Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-31 / 204. szám

4. oldal Falujárás 1994. augusztus 31., szerda VILLANÓFÉNYBEN - NAGYLÓC MINDENNAPJAI ERÉNYT KOVÁCSOLT A SZÜKSÉGBŐL A beteg autók „orvosa” Az elmúlt években, az élet vál­tozásainak sodrában sokan lettek munkanélküliek. Kö­zöttük szép számmal vannak, akik nem beletörődve sor­sukba, megpróbálnak az éle­tükön változtatni. Közéjük tartozik a fiatal Tóth Csaba.- Korábban a szécsényi autó­javítóban dolgoztam. Munka- nélküli lettem. Fiatalon nem akartam sokáig segélyen élni. Kölcsönből itt a szülői háznál megépítettem és felszereltem ezt a kis műhelyt. így lettem karosszéria-javító kisiparos.- Az udvaron „beteg” au­tók sorakoznak. Ahogy elné­zem, bőven van munkája.- Nem panaszkodom. A me­gye minden részéből hoznak hozzám kocsit. Sőt, még mesz- szebbről is. Tudja, amit pár éve nyugatról behoztak kocsikat, azoknak a karosszériája „lero­had”. Minden túlzás nélkül mondom, van olyan nap, ami­kor 16-20 órát dolgozom. Két dologra vagyok kényes: a határ­idő betartására és a pontos munkára.- Mi kell ahhoz, hogy va­laki jó karosszérialakatos le­gyen?- Pontosság, odafigyelés, lelkiismeretes munka. Tóth Csaba három hónapja nősült. Azóta felesége a köny­velője, anyagbeszerzője.- Sokan úgy gondolják, hogy ez egy aranybánya. Keményen kell dolgozni ahhoz, hogy az ember megéljen. A lelketlen munkának nincs sok értelme.- Ahogy elnézem, most egyedül dolgozik a műhely­ben. Mik az elképzelései?- Itt, Nagylócon az önkor­mányzat segíti a vállalkozókat, legalábbis én ezt tapasztalom. Kölcsönnel szeretnék egy új műhelyt kialakítani. A profilo­mat gumijavítással, centírozás- sal szélesítem. A szükséges gé­peket már megvásároltam. Úgy gondoltam, hogy ha mindez összejön, akkor segédet is fel­veszek. Tóth Csaba - „Gyógyítás” közben GENERÁTOROK - INDÍTÓMOTOROK FELÚJÍTÁSA Autók, erőgépek indítómotorainak, generátorainak felújítását garanciával rövid határidőre vállalom. P Hegedűs Sándor 8 autóvillamossági szerelőmester, Nagylóc, József A. út 10. : KAROSSZERI A JAVÍTOK! Keleti, nyugati autók karosszériajavítását, alkatrészellátással, kedvező áron vállalom. Tóth Csaba 1 karosszériajavító kisiparos, Nagylóc, Csendes út 10. Foglalkozása: hivatásos anya A Kossuth út 1-ben a gyermekek a nyári vakáció utolsó napjait élvezve, az udvar zöld gyepén játszottak. Mi a lakásban az édesanyával az élet mindennapjairól beszélgettünk.- Ügy alakult az életem, hogy hivatásos anya lettem. Gyermeknevelési támogatást kapok az önkormányzattól. Fő­állású kántor voltam itt a köz­ségben. Amikor Tamás fiam megszületett, helyettesítettek. A családi élet igazi értelmét a gyermekek jelentik. Később megszületett Kati, majd Eszter. Kívülálló okok miatt nem ke­rültem vissza az orgona mellé. Munkanélküli lettem. Később, hogy adódott ez a lehetőség, él­tem vele. Itthon vagyok, a gyermekeimet nevelem - fog­lalta össze röviden az elmúlt évek eseményeit Sztancsikné Mender Erzsébet.- Gondolom, mikor mun­kanélküli volt, megpróbált va­lahol elhelyezkedni?-Több helyen is próbálkoz­tam. A munkaközvetítő a hol­lókői varrodát javasolta. A gyermekek miatt nem vállalhat­tam. A férjem, aki Szécsényben a sütőüzemnél volt gépkocsive­zető, már reggel négy órakor elment munkába. Valakinek a gyerekeket is iskolába, óvodába kellett indítani.- Férje is munkanélküli lett, nincs a sütőüzemben.- Nincs. Ott is változások történtek. Férjemnek felajánlot­ták, hogy vegye meg az autót. tenként jár haza.- Mit jelenthet a család számára, hogy ön hivatásos anyaként dolgozik?-A gyermekek szempontjá­ból mindenképpen jó. Nálunk nincs a kulcs a lábtörlő alatt. Nem volt pénzünk. A három gyermek mellett nem akartunk még adósságot is a nyakunkba venni. Férjem is munkanélküli lett. Elképzelheti, két munka- nélküli szülő, három kisgyer­mek. A párom később Pestre járt dolgozni, most Németor­szágban van, ahonnan 5-6 he­ellenőrzöm az iskolai munká­jukat. De, hogy is mondjam, számomra egy kicsit monoton az itthoni munka ...