Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-05 / 156. szám

10. oldal SporTTüköR 1994. július 5., kedd Mozduló állóvíz A kézilabda-világnapra a balassagyarmati szervezők azt tervezték, hogy össze­hozzák a Balassagyarmat - Salgótarján leány középis­kolás válogatott mérkőzést. Aztán ebből nem lett semmi, mert a megyeszék­helyről jelezték, hogy a höl­gyekre ott is szükség van. így aztán maradt a Gyar­mat-Vidék változat az ösz- szecsapásra. Ezen a találkozón bebi­zonyosodott, hogy igen ígé­retes tehetségek fészkelőd­nek az Ipoly-parti város is­koláinak falai közt. A mérkőzésen szereplő lányok felét a Balassi Bálint Gimnázium megyei közép­iskolás-bajnoki második he­lyezett csapatának tagjai al­kották. Persze, nem csak ba- lassisokból állt a társaság. A Szent-Györgyi Gimná­ziumból öt, a Kereskedelmi Szakközépiskolából három, míg a 217. Sz. Ipari Szak­munkásképző Intézetből egy lány képviselte iskolá­ját. Kik is azok, akikre érde­mes odafigyelni. Például a 15 éves Boros Zsuzsannára, aki a teljes mezőny legfiata- labbjaként, igen kellemes benyomást keltett tudatos beállójátékával. Vagy a ki­váló labdaérzékkel megál­dott, ördöngősen cselező, gyors Pádár Krisztinára. De a többiek is remek adottsá­gokkal rendelkeznek. Van fantázia Nógrád me­gyében a női kézilabdában. Ne hagyjuk, hogy ezeknek a lányoknak a tehetsége elkal­lódjon egy középiskolás bajnokság színvonalán. Többet, jobbat érdemel­nek. Újítsuk fel a megyei bajnokság küzdelemsoroza­tát. Érdemes lenne me­gyénkben is szélesíteni a női sport palettáját. Végezetül hadd álljon itt azoknak a hölgyeknek a névsora, akik pályára léptek a kézilabda-világnap balas­sagyarmati eseményein, hi­szen . megérdemlik. íme: Almási Adrien, (217. ISZI), Dénes Andrea (BBG) kapu­sok, Babcsa Ivett, Boross Zsuzsanna, Nándori And­rea, Novák Edina, Pádár Krisztina, Zoljánszki katalin (BBG), Horváth Gabriella, Horváth Klára, Horváth Tímea, Kajdy Adrienn, Vitéz Gabriella (Szent-Györgyi), Antal Andrea, Ocsovai Ju­dit, Ruzsinszky Krisztina (KÉRI) mezőnyjátékosok. Hegedűs Henrik AZ 1993/94-ES KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG A STATISZTIKA TÜKRÉBEN (1.) Dimitrij Skurin az SKK házi gólkirálya Még májusban lezárult az NB I-es kosárlabda-bajnokság 1994/95-ös idénye, a hivatalos értékelések azonban csak a na­pokban készültek el, nyilván azért, mert átfogó, minden terü­letre kiterjedő statisztikát kel­lett készíteni. A Magyar Kosár­labdázók Országos Szövetsége már évek óta kötelezővé tette a mérkőzésekről szóló pontos és szakszerű statisztikai lapok ké­szítését, amelyek összegzését hónapról hónapra közzé tette a MKOSZ. Az év végi összesített eredményekből szinte végig le­het követni egy-egy csapat sze­replését, erényeit, hibáit. Nyilván, akiket mélyebben érdekel az SKK elmúlt évi tel­jesítménye, azok sok mindenre következtethetnek az alábbiak­ból. A kosárlabdában kevéssé járatos olvasóink is érdekesnek találhatják a salgótarjáni kosár­labdázók helyzetét a táblázatok alapján, mivel an­nak elkészítésekor a teljes magyar első osztályú me­zőnyt vették ala­pul, a Szuper Li­gától az NB I/B- ig. A sorrendek kialakításakor az elért eredménye­ket elosztották a játszott mérkőzé­sek számával, mi­vel a szuperligás csapatok lényege­sen többször lép­tek pályára, mint mondjuk az Á-s és B-és gárdák. Ezt a játékot, mármint a kosár­labdát, ugye, pontra játsszák. Ezért az egyik legfontosabb mu­tató egy-egy játé­kosnál, hogy hány pontot dobott, mennyi a mérkő­zésenkénti átlaga. A teljes ma­gyar mezőnyben - természete­sen idevéve az itt játszó idegen- légiósokat is - a Debrecen kivá­lósága, Walke Károly talált leg­többször a kosárba. 