Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-27-28 / 201. szám
14. oldal SporTTüköR 1994. augusztus 27-28., szombat - vasárnap Zárt kapuk mögött játszik a Stécé Hatvanban Kajli Zoltán, vajon játszik-e? Tegnap kaptuk az értesítést, hogy vasárnap zárt kapuk között játsszák a Hatvan-SBTC NB Il-es bajnoki labdarúgó- mérkőzést. Ennek oka pedig, hogy a Hatvannak a tavalyi utolsó hazai bajnoki mérkőzésén, a hatvani szurkolók bántalmazták a mérkőzés játékvezetőjét. Ezért az MLSZ két mérkőzésre betiltotta a hatvaniak pályáját. Ebből egy találkozó a Sopron elleni NB I-es osztályozó mérkőzéssel letelt. A Hatvan kérvényt nyújtott be az MLSZ fellebbviteli bizottságához, ám a bizottság nem volt kegyes. Kötelezte a Hatvant, hogy a találkozót a közönség kizárásával, zárt kapuk mögött köteles játszani. Ezért felhívjuk a salgótarjáni sairkolók figyelmét, hogy ne mlnjenek a Hatvan-SBTC mérkőzésre, mert őket sem engedik be! Elég furcsa döntés, de már az MLSZ-től megszokhattuk! Ezzel a vétlen Stécé-szurkolókat is legalább annyira sújtja, mint a hazaiakat. FÇ HATVAN-SALGÓTARJÁNI BTC, Hatvan, vasárnap, 17,00 óra, v.: Kincses. A tarjániak nincsenek elkeseredve a szerdai Magyar Kupában a Vasastól elszenvedett vereség után. A csapat jól- az NB I-es fővárosiak ellen is mindvégig győzelemre játszott. Mint aljiogy ez általában lenni szökött, már levegőben lógott a győztes gól, amikor három perccel a befejezés előtt, egy lécsurgó labdából, megszerezte második gólját az angyalföldi gárda. Az MK-mérkőzésen tehát túltette magát a csapat, s már teljes lendülettel a vasárnapi Hatvan elleni találkozóra koncentrálnak a fiúk. Sajnos, erről a találkozóról hiányozni fog Rósa Henrik, akit a Diósgyőr elleni mérkőzésen kiállítottak, s egy meccsre szóló eltiltást kapott. Németh, Gyetvai és Váradi már elkezdte az edzéseket, de a vezető edző még ma sem tudja, hogy számíthat-e valamelyikük játékára, mint ahogy kérdéses Kajli játéka is. A tervezett összeállítás: Oláh T— Kajli (Schuchmann), Sági, Hómann, Forgó - Lajkovics, Palaticzky, Oláh B., Stark- Ba- ranyi, Novák. SZÉCSÉNY-PALO- TÁS-DREHER, Szé- csény, szombat, 16,30 óra, v.: Bartos. Szécsényben az edzőváltás okoz egy kis gondot. A vasárnapi monori minimális vereség után bíznak a csapatban. Tudják, hogy a Palotás újonc, de nem becsülik le ellenfelüket, mert a megyei rangadón mindig háromesélyes egy mérkőzés. Ennek ellenére győzelemre számítanak. Nem a legjobb előjelekkel készül viszont a Palotás-Dreher az első megyei rangadójára. Megnövekedtek Szabó Jácint edző gondjai. A hosszabb ideje sérült Buzsik után a közeljövőben nem számíthatnak a sorkatonai szolgálatra bevonult Zachar Tiborra sem. Csorba munkahelyi elfoglaltság miatt a jövőben nem tudja vállalni az NB III-as szereplést. Ennek ellenére a héten a szokásos rendben folyt a felkészülés. Az edzéseket Bo- hus betegség, Kovács sérülés miatt kényszerült kihagyni. Péter sincs még eljesen rendben. Öröm viszont az ürömben, hogy a két