Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-26 / 174. szám
1994. július 26., kedd Falujárás - Ipolytarnóc 7. oldal A megkövült lábnyomoktól a világkiállításig? ízléses presszó ajtajában találja magát az ember, az ipolytar- nóci MÁV állomáson ha leszáll a vonatról. Hogy belép-e aztán vagy tovasiet, már igazán rajta múlik - a cégtulajdonos - Telek Csaba mindenesetre megteszi a megtehetik, hogy legalább pár percnyi maradásra bírja a vendéget. Festői környezetben lehet megtekinteni a ritkaságszámba menő ó'sleleteket Telek Csaba vállalkozó. Presszós. Eredeti szakmáját illetően ugyan elektronikai műszerész, de a hajnali késéssel járó váltóműszakot, a bőven az éjszakában nyúló naponkénti hazajöveteleket nem a frissen nősült fiúnak találták ki. Próbálkozott hát. Előbb szakmája- közeli ipari munkát, később palackozott italok boltját vállalt, hogy aztán ez utóbbit fejleszthesse presszóvá. A presszó nem kocsma- Presszóvá vagy kocsmává? — kérdem, s mustra alá fogom az italkínálatot, de vendéglátóm körbemutat a helyiségben, majd átvezet karomnál fogva a frissen kialakított teraszra is!- Mondja csak, — s érzem hangjában, miként hívja ki benne bírókra győzelmének biztos tudatában a büszkeség a sértődöttséget - hát így néz ki egy falusi kocsma? El kell ismernem, igaza van. Szerényen berendezett oázisa ez a júliusi forróságnak. Szerda van, délelőtt tízet mutat az órám kijelzője: nem nagy ilyentájt a forgalom, de ha sokan lennének sem igen hangoskodnának. Nem tudom mitől, de látszik ez a környezeten. Talán épp azon, ami miatt nem kocsma a presszó. Egy-egy pohár sör, egy-egy üdítő jelenti most a slágert, meg persze a frissen kevert fagyi az ínyenceknek.- Most kezdtem csak vele, néhány napja: az iskolás csoportokra számítok, az ősláb- nyomos területet, akik megtekinteni érkeznek: ha üzletembernek mondom magam, meg kell ragadni mindent, ami emelheti a színvonalat. Telek Csaba szüleinek házában indította egykoron a vállalkozást. Ismerősei azt jövendölték neki akkoriban, hogy milliomos válik belőle. Hát nem lett az.- Nem is igen leszek. Tévedtek a próféták. Istenem, megesik az ilyesmi. Telek Csaba nem elégedetlen. Igaz, nemigen jöttek be - főleg a fagylaltozóval kapcsolatos elképzelési - de nem elégedetlen. Mondja is, mikor játszani hívom a gondolattal: oda- adná-e Joe bácsinak az egységet - mondjuk hárommilliócs- káért.- Nagyon csábító az ajánlat, de igen-igen meg kéne gondolnom.. .- Ötmillióért, tízért? - megyek bele gyorsan az alkuba, különben is csak játék az egész.- Nézze, a nejem terhes, napokon belül várjuk a kis jövevényt. Tudom, többet kéne lennem a családdal, nagyon elhanyagolom őket, különösen az utóbbi időben, de tán mégsem kötném meg az üzletet. Én alapítottam ezt a vállalkozást, én építettem ki magamnak - nem egyedül, hanem barátaim segítségével, amiért kicsit őket is cserben hagynám, ha elmennék innen. Meg aztán jön az örökös: ő lesz az egyedüli, akinek kedvéért hajlandó lennék majdan egyáltalán lemondani erről az egész kócerájról. Körbetekint. Kicsit büszkén, kicsit fáradtan. Túl a kerítésen asztalokat, padokat ásnak le az emberek a diófa árnyas hűsébe: rendezvény lesz ma délután, kész kell legyen a kerthelyiség. Megbiztatja őket, s befelé indul. Lejáróban van a fagylaltgép, ki kell üríteni, új adagot bekészíteni: ezt vállalta, ezt kell csinálja, ha már felhagyta az eredeti tanult mesterségét... * * * Ipari üzem kerítése mellett hajtok el a kocsival, gépek zaja hallik ki mögüle. Nincs sok időm gondolkodni, a fékre lépek, s bekormányozok a műhely elé. Asszonyok dolgoznak az iszonyatos zajban - hatan-nyolcan lehetnek mindösz- sze, a csarnok gépeinek több mint fele áll: nincs munka.- Mennyit keresnek? — kérdem tőlük hangom minden erejével, de mert mégis túl sok a decibel, ujjaim mozdulataival is megtoldom a kérdést.