801 pontot szerzett, amely 26,7-es mecs- csenkénti átlagnak felel meg. Ponterősségét már Salgótarján­ban is megcsodálhattuk, így első helye nem meglepetés. Utána öt külföldi játékos kö­vetkezik, majd hetedik az SKK frissen igazolt erőssége, Kovács Nándor, 659 ponttal, 22,72-es átlaggal. Őt egy újabb salgótar­jáni szerzemény, Ruszlán Khaszjanov követi, 632 pont, 22,57-es átlaggal. Kilencedik Dávid Kornél, míg az előkelő tizedik helyre 580 ponttal és 21,48-as átlaggal Dimitrij Sku­rin iratkozott föl. Ez azt jelenti, hogy a következő bajnoki év­ben a három húzóemberre kö­zel 67 pontot tervezhet Farkas Attila. Nyilván, a csapat többi tagja sem szeretne pont nélkül maradni, így már most elköny­velhetjük, hogy a gólerősséggel nem lesz probléma. A százas toplista további salgótarjáni vonatkozású eredményei: 23. Mirko Zserajics(463 pont, 18,52-es átlag), 62. Borók László (287 pont, 13,67-es át­lag), 64. Berkics László - szin­tén új igazolás - (391 pont, 13,48, as átlag) és 78. Földesi Zoltán (327 pont, 12,11-es át­lag). Dániel Tamás (Folytatjuk) Dimitrij Skurin látványos zsákolása Remek fogathajtás, díjugratás Szécsényben Junior lovas - felnőtt lovon Fotó: Gyurién Tibor Bármily különösen hangzik, Szécsényben a városi művelő­dési és ifjúsági centrum karolta fel a lósport kedvelőinek kez­deményezését. Mint tegnap megírtuk, vasárnap több százan voltak kíváncsiak az ügyes pa­cik és lovasaik versenyére. A remek hangulatú verse­nyen kiválóan szórakozott az érdeklődő közönség. A Nap már a várkert fái mögé bukott, megtartották az utolsó ered­ményhirdetést is. A szécsényi sportbarátok új sportág szabályaival ismerked­tek. Ami a verseny szépségét, látnivalóságát illeti, az már most „megfogta” a szemlélő­ket. Este a versenyzők orszá­gos, megyei és helyi szervezők úgy búcsúztak egymástól: Ve­letek jövőre, újra itt. A Penny Kupa eredményei­ről lapunk tegnapi számában már beszámoltunk. Az összetett megyei fogathajtóversenyt, amely nyílt volt, azaz az ország bármely részéről lehetett ne­vezni, Tóth Alajos, jászárok­szállási fogathajtó nyerte. A második a nógrádgárdonyi Gál Andor, a harmadik a jászárok­szállási Jebi József lett. A szé- csényiek üdvöskéje, Velenczei Ferenc a hatodik helyen vég­zett. A megyei díjugratóver­seny győztese Huszár Attila (Nógrádgárdony) lett, míg a második helyen Lénárd Nóra (Csömör), a harmadikon Bánáti Miklós (Jászberény) végzett. SVT-WAMSLER-TÖMEGSPORTN AP. Salgótarján­ban több, mint száz dolgozó focizott, teniszezett, ping­pongozott és sakkozott szombaton a sportcentrumban a gyári tömegsportnapon. Képünk a Termelés és a Sze­reidé labdarúgó-mérkőzésén készült. Fotó: Gyurián LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK A Síküveggyár lett a befutó A labdarúgó megyei II. osz­tály Keleti csoportjában a kö­vetkező eredmények születtek az utolsó fordulóban: Ságújfalu-Síküveggyár 1-8, Nagybárkány-Mátraszele 2-2, Etes-Vizslás 3-1, Cered-Ka- rancsalja 5-1, Kazár-Zagyva­róna 2—4, Karancskeszi-Mén- kes 4-1, Mihálygerge-Nóg- rádmegyer 0-3 (a hazaiak nem tudták a játékosok igazolásait bemutatni, ezért mind a felnőtt, mind az ifjúsági mérkőzésen a vendégcsapatot nyilvánították győztesnek). A bajnokság végeredménye: 1. Síküveg 28 24 3 1 84-18 51 2. K.