Stécés-vendégmun- kás rendelkezésükre áll. Hasonló jó játékkal, mint múlt héten megszerezheti első pontját a vendég csapat. MULTI-ROCCÓ-PÁSZTÓI SE, Budapest, szombat, 16,30 óra, v.: Szabad. A pásztóiak 1982 óta játszottak utoljára a Tábor utcában. Akkor még ilyen nevek fémjelezték a Pásztói, mint Básti István, Jeck József, Bedö Feri, Veres Miklós. Az eredmény 1-1 volt. A mester ettől rosszabbat most sem vár. Sérülés nincs a csapatban, egész héten nagy akarással és jókedvvel készültek a budapesti kirándulásra. Szántó mester csak a mérkőzés előtt hirdet csapatot a következő keretből: Sipeki, Ispán, Andó, Holtner, Szabó D., Varga, Bácskái, Lipták, Maksó, Veres, Christea, Sütő, Visonvölgyi, Juhász és Nagy. FC EGER-BALASSA- G Y ARM ATI LC NÓGRÁD VOLÁN, Eger, vasárnap, 16,30 óra, v.: Jancsó A hét legnagyobb újsághíre Gyarmaton, hogy Vidomusz Tibor edző vesebántalmakkal kórházba került, de az edzést megtartotta és a szerdai edzőmérkőzésen is csapata mellett volt, remélhetőleg vasárnap is csapata kispadján ülhet Egerben. Jó hírekkel is szolgált Vidomusz mester, mely szerint Szlonkai felépült sérüléséből, és valószínű Mátyás Zsolt szerepeltetése is. Ivitz és Petrovics csütörtökön bevonult, rájuk nem számíthatnak a kiképzés ideje alatt. Az alábbi kezdő csapatot tervezi pályára küldeni a mester: Papp - Pénzes, Szlonkai, Szalai, Örgoványi, - Hodá- szi, Petrovszki, Mátyás, Molnár - Hováth K., Naszály. Tudjuk, hogy a csoport legjobb csapatához utazunk, de nem feltartott kézzel érkezünk. Veszítenivalója csak ellenfelünknek van - mondta a balassagyarmati vezető edző. PreucThomme is folytatja Nemcsak a német labdarúgás egyik nagy alakja jelentette be, hog^tövábbrá is játszani kíván a nemzeti csapatban, hanem a belgák egyik kiváló egyénisége is. Mint ismert, Lothar Matthäus vasárnap közölte, hogy a jövőben is örömmel játszik a válogatottban. Hétfon a belga foci „nagy öregje”, a 35 éves kapus, Michel Preud'homme adta tudtuk nem fejezi be pályafutását. Preud'homme úgy döntött, az 1996-os Eu- rópa-bajnokságig a nemzeti tizenegy rendelkezésére áll. AKAR 1600 FORINTOT KERESNI TÍZ PERC ALATT? Büntetőpárbajra hívjuk! Tisztelt olvasóink! Játékot indítunk, amely szorosan kapcsolódik az SBTC razai bajnoki mérkőzéseihez. Á múltban már megszokott, s oly népszerű 11-es-rúgó yersenyt felújítjuk, s az SBTC-tői átvesszük. Tehát az NB Il-es mérkőzések szünetében a Nógrád Megyei Hírlap, a Szaknévsorhoz hasonlóan - de szerényebb keretek között - pénzdíjas büntetőrúgó versenyt hirdet. A tizenegyesrúgó versenyre a mellékelt nevezési lapon jelentkezhetnek. A jelentkezések beérkezése után sorsolással döntjük el, hogy ki az a tíz szerencsés Előfizetőnk, aki a tárgyhéten az SBTC-mérkőzés Szünetében a büntetőpárbajban részt vehet. Hangsúlyozzuk, csak előfizetőink vehetnek részt a játékban! Hogy egyelőre még nem előfizetője lapunknak? Nos, ezen segíthetünk! Most előfizet egy hónapra (előfizetési díj: 375.