Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-04 / 155. szám
1994. július 4., hétfő Sporttükör 11. oldal Az egész világot megrázta Escobar meggyilkolása Diego Maradona végleg befejezte A 33 éves Diego Maradona, az argentin labdarúgó válogatott világbajnoki címmel is büszkélkedő középpályása, akinek játékjogát a doppingszabályok megsértése miatt felfüggesztette a nemzetközi szövetség, bejelentette visszavonulását.- Számomra a futball örökre véget ért, én már csak egykori játékosnak vallom magam - nyilatkozta az argentin Clarin című napilapnak Maradona, aki válogatottjának utolsó csoportmérkőzésén, a bolgárok ellen már nem is léphetett pályára.- Minden erőmet összeszedve visszatértem, hogy negyedik világbajnokságomon szerepelhessek. Sajnos, a dolgok nem úgy sikerültek, ahogy terveztem. Most már csak családomnak kívánok élni, feleségemmel és két lányommal szeretnék minél több időt eltölteni. Elismerem: hibáztam, ugyanis Daniel Cerrinivel, saját orvosommal elfelejtettük tájékoztatni a csapat doktorát, Ernesto Ugaldét arról, hogy milyen gyógyszereket szedek. Higgyék el, ezekre nem azért volt szükségem, hogy felpörgessem magáin a játékhoz, nélkülük is ment a foci. Úgy érzem, nem érdemeltem ilyen szigorú büntetést. Doppingmentesek a magyar úszók Megnyugtató hírrel szolgált Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára. A MÚSZ május 23-án levelet kapott a FIN 4—tói, a nemzetközi szövetségtől, amelyben Cornel Mar- culescu igazgató jelezte, hogy május végén doppingvizsgálatot kívánnak végezni a magyar úszók körében. Dátumot kértek, hogy mely napon ellenőrizhetik Egerszegi Krisztinát, Darnyi Tamást, Czene Attilát, Güttler Károlyt. Ruza József á lausanne-i FINA-irodába küldött válaszában üdvözölte, hogy végre teret nyer az az 1985-ös magyar javaslat, amely a felkészülési időszakban alkalmazott, edzés közbeni doppingellenőrzést indítványozta világszerte a nemzetközi szövetségnek. Egyúttal a MÚSZ kérte, hogy ne csak a FINA által megnevezett magyarokat, hanem az Európa- bajnoki érmes váltó tagjait, Rózsa Norbertét, Horváth Pétert, Deutsch Tamást és Szabados Bélát is vessék alá a vizsgálatoknak. A FINA orvosa május 28-án el. is végezte a doppingtesztet. À vizeletminták elemzésének eredményéről azóta sem kaptak hírt, ami ebben az esetben automatikusan azt jelenti, hogy minden rendben van, - „nyugodtan várhatjuk a szeptemberi római világbajnokságot". A labdarúgás egyik leggyászosabb napjaként vonul be a történelembe 1994. július 2. Az egész világot mélyen megrázta az egyesült államokbeliek elleni világbajnoki mérkőzésen öngólt vétett kolumbiai védő, Andres Escobar szombati halála, akire 12 lövést zúdított egy ismeretlen merénylő Medellin városában. Bármilyen szomorú, mégsem meglepő, hogy az eset Kolumbiában történt meg, hiszen a népességhez viszonyítva itt a legmagasabb a gyilkosságok száma azon országok közül, amelyekben nem dúl háború. Ráadásul nem ez az első futballhoz kapcsolódó szándékos emberölés a dél-amerikai országban, hiszen 1989-ben Alvaro Ortega játékvezető életét oltotta ki a kábítószermaffia. Bár az amerikaiak elleni mérkőzés előtt már halálos fenyegetést kapott Francisco Ma- turana szövetségi kapitány és Escobar játékostársa, Gabriel Gomez, de akkor még senki sem gondolta, hogy ilyesmi tényleg be is következhet. A rendőrség úgy véli, a két ügy kapcsolatban lehet egymással, sőt, olyan feltételezés is napvilágot látott, miszerint a kolumbiai kábítószermaffia tagjai hatalmas pénzben fogadtak a labdarúgó válogatott jó szereplésére, s miután ez elmaradt, bosszúból oltották ki az öngólt vétett Escobar életét. Az egyik helyi rádióban nyilatkozott egy névtelenségbe burkolódzott szemtanú, aki szerint a gyilkos a következőt mondta Escobar- nak a lövések előtt: „Ez a köszönet az öngólodért!” - majd egy terepjáró autóval elmenekült a helyszínről, s a repülőtér felé vette az irányt. A tragikus eset óta a rendőrség védőőrizetbe helyezte a többi, Medellinben tartózkodó kolumbiai válogatott játékost. Ugyanakkor a város