Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-08 / 133. szám

1994. június 8., szerda SporTTüköR 11. oldal Jól szervezett versenyek pedig kellenek Sok-sok gyakorlati tapaszta­lat és nem kevés bátorság szükségeltetik ahhoz, hogy valaki olyan megállapításo­kat tegyen, mint a sokak ál­tal tisztelt Kmetyi Feri bácsi tette az e hasábokon május 3-án megjelent Testedzés és szórakozás című írásában. Feri bácsi felveti azt a - má­sok által is vitatott - problé­mát, hogy szükség van-e a nagy tömegeket megmozgató látszatakciókra, ugyanis ezek sportértéke erősen vitatható, s inkább elriasztják a fiatalokat a rendszeres sportolástól mint­sem megszerettetik velük azt. Megemlíti, hogy edzése­lőzmények nélkül indulni fu­tóversenyen veszélyeket is hordoz magában. Feri bácsi nem hagyja szó nélkül a futó­cédulákkal való etikátlan visz- szaéléseket sem. A köztiszteletnek örvendő sportember megállapításaival nehéz lenne bárkinek is vitat­kozni. Azt azonban indokolt leszögezni - s ezzel nyilván Feri bácsi is egyetért - hogy versenyekre pedig szükség van. Szerintem néha-néha még tömegrendezvényekre is. A jól szervezett erőpróbák ugyanis fontos motivációs tényezői le­hetnek az edzések rendszeres vállalásának. Sajnos, néhány sportág bázisának csökkené­sét, hovatovább mélyrepülését (ilyen az atlétika is) talán ép­pen a versenyek vészes meg- ritkulása okozza. A nemzeti ünnepeinkhez kötődő tavaszi és őszi salgó­tarjáni futóversenyekről is kár lenne lemondani. Alapos meg­reformálásuk viszont indo­koltnak tűnik. Tisztázni kel­lene például a rendezvény cél­ját és érmék megfelelően ala­kítani a rendezési, lebonyolí­tási formát. Amennyiben ün­nepi demonstrációs futás a cél, akkor indokolt elhagyni ver­senyjellegét. Ha viszont futó­versenynek tekintjük, akkor az atlétika szigorú szabályainak betartásával kellene megren­dezni. A kettő keveréke - mint mára már egyértelműen bebi­zonyosodott - nem szerencsés. En nem tartom elhagyásra ítélendő akciónak (nyilván Feri bácsi sem) a Fő téren évente megrendezésre kerülő, immár nemzetközi rangú ug­rógálát. Sajnálatos azonban, hogy sokak számára máig sem ismert annak hozadéka a város atlétikája számára, noha talán ilyen is létezhet. Az viszont tény, hogy a köréje szervezett iskolák közötti futóverseny a „közönségcsalogató” felada­tain kívül aligha tölt be más funkciót. Sokak szerint a sáros nyomába sem léphet a hajdani Kristály Kupa köré szervezett látványos és sikeres futógálá­nak. Hovatovább érthetetlen és bántó - immár évek óta - az eredményhirdetés körüli zűr­zavarok. Nehéz megmagya­rázni például, hogy miért nem érdemlik ki a gyerekek a jelen­lévő világhírességek kézfogá­sát, azaz miért nem ők adják át a legjobbak számára a díjakat. Nagy valószínűséggel ez is serkentőleg hatna az atlétapa­lánták sportolására, az erőfe­szítések vállalására. Versenyekre tehát szükség van. Ezt támasztják alá a spor­tos hagyományokkal rendel­kező iskolák tapasztalatai és sikerei is. Nem mindegy azonban, hogy csupán kipipá- lásra érdemes