- Ft), melyet a nevezéssel egyidőben szerkesztőségünkben megtehet, s ha szerencséje van, s még a büntetőket is jól rúgja, a Stécé valamennyi hazai mérkőzésén gazdagabb lehet 1600 forinttal. Ehhez azonban - mint már említettük - jól kell rúgnia a büntetőt, mert az első találat után 100, majd sorrendben 200, 400, 800 és 1600 forintot nyerhet. Ahhoz tehát, hogy megnyerje főnyereményünket, öt büntetőt kell berúgnia a Stécé tartalékkapusának. Rajta hát! Jelentkezzen! S tíz perc alatt nyerjen 1600 forintot! JELENTKEZESI LAP Név:. Lakcím: Beküldési határidő: 1994. szeptember 1. (csütörtök) 18 óra A nevezési lap: az 1994. szeptember 3-án megrendezésre kerülő Salgótarjáni BTC - III. kér. TVE NB Il-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés szünetében lebonyolítandó büntetőpárbajra érvényes. Tudósítás, oh! A tudósítás nem nekünk szól! Mármint, nekünk újságíróknak! Eléggé nagy munkánkba került, míg megszerveztük d tudósítói hálózatot. Tettük ezt azért, hogy a területekről is hű képet kapjanak olvasóink. Az elején még frappánsan működött minden, ám tavasz- szal is gondjaink voltak a rétsági mérkőzések tudósításával. A Rétsági SE vezetői nem tudják átértékelni azt, hogy a mérkőzéseik tudósítása Önöknek, az olvasóknak szól. Gondoltuk, új bajnoki év, új alapok! Az új labdarúgóidénytől a rétságiak is figyelnek az olvasókra, figyelembe veszik, hogy az olvasó'Ns kíváncsi a rétsági csapat és ellenfelei összeállítására, a gól- lövőkre, a jó teljesítményt nyújtó játékokra. De nem! Már az első mérkőzésről sem kaptunk tudósítás. Csak azt nem értjük, miért? Ha Bércéiről, Nézsáról, Karancsbe- rényből, Hasznosról és a többi helyről be tudják küldeni a tudósítást, nem értjük, hogy Rétságról miért nem tudják ezt megtenni? pilinyi Nógrádiak a debreceni gyermekfocitornán A már hagyományos debreceni nemzetközi gyermek labdarúgótornán megyénk képviseletében is részt vettek a salgótarjáni Petőfi iskola második, harmadik és ötödik korcsoportos csapatai, valamint a Karancsla- pujtő harmadik korcsoportos csapata. A tornán 84 csapat nebulói rúgták három napon keresztül a bőrgolyót. Ezúttal a Nógrád megyei csapatok gyengébben szerepeltek, hiszen a Petőfi 84-es születésű csapata a 10., a 83-as születésű csapata a 17. és az V. kategóriás, nagypályás csapata a 6. helyen végzett, míg a lapujtőiek 83-as születésű csapata a 7. helyezett lett. Ezen a tornán azonban a helyezések csak másodlagosak... Ha nyerünk - felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen elindított játékunkra pénteken 327 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Petrovicsné, K. Zsuzsanna, Nógrádsipek, József Attila út 23.(szelvényszáma: 5.364.254) és Rákóczi Róbert, Tereske, Petőfi út 22. (szelvényszáma: 5.364.255) alatti olvasónknak kedvezett. így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni, Kassai sori totózóban. Petrovicsné Rákóczi Róbert 1. Bremen-Bochum 1 lx 2. Bayern M.-Mönchengladb. 