Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-08 / 211. szám

1994. szeptember 8., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Hol védjük meg a tehetséget? T ermészetesen, mindenütt! A tehetséges gyerekeket, fiatalokat az élet, az iskolázás minden helyzetében meg kell védelmezni. A tehetségesek szolgálatában, védelmében minden jó kezdeményezés, in­tézkedés aranyat ér. így igen nagy örömmel hallottuk a na­pokban: a köztársaság elnöke és a kormány belügyminisz­tere javasolta, prognoszti­zálta: növeljük másfélszere­sére a felsőoktatásban részt­vevők számát, hogy egyetlen tehetség se kallódhasson el. A magyar felsőoktatási in­tézmények ismert gondjainak árnyékában feltétlenül indo­kolt lehet tehetségvédelemről beszélni a 18-20 évesek kö­rében, de pedagógiai, szocio­lógiai értelemben nálunk in­kább hat-tizenkét éves ko­rukban fenyegetettek igazán a gyerekek, a tehetségek. Saj­nos mind a családban, mind az iskolában érvényesülnek olyan szerencsétlen folyama­tok, feltűnnek olyan tanítói, szülői magatartások, amelyek elemi módon akadályozzák, hátráltatják a tehetség kibon­takozását, fejlesztését. Nagyon sok családban, elég sok iskolai közösségben drámaian kártékony alapelv még ma is: légy olyan, mint a többiek! Ne különbözz, ha­sonlítani akarj inkább! Ne lógj ki a sorból, ne feltűnős- ködj! Már-már elviselhetetlen kóros tünetként kezeljük a másságot, a feltűnően egyéni, különleges személyiségi megnyilvánulásokat. S általá­ban szikrányi türelmünk sincs az ilyen szempontok szerint „nehezen kezelhető” gyere­kek megnyerésére, tudatos fejlesztésére. Sőt, ahelyett, hogy megértéssel, barátsá­gunkkal közelednénk gondja­ikhoz, speciális problémáik- hoz, akarva-akaratlanul is az elviselhetetlenségig fokozzuk a különbözőségek büntetgeté- sét, az egyéni jellemvonások lefaragását. S amikor mind­ebbe belefáradunk, azt mond­juk, elfogyott a türelmünk, (amely sosem volt!), próbál­kozzon meg valaki más a problematikus gyerekek rendbe hozásával. Pszichológus? Orvos? Rendőr? Mindegy; úgy visel­kedünk, mintha igazán min­dent elkövettünk volna a kü­lönc gyerekek érdekében, de sikertelenek maradtak nemes próbálkozásaink... S a tehet­séges, különlegesen érzékeny gyerekek mindezért drámai módon kénytelenek megélni a barátságtalan világ intoleran­ciáját, az ellenséges légkör viharzásait, és egész szemé­lyiségek, a konfliktusok fel­dolgozásában, valamilyen szintű megoldásában őrlődik fel, s teljesítményük, szellemi fejlődésük messze elmarad a lehetőségektől, a tehetségek méreteitől. Végletes esetben egyszerűen már tanulni, együtt dolgozni sem hajlandó, vagy „csak azért is - alapon” akár olyan feketebárány bő­rébe bújunk, amelyik erősza­kosság, összeférhetetlenség, tényleges kezelhetetlenség felé sodorja el. A nevelési, pszichológiai fenyegetettség mellett igen gyakran oktatás- technikai problémákból adódó kudarc is fenyegeti a jó eszű, tehetséges gyerekeket, s elég ha ezek közül az olva­sás-tanítás gondjaira utalunk. Hat-hétesztendős korban elemi gáttá válik a tehetséges j gyerek életében, ha a kezdet kezdetétől nem leli örömét az olvasásban, s nem a tudás megszerzésének természetes eszközét találja meg az olva­sásban, de büntetésnek fogja fel, amelynek terhétől minél előbb szabadulni kell... S ha valaki kisgyerek korban nem válik barátjává a betűnek, könyvnek, új információnak, később ez szinte megváltoz­tathatatlan akadály a tehetség fejlődése útjában. Szeptember van. Szülők­nek, a tanároknak ilyen tájt feltétlenül érdemes végig­gondolniuk; hogyan tovább? Hogyan