- Tíz-tizenkétezret - jön hasonlóképpen a válasz - de csinálnunk kell. Az asszony kivezet a műhelyből: felüdülés most a júliusi nap tűző pokla, ahol halljuk még ugyan - már hogyisne hallanánk - a présgépek szüntelen sóhajtozását, de itt legalább saját szavát megérti az ember. Dolgozik, amíg bírja- Miért csinálják hát, hiszen ennél a pénznél még a munkanélküli segély is több!- Lehet, de nem biztos — mondja a nő, s igazít egyet a fejkendőjén. Korát harmincöt és negyven közé saccolom. - Meg aztán a segélyt csak egy évig kapja az ember, mihez kezdünk, ha letelik? - Én magam - folytatja - a tehenészetnél kezdtem akkoriban, de a gyes után a melléküzembe raktak. Itt maradtam. Férjemet időközben leszázalékolták, mondja meg, mi mást tehetnék. Dolgozom, amíg bírok. Nem tudok mit mondani az asszony szavaira. Bólintok rájuk, s elátkozom magamban, valahány otromba présgép akad is a világon. Az asszony visszateszi fülére a zajvédőt, s munkáját végezni indul vissza a műhely poklába. Magam azonban már nem követem. Búcsúfélét mormogok a bajszom alatt, s szégyen-borította arccal ülök be a szolgálati kocsiba, hogy zenét hallgatni csavarjam fel az autórádió potméterét... * * * Új házakra leszek figyelmes a községháza melletti utcában: Fotók: Rigó Tibor arra veszem az irányt. Lám, mégis van, aki itt építkezik. Szabó Szilárd most is kőműveskanalat szorongat a kezében. Itt született, itt nevelkedett, el sem tudná képzelni, hogy másutt éljen.-És az ötven százalékon felüli munkanélküliség?-A Volánnál dolgozom, s buszokra még hál'istennek szükség van. Salgótarjánig alig fél óra az út, és még csak a bérletért sem kell fizetnem. Miért ne választottam volna hát a nyugalmat, a tiszta levegőt, meg a szülőföldet? * * * Statisztikai adat: Ipolytarnóc alig hatszáz lakosának minden negyediké cigány. Olvastam tán egykoron vagy csak hallottam: a nagydarab emberek jó kedélyűek. Jelentem, a hír igaz. Berki Pál akkorát kacag, mikor a tengerészpipát meg a csíkos trikót kérem rajta számon, hogy belé remeg a ház. Dehogyis volt ő tengerész: dunai hajósként szolgált egy pár évig, s bár szerette a vízi életet, a család miatt le kellett róla mondania.- Édesapja híres zenésze volt nemcsak a falunak, de a környéknek is, miként lehet, hogy nem követte példáját a cimbalom húrjai fölött?- Igaz! Állítólag pólyás voltam még, mikor a kezembe adta az ütőket, de nem mozdultam rájuk. Szerettem ugyan a zenét, a gitárhoz meg kifejezetten vonzódtam, de - mutatja most csonka gyűrűs ujját - arról meg a baleset beszélt le. Egy nagyszerű cigányember Ifjabb Berki Pál most a vasútnál dolgozik. Balassagyarmatra jár, tolatásvezető. Havi huszonötöt keres, de azt egy az egyben részletekre fizeti. A feleség segélyéből él a család, meg amit idősb Berki juttat nekik esetenként a nyugdíjából.- És azt is írja meg, hogy nagyon takarékos a feleségem! - dörög rám ez a nagy darab ember, s hatalmas karjával beteríti szinte asszonyát, úgy húzza az ölébe. - Húsz fillérrel képes kitartani egy teljes héten át is, ha kell. Igaz, ami igaz, a zöldséget, a krumplit valóban megtermelik, s naposcsibéről is az elsők között gondoskodnak maguknak a faluban. Márpedig ahol ez megterem, ott nemigen éhezhet a család.- És mondja csak, - fordulok a ház urához - ha ma délután elmegy, holnap reggel hazajön a munkából: mihez kezd az idejével péntek- szóm bat-vasárnap, meg még hétfőn is, hisz akkor is csak estére megy vissza?- Nagyon jó kollektívában dolgozom, egyikőnk most építkezik: nála leszek hét végén, a vakolásnál segítek. Oda-vissza segítés ez, mert jövőre meg ő hozza majd nekem a sódert, meg a homokot. Rendbe kell tenni a kis házat, a fiam leszerel, sosem tudom, mikor lángol fel a szerelem: előbb az eljegyzés, azután meg a lagzi: résen kell lennem, ha nem akarok magamnak meglepetést. Ebben maradtunk aztán, így lehet ez megírva a nagy könyvben is. Idős Berki segíti az ifjabbak hogy ő meg szintén a saját fiának jövőjén tépelődhes- sék. Elköszönőben a Nógrád Megyei Hírlap legfrissebb számát nyújtom át vendéglátómnak, délután pedig, hogy munkába menet rámköszön dörgő hangján jó százötven méteres távolságból, kifejezett büszkeség tölt el, hogy pár órája