Nógrád Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-26 / 226. szám

1994. szeptember 26., hétfő Hazai Körkép 3. oldal Megmozgatták a családokat Bátonyterenyén Akik a jó idő ellenére nem men­tek el szüretelni, s kirándulni sem vágyódtak, hanem inkább a bátonyterenyei Fáy András középiskola sportcsarnokát vá­lasztották, azok hamisítatlan családi sportvetélkedőn szóra­kozhattak, szurkolhattak isme­rőseik, szomszédaik. A sportvetélkedőt a Család éve keretében a megyei Vörös- kereszt, a bátonyterenyei pol­gármesteri és a sporthivatal rendezte közösen - mondta Nagyfalusi Edit, a polgármes­teri hivatal oktatási vezetője. A négy- és öttagú családok nyolc sorjátékban mérték össze tudásukat. Egyébként tegnap a másik öt városban is hasonló rendezvényt tartottak, s a me­gyei döntőre is Bátonyterenyén kerül majd sor. Kun Király József Évnyitó az alapítványi suliban A Salgótarjánban alapított J. L. Seaugul Alapítványi Középis­kolában 120 nappali tagozatos diák és 130 pályakezdő fiatal kezdi meg egy-, illetve kétéves tanulmányait. Az új középis­kola „Van iskolánk!” címmel tartja rendhagyó tanévnyitóját ma este 6 órai kezdettel. Az is­kola diákjai és tanárai szeretet­tel várnak minden meghívott és „hívatlan” vendéget a József Attila Művelődési Központ üvegcsamokába. A páncélozott járművet első ízben mutatták be A rendó'ri háttérmunka titokzatos arzenálja Elkezdődött a tanítás a műszaki főiskolásoknak Salgótarjánban szombaton megkezdődött a tanítás a Gá­bor Dénes Műszaki Informa­tikai Főiskola kihelyezett ta­gozatán. Az előadásokat és a konzul­tációkat a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat Nógrád Megyei Egyesületének Mérleg úti székházában tartják. A főiskolán 26 helybeli hall­gató - zömmel fiatal, pálya­kezdő - kezdte meg tanulmá­nyait. Az első félévben gazda­sági ismereteket, matematikát, programozást, számítástechni­kát és angol nyelvet tanulnak. Feledhetetlen műsor a harmadik zsarunapon Lapzártakor érkezett Tegnap az esti órákban Salgó­tarján belterületén, a litkei csomópontnál súlyos kimene­telű közlekedési baleset tör­tént. A helyszínen szerzett in­formációink szerint két sze­mélygépkocsi ütközött, az esetnek sérültjei vannak. Részletesebb tájékoztatással holnapi lapunkban szolgá­lunk. ÁVÜ-tájékoztató Az Érdért Rt. nyilvános, egy­fordulós pályázatot hirdet a Bá- tonyterenye, Köztársaság út 8. szám alatti ingatlanjának érté­kesítésére. Tíz hektár külterüle­ten működő, lombos fűrészárut termelő telepből értékesítésre kijelölve 4 hektár és 2 hektár felépítmény nélküli terület. Irá­nyár: 3 millió + áfa. Bővebbet: Érdért, Bp., Akadémia út 1-3. A csodált helikopter, amellyel sokan szerettek volna repülni A jövő generációja a rendó'rmotoron mást váltogatták a csoportok, a közlekedésiek sátránál a KRESZ ügyességi vetélkedő mellett fiatalok játszottak hét csoportban nyomozósdit, s el­dőlt, hogy a nógrádi szuper- zsaru-vetélkedőben Géczi László, pásztói versenyző bizo­nyult a legeredményesebbnek. (A vetélkedők nyerteseinek ne­vét pénteki rendőrségi oldalun­kon közöljük.) Amikor a Karancs Szálló homlokzatán megjelentek a Cserhát-csoport beavatkozó egység koromfekete alakjai, a félelmetes produkciók egy­szerre váltottak ki borzongást és nagy elismerést. Sokan körülvették a holland