Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-24 / 198. szám
4. oldal Látóhatár 1994. augusztus 24., szerda Kímélik az önkormányzat pénztárcáját, de nem a lakók idegeit Vér, mocsok, bűz a gyarmati lengyelpiacon Egy ideig a hivatalos szervek nemigen tudták, hogyan kezeljék az úgynevezett lengyelpiacot. Kifejezetten az ezen fedőnevet viselő árus tevékenység törvényi szabályozása mind a mai napig nem történhet meg (lehetséges, nincs is erre szükség). Belegyömöszölték ezt a formát is az általános rendelkezésekbe. Mondták, a lengyelpiac az használtcikkpiac. Persze nem az. Akad lőfegyver is, igaz csak mú'anyagbói És ha valaki komolyabban belegondolt, nagyon is világossá vált számára, szó nincs itt szabályos üzleti tevékenységről, vámról áfáról, adóról, biztonságtechnikai előírásokról, belföldi piacvédelemről stb. Ellenben beszélhetünk csempészésről, üzletrontásról - hallhatunk olyan esetekről, amikor a piacon vásárolt búvárszivattyú agyoncsapott valakit. A sportosok őrültek Majd minden városban virágzik a lengyelpiac, sőt újabban már a kisebb falvakban is szétterítik portékáikat a külföldiek. Akkora „fejlődésen” ment keresztül a piac, hogy hihetetlen. A népszerűség az olcsóságban keresendő - az olcsóság meg az árképzés sajátos voltából, a silány minőségből eredeztethető. Ahogy nehezedett az élet, úgy nőtt az ázsiója a piacnak. A kispénzű emberek mind többen itt vásároltak. Balassagyarmaton, a város központjában lévő „nagy” piac hirtelen tele lett lengyel árusokkal, valóságos dugók keletkeztek. A helyi önkormányzat látva a helyzetet, a művelődési ház parkolóját jelölte ki új ideiglenes árusítóhelynek. Ám, két hét alatt kiderült, nem éppen ideális megoldás született: a járdát is ellepték az árusok, közlekedni egyáltalán nem lehetett. Ismét új hely után kellett nézni - így vetődött fel a volt Loksi-pálya területe. A sportosok örültek ennek, hiszen komoly bevételre számítottak.- Amikor az önkormányzat vacillált, hol helyezzék el a piacot, mi jelentkeztünk, s felajánlottuk a volt Loksi-pályát - mondja Hováth Béla, a gyarmati sportlétesítmények vezetője. - Úgy gondoltuk, a pálya környékén hetente egy alkalommal a piacot működtetni lehet. A bevételeket be tudjuk forgatni a sportlétesítmények fenntartásába. Nem tagadjuk, nekünk ez elég szép bevételt jelent. Sokan nem értik, de ez a pénz beépül a mi költségvetésünkbe, vagyis a saját bevételeinkkel kíméljük az önkormányzat pénztárcáját. Horváh Béla további gondolataiból az derül ki, hogy hétfőn délután már gyönyörű rend van a területen. Nyoma nincs a rengeteg szemétnek. Szükséges is a gyors takarítás, mert a Serdülők, az ifjúságiak és nem utolsósorban a BFC nagy csapata itt edz. Igen ám, de nagy ára van az ilyen pénzszerzésnek. A pálya állaga folyamatosan romlik, az árusok nem kímélik a füvet sem. Ma már körülbelül két méterrel keskenyebb a pálya, mint eredetileg; az egykoron szép gyepre csak az idősebbek emlékeznek. Locsolásra nem futja- Mindig nagyon vizes terület volt itt, ennek következtében a kerítés meg a pálya között olyan mélyedés keletkezett, hogy az fantasztikus - folytatja a vezető. - Enyhítendő a bajt, megpróbáltuk feltölteni a mélyedéseket. Igaz, ebben az irgalmatlan hőségben nagy por keletkezik, s az rászáll a fűre. Locsolásra nem futja. Nem tagadható, a pálya szélén, a füvön is árúsítanak. Megpróbáljuk kijjebb szorítani az eladókat, de képtelenek vagyunk erre. Amennyire tudjuk, óvjuk a vásárteret, de a működéshez nélkülözhetetlen a bevétel. A minap az egyik rangos nemzetközi gyermeklabda- rúgó-tomát ezen a pályán és a mellette lévő salakos pályán rendezték. Őszintén bevallom, kicsit szégyelltem magam, hogy Gyarmaton ilyen pályákon kell egy nemzetközi tornát lebonyolítani. Még arra sem futotta az erőből, hogy a salakot lelocsolják. Szegény gyerekek nyelték a port, mint kacsa a no- kedlit. Felvetődik a kérdés, miért nem jut semmi erre a pályára a tisztes árbevételből? Csak az esőben