Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-05 / 183. szám
1994. Humor augusztus 5.,- Sportolsz valamit? Péntek- Igen, jógázom. Ráereszkedem a gerincemre, és erősen figyelek egy pontra. A Nap kél: 5.26 órakor,- És mi az a pont? nyugszik: 20.13 órakor. A Hold kél: 3.25 órakor,- A televízió. nyugszik: 18.40 órakor. Recept Szeretettel köszöntjük Sárgadinnye-krémleves névnapjukon Hozzávalók: 1 kg érett sárgadinnye, 5 dl tej, 2 dl tejföl, 5 dkg gépsonka, kakukkfű, őrölt szerencsendió, törött bors, só. KRISZTINA Megtisztítjuk az érett sárgadinnyét. A héjához közelebb eső keményebb részekből kis kockákat vágunk, majd a hűtőszeknevű kedves olvasóinkat! rénybe tesszük. Ezután apróra vágjuk a gépsonkát. Ezt is félreGörögből átvett latin név, tesszük. A maradék dinnyét áttörjük, borssal, sóval, kakukkfűjelentése: Krisztushoz tarvei, őrölt szerencsendióval ízesítjük, és jól elkeverjük. Egy kátozó. Virága: gladiolusz. véskanál vajon 5 percig pároljuk, majd állandóan keverve felVédőszent: Szent Krisztina öntjük tejjel. Ha kihűlt, beletesszük a tejfölt. Legalább 2 órát ókeresztény vértanú (+ hűtőszekrényben tartjuk. Tálaláskor a tányérokban elosztjuk a 304). dinnye- és a sonkadarabokat, majd felöntjük a krémmel. Anyakönyvi hírek megyénk kórházaiból Születtek július 25-től augusztus 1-ig a pásztói városi kórház szülészeti osztályán: JOBBÁGYI: Ugra Rebeka (szülők: Ugra Zsolt, Jancsó Éva), MÁTRASZŐLŐS: Geczkó Martin Márk (szülők: Geczkó Gyula, Varga Valéria), PALOTÁS: Mátyás Sándor (szülők: Mátyás Sándor, Juhász Irén), HASZNOS: Tari Milán (szülők: Tari Mihály, Tóth Tímea), PÁSZTÓ: Szita Dávid (szülők: Szita István, Czíner Mária), Mihályi Regina és Mihályi Edina (szülők: Mihályi István, Stork Csilla), Serbán Dianella (szülők: Serbán Zoltán, Érdéi Anett), KÁLLÓ: Hajdú Norbert (szülők: Hajdú András, Duck Erzsébet), Bangó Gábor (szülők: Bangó Imre, Erős Mária), TAR: Szabó Renaldó (szülők: Rácz Róbert, Szabó Evelina), MÁTRAKERESZTES: Hlavacska Darinka (szülők: Hlavacska András, Odler Andrea). Percnyi megállás sincs a mentőknél Tamássy Gyulától, Nógrád megye vezető mentőtisztjétől arról érdeklődtünk, van-e egyáltalán olyan negyedóra, mikor éppen nem vonulnak a kocsik. Salgótarjánban ugyanis a kánikulai időszak első harmadától kezdve naponta száz hívást kapnak, s negyven-ötven esetben azonnali jelzéssel megy a mentő. Néhány héttel ezelőtt viszont csak napi hetven hívásról, és húsz-harminc életmentésről volt szó. Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem csak az idősebbek sínylik meg a kánikulát. A középkorúak között például arat a szívinfarktus, s megugrott a kerékpárbalesetek száma is, véget vetve ezzel igen sok fiatal vakációjának. S mindehhez jönnek még a kisgyerekek, akik nyáron felügyelet nélkül maradnak, és ennek örömére leesnek a csúszdáról, esetleg magukra rántanak valamit. Az OMSZ elsődleges feladata az életmentés - figyelmeztetett Tamássy Gyula. Gyakran a betegszállító kocsikat is esethez