Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-19 / 246. szám
1994. október 19., szerda Házai Körkép 3. oldal Ennyire szegények vagyunk? A mikor a raliversenyen először tűnt föl a kormánynál Tóth Ferenc (Gili), egy lap fintorogva hárította el a róla készített portrécikkemet. Joggal, elvégre nem vagyok sportújságíró, a gépkocsiversenyzés szakértője; a szerkesztő-kollégának minden oka megvolt kételkedni lelkes előrejelzésem hitelességében. Csak azt nem tudhatta, hogy az autókhoz ugyan nem értek, de Gilihez igen. Ismerem a jellemét, a lelkierejét. Ami minden lóerőnél többet ér - olykor még a mérhető teljesítmények sportjaiban is. Gili karaktere biztos márka, előbb-utóbb feltétlenül győz. Most a Mecsek raliról szóló tudósításban olvasom, hogy a több defekt miatt jelentős időhátrányba került Tóth .Ferenc-Csökő Zoltán páros fantasztikus hajrával vívta ki a bronzérmet. Minden publicisztikai borúlátásom, zsémbelésem ellenére hasonlóképp ítélem meg a kevés lóerővel, rossz fölszereléssel, kevés pénzzel megáldott Magyarország esélyeit is a nemzetközi versenyben. Az elmúlt négy esztendőben megutáltam a romantikus retorikát, a tetszelgő nemzeti fölényeskedést - de töredelmesen bevallom, elszomorít, ha végképp leteszünk az expóról. Minél meggyőzőbb számszaki érv szól a világkiállítás ellen, annál bánatosabb vagyok. Még mindig hiszek ugyanis abban, hogy a szép kényszerképzetek ösztönzőek. Hogy versenyt csak versenyhelyzetben lehet nyerni. Hogy senki sem képes világrekordot dönteni, ha egymagában úszik a medencében, s csak az edzője meg a kronométer biztatja. Békési miniszter úrnak, sajnos, biztosan igaza van: szegények vagyunk a világkiállításhoz, s közpénzen nem játszhatjuk meg a világnak, hogy dúskálunk a javakban. Mégis, boldog lettem volna, ha rákényszerülünk a magunk megmutatására. Hátha jobbá tette volna versenyképességünket a verseny. No, de elismerem, sem a ralihoz, sem a gazdasághoz nem értek. S nem biztos, hogy nemzeti jellemünk jó jegyei helyettesíthetik a költségvetés hiányait és fedezik külföldi adósságainkat... M égis, századvégi történelmünkből hiányozni fog az expo. S ez nemcsak érzelmi deficit. Bodor Pál Zsély András: A benzinkúttal rendezettebb lesz Salgótarján Salgótarjánban, a Budapesti ütőn épülő benzinkút tárgyában interpellált Tolmácsi Ferenc képviselő. Zsély András polgármester írásban adott válaszában megállapítja: tekintettel arra, hogy a terület főútvonal mentén, főútvonalak kereszteződésében található, a benzinkút létesítése nem jár érzékelhető forgalomnövekedéssel. A főútvonalak közelsége nem kizáró ok, sőt inkább indokolja az itteni építést. A polgármesteri válasz kitér arra is, hogy, a kérelmező rendelkezett az ÁNTSZ, a Tűzoltóság, a Közúti Igazgatóság és valamennyi közműkezelő hozzájárulásával is, a benzinkút létesítése ellen a szakhatóságok részéről kifogás nem merült fel. Zsély András úgy véli, a Budapesti út egyik lehangoló színfoltja volt ez a rendezetlen, ellenőrizetlen rakodóterület. A benzinkút megépítése a déli városrész rendezettebb, kulturáltabb megjelenését segíti elő. (dudellai) Újabb hitel a vállalkozóknak (Folytatás az 1. oldalról) - A teljes hitelkeret egyébként összesen 330 millió forintot tesz majd ki a másfél év alatt: negyedévente ennek megfelelően 55 millió forintot tudunk biztosítani, - viszonylag kedvező kamatok mellett. A folyósításra előreláthatóan decemberben