Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-20 / 169. szám

4. oldal Látóhatár 1994. július 20., szerda Nógrádiak az országos sajtóban A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Hangszerképző Isko­lájának lapja, a Hangszer Világ ez évi májusi számában érdekes nógrádi vonatkozású cikket ol­vashatunk. Tóth Anna, a lap szerkesz­tője, Ember Csabával, a balas­sagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatójával szán­dékozott riportot készíteni. Ember Csaba azonban olyan alapos, szöveges összeállítást és hangszerlistát nyújtott át az újságírónak, hogy riport helyett ezt közölte a szerkesztő teljes terjedelmében. Balassagyarmaton 1963-ban, a salgótarjáni zeneiskola tagis­kolájaként kezdte el működését a városi zeneiskola. A hang­szergyűjtés tudatos munkáját - hiszen kezdetben mindössze két zongorával és ötven székkel rendelkeztek - Réti Zoltán igazgató indította útjára. 1968-ban a zeneiskola önálló lett, s ettől kezdve Réti Zoltán és kollégái a hangszerállomány gyarapítása mellett, a kották (katalógus szerinti) beszerzé­sére is törekedtek. Egy évtizede Ember Csaba igazgatja az intézményt. Ezek­ben az években sikerült ver­senyzongorákat is beszerezni, a holland EMINENT céggel or­gonát építtetni, márkás fuvolát vásárolni. Ember Csaba írásá­ból kiderült az is, hogy a zene­oktatásban a hallgatók szinte egymás kezéből veszik át a jó hangszert. Az iskola is segítsé­gére van a szülőknek a hang­szerek továbbadásában. Napja­inkban a gitár igen népszerű a zeneiskolai növendékek között, a jó hangszer megvásárlása azonban itt is komoly gond. A hangszerek életkora a kö­zölt táblázat szerint öt és har­minc év között mozog. Ezért nagy figyelmet kénytelenek fordítani az iskola hangszerei­nek karbantartására, apróbb ja­vítások helyi elvégzésére, a hangolásra. Ember Csaba igazgató a kö­vetkező gondolatokkal zárta beszámolóját: „Összességében nem kellene elégedetlenkednem, hiszen nemcsak szigorúan a tanítási feltételeket tudtuk megterem­teni, de zenei versenyekre (pél­dául a kétzongorás, négykezes zongorás versenyre), koncer­tekre tettük alkalmassá a zene­iskolát és annak hangszerpark­ját. Én azonban szeretnék még több, még jobb hangszert az is­kola tanárainak és növendékei­nek rendelkezésére bocsátani." (A Hangszer Világ ez évi és korábbi számai olvashatók a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár zenei részlegében). Bódi Györgyné NEM KEZDŐK A FILMSZAKMÁBAN. Anna Chlumsky és Austin O. Brien együtt is csak huszonhét évesek, de már jelentős filmes múlt áll a két gyerek háta mögött. Új filmjük, a My Girl 2 is nagy sikert sejtet. FEB-fotó A Nestlé zenészeket támogat Hét fiatal magyar fizikusnak biztosít páratlan lehetőséget a a svájci központú Nestlé idén nyáron: Ausztriában együtt zenélhetnek Yehudi Menu- hinnál, a Bécsi Filharmoniku­sokkal, Leopold Hagerrel és egy sor más neves zenemű­vésszel. Két budapesti és öt fiatal vi­déki nyerte az idén először a Magyarországon is kiírt ösz­töndíjat. Ennek keretében részt vesznek az Attergau-i Nemzet­közi Zenekari Intézet háromhe­tes nyári programján, amelyen többek közt a fenti művészek segítségével a bécsi zenei stí­lussal ismerkedhetnek. De más zenei csemegével is kedveskedett a cég: a magyar diákok egy héten át mindennap meglátogatják majd a a Salz­burgi Ünnepi Játékok előadá­sait, amelyen hagyományosan a zenei élet legnagyobbjai lépnek fel. A fiatal művészeknek külö­nösen jelentős élmény lehet, hogy belátogathatnak a pró­bákra is, ahol közvetlenül sze­rezhetnek benyomást példaké­peik munkamódszeréről, stílu­sáról. Mind a tábor, mind a salzburgi út teljes költségét a Nestlé viseli. A Nestlé ösztöndíját minden magyar főiskolai vagy konz’er- vatóriumi hallgató megpályáz­hatta. A fiatal zenészeknek egy 15 perces kazettát kellett be- küldeniük, amelyen klasszikus, illetve romantikus stílusú dara­bokat játszottak. A magyarországi nyertesek közül, akiket az attergau-i inté­zet választott ki, négyen vonós, hárman fúvós hangszereken játszanak. A programon részt­vevő muzsikusok ausztriai tar­tózkodásuk során egy közös „nemzetközi” zenekarban is játszanak majd, s több nyilvá­nos fellépésük lesz. A KAMATNÁL NAGYOBB HOZAM - FRONTÁTTÖRÉS A CSÉB-NÉL Garancia a pénz biztonságos elhelyezésére Nemrég sajtótájékoztatót tartott az AB-AEGON Biztosító Rt. Salgótarjánban. Ezen részt vett dr. Utassy László, az Észak-magyarországi Igazgatóság igazgatója. Őt kértem, hogy bővebben válaszoljon az ott elhangzott kérdésekre.