akciónak, vagy rendszeres edzésre, előkészü­letre serkentő komoly erőfel­mérésnek tekintünk-e egy-egy tömegrendezvényt. Feri bá­csinak igaza van: az akciók sportértékéről sohasem szabad megfeledkezni. (e. a.) I gen, valóban pont egy hete áldhattuk azokat a sokat szi­dott televíziós főnököket, hogy nem tudtak megegyezni a köz­vetítésről és hál’ Istennek, megkíméltek bennünket a ma­gyar labdarúgó-válogatott meg­semmisítő vereségének megte­kintésétől. Lehet, hogy ma már nem lesz ilyen piszok nagy sze­rencsénk, és a kínosnak ígér­kező belgiumi kilencven percet már élőben nézhetjük végig. Hogy nem kötelező ott ülni a televízió előtt? Hát ez igaz, csakhogy még mindig vannak olyan emberek, akik hisznek a magyar foci feltámadásában. A labdarúgás már eddig is többet kapott, mint amennyit megérdemelt. Megnyilvánul ez abban, hogy a médiák indoko­latlanul sokat foglalkoznak ez­zel a labdajátékkal. A Nemzeti Sport első két oldaláról ki sem lehetne robbantani a különböző szintű honi labdarúgó-bajnok­ságok tudósításait, eredmé­nyeit, méltatásait. Nem be­szélve a televízióról, ahol nem telik el hét anélkül, hogy ne mutatnák valamelyik NB I-es összecsapást. Ezt én egy olyan erőlködve felfújt lufihoz hasonlítanám, amely ezer helyen lyukas, de azért még fújják és fújják. Nem veszik észre, hogy a lyukak egyre nagyobbak, a műanyag elöregedett, és az elszökő leve­gővel sok-sok nyál is szétfröcs- csen, beterítve mindenkit, aki a közelébe kerül. Javaslom, hogy a mai mér­1-7 eltelt kőzést szemléljük másképp. Ne Csank János idegeskedjünk, és ne érezzünk óriási csalódást, ha ismét ki­tömnek beannünket, mint egy szegény keleti rokont. „Nesze fiam, itt van még egy zakó, de a mellényt vedd le, mert az túl nagy. Hajtsd fel a nadrág szárát, kösd be a cipődet és összeszorított foggal kezdd el megtanulni elölről ezt a játé­kot.” Lehet, hogy egy ideig nem engednék őket a füves pályára, és csak a salakoson rúghatnák a bőrt. De nem baj. El kell indí­tani a tisztulási folyamatot, mert azt mindenki láthatja, hogy ez az út nem vezet se­hova. Egyáltalán nem lenne megoldás, ha állami támoga­tásból kutatócsoportot szervez­nének olyan óceániai vagy afri­kai törzsek felkutatására, akik még nem ismerik a focit, és jól le lehetne taposni a meztelen lábukat a stoplissal. Mert ugye az egy örök mon­dás, hogy vagy futballozni kell megtanulni, vagy az ellenfelet kell jól megválasztani. Verebes egyikben sem jeles­kedik, ezért már most kijelen­tette, hogy szerződése lejárta után nem kíván (szerintem nem is kéne!) a válogatottnál ma­radnia. Lehet, hogy a Rábától is megy, de azért nem kell félteni a „Mágust”. Jó néhány jobbnál jobb szerződés között válogat­hat. Ha ő nem, akkor kinek ajánl­ják fel a szövetségi kapitány jól fizető, de cseppet sem nyugdí­jas helyét? A fáradt, kimerült Nyilasinak? Vagy a váci siker­edzőnek, Csanknak? Végül is mindegy. Pillanatnyilag nem ez a legfontosabb. Inkább azzal kéne törődni, hogy a ma is lé­tező, tehetséges fiatalokat meg­tanítsuk futballozni és... És ne ígérjünk