riasztják, de persze a szállításokat is elvégzik folyamatosan. A mentők mindenesetre türelmet kémek. Ők is emberek - mondják- s a negyvenfokos hőségtől éppúgy szenvednek, mint bárki más s.j.f. PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó Bátonyterenye tojás 9-10 Ft/db 9-10 Ft/db 7.50-11 Ft/db burgonya 20-30 Ft/kg 30-40 Ft/kg 20-30 Ft/kg sárgarépa 40-60 Ft/kg 80-100 Ft/kg 20-30 Ft/cs petr. gyökér 60-80 Ft/kg 100 Ft/kg 20-30 Ft/cs vöröshagyma 36-40 Ft/kg 50 Ft/kg 40 Ft/kg fokhagyma 120-140 Ft/kg 150 Ft/kg 130 Ft/kg fejes káposzta 22-26 Ft/kg 30 Ft/kg 30-40 Ft/kg kelkáposzta 40-50 Ft/kg 60-70 Ft/kg 60 Ft/kg karfiol 40 Ft/kg 60 Ft/kg 50 Ft/kg karalábé 40 Ft/kg 40-50 Ft/kg 10-15 Ft/db uborka 25-40 Ft/kg 30-40 Ft/kg 25 Ft/kg zöldpaprika 30-100 Ft/kg 40-80 Ft/kg 50-60 Ft/kg paradicsom 30-60 Ft/kg 15-40 Ft/kg 30 Ft/kg sárgabarack 66-90 Ft/kg 70-100 Ft/kg 80 Ft/kg őszibarack 70-100 Ft/kg 90-120 Ft/kg 45-80 Ft/kg Parasztház-műemlék Kazár. Hasznosítás céljából pár nap múlva megkezdődik annak a Kossuth Lajos úti parasztháznak a helyreállítása a községben, amelyhez a Műemlékvédelmi Felügyelőség támogatását is megnyerte a helyi vezetés. A tervek szerint a házban fogják elhelyezni a helyi származású Szabó Gáspár festő hagyatékát és más, hasonló értékeket. Szezonban még olcsóbban! Egyes ruházati termékeket és cipőket 30-40 %-os árengedménnyel kínálunk, amíg a készlet tart. HOLNAPI LAPUNKBAN- Szilváskő, a túrázók és a síelők paradicsoma, a harmincas években a csempészek egyik kedvenc átjárója volt. Ä néhány házas települést az augusztus 6-i, szombati, tizenhat oldalas számunkban, a Salgótarjánról és környékéről szóló ösz- szeállítás egyik cikke mutatja be.- Nemere István író, egyebek mellett arról vall a vele készült beszélgetésben, hogy ma sem ír kevesebbet, mint korábban, de az utóbb megjelent köteteiről szinte hírt sem adnak. Az interjút a Kultúra-Művészet című oldalon olvashatják. MOZI SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30, 17.45 és 20.00 órától APÁCA SHOW 2. Színes amerikai filmvígjáték APOLLÓ KAMARA ' 17.00 és 19.00 órától SIVATAGI LAVINA Színes amerikai akciófilm BALASSAGYARMATI MADÁCH 15.30, 17.45 és 20 órától APÁCA SHOW 2. Színes amerikai filmvígjáték KAMARAMOZI 18.00 és 20.00 órától SZELLEM A GÉPBEN Színes amerikai sci-fi-film JOBBÁGYI MOZI 18.00 órától PELIKÁN ÜGYIRAT Színes amerikai bűnügyi film VARGA KRISZTINÁNAK CSÉCSÉRE! Névnapod alkalmából sok boldogságot kívánunk: szüleid PÁDÁR KRISZTINÁNAK SALGÓTARJÁNBA! Névnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kíván: Kati néni és apa KAKUK KRISZTINÁNAK KARANCSKESZIBE! Sok boldog névnapot kívánnak: szülei Angol WC a világ tetején? Tagadhatatlan, hogy terjed a kultúra. Egy brit cég ugyanis azt tervezi, hogy angol WC-t létesít a Himalája legmagasabb csúcsán, a Mount Everesten az oda egyre nagyobb számban feljutó hegymászók részére - „akiknek nincs hová kimen- niÖk". „Odafönn nincs csatornázás. Az emberi ürülék hosszú ideig megmarad