- Mennyire gazdag az önök társasága?- Cégünk tulajdonosi szer­kezetében 1992-ben döntő vál­tozás következett be. Az eddig 100 százalékos állami tulaj­donban lévő rt. részvényeinek többségét a hollandiai központú AEGON nemzetközi biztosító csoport szerezte meg. A cég alaptőkéje 9 milliárd, tartalék- vagyonát 1993-ban 55 milli- árdra növelte. Mint a hazai leg­nagyobb intézményi befektető, a legbiztonságosabb feltételek mellett gyarapítja vagyonát, melynek döntő többsége pénz­ben, kisebb része részvények­ben és ingatlanokban van. Az AB-AEGON, mint a legna­gyobb biztosítótársaság, ügyfe­leinek megfelelő garanciát nyújt pénzük biztonságos elhe­lyezésére. Nagy költséghá­nyaddal dolgozunk, mert sok az alacsony értéket képviselő biz­tosítás. A végrehajtott jelentős létszámcsökkentés során üzlet­kötői hálózatunkat • viszont újabb szakemberekkel bővítet­tük. Ennek kedvező hatását, előnyét a jelenleginél jobban majd később érezzük.- Az autós közvélemény szerint a Biztosítási Felügyelet kizárólag a biztosítók érdekeit védi.- A Biztosítási Felügyelet, állami szerv, amely a biztosítók által bizonyított emelési kérel­mek jogosságát alaposan felül­vizsgálja. A Biztosítók Szövet­ségét viszont a biztosítótársa­ságok tartják fenn, miht 'é'rdek- védelmi szervüket. Az1 emelés­sel kapcsolatban'^ biztosítók­nak más a véleményük*,'fflíút az autósoknak. Mértéke akárcsak az előző években, az idén is elmarad az inflációtól. Egyéb­ként ebben az üzletágban a Biz­tosítás Felügyelet csak igen minimális nyereséget (3 száza­lék) engedélyez, aminek betar­tását szigorúan ellenőrzi. Az országban 300 ezer autó- tulajdonos nem fizet kötelező felelősségbiztosítást. Ezeknek a listáját átadtuk a rendőrségnek. A biztosítók és a biztosítottak közötti problémákat csak a biz­tosítási törvény oldja meg.-Mi volt az elmúlt év slá­gere?- A Szemünk Fénye és az Aranyfonal életbiztosítás. E te­kintetben Nógrád megyei fiók­jaink kiemelkedő eredményt ér­tek el. Ennek tulajdonítható, hogy a jegybanki nettó 14 szá­zalék kamat helyett 20 százalék hozamot adtunk ügyfeleinknek.- A korszerű mezőgazda- sági biztosítás mennyire veszi figyelembe a bekövetkezett tu­lajdonváltást?- Korábban a szövetkezeti biztosítás 90 százalékot képvi­selt. A tulajdonosi váltás kö­vetkeztében az előző formát felváltotta a farmerbiztosítás, mely egyformán jó az újjáala­kult szövetkezeteknek és az egyéni gazdáknak.- Régebben a vállalatok sa­ját dolgozóik részére nem na­gyon kötöttek CSÉB-biztosí- tást. Jelenleg mi a helyzet?-E tekintetben 1993-ban frontáttörés következett be. Fi­ókjaink 65 üzemmel kötöttek szerződést. A biztosítási díj egy részét a vállalat költségként el­számolhatja, ugyanakkor a dol­gozóknak a szokásosnál na­gyobb biztonságot jelent.- Miben bíznak az idén?- Továbbra élen akarunk ma­radni az élet- és vagyonbiztosí­tásban. Abban bízunk, hogy Nógrád megyében a nagyüze­mek, mezőgazdasági szövetke­zetek, rt.-k gazdasági helyzete javul, s fokozódik a lakosság élet- és vagyonbiztosítással kapcsolatos igénye. Bevezetjük a vegyes életbiztosítást, új módszereket dolgozunk ki a nyugdíj- és egészségbiztosí­tásra. -V. K. előlegre A 450-es Westel mobiltelefonok mostantól 30% előleg befizetésével 18 havi OTP-részletre is kaphatók. Érdeklődjön a legközelebbi Westel irodában. rádiótelefon kft. W't’.víí?/ ir~o<tríAs.­í((f))))-)))) WESTEL- Balatomildgos- M7-es enyingi elágazás Tel.: (88)380-644 Rádiótelefon: (0660)327100 • Békéscsaba: 5600Gyóni G u.21 Tel.:(66) 447-111 Rádiótelefon {0660)384000 • Budapest 1111 Karinthy Frigyes út 21 Tel: 263-8023 Rádiótelefon: (06 60)327088- Debrecen: 4026Kálim Iér2/A. Tel.: (52) 318038 Rádiótelefon: (06 60) 327800- Győr 9022 Pálffy Dénes u. 1. Tel.: (96) 318896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 • Miskolc 3530 Széchenyi u. 70. Tel: (46) 411-550 Rádiótelefon: (0660)351000 •Nagykanizsa: 8800Deák tér 12. Tel.: (93)310-460 Rádiótelefon: (0660) 327408- Pécs: 7621 Rákóczi utca 19 Tel.: (72) 445-111 Rádiótelefon: (0660)327900 • Szeged': 6720 Tiszalajoskrt.28.Tel.: (62) 421-575 Rádiótelefon: (0660)327600 • Székesfehérvár 8000Pmbászka út 17. Tel.: (22)328717 Rádiótelefon: (0660)327200- Szobrok 5000Baross u. 1. Tel.: (56) 422-232 Rádiótekfun: (0660)386001 • Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel : (94)324-420 Rádiótelefon: (0660)377000 • Salgótarján: APEX Kft. 3100 Klapka út 3- Tel (32)312832 Rádiótelefon: 06 60337-247 Mozgásban az üzlet.

Next

/
Thumbnails
Contents