bízhatnak- Az az igazság, hogy az említett salakpálya már nem is pálya, fel kellene újítani - fűzi tovább a szót Horváth Béla. - Százezrek kellenének. A torna lebonyolítására alkalmasabb lett volna a Nádor úti pálya. Egyébként olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy tavaly és az idén is iszonyú nagy melegben, szárazságban bonyolítottuk le a tornát. Egyszerűen nem lehet pénzzel bírni a locsolást. Már csak az esőben bízhatunk. Ádám Tamás (Folytatjuk) Hogyan telefonálgassunk más számlájára? A németországi Freiburgban az Iomega nevű nagy komputer-cég illetékesei észrevették, hogy a vállalat telefonszámlája elképesztően és érthetetlenül magas. Kiderült, hogy számos illetéktelen megszerezte azt a számkombinációt, amely - bár- honnét érkezzék is a hívás - a költségeket automatikusan az Iomegának számlázza ... Még nagyobb az un. Calling Cardokkal /hívókártyákkal/ visszaélők száma. E módszer lényege: a hívó felhív egy központi telefon számot, a Calling Card „agyközpontját”, annak bemondja a saját kártyájának szigorúan titkos kódszámát. Ebben az esetben a beszélgetés árát a szám tulajdonosa fizeti. Ez eddig rendben is volna. Hiszen a módszer előnye éppen az, hogy a hívó készpénz nélkül is, bankszámlája terhére, bár- honnét beszélhessen. Csakhogy a Németországban mintegy százezer Calling Card kódszámát adták el valakik. A vásárlók gyakran fiatalok, akik így naponta órákon át hallgathatják az un. party-lineokat, az erotikus telefonműsorokat. Életszínvonal-csökkenés és következményei (2,) Az elmúlt évtized végétől az életszínvonal csökkenésének és az életkörülmények romlásának tanúi és szenvedő alanyai vagyunk. E tartósnak tűnő irányzat következményei szerteágazóak és többségükben súlyosak. írásunk második részében ezek közül utalunk egynéhányra. Az életszínvonal romlása legszembetűnőbben az egy főre jutó reáljövedelem csökkenésében mutatkozik meg. Védekezési reakciók A csökkenő jövedelmek kezdetben mintegy spontán védekezési reakciót váltanak ki: a „kárvallottak” igyekeznek a korábbihoz képest elmaradó („kiesett”) jövedelmüket pótolni. Jól érzékelhető volt ez megyénkben is: a 80-as évek derekán gomba módra szaporodtak a vállalati gazdasági munkaközösségek, (vgm-k), megjelentek a polgári jogi társaságok (pjt-k). Jelentős mértékben növekedett a másodállásban és mellékfoglalkozásban dolgozók száma. Az előbbi szervezetek 1989. évi jogszabályi megszüntetésével, a gazdasági nehézségek ki- teljesedésével, a termelés volumenének csökkenésével, szerkezetének átalakításával stb. a többletmunka-vállalás lehetőségei beszűkültek, lényegesen lecsökkentek, Nógrádban pedig egyik napról a másikra szinte meg is szűntek. A gazdasági szervezetek tömeges méretű „likvidálása” következtében a megyében mára közel húszezer embernek egyetlen munkaviszonya (állása) sincs, nemhogy második, vagy további lenne. Ezért is működik a szürke és a feketegazdaság (ez utóbbi teljesítményét egyes szakemberek már mintegy 30 százalékra teszik), prosperál a lengyelpiac, virágzik a vásározás, „él” az illegális foglalkoztatás. Az emberek - egyébként érthető módon - keresik a lehetőséget a talpon maradásra, családjuk megélhetésének biztosítására. Sajnálatos tény, de igaz, hogy ez a kiegyenlítésre irányuló sziszifuszi igyekezet egyre kevesebb reménnyel kecsegtet. Az életszínvonal-csökkenés ezzel öszszefüggő következménye az is, hogy a rendszerváltástól remélt értékorientációs magatartás helyett (ez érvényesül a fejlett, a gazdagabb és a magasabb kulturális-szellemi színvonalon álló nemzetgazdaságokban) egyre erőteljesebb - esetenként egyre gátlástalanabb - érdekorientáltság kialakulásának szemtanúi és akaratlanul is részesei lehetünk. „Halálos” hatások Az egyik oldalról a túlhajszoltság (a „kieső” keresetek pótlására irányuló - egyre hiábavalóbb - erőfeszítések miatt), a másik oldalról a tömeges munkanélküliség élőbb-utóbbi következménye az egészség károsodása, a családi