rendőröket, nagy csoportok bámészkodtak a polgári véde­lem, a tűzoltók kiállított eszkö­zei előtt, és sorban álltak az ér­deklődők a rendőrségi techni­kákat bemutató asztaloknál. Fogyott a babgulyás, folyt a sör, izmosodott a barátság civi­lek és rendőrök között. Vidám zsarabál zárta a napot. S algótarjánban, szombaton, a ragyogó napsütésben jó­kedvű ezrek lepték el a belvá­rost, hogy a harmadik nyílt rendőri nap feledhetetlen prog­ramjának részesei legyenek. Reggel a hevesi Majo- rett-csoport szépséges lánykái sok fiatalember szívét dobog­tatták meg. Műsoruk után fel­vonult a technika. A villogó, vijjogó gépjárművek mellett egy páncélozott szállító harc­jármű is. Az érkező helikopter kavart szélrohamot a téren, mi­közben Guba József alezredes, a kecses gép nógrádi szárma­zású pilótája, pihe puhasággal tette le a látványtól izgatott tö­meg által alkotott körbe. Az egész délelőtt folyamato­san zajló változatos műsorban szerepeltek á főkapitányság okos szolgálati kutyái, nagy tapsot arattak a Klick tánccso­port tagjai, a salgótarjáni Ko­dály iskola néptáncosai és a mihálygergei Tücsök népzene­kar ügyes zenészei. Miközben a színpadon egy­Kamarát alakítottak a gyógypedagógusok A megyei gyógypedagógus-kamara alakuló ülése amolyan szombat délelőtti hangulatban kezdődött szombaton a balas­sagyarmati ipari iskola klubjában. Senki nem sietett különö­sebben - félórás késéssel mégis megindult az érdemi munka. Romhányi Flóriánné, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa köszön­tötte a negyven gyógypeda­gógust. Beszédében utalt arra, hogy az újonnan létrejövő ci­vil szerveződések demokráci­ánk érettségét bizonyítják. A gyógypedagógiában is szük­ség van a szakmai összefo­gásra - erre alkalmas lehet a kamara. Babicz István részt vett a szervezet előkészítésében, s mint hangsúlyozta, több ok­ból is célszerű létrehozni a kamarát. Átláthatatlan intéz­ményrendszer kezd kiala­kulni, egyre többen foglal­koznak sérült gyermekekkel, és nem egyszer előfordul, hogy jogosítvánnyal sem ren­delkeznek erre a feladatra. A szakterületen kevés informá­cióval rendelkeznek egymás­ról a tanárok, alkalmazottak. Fel kellene vállalni a szakmai érdekvédelmet is. Létjogo­sultsága kell, hogy legyen a gyógypedagógus-kamarának. Következett az alapszabály vitája. Mivel elég kevés pél­dányszámban készült a terve­zet, előzőleg nem mindenki tudta azt áttanulmányozni. Ezért született az ötlet: olvas­sák fel a terjedelmes betűö- zönt, s haladjanak pontról pontra. így lett. Előbb csak ritkábban, később egyre gyak­rabban akadtak meg a jelen­lévők a sorokon. Különösen Wisinger János (Diósjenő) bombázta módosító javaslata­ival a hallgatóságot. A legna­gyobb vitát az váltotta ki, hogy kik legyenek a tagok, s pártoló tagok. Végül az ala­pító okiratban rögzítették, hogy csak a Gyógypedagógia Főiskolát végzett tanárok le­hetnek rendes tagjai a kama­rának. Pártoló tagként viszont beléphetnek a területen dol­gozó egyéb alkalmazottak is. A részletekbe menő vita után szavazással döntöttek a megjelentek az elnökség személyi összetételéről, és a bizottságokról. Szombat dél­utánra megalakult a Nógrád Megyei Gyógypedagógus Kamara. Á. T. A NAP HÍREI Traffipax Szeptember 26-án, hétfőn 6-14 óráig a Balassagyar­mati Rendőrkapitányság, működési