vagy januárban kerülhet sor, utána pedig folyamatos lesz másfél éven keresztül. Tűzzománc-kiállítás Salgótarján. Hertelendi Mária Zsuzsanna óvónő, tűzzománcaiból nyílott tegnap délelőtt kiállítás a Beszterce-lakótelepi Általános Iskola galériájában. A kiállított tizennyolc alkotást Orbán György, a vendéglátó iskola rajzpedagógusa - aki Hertelendi Máriával együtt tagja a Balassi Bálint Asztaltársaságnak - méltatta ihletett szavakkal. A NÉPAKARAT FÁJA. Salgótarjánban, a Megyei Közgyűlés épületének falán holnap avatják fel az 1956-os forradalom emlékét megőrző' körplasztikát. Az igényes nők hetilapja MÁR A CSECSEMŐGONDOZÁSSAL ISMERKEDNEK. A salgótarjáni Egészség- ügyi Szakközépiskola és Szakiskola 1.b. osztályos diákjai a csecsemó'gondozás alapjait Sípos Zsuzsanna tanárnő segítségével gyakorolják. Fotó: Verebéiyi Anita Sophie Marceau másik arca Férfi és nő, avagy mit várunk el egymástól Egyke vagy egy se? A szociálpolitika reformja Görbe Nóra - filmszerep és házasság Szép lehetsz, de okos nem! Trokán Péter étvágygerjesztő ajánlata Simogató puhaság - pulóverdivat Átok az Onassis családon Évezredes szépségápoló - a méz titka Az autó csak a férfié? Extra! Ne feledje! GYÖNGY receptgyűjtemény Nógrádban harmincnyolc kisebbségi önkormányzatról szavaznak az év végén Harminchét településen szándékoznak önkormányzatot alakítani a kisebbségek - derül ki a megyei összesítésből a tegnap beérkezett adatok alapján. 31 cigány, 7 szlovák önkormányzat jöhet létre, ha sikeresek lesznek a választások. Vanyarcon a cigány és a szlovák kisebbség is kezdeményezte a kisebbségi ön- kormányzati választások kiírását. Cigány kisebbségi önkormányzat megalakítását kezdeményezték Pásztón, Vizsláson, Hugyagon, Rimócon, Sóshar- tyánban, Magyargécen, Kazáron, Bátonyterenyén, Balassagyarmaton, Mátramindszenten, Zabaron, Nógrádmegyeren, Bárnán, Salgótarjánban, Egy- házasgergén, Taron, Etesen, Bujákon, Szügyben, Mátrave- rebélyben, Litkén, Nagybár- kányban, Endrefalván, Bérceién, Kálión, Vanyarcon, Ersek- vadkerten, Szécsényben és Nógrádszakálban. Szlovák kisebbségi önkormányzat megalakítását az alábbi települések polgármesteri hivatalaiban kezdeményezték: Erdőkürtön, Szuhán, Rét- ságon, Sámsonházán, Lucfal- ván, Nógrádkövesden és Vanyarcon. Ahol a kisebbségi önkormányzati választást kezdeményezték, kisebbségi önkormányzati képviselőjelölt lesz, akit a választókerület választó- polgárai közül legalább öten - a jelölés szabályai szerint - jelöltnek ajánlottak. A választást akkor lehet megtartani, ha legalább annyi jelölt van, mint a megválasztható kisebbségi képviselők száma. Képviselők azok a jelöltek lehetnek, akik a legtöbb szavazatot kapták, azonos szavazatszámnál sorsolás alapján dől el a mandátum sorsa. Ha a helyi önkormányzati testületbe választott képviselők 30 százaléka egyazon kisebbség képviselőjeként kerül be, akkor ők megalakíthatják a közvetett módon választott kisebbségi önkormányzatot. Ha ez az arány 50 százalékos, akkor a testület kisebbségi települési önkormányzattá alakíthatja magát, és egyszerre gyakorolja a települési és a kisebbségi ön- kormányzati feladat- és hatásköröket. (dudellai) Az igényes nők hetilapja GYÖNGY ^dett!Lwvát- fciv\aParU Mindenről, ami érdekli a nőket: ELISMERÉS A SILCO KFT.-NEK Minőség - mindenekfelett A Silco Kft.