kapcsolatok megromlása, a legrosszabb (végső) esetben a halálozások számának növekedése. Ez utóbbi különösen kedvezőtlenül alakul megyénkben: az ezer lakosra jutó halálozások száma az 1980. évi 12,9-ről 1992-re 15,3-ra emelekedett, és az egyik legmagasabb a megyék között. Az egészségkárosodásra utal, hogy - feltehetően a fokozott stresszhatások eredményeként is - a pszichiátriai gondozók betegforgalma az 1980. évi 22.363 főről 1992-re 38.609 főre, 72,6 százalékkal (!) emelkedett. Ugyanezen időszak alatt a szociális gondozottak száma ugyancsak alig több mint 10 százalékkal nőtt, ám például az alkoholgondozóban megjelentek száma már közel a duplájára emelkedett. Döbbenetes, hogy a felismert daganatos megbetegedések száma 70,2 százalékkal növekedett. A megbetegedések, halálozások számának és arányának növekedése miatt emelkednek az egészségügyi és szociális kiadások. Ezek biztosításának nehézségei - fedezethiány - miatt pedig romlik az ellátás színvonala. További következmények A szükséglet-kielégítésben sajátosan fontos szerepet játszik a lakás. A lakáshoz jutás - a fiatalok számára különösen - csökkenő reáljövedelem mellett, állami támogatás és szülői segítség nélkül - hiú ábránd. Ennek pszichés hatása a fiatalok esetében beláthatatlan. Nógrád megyében az önkormányzati lakásépítés 1993-ra „ellehetetlenült”, a magánerős pedig csak vegetál. A lakáshoz jutás rendkívüli nehézségeinek további súlyos következménye a népességszám csökkenése. A családok többsége ma már csak akkor vállal gyermeket, ha reális esélyét látja méltó módon történő felnevelésének. Következménye: megyénk lakónépessége 1980-ról 1992-re 17.117 fővel, több mint 7 százalékkal csökkent (természetesen nem csupán a lakáshoz jutás nehézségei miatt). Az életszínvonal csökkenése hosszabb távon akadálya a lakosság önmagáról való gondoskodásának és a magánvállalkozások terjedésének. Ahogy szélesedik az a réteg, amelyiknek a napi megélhetésre kell költenie teljes jövedelmét, úgy szűkül a megtakarítók köre. Felhalmazott jövedelem, pénztőke nélkül pedig vállalkozásba kezdeni annyi, mint elindulni a csőd felé vezető úton. Dr. Baráthi Ottó Megszépült az óvod Karancsság. Ottjártunkkor kevés gyermek volt az óvodában. A négyhetes nyári felújítási, karbantartási munkálatok utolsó simításait végezték. A festők elvonultak, az óvónők, dajkák, szülők a berendezéseket tisztogatták és pakolták helyükre. Tóbi Erzsébet vezető óvónő (képünkön Czebe Márk és Nagy Sándor társaságában) elmondta, hogy az „útómunká- latok” idején fogadják azokat a gyermekeket, akiknek, felügyeletét a szülők végképp nem tudják otthon megoldani. Az óvoda két csoportjába 62 gyermeket írattak be. A vagyonadó gondolatának első nyilvános fölvetése lázas izgalomba hozta a politikai pártokat. Pontosabban a hazai pártok vezetőit. Azonnal nyilatkozatok születtek és nyilvánosság elé kerültek az állásfoglalások. A közvélemény is érthetően felfigyelt erre a nyári, bozóttűzként elharapódzó vitára. Tartós téma marad-e a vagyonadó bevezetése, vagy másfajta politikai kérdések mögé szorul? Még nem tudjuk, de sejtésünk szerint hamarosan elborítja a hallgatag csend. Változó tulajdon - változó politika Azért várhat agyonhallgatás erre a mindennél fontosabb problémára, mert a legalapvetőbb társadalmi ellentétről senki nem beszél szívesen. A politikusok és a tulajdonosok ritkán szellőztetik kölcsönös kapcsolataikat. . . Demagógia-e a vagyonadó? Normális esetben a tulajdon és a jövedelem adóztatása sohasem lehet demagóg fogás. Minden polgári állam elsősorban a tulajdon és a jövedelem adóztatásából tartja fenn magát. Vagyonadó kivetésére csak az egykori szocialista kormányok nem szorultak, mert a polgárok helyett maga az állam volt a tulajdonos. Önmagát adóztatni pedig egyik állam sem szereti. A ma élő nemzedékek Magyarországon negyven év alatt még a vagyonadó gondolatától is elszoktak. A rendszerváltozás környékén vezette be a Németh- és az Antall-kormány