tizenéveseknek horri­bilis összegekről szóló szerző­dést. Nem kell felborítani amúgy is labilis értékrendjüket. F ocizzanak magukért, a csa­patért, Magyarországért. Az egészséges, új szemlélet idővel meghozza a változást, legföl­jebb a Nemzeti Sport első ol­dalaira más sportágak kerülnek - addig? - dötö ­ORSZÁGOS HEGYMÁSZÓ-TALÁLKOZÓ VOLT ÁGASVÁROTT Mászófalat, mászóútvonalat avattak Juhász János az Ágasvári Turis­taház vezetője kipróbálja a találkozón felavatott 8 méteres mászófalat A hegymászók nagy családja minden évben találkozik ha­zánk valamely hegységében. Ekkor mindig a helybeli hegymászóklub látja vendé­gül az alpinizmus kedvelőit. Idén a Salgótarjáni Hegymá­szó Klub kapott megbízást a találkozó megrendezésére. A tarjániak kitettek magu­kért. A klub tagjai több mint két hónapja minden szabadidejüket a találkozó előkészítésére fordí­tották. Közülük is különösen sokat dolgozott az ügy érdeké­ben Buda Richárd, Lukács At­tila, Takács Róbert tucatnyi társuk. A találozó előtt Agasvár csúcsán új mászóútvonalat alakí­tottak ki. A bozóttal benőtt sziklákat szor­gos munkával megtisz­tították, így most már az Agasvári Turistaház közelében is van szik- lamászási lehetőség. A salgótarjáni hegymászók az orszá­gos találkozó alkalmá­val az Agasvári Turis­taház terméskőfalán mesterséges mászófa­lat készítettek. Az országos talál­kozó előtt rendbe hoz­ták a turistaház kör­nyékét, lekaszálták a füvet, összegyűjtötték a szemetet. Munkájuk eredmé­nyeképpen a közel hár- romszáz vendéget ren­dezett körülmények között fo­gadhatták. Az elmúlt hét végén benépe­sült a rét, és a tucatnyi egyesü­let tagjai több, mint száz sátrat építettek fel. A műsor is osztatlan sikert aratott. A találkozót Orosz Mi­hály, a Salgótarjáni Hegymászó Klub elnöke köszöntötte. Pén­teken Buda László, a Csörgő- lyuk-barlangba vezette el a ne­héz túrára vállalkozókat. Akik oda nem mentek el, azok a kör­nyező mászóiskolákon mérték fel tudásukat. Szombaton fel- sőbiztosításos gyermek-, női és öregfiúk-mászóversenyt is ren­deztek. A szombati nap fő at­trakciója a turistaház falán tör­ténő mászóbemutató volt. Pénteken és szombaton este szabadtéri film- és diavetítés, műsoros tábortűz szórakoztatta a hegymászókat. Kedves szín­foltja volt a találkozónak az, hogy a turistaház bérlője, Ju­hász János paprikásk- rumpli-vacsorán látta vendégül a sportolókat. A vasárnapi sportmászást elmosta az eső, de így is igen sikeresnek ítélhető a találkozó és sokan elhatározták, hogy gyakrabban jönnek Agasvárra. Versenyek, eredmények: Gyermekek (12 m-es, III-as nehézségű sziklafal, 6 induló): 1. Bánfalvi Zoltán (Balassa­gyarmat, 12 éves) 36 mp„ 2. Horváth Zoltán (Székesfehér­vár, 9 éves) 19 mp„ 3. Ipacs Anita (Salgótarján, 12 éves) 1:27 mp. Kezdők (28 m-es, IV-es ne­hézségű sziklafal, 35 induló): 1. Antal Péter (Székesfehérvár, 17 éves) 1:14, 2. Nagy Krisz­tián (Bp„ 14 éves) 1:29, 3. Kiss Gábor (Bp., 19 éves) 1:42. Kezdők különdíjasai: Mis­kolci Krisztina (Bp„ 16 éves), Keresztesi Roland Balassa­gyarmat, 