-nél a Det Norske Veritas norvég minősítő intézet meggyőződött arról, hogy a cég az ISO 9002 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszert működtet. Az erről szóló okiratot ünnepélyesen tegnap, a Technika Házában adták át.- Ez a kis ünnepség több, mint kétéves, igen kemény munkára teszi fel a koronát - mondta dr. Szabó István, a Silco Minőségi Acéltermékek Kft. ügyvezető vezérigazgatója. A Silco partnerei tapasztalhatják, hogy a cég az igények legteljesebb kielégítésén fáradozik - folytatta a vezérigazgató, majd kiemelte a minőségi munka jelentőségét. Fontos, ha egy cég minőségtanúsítással rendelkezik, hiszen ennek a birtokában sokkal jobb a piac fogadókészsége. Kurt Pöschko, a Det Norske Veritas ausztriai, csehországi és magyarországi területi képviselője röviden ismertette a történelmi múltra visszatekintő minőségbiztosítási társaság tevékenységét, majd elismerő szavak kíséretében átadta Szabó Istvánnak a tanúsító okiratot. Ezután Krajcsi József műszaki igazgató a minőségjavító intézkedésekről számolt be, Angyal Zoltán kereskedelmi igazgató pedig a kft. kereskedelmi politikájáról tájékoztatta a jelenlévőket. P. A. KÍVÁNCSISKODÓ A nyugdíjat tartalékolni kell a hó eleji kifizetésekre Kisnyugdíjas salgótarjáni olvasónk azt kérdezi - szomszédai nevében is -, mikor várható, hogy a nyugdíjat a hónap elején hozza a postás, mert akkor még kifizethetnének minden szolgáltatást?- Ehhez a társadalombiztosítási törvényt kellene módosítani - tudtuk meg dr. Nagy Sándortól, az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet főosztályvezetőjétől. - Utólag esedékesek a kifizetések, de ez is törést szenved, mert a posta egyre inkább kénytelen széthúzni a kifizetési időszakot. Nagy Sándor elmondta azt is, harminc évvel ezelőtt már kísérletet tettek az előzetes folyósításra (például szeptemberben fizették az októberi nyugdíjakat), de nem volt tartható ez a forma, pedig akkor még lényegesen kevesebb nyugdíjas volt. Egy salgótarjáni olvasónk arra kíváncsi, igaz-e, hogy az önkormányzati választáson nem jelöltethetik magukat a hivatásos katonák és a rendőrök sem, illetve a rendőrségen belül hivatásos állományban dolgozók (előadók, adminisztrátorok). Olvasónk úgy véli, ha ez így van, ezzel megfosztják őket a közügyek gyakorlásának jogától. Erre keresünk választ. A NAP HÍREI Állatorvosok tárlata Salgótarján. Állatorvos képzőművészek vándorkiállítását nyitják meg október 20-án, csütörtökön 13.30 órakor a József Attila Művelődési Központban. A tárlatot - amelyet október 27-ig, naponta 10-18 óráig lehet megtekinteni - a Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás szervezi. Acélgyári véradás Salgótarján. A Technika Házában tart véradást október 20-án, csütörtökön, a vértranszfúziós állomás. Tíztől tizennégy óráig ide várják az acélárugyár, a Silco és más cégek dolgozóit. Balassi a Bolyaiban Salgótarján. A Bolyai János Gimnázium Derkovits galériájában ma 10.30 órakor Balassi Bálint-emlékki- állítás nyílik a nagy reneszánsz költőről elnevezett könyvtár anyagából. A kiállítást nevember 11 -ig lehet megtekinteni hétköznapokon, 8-16 óráig. Társkereső-szolgálat Amint arről szombati lapunkban írtunk, megkezdte működését társkereső-szolgálatunk. Eddig már néhá- nyan levélben kérték a segítségünket. Ma este pedig 21 és 23 óra között hívható kapcsolatteremtő telefonunk a 316-455-ös számon. Várjuk az érdekeltek jelentkezését. Egyben közöljük, hogy szombati lapunkban részletesebb információkat adunk munkánkról.