1 2 1 3. Karlsruhe-Duisburg lx 1 4. Schalke 04-Hamburg x 2 1 5. Vfb Stuttgart-l.FC Köln X 1 6. Uerdingen-1860 München 1 1 7. Hannover-Düsseldorf 1 2 lx 8. FSV Frankf.-FC Homburg 1 2 1 9. Wattenscheid-Chemnitz 1 1 10. Hertha BSC-Meppen 1 X 1 X 11. Zwickau-Wolfsburg 1 lx 12. Luzern-Xamax X lx 13. Basel-Grasshoppers 2 X +1 mérkőzés 14. Nürnberg-Lepzig 1 1 Labdahírek Kézitorna Gyarmaton Rangos felkészülési tornát rendez ma délután a balassagyarmati városi sportcsarnokban a Kábel SE NB I/B-s férfi kézilabdacsapata. Ezen a tornán a gyarmatiak vendége lesz a landesligában szereplő német Landsberg csapata és a szlovák elsőligás Detva együttese. A program: PPS Detva-Landsberg, 14.00 óra, PPS Detva-Kábel SE, 15,15 óra, Landsberg-Kábel SE, 16,30 óra Megyei I. osztály Csütörtökön, a korai lapzártánk miatt nem közölt megyei labdarúgó-mérkőzés eredménye: NÓGRÁD VOLÁN KERESZTÚRI ZFCSVT-WAMSLER 6-1 (1-0), Salgótarján, Baglyasalja, 200 néző, v.: Pindroch. Volán: Gyetvai - Juhász, Kakukk (Carlos), Galbács, Rigó, Surján, Mocsányi (Oláh S.), Nagy T., Valet, Mátyus, Raáb. Edző: Gulyka Ferenc. SVT: Tóth - Fenyő, Jánosi, Heves, Miklós, Póczos, Nagy (Sági), Orosz (Baranyi), Berki, Fodor, Szabó. Edző: Kmetty József. Gl.: Raáb (3), Nagy T., Mátyus, Heves (öngól), ill. Jánosi. Kiállítva: Póczos (súlyos sportszerűtlenségért), Jánosi (utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért), Miklós (szövegelésért). Jók: Kakukk, Mocsányi, Nagy T., Mátyus, Raáb, ill. senki. Az első játékrészben kiegyensúlyozott küzdelemben vezetést szerző hazai csapat a második játékrész elején gyorsan dűlőre vitte a dolgot, két perc alatt lőtt két góljával. A szépítő gólt követően a vendég csapat játékosai érthetetlen módon elvesztették a fejüket, négy percen belül három játékosuk került a kiállítás sorsára. Ezek után, már csak a győzelem aránya volt kérdéses. Ifi: 0-1. A bajnokság állása: 1. Oblös 2 1 0 0 9-1 6 2. N.-bátony 2 2 0 0 4-0 6 3. M.-novák 2 2 0 0 4-1 6 4. Hasznos 2 2 0 0 4-2 6 5. Volán 2 1 1 0 6-1 4 6. Bércéi 2 1 1 0 5-1 4 7. É.-vadkert 2 1 1 0 3-2 4 8. Rétság 2 1 0 1 5-4 3 9. K.-lapujtő 2 1 0 1 3-2 3 Mohora 2 1 0 1 3-2 3 11. SVT-W 2 1 0 1 4-8 3 12. SKFC 2 0 2 0 2-2 2 13. Romhány 2 0 1 1 1-3 1 14. K.-berény 2 0 0 2 2-5 0 15. Nézsa 2 0 0 2 1-5 0 16. Síküv 2 0 0 2 0-4 0 17. Nagylóc 2 0 0 1 1-6 0 18. Erdőkürt 2 0 0 2 1-9 0 A megyei labdarúgó-bajnokság hét végi programja, augusztus 28., vasárnap, 10,00 óra: SVT-Wamsler-Karancs- berény, v.: Bogár, 17,00 óra: Síküveggyár-Rétság, v.: Be- recz, Nézsa-Nógrád Volán Keresztúri ZFC, v.: Békési, Ersekvadkert-Hasznos, v.: Jónás, Karancslapujtő-Öblös Faipari SC, v.: Molnár L., Nagylóc-Bercel, v.: Fekete, Erdőkürt-Romhány, v.: Galamb, SKFC-Mohora, v.: Schreng, Mátranovák-Nagy- bátony, v.: Heves megyei játékvezető. Fegyelmi határozatok A Balassagyarmati LASZ fegyelmi határozatai:- Egy mérkőzéstől eltiltva: Berki Balázs (Hugyag), Bujtás Zoltán (Keszeg), Ordasi Róbert (Borsosberény), Morvái Gábor (Borsosberény ifi), Mák Tibor (Borsosberény ifi).