tovább például a kü­lönlegesen tehetséges gyere­kek oktatásával, nevelésével kapcsolatos munkában? N em árt megvizsgálni, hogy jó szakmai progra­mok mellett ott van-e a szere­tetünk, barátságunk, és meg- teszünk-e mindent a jókedvű, közös munka érdekében... Hogy a gyerekünknek aztán majd természetes útja vezes­sen a másfélszeresére megnö­velt, bár egyre dráguló egye­temi. főiskolai helyekre... Erdős István Szabadtéri evangelizácio Bér. Szabadtéri evangelizácio lesz a községben vasárnap. Az immár ötödször megrendezésre kerülő program résztvevői a tó- almási Élet Szava Alapítvány munkatársai. A rendezvény 10 órakor kezdődik Maczó László polgármester beszédével, majd az alapítvány munkatársai vég­zik az istentiszteletet. 14 órától evangelizációval folytatódik a program. Mivel Bér nemzeti­ségi település, szlovák vendé­gek is jelezték érkezésüket. Kétszázmilliós a kár Nógrádban az aszály miatt A Nógrád Megyei Me­zőgazdasági Szövetkezők és Termelők Szövetségétől kapott infor­máció szerint a június vé­géig tartó jo­gos reménye­ket szertefosz- latta a júliusi és augusztusi, hosszan tartó szárazság. A kora tava­szi és a kora nyári esős idő­járás jót tett a kalászosoknak. Ennek hatása jelentkezik a ter­méseredményekben. A megye kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú mezőgazdasági üzemei hektáronként 4,4 mázsát értek el. Ez a többlettermés plusz 70 millióval növelte a gazdaságok tervezett árbevételét. A szóró­dás elég tág. Volt olyan gazdaság, ahol az őszi búza hektáronként még a két tonnát sem érte el, másutt viszont az öt tonna felé mozdult el a mérleg nyelve. A júliusi, augusztusi hőség viszont az őszi betakarításé nö­vényeknél derékba törte a ko­rábbi reményeket. Az eddig beérkezett infor­mációk szerint a cukorrépánál, napraforgónál és burgonyánál 200 milliós bevételkieséssel kell számolni a termelőknek. Ez 25^10 százalékos aszálykárt jelent. Amennyiben a helyzet nem változik, és nem történik időben intézkedés az aszálykár kukoricánál és a lucernánál be­következett ta­karmánykiesést az állatállomány átteleltetése ér­dekében cukor­répaszelettel pó­tolják. A ceredi nagyüzemben a 200 hektáron termesztett sze­meskukoricából jó, ha tíz hektá­ron hoznak szemet a tövek. A többinél nincs szemképződés, ezért besilózzák. A terméskie­sés 40 mázsás átlaggal és má­zsánként 1100 forintos eladási árral számolva nyolcmillió 360 ezer forint bevételkiesést ered­ményezett. Az állatállomány áttelelteté- sét a kieső kukoricatermés nem zavarja. Van elegendő füve, szénája, rozsa és takarmánybú­zája a gazdaságnak. Az aszály egész évben jelen volt a drégelypalánki Szondi Mezőgazdasági Szövetkezet­ben. Vonatkozik ez a kalászo­sokra is. Az őszi búza hektá­ronként alatta volt a két tonná­nak. Ennél gyengébb volt a rozs termésátlaga, amely hektáron­ként csupán 1,1 tonnát hozott. A burgonyánál is jelentős a kiesés. Örülnek, ha elérik a hektáronkénti 100 mázsát, a joggal várható - jó idő esetén - 250 mázsával szemben. A bevételkiesés eléri a ki­lencmillió forintot. V. K. A szaharai hőséget az őszi búza is megsínylette ellensúlyozására, az nem csak megkérdőjelezi, hanem lehetet­lenné teszi a gazdaságok mű­ködését. A földadó beharango­zott eltörlése téves információn alapszik, mert ilyen címen nem szerepel bevétel a költségve­tésben. A minimáladó eltörlése pedig illúzió, mert a veszteség­ből ezt sem lehet kifizetni. A gazdaságok közül a palo- tási mezőgazdasági szövetke­zetben különösen a cukorrépa­táblák sínylették meg a szaharai hőséget. Émellett jelentős a kár