- Néha arra gondolok, hogy jó lenne valami mást is csinálni. Nagyon örülnék, ha kapnék az Reggel nyugodtan elindítom őket az iskolába. Tamás szep­tembertől a szécsényi hatosztá­lyos gimnáziumba fog járni. Amikor hazajönnek, mindenki elmondja, hogy mi történt vele. Elég nagyok már ahhoz, hogy nekem is segítsenek a házi munkában. Rendszeresen önkormányzattól négyórás munkát. valamilyen írta és szerkesztette: Szenográdi Ferenc A felvételeket készítette: Szenográdi Tamás A KITÜNTETETT KELEMEN HÁZASPÁR Mindig együtt fáradoztak nyező településeken. Kezdet­ben, még csak egy gépet kap­tak, nyáron motorkerékpárral, télen lovas kocsin szállították a gépet és a filmet faluról falura. Amikor a község polgármes­tere augusztus 20-án bejelen­tette, hogy a „Nagylócért” ki­tüntetést a Kelemen házaspár kapja, bevallom, őszintén örültem. Nem csupán azért, mert jól ismerem Tibi bácsi és Piroska néni közéleti tevé­kenységét. Örültem, hogy végre valakiknek eszébe ju­tott, hogy a házaspár munká­ját együtt ismerjék el. Aki jól ismeri őket, tudja, ők ketten egyek. Az évtizedek során a feleség sok mindent megtanult a férje kedvéért. így volt ez fordítva is. Kelemen Tibor villanysze­relő és műszerész. Ha a faluban valamilyen rendezvény volt, hozzá szaladtak: - Tibikém. gyere hangosítani. S ő ment, a saját erősítőjével, hangszórói­val. Pontosabban mentek, mert a felesége mindig ott segítke- zett a szerelésben. Ha kellett még az oszlopra is felment, hogy a tölcsérhangszórókat fel­szerelje vagy éppen levegye. Nagylócon Kelemen Tibor Előkerültek a féltve ó'rzött emléktárgyak is nevéhez fűződik a mozi beindí­tása. 1952-ben egy régi épületet alakítottak át, amit később, nagyrészt társadalmi összefo­gással, bővítettek. A felesége számára természetes volt, hogy ő is megtanulja a mozigép ke­zelését. Abban az időben Ke­lemen Tiborék vetítettek a kör­Később, amikor a falvakban gépek voltak, csak a filmet kel­lett vinni. Előfordult, hogy amikor Nagylócon lement a két tekercs, a felesége átkerékpáro­zott vele Rimócra. Kezdődhe­tett az előadás. A harmadik te­kerccsel a férje mindig időben érkezett. Kelemen Tibor hosszú éve­kig a Nógrád Megyei Mozi­üzemi Vállalatnál dolgozott. Kezdetben műszerész, később gazdasági ellenőr volt. Itt is jól képviselte a faluja érdekeit. Tagja a helyi fúvószenekarnak. Az már természetes, hogy a fe­leség innen sem hiányozhat. Ő a kisdobos. Piroska nénit mindig is a sport érdekelte. Annak idején nem múlt el megyei spartakiád- döntő az ő részvétele nélkül. Gránátot dobott, súlyt lökött, tekézett, tornászott, kerékpáro­zott. Szinte minden évben elju­tott az országos döntőig. Amikor ott jártunk náluk, megszámlálhatatlan sportemlék került elő a vitrinből. A férj, a feleség kedvéért aktív sportoló lett. Több mint négy évtizede ha­ladnak együtt a közös úton, egymást megértve, tisztelve. Eközben nagyon sokat tettek a faluért. Három gyermeküket is ebben a szellemben nevelték. Tibi bácsi tömören így véle­kedett a kitüntetéséről: - Mi ta­gadás, jólesett, hogy elismer­ték, amit ezért a faluért tettem. Piroska néni: - Én sírtam a boldogságtól. JOBB FELTÉTELEK AZ ÓVODÁBAN. Egy csoportszobával és öltözővel bővítették az óvodát. Ocsovszkiné Bárány Judit óvónő idegen nyelvi foglalkozásokat is tart a gyer­mekeknek. Az emberpalánták vidáman játszanak az új foglalkozóteremben. Meg kellett barátkozni a hitel fogalmával is Bélák Dezső polgármester: - A helyhatósági választások után szerény várakozással tekin­tettünk az előttünk álló évekre. Most azt mondhatom, hogy többet teljesítettünk, mint amire négy évvel ezelőtt gondoltunk. A kez­detben óvatosak voltunk. 1991-ben a fejlesz­tésre még gondolni sem mertünk. Később, felismerve a céltámogatásokban, pályáza­tokban rejlő lehetőségeket, többirányú fej­lesztésben is gondolkodtunk. Megbarátkoz­tunk számunkra addig ismeretlen fogalom­mal, a hitellel. Be kellett látni, hogy nincs más alternatíva a fejlesztéshez, mert a céltá­mogatásokhoz, pályázatokhoz oda kellett tenni az önkormányzati pénzt. így épült meg a tornacsarnok, az utakat korszerűsítettük, csatlakoztunk a gázprogramhoz, tagja va­gyunk a Kelet-Nógrád Coom Rt.-nek, ami azt jelenti, hogy jövőre bekapcsolnak minket az automata telefonhálózatba. Elkészült a szennyvíz és szeméttelep kon­cepcióterve. Az elmúlt időben növekedett a faluban a vállalkozók száma. Az ő indulásu­kat, ahol lehetett, segítettük. Azt mondha­tom, hogy a faluért, az itt élő emberekért ténykedtünk és ténykedünk. Bélák Dezső' polgármester a hivatalában A Sztancsik testvérek: Kati, Tamás és Észter -szabad idejükben

Next

/
Thumbnails
Contents