-keszi 28 25 0 3 84-18 50 3. Nagybárk 28 13 7 8 56-35 33 4. Cered 28 14 5 9 55-46 33 5. Etes 28 11 7 10 39-45 29 6. M.-szele 28 10 8 10 50-45 28 7. N.-megy 28 10 7 11 42-39 27 8. Vizslás 28 11 3 14 36-55 25 9. M.-gerge 28 8 7 13 44-52 23 10. K.-alja 28 9 5 14 45-56 23 11. Ságújf 28 8 6 14 32-54 22 12. I.-tarnóc 28 8 4 16 40-62 20 13. Z.-róna 28 7 6 15 51-75 20 14. Kazár 28 6 6 16 3M7 18 15. Ménkes 28 8 2 18 37-79 18 A Salgótarjáni Síküveggyár SE felju­tott a megyei I. osztályba. A Kazár és a Ménkes kiesett a körzeti bajnokságba. Az ifjúsági bajnokság vég­eredménye: 1. K.-keszi 2. Síküveg 3. M.-szele 4. Kazár 5. M.-gerg 6. Ménkes 7. Etes 8. Cered 9. Ságújf 10. N.-megy 11. Vizsl 12. Z.-róna 13. Nagyb 14. I.-tarn 15. K.-alja Megyei III. osztály, salgótar­jáni csoport. A bajnokság végeredménye: 1. Bárna 20 14 2 4 67-26 30 2. E.-gerge 20 14 2 4 67-26 30 3. M.-géc 20 14 0 6 5M2 28 4. Pöstény 20 10 5 5 38-37 25 5. N.Roma 20 9 6 5 41-34 24 6. Mmindsz 20 10 1 9 64-37 21 7. K.-ság* 20 5 6 9 37-63 15 8. Lucfalva 20 6 2 12 39-50 14 9. N.-szakal 20 4 6 10 29-48 14 10. Litke* 20 5 3 12 32-51 12 11. Sósharty 20 1 1 18 26-98 3 * egy-egy büntetőpont levonva. 28 24 3 1 109- 17 51 28 21 4 3 130- 39 46 28 18 2 8 77- 47 38 28 16 6 6 74- 45 38 28 16 4 8 74- 43 36 28 15 2 11 68- 54 32 28 12 6 10 59- 41 30 28 12 5 11 59- 77 29 28 12 4 12 69- 55 28 28 9 4 15 41- 57 22 28 9 3 16 62- 66 21 28 8 2 18 47- 80 18 28 5 2 21 33-114 12 28 2 6 20 35-102 10 28 2 5 21 32-132 9 LEMONDÁSA KÖRÜLMÉNYEIRŐL, A BALASSAGYARMATI LC JELENLEGI HELYZETÉRŐL NYILATKOZIK LOMBOS ISTVÁN EGYESÜLETI ELNÖK Autodidakta sportvezetőnek vallják magukat, de ők csupán kibicek- Tisztelt Elnök Úr!-Hagyd már! Ne cukkolj! Tudod jól, hogy már nem vagyok elnök! Tu­dod jól, hogy lemondtam!- Igen, halottam róla. Azért még­sem akartam elhinni. Lombos István neve számomra összeforr Balassa­gyarmat sportjával. Belefáradt a szélmalomharcba-Valóban, mi így imertük meg egymást. Az utóbbi harminc évből hú­szat sportvezetőként dolgoztam a vá­rosban.- Akkor, mire fel ez az elhatrozá- sod?- Belefáradtam a szélmalomharcba. Különösen az utolsó években volt ne­héz a Klubot életbe tartani. Ráadásul állandó támadásnak vagyok kitéve. Olyanok kritizálnak, akik egy ke­resztbe szalmát nem tesznek, vagy tet­tek a város labdarúgása érdekében.-No, várjunk csak! A napokban valami mást olvastam. Huszár űr úgy nyilatkozott, hogy utánad nem érdemes klubot átvenni. Ezen a té­ren kedvezőtlen tapasztalatai van­nak!