a napraforgótáblákban is. Elő­zetes számítások szerint e két őszi betakarítású árunövénynél 30-40 millió forint bevételkie­sésre kell számítaniuk. Az ecsegi mezőgazdasági szövetkezetben a 240 hektár si­lókukoricánál 30, a 100 hektár­nyi lucernásnál pedig 30-40 százalékos bevételkiesést oko­zott az aszály. A 30 hektárnyi cukorrépatáblák termését elfo­gadhatónak minősítik. A siló­Megyei területfejlesztés - új helyzetben Az eredeti elképzelés szerint az augusztus 31-éig beérkezett pá­lyázatok elbírálása szerepel a Nógrádi Regionális Tanács ma délelőtt kezdődő ülésén, és a tagok legutóbb abban is megál­lapodtak, hogy ezen az ülésen tételesen beszámol az Állami Fejlesztési Intézet munkatársa az 500 millió forintos kormány- támogatáshoz kapcsolódó ed­digi teljesítésekről. Mint arról hírt adtunk, elfo­gyott a területfejlesztési alap pénze. Enélkül az alap nélkül a legtöbb (esetleg már megkez­dett) beruházás kivihetetlennek tűnik. Baja Ferenc környezet­védelmi és területfejlesztési miniszter a pénzhiány miatt - átmeneti időre - leállította a már megkötött szerződések tá­mogatását, illetve az új szerző­dések megkötését. A miniszter körlevele után abban is volt némi bizonytalanság, hogy ér- demes-e megtartani a tanács ülését ebben a helyzetben. Nagy Mihály, a Nógrádi Re­gionális Tanács társelnöke ér­deklődésünkre elmondta, meg­tartják az ülést. A szeptember elsejéig tartó pályázati rend­szert nem állították le. Várható, hogy a Nógrádi Re­gionális Tanács mai ülésén ál­lást foglal az új helyzetben, és remélhető, hogy a minisztériu­mok szakértőitől újabb részle­teket is megtudunk a Nógrád megyét (is) nagyon kedvezőt­lenül érintő helyzetről, illetve az érintett pályázók további te­endőkről. (dudellai) Kamarát alakítottak a könyvvizsgálok Salgótarjánban tegnap kama­rai alakuló közgyűlést tartot­tak megyénk könyvvizsgálói. A megjelent szakembereket dr. Rieh László, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke tájékoztatta a kamara céljairól és feladatairól. Érzékeltette, hogy a gazdasági életben egyre fontosabb szerepet betöltő könyvvizsgálók szervezete mi­lyen szerteágazó feladatokat lát el. Szólt az oktatási lehetősé­gekről, s a kiterjedt német, an­gol és francia kapcsolatokról. Ezek hasznos tapasztalatokkal gazdagítják a könyvvizsgálók tevékenységét, segítségükkel szakembereink továbbra is a nemzetközi élvonalban marad­hatnak. A közgyűlésen megala­kították a kamara Nógrád me­gyei szervezetét. A mintegy negyven tagú új szervezet há­rom tagú ügyvivő testületet vá­lasztott. A testület elnöke Virág Béla, tagjai dr. Bocsó Klára és Sajtos Dezsőné. A szervezetnek a Pénzügyi és Számviteli Főis­kola ad otthont. A NAP HÍREI Traffipax Szeptember 8-án, csütörtö­kön - ma - 10 és 18 óra kö­zött a 21-es számú főúton, Vizslás-Újlakpusztán, Kis- hartyánban, valamint a sal­gótarjáni Füleki, a Bajcsy- Zsilinszky és a Rákóczi úton lesznek traffipaxos se­besség mérések. Tvr Extra - csütörtökön Amikor a kedves olvasó kézbe vette a lapot, bizo­nyára meglepődött, hogy 16 oldalas műsorújságunk, a Tvr Extra a szokásosnál egy nappal előbb jelent meg. Nos, ezután rendszeresen így lesz. Ugyanis azt szeret­nénk, hogy olvasóink hama­rabb kézbe vehessék a Tvr Extrát, több idejük marad­jon a böngészésre, kedvenc műsoraik kiválasztására. Bővítik a konyhát Felsőpetény. A község ön- kormányzata a Népjóléti Minisztérium Regionális Válságkezelő Irodájának kistérségi pályázatán 500 ezer forintot kapott. A pénzt az óvoda fűtésének korsze­rűsítésére, és a melegítő- konyha felújítására