere­setnövelés lehet a kiindulási alap. A munkaadók és a mun­kavállalók egyaránt elutasítot­ták azt a kormányzati elképze­lést, hogy a belföldi kereslet visszafogásával teremtsenek árualapot az exporthoz. Nógrád megyében szeptem­ber végén 18 ezer 281 sze­mélynek nem volt állása Jöve­delempótló támogatásban 7793-an részesültek. A megyei Megkérdeztük Boldvai Lász­lót, a Nógrád megyei 1-es számú választókerület képvise­lőjét, a parlament költségvetési bizottságának elnökhelyettesét, mi a véleménye a pótköltségve­tésről.- A pótköltségvetést nem szabad a költségvetés fogalom­körével keverni. Nem készült új munkanélküliségi ráta 16,48%. A munkanélküli férfiak egy hónapra átlagosan 11891, a nők pedig 10 029 forint járadé­kot kapnak, de az állástalanok gazdasági filozófia, hiszen most nem új dologról, hanem korrekcióról van szó. Alapvető feladat volt az 1994-es év ked­vezőtlen gazdasági folyamatá­nak megtörése érdekében a központi költségek, ezen belül a miniszteriális költekezés „megfaragása”, az elkülönített állami pénzalapok ésszerű átte­egyre kevesebben vannak, csaknem 4900 fővel, mint ta­valy. Nem a munkahelyek in­dultak hirtelen szaporodásnak, hanem ilyen sok állástalannak járt le a munkanélküli járadéka, és kerül át a jövedelempótlósok közé. A munkaügyi központ adatai szerint javul a helyzet, de az állástalan akkor is állástalan marad... kintése, centralizálása.-Most ezek az összegek a gazdaság későbbi kibontakozá­sát segítik majd elő — folytatta. — Ilyen például a mezőgazdaság támogatása. Ide több mint 10 milliárd forint kerül, és ezzel várhatóan megalapozzuk az 1995-97. évi fejlődést. Az idei jó termést nem engedhetjük el­kótyavetyélni. Gondoskodunk a reális árú felvásárlásról, és ezzel lehetőséget biztosítunk a földművelőknek a megkapasz­kodásra, a stabilizálásra. (Folytatás a 3. oldalon) HÍREK Új kommandós főnök Pintér Sándor altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Túrós András vezérőr­nagy, közbiztonsági főigaz­gató jelenlétében a rendőr­ség különleges szolgálatánál bemutatták az állománynak Bökönyi István ezredest, a szolgálat új parancsnokát. Nem kell beutaló? A háziorvosi beutaló nélkül felkereshető szakorvosi rendelések körének kibőví­tését tervezi a Népjóléti Mi­nisztérium. Ma a nőgyógyá­szatra, az onkológiára, a bőr-, a nemi- és a tüdőgon­dozóba nem kell beutaló. Most az urológiát, a szemé­szetet, a sebészetet, a trau­matológiát és a bőrgyógyá­szatot is bevonnák a körbe. Kevesebb bor lesz Mintegy 3,3-3,5 millió hek­toliter borra számítanak az idei szüret befejeztével, ami a becsültnél mintegy 15-18 százalékkal kevesebb. Az idei borból mintegy 800- 900 ezer hektolitert lehet a külpiacokon értékesíteni. Rendőrök őrizetben Négy rendőr ellen indított vizsgálatot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-fokapitány- ság. U. Ferenc főtörzsőr­mestert és M. György őr-* mestert őrizetbe is vették. Alaposan gyanúsíthatok az­zal, hogy pénz fejében a fogdában tartott gyanúsítot­taknak őket meg nem illető kedvezményeket nyújtottak. Kompenzáló kormány Az energiaár-emelésből származó áfabevételt jövőre a kormány a kompenzálásra fordítja, de kérdés, hogy ez a 8 milliárd forint elegendő lesz-e a kórházak, fegyveres erők növekvő költségeinek kiegyenlítésére. LÉLEGEZNI TANULNAK. A jövő tűzoltói tegnap a tarjáni garzonban légzésvédelmi gyakorlatot tartottak. Feltételezett lakástuzhöz vonultak - a 18. emeletre, 