Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-03-04 / 207. szám
8. oldal Hétvégi Magazin • Elet - Képek 1994. szeptember 3-4., szombat - vasárnap MÁRÓL HOLNAPRA ALIGHA GYŐZHETŐK MEG A SZÜLÖK Az iskola nem helyettesítheti a családot Salgótarján egyik peremkerületében már augusztusban szülői értekezletet hívott össze az iskolaigazgató. Hozzávetőleg ötven szülőnek küldtek meghívót. Azoknak, akiknek gyerekével a legkülönbözőbb okok miatt az előző tanévben és még korábban, vagy éppenséggel kezdettől fogva probléma volt. Akiken éppen ezért segíteni szeretne a zagyvapálfalvai Arany János Általános és Szakiskola, a baglyasaljai hétközi diákotthonnal összefogva. Legalábbis ez a szándék vezette az 1994/95-ös tanév kezdete előtti pálfalvai szülőértekezlet összehívóit. Fél ötkor már szállingóztak az emberek az iskola elé. Háromnegyedkor kezdeni lehetne a megbeszélést, késeibb sem jöttek többen. Az ötven meghívottból huszonhatan tartották fontosnak, hogy meghallgassák a pedagógusokat. Akik, bár az igazgató nem írta elő a jelenlétet, mégis találkozni akartak a szülőkkel. Várakozni nem érdemes, ezt maguk az egybegyűltek is így vélték. Színjátszók léptek fel a főtéren, sokakat az jobban érdekelt. Órák után a diákotthonban Amikor elcsendesedett a tanterem, az igazgató szólt. Végh- seő Tamás augusztus 1-jétől tölti be posztját, de ennek ellenére jó ismerője az intézménynek és a lakókörzetnek, hiszen hosszabb kitérő után tért vissza Pálfalvára. Arról beszélt, milyen meghatározó szerepe van a gyerek későbbi sorsának alakulásában az általános iskolai nevelésnek. Továbbá az iskola és a család közös felelősségéről annak kapcsán, hogy a tanuló elvégzi-e az általánost, hány éves korában fejezi be, s milyen eredménnyel. Hangsúlyozta a család elsődleges szerepét, ahol a felnövekvő mintát kap egy életre; az iskola csupán a család segítője, de nem helyettesítője. Áz iskola- igazgató elmondta azt is, hogy az iskola a tanulmányi fejlődést tudja segíteni, a szociális hátrányt nem képes orvosolni. Anyagi segítséget, segélyt nem feladata adni, de nem is tud. Ám amit felkínálnak, az egyúttal anyagi segítség is. Nevezetesen, hogy az arra rászoruló gyerekek hétközbeni ellátásáról a diákotthon gondoskodna. Úgy, hogy a tanulót nem szakítja ki addigi környezetéből. Iskolába továbbra is a megszokottba járna, ahol a barátokkal, az iskolatársakkal napközt ugyanúgy találkozna. Tanórák után vennék az irányt Bag- lyasra, ahol szaktanárok, nevelési szakemberek segítenék őket a felkészülésben, gondoskodva személyiségük sokoldalú fejlesztéséről. Mindezt térítés- mentesen kapná a gyerek, vagy - anyagi háttértől függően - alig pár forintért. Péntek délutántól hétfő reggelig újra családi kötelékben élnének. Miheztartás végett tudatta azt is az igazgató, hogy akik gyermekük érdekeit szem előtt tartva a diákotthonra voksolnak, a szülői felelősség birtokán belül maradnak, tehát továbbra is jár nekik a családi pótlék. Véghseő Tamástól Bothár Béla, a diákotthon igazgatója vette át a szót. Ő a rábeszélés szándéka nélkül ecsetelte a diákotthon nyújtotta szolgáltatások előnyeit, a különféle ellátások rendszerét. Hangsúlyozta, hogy intézményük - többek megítélésével ellentétben - nem nevelőotthon. Azokon segítenek, akik gondokkal küszködnek. A tanulás terén, szociális helyzetük tekintetében, életviteli problémáik miatt. Sajnos utóbbiak száma egyre növekszik, sokak a perifériára sodródnak. A szülőket nem ámítva sorolták érveiket. Nem győzték hangsúlyozni, az iskolák más módon nem tudják segíteni a rászorulókat, a gyerekeket. Mert ez az érdekük, nem