a szabadban. Ez fertőzéshez vezethet, beleértve a vérhast is” - jelentette ki Charles Clarke, a Brit Hegymászók Tanácsának orvosszakértője a The Guardian című lapnak adott nyilatkozatában. Philip Tolan glasgowi üzletember, akinek cége fürdőszoba felszedéseket gyárt, reméli, hogy elnyeri megbízást az első WC felállítására a Mount Everesten. „Lehet, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, de vannak olyan termékeink, amelyek tökéletesen megfelelnének az ilyen rendkívüli környezetnek” - mondotta Tolan a The Guar- diannak. 1957-ben rendezték meg első alkalommal a kopaszok versenyét. Ez a komikusnak Ígérkezett vetélkedő mostanra nemzetközi szintévű vált. Elődöntők határozzák meg azt a 100 férfit vagy nőt, aki résztvehet a végső viadalon. Szeptember első vasárnapján lesz a nagy találkozó, akkor dől el, ki a legkopaszabb kopasz. Piláf, húszezer személyre „ Végy egy tonna rizst, 600 kilogramm vajat és 100 kilogramm sót" , írja (írná) a szakácskönyv azoknak a men- geni szakácsoknak, akik húszezer személy részére készítik majd el a török nemzeti eledelnek számító piláfot (párolt rizst) a hétvégén megrendezendő éves mengeni szakácsfesztiválon. A hagyományos török konyha hazájának mondott Mengen városka szakácsai a főzést egy rozsdamentes acélból készült, egy tonna súlyú és 4,5 méter átmérőjű edényben bonyolítják majd le - írta az Anatólia török hírügynökség. A Bolu tartományban lévő Mengen azzal vívta ki hímevét, hogy már a régi Oszmán Birodalom idején is ebből a városból kerültek ki a legjobb szakácsok. A mengeni séfek tavaly egy 101 méter hosszú kebab- bal, azaz faszénen sült, nyársra tűzött zöldséges hússal lepték meg a fesztivált. HALLÓ SZÍVPOSTA DOBROCSI KRISZTINÁT BÉKÉSCSABÁN KRISZTINÁNAK KA RANCS ALJÁRA! névnapja alkalmából szeretettel köszöntik Jobbágyiból: Névnapod alkalmából szívből gratulál, sok örömet, boldogságot kíván: nagymamáék anya és apa GERENDÁI JÓZSEFNEK KISTERENYpRE ! nr pvt n . Születésnapodon szeretettel köszöntünk: ORAVECZ TAMÁSNÉNAK ÉS KISFIÁNAK KARANCSLAPUJTŐRE! Boldog születésnapot kíván: feleséged, leányaid és anyósodék az egész család PÜNKÖSDI FERENCNEK SÓSHARTYÁNBA! MATRAKERESZTESRE GYULÁNAK ÉS SZILVIÁNAK! Boldog születésnapot kíván: Danika, Zolika, Zsuzsa, Feri Házassági évfordulótok alkalmából sok boldogságot kíván Kazárról: én meg ők! NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős szerkesztő: DR. SZTRAPAK FERENC. Felelős kiadó: SOÓS SÁNDORNÉ, az AS-M Heves-Nógrád megyei irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542, 32/311-504. Felelős szerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542, Hirdetési csoport: 32/311-504, Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Heves-Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a Budapest Vidéki Postaigazgatóság (1360 Budapest, Postafiók 5.) Nógrád megyében működő postahivatal. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) es ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095