a jövedelem adóztatásának különböző formáit. A személyi jövedelem adója közvetlenül, az általános fogyasztói adó pedig közvetve csaknem mindenkit érintett. Magyarán az új polgári állam adóbevételei a kisemberek zsebéből vándoroltak a közös kasszába. Hova tűnt eddig a vagyonadó. Oda, ahova a vagyon: a jótékony feledés ködébe. Magyarországon az állami vagyon 1989 óta törvényesen is magán- tulajdonná válhat. Ezek az átalakulási törvények minden volt szocialista országban kike- rülhetetlenek. Az állami vagyont valamilyen módon valóságos tulajdonosok kezébe kellett adni. Máskülönben továbbra sem működött volna hatékonyan a gazdaság. Hatalmas termelési és társadalmi megrázkódtatásokkal jár azóta ez a tulajdoni átalakulás! Komolyan visszaesett a termelés. Emiatt megjelent a tömeges munkanélküliség, fenyegetővé vált a tartós létbizonytalanság. Megy a vagyon vándorútra A másik oldalon pedig értelemszerűen elkezdődött a ki- sebb-nagyobb magánvagyonok felhalmozódása. Közvéleményünk elvileg és általánosságban tudomásul veszi ezt a folyamatot. Gyakorlatilag és konkrétan viszont nem fogadja el társadalmi következményeit. Állampolgáraink szemében a magántulajdonosi rendszer törvényes, legális, de nem elfogadott. A magyar társadalom látni akarja a vagyont és adóztatni akarja a vagyonosokat. A vagyonok mégsem adóztathatók. Nem az adótörvények hiányoznak - bár hiányosak ezek a jogszabályok. Magyarországon a gyakorlatban nem kötelező a vagyon- bevallás. 1993-ban az Alkotmánybíróság határozata is megállapította, hogy alapvető alkotmányos jogokat sértene a vagyonbevallás kötelezővé tétele. Más módszert a vagyoni változások tisztázására azóta sem találtak a kormányok. Azóta sem értik az adófizető kisemberek, hogy miért történt és történik ez így! Józan ésszel megmagyarázhatatlan jelenség: a bérből és fizetésből élők öt év óta több adót fizetnek az államnak, mint a tulajdonosok. Közben „mindössze” annyi történt, hogy az állami vagyon mintegy fele magántulajdonosok kezébe került. Mégis (továbbra is) a tulajdonnal nem rendelkezők adóznak többet. Amíg nem kötelező a vagyon pontos bevallása, az adózás is könnyen kijátszható. Nem az állam ad túlzott adókedvezményeket a tulajdonosoknak, a vállalkozóknak. Jó lenne, ha így lenne, mert akkor az állam a befektetéseket támogatná, a gazdaságot élénkítené. A közvélemény tapasztalata szerint minden másképpen történik. Aki bevallja a vagyonát és jövedelmét, az komoly adókat fizet be az államkasszába. Több millió állampolgár tapasztalja, hogy a nyilvántartott jövedelme után mindenki adózik. Ezért adóalany minden bérből és fizetésből élő. A vagyon viszont ebben az országban állítólag nem jár jövedelemmel. Nagyon komoly ingatlannal, vállalkozással rendelkezők az átlagos bérmunkánál is kevesebb adót fizetnek be. Ellenőrzés nélkül? Legnagyobb bűn az adócsalás - legalábbis a polgári államokban. Mert ahol szentnek számít a tulajdon - ott az adózási kötelesség is szent. Nálunk erre van egy etikus válasz: nem szeretjük a szentségeket. Adózni máshol sem öntudati alapon szoktak az emberek. Hatalmas adóapparátusok ellenőrzik a befizetéseket. Magyarországon még jelképesen és elégtelenül működik az új rendszer. Ugyanakkor, a tulajdon védelme, a sokat bírált (népi) ellenőrzés is megszűnt. Maradt a privatizáció. Százmillió számra kerül magánkézbe az eddigi állami vagyon, miközben a tulajdon ellenőrizetlenül marad. Az Állami Vagyonügynökséget a mai napig sem a parlament, sem a társadalom nem képes ellenőrizni. És itt jutunk el a tulajdon és a politika valódi kapcsolatához. Mert azt senki nem hiszi el ebben az országban, hogy a tulajdonosi átalakulástól a politika független. Az állam és az állam vagyona fölött a politikai erők rendelkeznek. Ha a társadalom és a parlament nem vizsgálhatja felül az állami tulajdon szétosztását, akkor az ellenőrzést nyilván mások és más módon gyakorolják. Mit tesz tehát a politikai hatalom!? Bilecz Endre