polgármestere, Luis Alfredo Ramos kiemelt pénzjutalmat ajánlott fel a nyomravezetőknek, de eddig még nem sikerült eredményt felmutatni és senkit sem tartóztattak le. Escobar tragikus halála után több játékostárs, illetve nemzetközi labdarúgó szaktekintély is elmondta véleményét. Francisco Maturana, a posztjáról leköszönt kolumbiai szövetségi kapitány: - A futball csak egy játék, ezért elfogadhatatlan, hogy Andrest megölték egy öngól miatt. Sepp Blatter, a FIFA főtitkára: — Számomra ez a futball történetének egyik legszomorúbb napja. Ha egy baleset történik, akkor azt mondhatjuk, hogy az Isten akarata volt. De ha egyes emberek előre megfontoltan megölnek valakit csupán azért, mert az illető hibázott a pályán, akkor ott valami nincs rendjén. Jackie Charlton, az írek szövetségi kapitánya, aki azonnal pénzt is felajánlott Escobar családjának: - Ez irtózatos. Ki akar majd ezután futballozni, ha azzal is számolni kell, hogy a mérkőzést követően esetleg orvul megölik? Thomas Dooley, az amerikaiak játékosa: - Először az jutott az eszembe, talán jobb lett volna, ha kikapunk Kolumbiától, mert akkor Escobar még ma is élne. Marcelo Balboa, az amerikaiak játékosa: - Ezek a kolumbiai fiúk kijutottak a vb-re, ezért országuk hősei. Aztán ilyen történik... Ez egyszerűen hihetetlen! Nagyon sajnálom a kolumbiaiakat, mert jó csapatuk van, csak most nem jött ösz- sze nekik a jó szereplés. Belga panasz a játékvezetőre A belgák hivatalos panaszt nyújtanak be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez, mert nehézményezik, hogy a szombati nyolcaddöntőben, amelyet a németek ellen vívtak, a svájci játékvezető, Kurt Röthlisberger nem adott büntetőt a második félidőben csatáruk, Weber lerántásáért. Szerintük egyértelmű, hogy tizenegyes járt volna, a szabálytalankodó Helmert pedig ki kellett volna állítani, a német védő ugyanis hozzá sem ért a labdához. A belgák nem kérik az ellenfél 3-2-es sikerével zárult mérkőzés újrajátszását, csupán azt szeretnék, hogy a FIFA tisztázza, pontosan mit is vár el a vb-n a bíróktól.- Úgy tűnik, a játékvezetők másképpen alkalmazzák az új szabályokat a futballnagyhatalmakkal, illetve a kis országokkal szemben. Most mindenki meggyőződhetett arról, hogy ezek a módosítások nem váltak be - mérgelődött Roger van den Stock, a belga küldöttség vezetője, majd így folytatta: - Vagy mindent meg kellett volna változtatni, vagy semmit. Néhány hónapja a FIFA azt közölte velünk, hogy a játékvezetők szigorúak lesznek a világ- bajnokságon. Erre láthatták, mi történt szombaton... - Ha ez nem volt tizenegyes, akkor semmi — mondta az első belga találat szerzője, Georges Grün.- Röthlisbergert azonnal haza kellene küldeni és örökre eltiltani a nemzetközi mérkőzésektől - jegyezte meg Paul van Himst, a vesztes csapat szövetségi kapitánya, aki egyszerűen botrányosnak minősítette a svájci bíró ténykedését. Michael Schumacher nyerte a Francia Nagydíjat TOTÓ A TOTÓ 26. játékhetének eredményei: 1. FC Sión-Békéscsaba 2:7 2 2. Hamburg-Vác FC 2:1 1 3. Ikast-C. Budejovice 1:1 X 4. Rapid Wien-Odense 3:1 1 5. Halmstad-Silkeborg 2:0 1 6. Maccabi-L. Szófia 2:2 X 7. Karlsruhe-Hapoel 1:1 X 8. Young Boys-Häcken 4:1 1 9. Servette-Admira W. 1:0 1 10. Bröndby-Slavia Praha 1:4 2 11. Duisburg-Grasshopp. 0:3 2 12. Aalborg-Dunajska S. 3:1 1 13. Norrköping—Tilburg 2:0 1 Pluszmérkőzés: ßm oi’-jú. jíííúíÜú 14. Caen-Austria Wien 1:1 X A német Michael Schumacher (Benetton-Ford) nyerte a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság Francia Nagydíját, amelyet Magny-Cours- ban rendeztek meg. A második helyen a brit Damon Hill (Williams-Renault), a harmadikon az osztrák Gerhard Berger (Ferrari) végzett. A 26 résztvevő közül csak 11 pilóta fejezte be a 306 km-es viadalt, a kiesők között volt a visszatérő Nigel Mansell (Williams-Renault), aki a 46. kör után kényszerült a verseny feladására. A Francia Nagydíj végeredménye, 72 kör a 4.25 km-es pályán: 1. Michael Schumacher (német, Benetton-Ford) 1:38:35.704 ó 2. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 12.642 mp hátrány 3. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 52.765 mp hátrány. 4. Heinz-Harald Frentzen (német, Sauber-Mer- cedes) 1 kör hátrány. 5. PierLu- igi Martini (olasz, Minardi— Ford) 2 kör hátrány. 6. Andrea de Cesaris (olasz, Sauber-Mer- cedes) 2 kör hátrány. A vb-pontverseny élcsoportja. Pilóták: 1. Michael Schumacher 66, 2. Damon Hill 29, 3. Gerhard Berger 17, 4. Jean Alesi (francia, Ferrari) 13, 5. Rubens Barrichello (brazil, Jordan-Hart) 7, 6. Nicola La- rini (olasz, Ferrari) és Martin Brundle (brit, McLaren-Peu- geot) 6-6 pont. Konstruktőrök: 1. Benetton-Ford 66, 2. Ferrari 36, 3. Williams-Renault 31, 4. Jordan-Hart 12, 5. McLaren- Peugeot és Sauber-Mercedes 10-10 pont. UT AZ ARANYEREMIG ROMANIA ARGENTINA július 3., 22.30 Los Angeles SZAUD-ARABIA SVÉDORSZÁG július 10., 21.30 San Francisco július 3., 19.00 Dallas HOLLANDIA ÍRORSZÁG július 4., 18.00 Orlando EGYESÜLT ALL. BRAZÍLIA *•< ** , Ik július 14., 1.30 Los Angeles július 9., 21.30 Dallas július 4., 21.30 San Fransisco MEXIKÓ BULGARIA NEMET 0. BELGIUM július 5., 22.30 New York NEMET 0. július 10., 18.00 New York NIGERIA 0LASZ0. SPANYOL 0. SVÁJC július 5., 19.00 Boston SPANYOL 0. július 17., 21.30 Los Angeles július 13., 22.00 New York július 9., 18.00 Boston A kezdési időpontokat magyar idő szerint adtuk meg A VB - KÉPEKBEN A svájci Martin Rueda kecsegtető helyzetben A labda a svájciak kapujában - gól a 3 közül Toni Meola az USA kapuvédője bizakodó MA KÖVETKEZIK HOLLANDIA - ÍRORSZÁG A legjobb nyolc közé jutásért, Orlando, 18 óra (TV2 közv. 17.55-től) BRAZÍLIA - EGYESÜLT ÁLLAMOK A legjobb nyolc közé jutásért, San Francisco, 21.30 (TV1 közv. 21.25-től) JEGYZŐKÖNYV Németország - Belgium 3-2 (3-1) A legjobb nyolc közé jutásért. Chicago, 55 ezer néző, V.: Röthlisbergher (svájci) G: Völler (6. perc) 1-0, Grün (8. perc) 1—1, Klinsmann (13. perc) 2—1, Völler (40. perc) 3-1, Albert (91. perc) 3-2. Negyedóra alatt három gól esett. Mivel Völler jóvoltából a szünetig kettőre növelte előnyét Berti Vogts csapata, úgy tűnt, el is dőlt a továbbjutás kérdése. Szünet után a belgák nagyon rákapcsoltak, de miközben kitámadtak, számos gólhelyzet adódott Klins- mannék előtt. Csak a német gólgyáros balszerencséjének, valamint Prend'homme kapus bravúrjainak köszönhető, hogy nem nőtt tovább a németek előnye. A belgák mindent egy lapra téve támadtak, és ha Weber egyértelmű buktatásáért 11-est ítél a játékvezető, még izgalmasabb a mérkőzés. Valójában már időn túl egyenlítettek a kétségbeesetten rohamozó belgák, de az utolsó pillanatokban még a kapusuk is előre futott egy szögletnél, hátha... Sokszor tűnt úgy: a németek annyit adnak ki magukból, ameny-1 • nyi a továbbjutásukhoz ' ketfj Azt elérték. - <-i.rua'>) Spanyolország - Svájc 3-0 (1-0) A legjobb nyolc közé jutásért. Washington, 50 ezer néző, V.: Van der Ende (holland) G: Hierro (15. perc) 1-0, Luis Eurigue (74. perc) 2-0, Beguiristain (86. perc, 11 -esből) 3-0. A svájciak a sérült Sutter nélkül játszottak, és hiányát nagyon megérezték. Az első gólszerzési alkalmak a svájciak előtt adódtak, mégis a spanyolok jutottak vezetéshez. A keménykedő játékosokkal szemben sárga lapokkal vált színesebbé a mérkőzés, jó játék azonban nem alakult ki. Fordulás után élénkült a küzdelem, a svájciak elkeseredetten támadtak, de hiába. A világbajnokság 100. gólját Luis Eurigue szerezte, ezzel megpecsélte a sváj-; ciak sorsát, akik - igaz már 3-0-nál - még a gólvonalról sem tudtak a kapuba találni. A tanácstalan helvétek nem tudták megnehezíteni az ibériaiak dolgát, akik egy büntetővel biztosították számukra a továbbjutást. Svájc még soha nem nyeri Spanyolország ellen, most sem sikerült. Ez a mérkőzés minden tekintetben alatta maradt a német-belga párharcnak. * Lapzárta után játszották a Szaud-Arábia - Svédország, valamint a Románia - Argentína mérkőzéseket a legjobb nyolc közé jutásért. Góllövőlista: 6 gólos: Szalenko (orosz). 5 gólos: Klinsmann (német). 3 gólos: Romário (brazil), Batistuta (argentin), Dahlin (svéd), Sztoicskov (bolgár).