pedig az, hogy a szülők szemében jók legyenek. A felnövekvőknek akarnak legalább esélyt adni. Csak a pénz segíthet? A tájékoztatás alatti csendet fergeteges hangorkán váltotta fel. Egymást túlkiabálva adtak hangot véleményüknek a szülők. Hogy nem akarják eladni gyerekeiket. Hogy ők szeretik csemetéiket. Hogy tudnak ők velük bánni. Hogy fel és meg tudják ők nevelni azokat, csak sokszor nincs miből. Nem telik még tankönyvre sem. Segélyt adjanak, ne szemük fényét vegyék el tőlük. Pénz, pénz, pénz, az kell ide, nem diákotthon. Ahol cigarettázni, csavarogni tanul a gyerek. Meg egyébként is, minek hívták ide őket. Azt ígérték segíteni akarnak, akkor meg miért nincs pénz? Egy társuk csendre intette őket, s amikor rekedtre kiabálta torkát, szóhoz hagyták jutni: - Nem jól beszéltek. Én is szeretem a gyerekem, de fogom és beadom. Pontosan azért, mert szeretem. Csak 12 éves, és nem bírok vele, éjszaka jár haza. Az otthonban meg felelősséget vállalnak érte, tanítják. Régi sérelmek levében Folytatni nem tudta, beléfoj- tották a szót. A hangzavart egy fiatalember oszlatta el. Kolompár Antalra hallgattak. Azt sulykolta, kell az etnikai képviselet az iskolában. A Phralipe nem segít, nem is találták egész nyáron a képviselőiket. Segíteni magamaguknak kell a szülőknek. Ami van, az mindenkinek rossz. Azt kell nézni, mi lenne jó a gyerekeknek. Ha etnikai képviseletet hoznak létre, az jó lesz. De nem jöttek sokan, így nem tudják megalakítani. Miután az iskolaigazgatót újra beszélni engedték, ő me- gintcsak határozottan kijelentette, anyagi segítség nincs és nem is lesz. Aki azért jött, mert pénzt remélt, az akár távozhat is, erőszakkal nem marasztalják. Az maradjon még, aki azért jött, mert gyermeke sorsa érdekli. Azoknak módjukban áll segíteni. Hatan-heten becsukták maguk mögött az ajtót. A többiek régóta fájó sebeiket emlegették még fel: Miért nézik le a telepieket? Miért vannak így felakadva az övékéin? Miért mindig a Zöldfa útiakat kifogásolják? Áz esti nyolc órába nyúló szülőértekezlet regisztrált eredménye, hogy csak egyetlen szülő döntött úgy, gyermeke jövőjét a diákotthonban látja biztosítottnak. Ő nem a cigány- származásúak közül való volt. Ennek ellenére az Arany János iskola és a diákotthon igazgatója, nemkülönben az osztály- főnökök első próbálkozásának talán lehet folytatása. De biztos, hogy máról holnapra nem győzhetők meg a szülők. A tudatformálás munkája még hosszú vágtát ígér. T. K. A szülők nem akarják eladni gyermekeiket - hangzott el a zagyvapálfalvai szüló'értekezleten (Gyurién Tibor archív fotója az iskola közelében lévő Zöldfa utcában készült) Első napok az osztálypad két oldalán Vizsláson a négyosztályos kisiskolában is hosszú a „mi kell még” listája Fotó: RigóT E lcsendesült az iskolák zsivaja a tanévkezdést jelző csengők hangjának hallatán. A tantermekben ülők már mindenütt a jövő heti elmélyültebb munkára készülnek. Legalábbis ezt tapasztaltuk a szeptember 1-jén tett megyei kőrútunkon, amikor több helyszínen az általános és középiskolák első tanítási napját fürkésztük. Karancsságon - az iskolai bútorokat szállító cég késedelme miatt - csütörtökön még csak ismerkedtek az új épületben nyert lehetőségekkel. Az itt tanulóknak szinte minden új a tanítás-tanulás kabinetrendszerétől kezdve a nyelvi labor technikájáig. Vizsláson a nyári átalakítás egy új tantermet eredményezett, ami lehetővé tette, hogy négy alsós osztály kezdjen. Az érsekvadkerti két általános iskola közül a Szent Erzsébet nevét viselő katolikus általános iskola boldog nebulóival találkoztunk, akik örömteli várakozással