30 ki­lós felszereléssel, Garami István százados vezetésével. Béremelést csak szükmarkúan (Folytatás a 4. oldalon) Pótköltségvetés - mert rendkívül súlyos a helyzet Az országgyűlés kedden este háromnegyed tíz után nagy több­séggel elfogadta az 1994. évi pótköltségvetésről szóló törvényt. Ez mintegy 10 milliárd forinttal módosította a központi költ­ségvetés hiányának összegét, amely 329 milliárd 561,4 millió fo­rintról 339 milliárd 959,5 millió forintra módosult. IDŐJÁRÁS Nagyrészt derült idő lesz, csupán kisebb körzetekben lehet erősebben felhős az ég. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10 és 15 fok között alakul. Különös bonyodalmak a tarjáni városvezetők másfél millió forintja körül A fizetésemelésekkel mindig baj van. Miért lenne ez másképpen épp a salgótarjáni városházán? A polgármester és két alpol­gármestere fizetését határozattal emelte fel a testület, csakhogy nem adott hozzá pénzt. A kifizetések már megtörténtek. Hon­nan volt erre pénz? Csakugyan törvénysértés történt-e? A főszereplők: Ercsényi Ferenc (balról), dr. Zsély András, Detre Jenő - és dr. Oravecz Péter jegyző Fotó: Gy. T. Nem szerepel Salgótarján költségvetésében dr. Zsély András polgármester, Ercsényi Ferenc és Detre Jenő alpolgár­mesterek béremelése és jutal­mazása. A három tisztségviselő esetében összesen egymillió 14 ezer forintos béralapról, 446 ezer forint tb-ről és 180 ezer fo­rintos költségtérítésről van szó éves szinten, tehát januártól visszamenőleg. Még júliusban került a kép­viselők elé az előterjesztés. Dönteniük kellett, megadják-e a béremelést, egyúttal módosí­taniuk kellett volna a költségve­tést, ha a válasz igenlő. De az előterjesztést elutasították. Ez­után külön került be a béreme­lés, erről egyszerű többséggel határoztak, igennel. A költségvetési rendelet mó­dosításához szükséges minősí­tett többséget viszont nem kapta meg az előterjesztés. Kü­lönös helyzet állt tehát elő: a képviselők megszavazták a vá­ros vezetőinek béremelését, de nem adtak hozzá pénzt. A kifi­zetések már megtörténtek. A polgármesteri hivatal pénzügyi osztályvezetője, Te­lek László kijelentette: munka­jogi szempontból a kedvezmé­nyezettet nem érdekli, hogy a kedvezményt adó rendelkezik-e pénzzel. Akit átsoroltak, az jo­gosult a pénzre, jogcímet te­remtettek arra, hogy neki ma­gasabb fizetés jár. A határoza­tot a hivatalnak kötelezően végre kell hajtania, akkor is, ha a testület döntései összeütkö­zésbe kerültek egymással. Telek szerint a kifizetéssel nagyobb kárt előztek meg, mert ha az érintettek bírósághoz for­dulnak, nyernek. Akkor kama­tostul kellett volna fizetni. Az osztályvezető elmondta: a pénzt a hivatal béralapjából fi­zették ki. Emiatt azonban év végére túlfinanszírozásba kerül majd a hivatal. Véleményével jogilag a jegyző, dr. Oravecz Péter is egyetértett. Zsély András válaszát rövi­den összegezzük: a béremelé­sek kifizetésére megvolt a fe­dezet. Nem okozott problémát, hogy a testület nem módosította a költségvetést, mert ezt alapja­iban már az év elején beépítet­ték a költségvetésbe. Ercsényi Ferenc leszögezte: soha nem szavazott olyan kér­désekben, amelyekben érintett volt. Nem érti a testületet: ha döntött a béremelésről, miért nem szavazta meg hozzá az összeget - ez nem logikus. El­lentmondó határozatokat hozott a testület, de döntésük végre­hajtásra kötelez - mondta. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents