Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16-17 / 166. szám

6. oldal Hétvégi Magazin • Női Dolgok 1994. július 16-17., szombat - vasárnap _________________ASSZONYSORSOK_________________ Két szép fiú született a kedvesemtől Mostanában már nem járom az utcákat, pedig éppolyan sokat szenvedek, mint akkor. De ha a fiaimra nézek, enyhül a fájda­lom. Szeretem a férjemet, békés, boldog életet élünk, de azt soha nem fogom elfelejteni, hogy akkor magamra hagyott. Évekig hiába szerettünk volna gyereket, határtalan volt hát az örömünk, mikor végre terhes maradtam. De gyenge volt ez a terhesség is, pihennem kellett volna sokat. Öthónaposan elve­téltem. Borzasztó fájdalom szakadt rám, főleg amikor férjem bejelentette, pár hónapra külföldre megy dolgozni. Jó ajánla­tot kapott, amit vétek kihagyni. Vele újra nő lehettem Tudom, ő is szenvedett, hi­szen már folyton a „fiáról” áb­rándozott, s most oda a bol­dogság. Tudom, ezért vállalta el ezt a kiküldetést, menekült a bánat elől. Egyedül maradtam, ráadásul anyósom mindenki előtt csak engem okolt, amiért nem vigyáztam magunkra. Gyűlöltem otthon lenni, munka után és a szabad napja­imon róttam az utcákat célta­lanul. Ebben az időben találkoz­tam Vele. Rövid ismeretség után az ágyában találtam ma­gam, s ezen nagyon megdöb­bentem. Én, aki éveken át hi­degen elutasítottam minden ef­féle közeledést, aki büszke voltam, hogy a férjem volt az első férfi az életemben, és el se tudtam képzelni, hogy valaha is megcsalom! De most végre újra nőnek érezhettem magam. Odahaza éveken át nem a vágy uralta a szexuális életün­ket, hanem a havi ciklusok, a hőmérők, az önmegtartóztatá­sok. Folyton a napokat számol­tuk, szigorúan betartottuk az orvosok utasításait. S most végre ő nem azért kívánt, mert épp az „előírt” nap volt, hanem magamért. Tudtam, hogy csak kalandra vágyik, de nekem is akkor éppen arra volt szüksé­gem. Segített talpra állni Azután ahogy jobban meg­ismertük egymást, rájöttünk, hogy nem csak egy éjszakáról van szó. Családos ember volt, rajongott a lányaiért és szerette a feleségét is. Csak az ágyban nem igazán voltak egy hul­lámhosszon. Jóval idősebb volt nálam, nem is különöseb­ben jóképű, de valami sugár­zott belőle. Segített talpra áll- nom, és később is, ha már kezdtem kibomlni, mindig fel­töltődtem, ha találkoztunk. Nem túl sűrűn, két-három he­tente szakíthattunk csak né­hány órát egymásra. Még el sem köszöntünk egymástól, máris égetett a hiánya, de nem akartam jobban megkavami az életét. Közben hazajött a férjem is (tudom, hogy ő is talált magá­nak alkalmi vigasztalót), s ad­digra döntöttem: tőle nekem nem kell gyerek. Már nem. Nem tudom megmagyarázni, de valami elpattant bennem már a kórházban. Pedig szeret­tem és szeretem a mai napig, épp azért nem is mondtam meg neki. Viszont a kedve­semnek elmondtam, mint ahogy azt is, hogy szeretném, ha tőle maradnék terhes. Meg­beszéltük, és bíztunk annyira egymásban, hogy nem adjuk ki a másikat. Én megígértem, hogy soha nem fogok igényt tartani rá, hogy hivatalosan is ő legyen gyermekem apja, sőt nem is fogja soha senki meg­tudni. Megmaradt a kapcsolatunk Született is egy fiam, majd két év múltán még egy. Mivel van némi hasonlóság közte és a férjem között, így nem fel­tűnő a dolog. A férjem imádja a fiait, igazán jó apjuk. De én ha rájuk nézek, mintha csak őt látnám: félelmetesen hasonlí­tanak a kedvesemre. Amikor a gyermekeim megszülettek, hónapokig nem találkozhat­tunk, olyankor telefonon tar­tottuk a kapcsolatot. Ő terhes­ségem idején is szeretett, óvott és vigyázott rám. Vele is és a férjemmel is éppúgy átéltük a gyermekvárás minden örömét. Sajnos, a fiait csak ritkán lát­hatta, természetesen csak „mintha valami ismerős” lenne, futottunk össze. Csak a nagy üresség Tudom, hogy büszke volt rájuk, figyelemmel kísérte a fejlődésüket és szeretett volna anyagilag is támogatni ben­nünket. (Ezt persze, nem hagy­tam.) Boldogan éltünk. Én az én családommal, ő az övével, időnként összejöttünk - ahogy mi hívtuk - feltöltődni. Soha­sem beszéltünk meg találkát előre, csak ha szükségét érez­tük, akkor hívtuk egymást. Az a néhány lopott óra volt a mi kapcsolatunk, s bár vágytunk rá, de becsültük annyira egy­mást, hogy tudtuk: nem szabad ennél komolyabbra fordulnia. Majd hívlak! Ezzel váltunk el mindig, de egyszer hiába hívtam. Még mindig a fülem­ben lüktej a lánya szomorú hangja: „Édesapát autóbaleset érte, meghalt.” Azóta csak a nagy üresség. Nyíltan, persze nem gyászol­hattam, nem tudhatja meg senki, hogy elveszítettem, mint ahogy azt sem, hogy ré­sze volt az életemnek. És része is marad örökké a fiaink által. Titkunkat megőrzőm. Katalin Korszerű receptek régiektől Molnár Béláné (Bátonyterenye) ajánlatai Nyáron csak akkor érdemes házilag sütni édességet, ha az nemcsak olcsóbb és ízletesebb a gyári árunál, hanem ha egy­szeri munkával huzamos időre elvetjük a sütés gondját. Gyűjteményemből olyan sü­teményeket ajánlok figyel­mükbe, amelyeket dobozba is zárhatunk. Csacsi füle 20 dkg zsírt habosra keve­rünk. Belemorzsolunk 2 dkg élesztőt és 50 dkg liszttel, más­fél dl tejföllel, 2 evőkanál por­cukorral, csipet sóval össze­gyúrjuk. Gyengén lisztezett deszkán 3 mm vastagra kinyújt­juk, nagyobb pogácsaszúróval kiszúrjuk. Közepébe tehetünk lekvárt, diót vagy túrót. Össze­hajtjuk és világossárgára kisüt­jük. Még forrón vaniliáscukor- ban meghempergetjük. Nagyon kiadós sütemény. (néhai Bányai Béláné, Kister.) Hernyókeksz 4 egész tojást, 12 dkg zsírt és 25 dkg porcukrot jó habosra ki­keverünk. Hozzáadunk 75 dkg lisztet és egy csomag - kevés tejben feloldott - szalagóriát. Este jól kidolgozzuk, másnap húsdarálóra szerelhető formán átdaráljuk és világosra sütjük. Porcukorral hintjük meg. (Danyi József né rákóczitelepi lakostól) Illat-csillag 75 dkg lisztet, 20 dkg gyü­mölcslekvárt (legjobb a ba­rack), 2 egész tojást, 20 dkg porcukrot, 1-1 késhegynyi da­rált szegfűszeget és fahéjat, 1 kávéskanál szódabikarbónát, kevés tejet összegyúrunk. Lisz­tezett deszkán 3-4 mm vastagra kinyújtjuk, csillag formával ki­szúrjuk, kikent tepsiben, köze­pesen meleg sütőben megsüt­jük. Ha kisült, porcukorral meghintjük. (Sipos Tiborné, Salgótarján) Kiflicskék zsírral 2,5 dl hideg zsírt eldörzsö­lünk 1 liter liszttel. Hozzáadunk 25 dkg porcukrot, kis sót és fél citrom lereszelt héját. 2,5 dl jó sűrű tejfölben egy egész tojást elkavarunk, és ezt az előbbiek­kel jól összegyúrjuk. Ezt a tész­tát 16 órán át hideg helyen tart­juk. Legjobb este összegyúrni. Másnap kinyújtjuk, négyzete­ket vágunk belőle, közepükre lekvárt téve felsodorjuk kifli alakra. A kis kiflik tetejét fel­vert egész tojással megkenjük, kristálycukorral és vagdalt dió­béllel behintve szép sárgára süt­jük­(Édesanyám, néhai Hatvani La- josné receptje) Mulatós napra ébredt ezen a reggelen az alig pár száz lelket számláló kis falucska. Mulatós napra, hiszen az idén először van itt lagzi, ahová szinte a fél falu hivatalos. „Életük legszebb pillanatában értesítjük, hogy kéz a ké/ben, hittel és szeretet­Vonul a menet a templomba tel 1994. június 25-én 16 óra­kor a szécsényfelfalui római ka­tolikus templomban örök hűsé­get esküszünk egymásnak... ”- invitálta a vendégeket a 21 éves Kuris Henrietta és az öt esztendővel idősebb Mag Ti­bor. Jöttek is szép számmal. A fiús házban gyülekezett az egyik fele, a menyasszonynál a másik. Feldíszített sátor, terített asztalokkal - mi szem-szájnak ingere -, zenekar a javából, s remek hangulat, mindkét helyen. Izgul a vőle­gény, hogy a fe­nébe ne, hisz' nem akármilyen nap ez! Pláne, amikor feláll a vonuló se­reg a kapuban, s megszólal a ce­remóniamester, nevezetesen, hogy „induljunk el in­nen szép csendes békességben, vő­legény uramnak keressük fel pár­ját, az ö drága kincsét, kedves menyasszonyát! ” Végigsétál a fa­luban a menet, kö­rös-körül kíván­csiskodó tömeg. Az ügyeletes mó­kamester be-be- szalad egy házba, oda-odamegy a bámulókhoz, butykossal kínálja őket. Nincs is, aki visszautasítaná. Aztán megérkezik a menet a lányos házhoz, ott illően kikérik a me­nyasszonyt, tudniillik: „ várja vőlegény türelmetlenségben. Szánják meg szegényt, már ne szenvedtessék, hanem a me­nyasszonyt karjába vezessék!” És így is lön. A lányka könnyesen mosolyogva borul a kedves karjaiba, kinek arcán szin­tén kibuggyan a könny, majd a jel­képes tányértörés következik, s má­ris - házban va­gyunk, a fiú viheti a lányt! A lányt, akit egy eszten­deje nézett ki ma­gának, úgy pers­pektivikusa Ugyancsak <yy lagziban -k össze, por,: b- ban, a Hei, ícita menyasszonytán­A menyasszony törte, a vőlegény söpörte a tányért - ahogy általában illik a házasság megkötése előtt dolgot, máris csatasorba állt a népes sereg, s elindult Lovász Bonaventure káplán úrhoz, hogy az Isten áldásával szente­sítse ezt a frigyet. „ígéred-e, hogy leendő fe­leségedet tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ ben­neteket egymás­tól? Nyilatkozzál Isten és az Anya- szentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlévő Kuris Henriettát felesé­gül venni?” Miután elhan­goztak az egyér­telmű igenek, így már semmi akadá­lya nem volt a kapcsolat végle­gesítésének.- Gra­tulációk, csókok, kézfogások, in­dulhatott a menet vissza. A fiatalok a fényképészmű­terem felé vették útjukat, meg kell örökíteni ezeket a pillanatokat. A gyönyörű ruha­költeményt, az if­júságot, a szépsé­get, hogy aztán majd lehessen mi­ről beszélni az utókornak. A vendégsereg pedig hozzálátott a mulatozáshoz. Készül a finom vacsora Volt ott nagy eszem-iszom, jókedv és tánc egészen hajna­lig. Akkortájt sor került a me­nálnának a kedves feleségek, csak néha táncolnának egyet. Ehelyett azonban, meg kell mondani, rájuk szakad minden nyűg, takarítástól a gyermek- nevelésig. . . De hagyjuk ezt most, így hajnaltájt a lakoda­lomban! Ez a nap másról szól, nyasszony- táncra, ahol anyagiakban is megalapozták némiképp jövő­jüket. Ahogyan elszámoltam, a menyasszony percenként ha- tezerötszázt fo­rintot keresett, s ha bizony ki­bírta volna a né­hány órát, nem lenne gondjuk a családalapítás­sal. Persze, ha ilyen egyszerű lenne, ugye, ak­kor mást se csi­ez a mulatság napja, egy örök élmény. Kívánjuk mindkettőtöknek, hogy legyetek nagyon sokáig boldogok! Szöveg: Tanka László Fotók: Gyurián Tibor A jövő' ígéretei, avagy akik korán kezdték VH* Az elsői tánc - házasságkötés után „Nyilatkozzatok az Isten és az Anyaszentegyház színe előtt...” A régóta áhított pillanat cot jött nézni, ahogyan ez szo­kás arrafelé, a Tibi pedig ott volt vendég. Nos, az éjszakai hangulatban megszólította a ki­szemeltet, sőt, elment hozzájuk egy hajnali kávéra. . . Aztán a vége ez lett. Hogy mikor dön­tötték el a házasság időpontját? És ki döntötte el? Nem fogják elhinni: a Mikron-zenekar. Ugyanis a fiatalok kedvenc együttesüket akarták látni a lagzijukon, ezért tőlük kértek egy szabad időpontot - múlt év októberében. A zenekar túlsá­gosan is elfoglalt, így várni kel­lett június végéig. De megérte, mondják, mert valóban kitűnő hangulatot csináltak. Am maradjunk még az ese­ményeknél. Miután az ismerte­tett könyörgő szavak hatására kiadták a menyasszonyt, sok ér­telme nem volt halasztgatni a A boldogító igen!

Next

/
Thumbnails
Contents