- Egy mérkőzésről eltiltva, de eltiltása szeptember 30-ig felfüggesztve: Batta Imre (Őrhalom ifi).- Dorgálásban részesítve: Hodászi János (Őrhalom), Erdélyi Róbert (BFC '90). A megyei LASZ fegyelmi határozatai:- Egy mérkőzéstől eltiltva, de próbaidőre, szeptember 30-ig felfüggesztve: Nándori Ferenc (Bércéi), Jánosi Iván (SVT).- Egy mérkőzéstől eltiltva: Bornai Attila (Öblös, büntetése megváltva), Miklós Ferenc (SVT, büntetése megváltva), Szabó Zoltán (Mohóra ifi), Bádel Szabolcs (Ka- rancslapujtő ifi), Bozsó József (Ersekvadkert).- Póczos -Tamás (SVT) játékjoga felfüggesztve, ügyében kedden dönt a fegyelmi bizottság. Innen folytatják Labdarúgó NB I. állása: 1. UTE 3 2 0 0 185 9 2. Kispest 3 2 1 0 61 7 3. B.-csaba 3 2 1 0 95 7 4. FTC 3 2 0 1 97 6 5. N.-kanizsa 3 2 0 1 44 6 6. DVSC 3 2 0 1 44 6 7. ZTE 3 1 1 1 67 4 8. BVSC 3 1 1 1 56 4 9. Pécs 3 1 1 1 26 4 10. Vasas 3 1 0 2 78 3 11. Vác 3 1 0 2 46 3 12. Parmalat 2 0 2 0 55 2 13. Csepel 3 0 1 2 13 1 14. Győr 3 0 1 2 14 1 15. Sopron 3 0 1 2 4-12 1 16. Stadler 2 0 0 2 02 0 A IV. forduló párosítása, szombat: Vasas-Kispest, Sopron-Győr (TV2, 17,00 óra), Pécs-Nagykanizsa, Stadler-BVSC, Csepel-Vác, ZTE-DVSC, Parmalat-Bé- késcsaba, hétfő: FTC-UTE (TV2, 19,00 óra). A labdarúgó NB II. állása: 1. MTK 1 0 0 0 5-1 3 2. T.-kécske 1 1 0 0 4-1 3 3. Hatvan 1 1 0 0 2-0 3 4. H.-mvhely 1 1 0 0 3-2 3 5. SBTC 1 1 0 0 2-1 3 6. Ny.-háza 1 1 0 0 2-1 3 7. Miskolc 1 1 0 0 2-1 3 8. Kaba 1 1 0 0 1-0 3 9. Gödöllő 1 0 0 1 2-3 0 10. H.-nánás 1 0 0 1 1-2 0 11. Ill.ker 1 0 0 1 1-2 0 12. DFC 1 0 0 1 1-2 0 13. Szarvas 1 0 0 1 0-1 0 14. T.-vasvár 1 0 0 1 0-2 0 15. KVSE 1 0 0 1 1-4 0 16. B.-ujvár 1 0 0 1 1-5 0 A második forduló párosítása, szombat: Diósgyőr-Tiszakécske, vasárnap: FC Hatvan-SBTC (zárt kapuk mellett), III. kér. TVE-Tiszavas- vári, Kazincbarcika-Kaba, Szarv as-Hódmezővásárhely, Gödöllő-Stop MVFC, Haj- dúnánás-MTK, Balmazujvá- ros-Nyíregyháza. A labdarúgó NB III. állása: 1. Eger 2 2 0 0 9-0 6 2. J.-berény 2 2• 0 0 4-0 6 3. Monor 2 2 0 0 4-1 6 4. Multi-R 2 2 0 0 3-1 6 5. Szolnok 2 1 1 0 3-1 4 6. D.-keszi 2 1 1 0 3-1 4 7. Tiyöngyös 2 1 0 1 2-3 3 8. Pásztó 2 1 0 1 3-5 3 9. Szécsény 2 0 1 1 1-1 1 10. Tenk 1 0 1 0 2-3 1 11. F.-abony 2 0 1 1 1-2 1 12. BLC 2 0 1 1 1-3 1 13. Apc 2 0 1 1 0-2 1 14. Palotás 2 0 0 2 1-4 0 15. REAC 2 0 0 2 04 0 16. Recsk 2 0 0 2 0-6 0 A III. forduló párosítása, szombat: Jászberény-Apci TE, Füzesabony-Tenk, Du- nakeszi-Monor, Multi- Roccó-Pásztó, Szécsény-Pa- lotás-Dreher, vasárnap: REAC-Recsk, Eger-BLC, Szolnok-Gyöngyös. Tresó a Parmalatban A hét elején pont került Tresó József átigazolási ügyére. Az SBTC egykori tehetséges játékosa - aki Balassagyarmaton tanulta a foci alapjait - egyéves katonáskodás után a Parmalat NB I-es csapatában " folytatja pályafutását. A húszesztendős védő játékos már a nyár folyamán próbajátékon vett részt a székesfehérvári gárdánál, ahol játéka felkeltette Jenei Imre edző érdeklődését, s hároméves szerződést kötöttek az ifjú védő játékossal.