reménykednek, gregorián kórust alakíthatnak az idén. A nagyobbak, a szakmunkásképző- és szakközépiskola diákjainak gondolataiban - akár kezdő, akár végzős - már a jövő' is motoszkál: mit ér a bizonyítvány, boldogulunk-e vele? Lesz-e változás az elhelyezkedésben, vagy munkanélküliként kell kezdeniük az „Életet,,? Tuza Katalin Tanév eleji ügyintézésre várva a balassagyarmati szakmunkásképzőben Az érsekvadkerti Szent Erzsébet katolikus iskolában Karancsságon a nyelvi szépen szól az ajándékba kapott zongora hangja laborral barátkoznak Kitörölhetetlen bányásznap S em elhallgatni, sem kitörölni, társadalmi-gazdasági szerepét a Nógrád megyei iparvidék kialakításában akárcsak egy pillanatra is kisebbíteni, az életmódváltozást kiváltó formáló erejét megkérdőjelezni nem lehet. A bányásznap soha nem hiányozhat már a város, a megye történelem- könyvéből. A bányászkodás, a bánya I szeretete mélyen beleivódott az ősök, a régi és a mai bányászok életébe, gondolkodásába. I Szívükben ott él a mai napig is. Pedig annak idején, a rendelkezésre álló történelmi dokumentumok szerint 1848-ban, amikor Moos Brugger Jeromos I és Wéber Alajos mémök-vál- ! lalkozók az Inászón létesített J Mária-táróban megkezdték a I szén üzemszerű termelését a jórészt Ausztriából, Morvaországból és máshonnan ideérkezett szakemberekkel, az itteni, földműveléssel és állattartással foglalkozó palócok nem akarták vállalni a föld alatti munkát, mondván: a bányának nincs ablaka. Salgótarján iparosodását gyorsította az 1867-ben beindult vasúti közlekedés. Az ezt követő évtizedekre tehető a szénbányászatra épülő nagyüzemek - acélgyár, üveggyárak, tűzhelygyár - létrehozása. Ezek olyan gazdaságtörténeti tények, amelyek politikai érától, ideológiai felfogástól függetlenül léteznek. Hallgatni róluk történelemhamisítás, az akkori és a mostani bányászokkal szembeni nagyfokú tiszteletlenség. Közülük sokan a liberális magánvállalkozói felfogásból adódó lehetőségeket jól hasznosították a munkások szakmai, politikai, kulturális érdekvédelmében. A nógrádi szénmedencének fontos szerepe volt a második világháború után a gazdaságilag csaknem teljesen lerombolt, kifosztott országban az élet beindításában, az ország energiaellátásának megteremtésében, a lakossági szénellátásban. A terebélyes fává nőtt bányászkodás visszafejlesztése 1965-ben kezdődött, amikor a technikai, technológiai korszerűsítés révén az akkori 26 kamrafejtést felváltotta a korszerű bányaművelő, termelő gépekkel ellátott aknaüzemi tevékenység. A „feleslegessé” váltak nehéz gondjainak enyhítésére a kormány a korkedvezményes nyugdíjba menetelt tette lehetővé. A medence termelésének, létszámának visszafejlesztési eróziója az utóbbi négy-öt évben felgyorsult. Mára pedig megszűnt a nagy múltra visszatekintő, több ezer embernek tisztességes megélhetést, biztonságos jövőt nyújtó mély- művelési bányászkodás. Áz utolsó mohikánokat - 35 személyt - a magánvállalkozásban lévő, külfejtésű Nógrád- szén Kft. foglalkoztatja. A vasárnap sorra kerülő, idei bányásznapon tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk az áldozatokra, a dicső időszak (15 ezer fős nagycsalád) élő j tagjaira, a Kossuth-díjasokra, j az állami, vállalati kitüntetettekre, a nyugdíjasokra és a ma j még aktív dolgozókra. T ovábbra is megbecsülésük [ fontos mozzanata sorsukban a bányásznap. Tradícióikat a nógrádi bányamúzeum élő j történelemként őrzi az utókor j számára is. V. K. A salgótarjáni bányamúzeumba látogattak a napokban az egykori kiskunfélegyházi bányagépgyártó üzem dolgozói, ma már ők is nyugdíjasok Fotó: Gyurián