vele paroláztam. Egy nagyszerű emberrel... * * * Kísérteties állathangok húszmillió évnek távlatából. ízlelgetem a szavakat... Ipolytarnóc szélén, néhány lépésnyire a magyar-szlovák határtól hatalmas csarnok fogadja a látogatót. Kísérőm, Juhász Tamás túravezető fényt gyújt a terem sötétjében, s egymás után sorolja a látványosságok látványosságát: Ez itt - a cölöpösvény alatt - egy kipusztult fenyő megkövesedett törzse — van összesen vagy száz méter, amott egy orrszarvú csúszásnyomát mutatja a reflektor fénycsóvája, s ami betölti szinte az egész felületet: megannyi állat, megannyi megkövült nyommaradványa. Papír nélkül is világörökség Némelyek egészen jól kivehetők, mások kissé elmosódot- tak: egyedülálló egész Európában. Ezáltal lett igazán Ipoly- tamóc Ipolytarnóc; ezáltal lett már csaknem részévé a világ kultúrális örökségének. — Sajnos, mégsem vált azzá. Többször megpályáztuk már, de ez idáig még sikertelenül. Némi biztatót azonban mégis tudok mondani: ezúttal az Európai Diplomára nyújtottunk be pályázatot: kinn jártak a szakemberek, felmérték, s bár nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, elégedett arccal távoztak. Azért fontos ez nekünk, mert lépcsőt jelenthet a világ kulturális örökségéhez, amiről máig sem mondtunk le, s a jövőben sem szándékozunk lemondani. * * Nem egész' hatszáz lélek lakja Ipolytamócot. Kis falu ez, ahol a busz is megfordul, út csak ide - innen már el nem vezet.-Zsákutcás település ez - mondja nekem Tisza Attila polgármester a községházán.- Víz? Gáz? Telefon?- Hagyja el! Benne vagyunk jó néhány társulatban, de idáig még nem sok hasznát láttuk. A Kelet-Nógrád Com jövő évre ígéri a telefont, pedig nagyon sokan beneveztek. Mi még ma is reggel nyolc és délután négy közt telefonálunk, de azt is csak hétköznap. Vizünk van, s hála érte az őslábnyomosnak, a falu belső útjai is tűrhetőek. A gázról jobb nem beszélni. Akkora összeg, amiért behozhatnánk, tán még a yilágon sincs, az eklézsia pénztelen, a lakosság meg szegény. Nógrád megyében nálunk legnagyobb a munkanélküliség, miből fejleszthetnénk hát! Az expo megváltást jelentene A falu népe a természetvédelmi területtől várja sorsának jobbra fordulását, illetve az annak kapcsán esetlegesen megnyíló határátkelőtől. A '96-os világkiállítás jelentené itt a kánaán eljövetelét, hisz' ilyesfajta nevezetesség, mint Ipolytarnóc határában, nem terem meg minden bokor alatt. Megindulna a forgalom, sok idegen is átutazna a falu főutcáján, hogy megteremtse az idesereglő vállalkozók babérjait. Ezek aztán fizetnék az adót a község pénztárába, nem fájna a fejük sem az ittenieknek.- Ipolytamócon ez idő tájt időszakos határátkelő működik - tudom meg később Póder Pál határőr ezredestől, a Balassagyarmati Határőrigazgatóság igazgatójától. Az érintett községek polgármesterei általában évente hat-nyolc alkalommal élnek a kérelem lehetőségével, ami nyolc-kilencszáz, esetleg ezer körüli fő átmeneteiét jelenti <pgy esztendőben. Nem nagy szám, hisz' a családi, rokoni kapcsolatokon kívül nemigen adódik gazdasági motiváció is, ami serkenthetné a forgalmat, így azután sokkal vérmesebb kilátásokkal nem is igen számolhatnak a tamóci polgárok. Azt meg, hogy mit hoz a '96-os esztendő, ezt aligha lehet ma megmondani: különösen, hogy a kormány is újra tárgyalni készül a világkiállítás ügyét. * * * Gólya köröz a magasban, szárnyafeszítetten vitorlázik a napsütésben, éléségr e vadászik-e, éhes porontyait, hogy megetesse vagy csak felügyelni kirándul az Ipolytarnóc fölötti tarka rétet, meg nem állapíthatom. Utánalépek azonban, hogy a templom tornyának takarásába kerül, s arra gondolok, lehet, szlovák föld fölött köröz már azóta. Mert az oktalan állat, ha akad egyáltalán oktalan közöttük, már rég megvalósította, amiről mi, emberek máig is csak papolunk, hogy ugyanis létezik egy határok nélküli Európa is . . . Hubai Grúber Miklós Berki Pál - alkatához híven - jó kedélyű, dörgő hangú ember Telek Csaba nem lett milliomos, de nem elégedetlen