- Igen, ez engem is nagyon megle­pett. Azt már megszoktam, hogy Hu­szár István, ahol tud, belém rúg, de csak emlékeztetni akarom, hogy 79-ben, amikor átvette tőlem az egye­sületet, NB Il-es csapatot hagytam rá. Elnöksége alatt a csapat kiesett a má­sodosztályból. Egyébként nem akarok személyeskedni, de meg lehet nézni, ki mennyi ideig bírta az egyesület élén. Huszár úrnak könnyű kibicként nyilat­koznia. Az ő idejében mások voltak a körülmények. Vele együtt többen tá­madnak, de mind a múltban élnek. Ezek a támadók autodidakta módon sportvezetőnek vallják magukat, de ők csak kibicek. Támadnak, hogy tönkre­tettük a város labdarúgását. En azon­ban azt mondom, életben tartottuk! Mégpedig úgy, hogy a városban min­denki elfordult tőlünk. Senki sem segí­tett. Az önkormányzattól 400 ezer fo­rintot kaptunk, de 800 ezret költöttünk tavasszal. Mert működni kellett. S ezt apénzt nem Gyarmatról szedtük össze, de összeszedtük.-Pista, akkor miért támadnak benneteket?-Sok az irigy! Hidd el, nem aka­rom, hogy nekem szobrot állítsanak Balassagyarmaton, de olyanok támad­nak, akiknek korábban, vagy most is lenne lehetőségük segíteni, de a kriti­Lombos István leköszönt kán nem tudnak tovább lépni. Nem­hogy támogatnák a labdarúgást, még hátráltatják. Egy konkrét példa: Orgo- ványi végleg hazajött Németországból. Egy munkahellyel oda lehetett volna kötni a klubhoz, s a labdarúgócsapat is egy kitűnő játékost nyert volna. A pá­lyán erre lehetőség is nyílt, hiszen megüresedett az egyik pályamunkás helye. Erre a sportlétesítmények igaz­gatója ahelyett, hogy segített volna, felvett egy vadidegen embert. Kriti­zálni azért ő is kritizálja a munkámat.-Hogyan tovább? Elhatározásod végleges? Elhatározása végleges- Igén! Fáj a szívem, de nem csiná­lom- tovább a klubvezetői munkát! Következetesen kitartok elhatározá­som mellett.- És most mi lesz a BLC vezetésé­vel?- Én három embert javasoltam el­nöknek. Huszár Istvánt, akire kíváncsi lennék, hogy ilyen feltételek között, meddig csinálná. Javasoltam Horváth Bélát, olyan megoldással, hogy a léte­sítmények egyik ágaként üzemeltesse a labdarúgócsapatot. Neki a sportléte­sítményeknél megvan az apparátusa a feladatok ellátására. Javasoltam to­vábbá Kanyó Ferencet, akit négy órára felmentenék az önkormányzati felada­tok alól, s ebben a négy órában a klub vezetésével bíznám meg. Mert ő több­ször kijelentette, hogy ezt a munkát négy órában el lehet végezni. De leg­jobb tudomásom szerint, egyikük sem vállalja. Pedig most itt lenne a lehető­ség. Nem csak szavakban kellene „nagyfiúnak” lenni, hanem a valóság­ban is.- Mi lesz, ha senki sem vállalja?- Megszakad a szívem! Nem volnék itt, ha nem érdekelne a klub sorsa, de elhatározásom végleges. Nem csiná­lom tovább! Az egyesület költségve­tése, leltára naprakész. Arra várok, hogy kinek adhatom át a feladatokat. Csak attól félek, hogy a sok okosko­dásban kicsúszunk a határidőből. A kritizálok csöndben vannak- A csapat képviselője nem vett részt az NB III-as indító ligaértekezle­ten. Nem is vehetett, hiszen jelenleg nincs ilyen. A nevezési díjat lassan be kell fizetni. De miből? Rövid határ­időn belül nevezni kell, a felkészülési munkát el kell kezdeni, de se edző, se játékosok. Kikkel? Sürgősen lépni kell, mert a feladatok határideje szorít. Az állandó kritizálok most segíthetné­nek a legtöbbet, de nemigen látom ügyködni őket. Valahogy, most kivon­ják magukat a képből.- Köszönöm az interjút! Remé­lem, azért az Ipoly parton tovább fog élni a labdarúgás, s továbbra is stabil NB III-as csapat marad a BLC.- Ezt én is őszintén szeretném és remélem is, bár az előjelek nem ebbe az irányba mutatnak.. . pilinyi

Next

/
Thumbnails
Contents