területén, 10-18 óráig a 21-es számú főúton Jobbágyi, Pásztó külterüle­tén, valamint Szarvasgede, Pásztó és Hasznos belterüle­tén találkozhatnak a gép- járművezetők traffipaxös sebesség-ellenőrzéssel. Templomi muzsika Diósjenő. Nagy sikerű kon­certet adott a helyi római ka­tolikus plébániatemplomban Murányi Zsuzsa orgonamű- vész-tanár. Az orgonahang­versenyt az Új Ember Ala­pítvány rendezte a Speed-ex Kft. és a Johannus Orgona­gyár, továbbá a diósjenŐi ; egyházközség és a Szerit- Györgyi Kör támogatásával. Testületi ülés i Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Köz- pontban tartja ülését szep­tember 29-én, 15 órai kefr dettel a város képviselő-tes'- tülete. Téma: az idei költ­ségvetés. Tűz és baleset w Szombaton éjjel fél három­kor Buják és Jobbágyi kö­zött a padkára hajtott, meg­csúszott és az árokba borult egy Mitsubishi, vezetője könnyű sérülést szenvedett. 11 óra 45-kor Nógrádkö- vesd belterületén M.Tibor relatív gyorshajtás miatt le­tért az útról és egy beton- hídnak ütközött. O is sze­rencsés volt, csak könnyeb­ben sérült meg. Szintén szombaton, 2 óra 30 perckor riasztották a .balassagyar­mati tűzoltókat: tserhátsu- rányban egy, lakóház mel­léképületének tetőszerke­zete égett. A kár 100 ezer forint, a tüzet valószínűleg elektromos hiba okozta. Szent Erzsébet iskola Érsekvadkert. A Szent Er­zsébetről elnevezett általá­nos iskolában idén 20 első osztályos nebuló kezdte meg a tanévet. Az iskolának jelenleg három osztálya van, * de annál többre rúg az in­tézmény tanórán kívüli te­vékenysége. Segítik a tanu­lási nehézségekkel küzdő gyerekeket, van népitánc- és kézműves szakkörük, s gre­gorián kórust is alakítottak. Ez utóbbinak nyújt segítsé­get az a zongora, amelyet az intézmény ajándékba ka­pott. A hangszert az iskolá­ban folyó komolyzenei kép­zéshez is felhasználják. KÍVÁNCSISKODÓ--------------------------------------------------------------------------r M ennyiért kötik be a vízórát? Salgótarjáni telefonálónk arra kíváncsi, mennyibe ke­rül a vízóra bekötése? A Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Faiskola úti üzemmérnökségén meg­tudtuk, családi házak és bér­házak szerint eltérő a tarifa. Ha a családi ház tulajdo­nosa kiépíti az aknát, akkor 16 ezer forint, műanyag akna esetében 26 ezer forintos elő­leget kell befizetnie, majd az utókalkuláció alapján tételes számlát kap. A teljes költség az építési anyagoktól függ. Bérházak lakásaiba almé- rőket szerelnek be. Az enge­délyezésről, tervezésről, kivi­telezésről a lakónak kell gon- ] doskodnia. Az engedélyt a vállalattól J kell kérni, az órákat minden hónap 25-e és 31-e között ve­szik nyilvántartásba. A terve­zési engedélyért áfával 413, a plombálásért mérőnként 70, a kiszállásért 560 forintot kell fizetni. Az összköltség pedig azon múlik, kivel végeztetik a munkát. Baglyasalján a Frankel Leó úton zúzott követ szór­tak az agyagra, ráadásul ez a kettő is összekeveredett a gázbekötés után. Ezen az úton még az is megtörtént, bogy egy befejezetlen ház alsó szintje besüllyedt az agyagba. Az erdőgazdaság teherautói még tovább ron­tották a helyzetet. Az úton autóval végképp nem lehet közlekedni. Az ott lakók arra kíváncsiak, mikor lesz városi viszonyoknak megfe­lelő a Frankel Leó út?

Next

/
Thumbnails
Contents