fordít­ják. A beruházás összesen 750 ezer forintjába kerül az önkormányzatnak. Telefonfejlesztés Cserháthaláp. A községben megkezdődött a telefonhá­lózat bővítése. A lakossági igényeket háztartásonként 40 ezer forintért elégítik ki, de a tizenöt százalékos fej­lesztési támogatás vissza­igényelhető. Falugyűlés Zabar. A féléves költségve­tés, valamint az elmúlt négy évi munka tükrében, munká­járól ad számot a szeptem­ber 10-én, a községi műve­lődési házban megtartandó falugyűlésen a helyi önkor­mányzat. Szó lesz az elkö­vetkezendő évek előkészítés alatt lévő beruházásairól, a vízhálózat házi bekötései­ről, illetve a gázellátásról. Súlyos baleset Súlyos baleset történt teg­nap délelőtt Mátraszőlős és Sámsonháza között. B.I. tari lakos Trabantjával egy te­herkocsit akart előzni, s nem vette észre az őt előző ko­csit, minek következtében a két jármű összeütközött. A Trabant vezetője súlyosan megsérült. Palóc kertbarátok jubileumi kiállítása Balassagyarmat. Immár hu­szonötödik termékbemutatóját rendezi meg idén a város Palóc Kertbarátköre. A bemutatkozásnak az ipari szakmunkásképző intézet ad helyet. Az intézmény klubjában ma 17 órakor dr. Koncz László, a Nógrád Megyei Növényvé­delmi és Agrokémiai Állomás igazgatója nyitja meg a kiállí­tást, amelyet az azt követő há­rom napon, 8-tól 18 óráig te­kinthetik meg az érdeklődők. A „palócok” nem csak kony­hakerti terméseiket, hanem ké­szítményeiket és virágaikat is felsorakoztatják a klubban, ahol a felnőtteket szakmai tanáccsal is ellátják, a gyerekeknek pedig kóstolóval kedveskednek. Tevékenységüket számos or­szágos és helyi siker jellemzi. Különösen örülnek a diákok érdeklődésének, hiszen tőlük remélik hasznos-kellemes hob­bijuk majdani folytatását. (mj.) TETSZIK A TUJA A GYEREKEKNEK. A Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üze­meltetési Kft. dolgozói a szökőkút helyén ládában kiültetett tujacserjével ékesítették az Erzsébet teret. A Május 1 úti óvodások nagy megelégedéssel szemlélik a változást An- gyalné Percze Lívia vezető óvónő kíséretében. Fotó: Kun Király József KÍVÁNCSISKODÓ Kérjen segítséget a szomszéd Mátraverebélyi olvasónk kérdezte, mit tehet akkor, ha éjszaka tolvajokat észlel a szomszéd lakásban. Legcélszerűbb, de sajnos a helyenként a nem megfelelő körülmények miatt nem min­dig kézenfekvő megoldás: az észlelő telefonon azonnal ér­tesítse a rendőrséget. Ebben a községben azonban csak se­gélykérő telefon működik, s ez megnehezíti a gyors jel­zést. Mint Tóth Tibor, a bá- tonyterenyei rendőrkapitány­ság vezetője elmondta, mégis van megoldás, nem is egy. Ugyanis a községben ismét dolgozik a polgárőrség, tagja­ihoz bizalommal fordulhatnak ilyen helyzetben. A polgárő­rök használhatják a kapitány­ság ösztönzésére vásárolt URH-rádiót is, amelyet a pol­gármesteri hivatalban vagy a polgármesternél tartanak. Ennek segítségével gyor­san értesíthetik a rendrőséget. Itt jegyezte meg, hogy más környékbeli településsel el­lentétben itt sajnálatos módon nagyon ritkán használják a rádiót. Megkereshetik a faluban élő, közrendvédelmi állo­mányban dolgozó rendőrt, va­lamint a szintén helybeli nyomozót is. Miért csak mi fizessünk? - kérdezik a salgótarjáni, szövetkezeti lakás lakói, akik elfogadhatatlannak tartják, hogy a négy épületet érintő, tavasszal elvégzett vezetékcsere költségének azt a részét, amelyet a közös költségből már nem tudtak fedezni, a vízórával rendel­kező lakókra akarják hárí­tani. Ez családonként 7300 forint kiadás, amelyet „nem bír el a pénztárca”.

Next

/
Thumbnails
Contents