9 éves), Fazekas Ger­gely (Nógrádsáp, 7 éves). Oregfiúkverseny (25 m-es, V-ös nehézségű sziklafal, 17 induló): 1. Hegedűs Ferenc (Bp.) 1:02, 2. Kapóit László (Kazincbarcika) 1:28, 3. Mar­kos Huba (Bp.) 1:36 veres Nem sok babér termett a nógrádiaknak A Magyar Triatlon Szövetség és az OTP Bank Rt. szomba­ton a Margitszigeten rendezte meg a sportág diákolimpiái országos döntőjét. A fővárosi viadalt minden megyében he­lyi versenyek előzték meg, amelyek jó erőfelmérőnek bi­zonyultak. A megyei versenyek általá­ban jól sikerültek, így nagy vá­rakozás előzte meg az országos döntőt is. A szövetség igazán kitűnő helyszínt talált a rendezvényre, hiszen a Margitsziget ösvényei mind a futásra, mind a kerék­párra remek, a közúti közleke­déstől eltiltott terepet biztosítot­tak, nem is beszélve az úszás­ról, amelyet a sportuszodában rendeztek. Az érdeklődőkre sem pa­naszkodhattak, hiszen korcso­portonként és nemenként mint­egy hetven-nyolcvan rajtoló in­dult, s vívott sokszor kiélezett, ádáz csatát. A nógrádi versenyzők ezúttal a vert mezőnyben szerepeltek, hiszen legjobb helyezéseket a balassagyarmati Czibulya Re­náta érte el, aki hu­szonegyedikként ért célba. Eredmények. I. kcs., lányok: ...67. Szabó Boglárka (Karancsla- pujtő). Fiúk: ...45. Hu­szár Gergő (St.). II. kcs., lányok: ...69. Széles Nikoletta (Bgy.), ...73. Hajdú Petra (Bgy). Fiúk: ...70. Stirihó Koméi (Bgy.), 71. Körmendi Richárd (Nagybátony). Fiúcsapat: ...20. Nógrád megye. III. kcs., lányok: ...67. Fűrész Edit (Bgy.). Fiúk: ...48. Ko­vács Péter (Bgy.), ...61. Révész András (Bgy.), ...70. Reitinger Gábor (Bgy.). Fiúcsapat: ...17. Nógrád megye. IV. kcs., lányok: ...33. Sztancsik Nóra Fiúk: ...31. Révész (Bgy.), ...44. Márton (St.), ...68. Tengerész (Bgy.). Fiúcsapat: ...17. Nógrád. Ifjú vasemberek. Kerékpáron a triatlon-diákolimpia egyik csoportja (Bgy.). V. kcs., lányok: ...21. Czibu- László lya Renáta (Balassagyarmat). Gábor Fiúk: ...40. Czibulya Roland Loránd (Bgy.), ...46. Kovács Zoltán (Bgy.). ili Nemere István Ravasz, mint a róka (23.) A tárgyalás egyébként a szakértők va­lóságos parádéja volt. Keményen ösz- szecsaptak, és végül a bíróság sem tu­dott igazán dönteni. Sok jel mutatott arra, hogy Henry Ródd merénylet ál­dozata lett, de ezt már semmiképpen sem lehetett bebizonyítani. Éppen becsuktam a dossziét, amikor egy autó robogott el a közelben. Fel­tűnt, hogy nagy sebességgel megy, amit semmi sem indokol. Jókora kék Impala volt, széles és hosszú, amilyent általában nem a legszegényebbek szoktak használni. Négy férfi ült benne, és az egyik... igen. Világosan láttam Sterling ügyvéd mással össze nem téveszthető, jellegzetes profilját. Az örökké lebiggyesztett vaskos ajkát, kampós orrát, őszülő haját. A többiek fiatalok voltak - van gyakorlatom az ilyesmiben, annak idején a főiskolán külön oktatták ezt is. Hogyan kell mi­nél rövidebb időn belül felismerni mi­nél több részletet. Mire kell ügyelni, ha csak egy másodpercig látjuk vala­kinek az arcát, hogyan jegyez­zük meg legjel­legzetesebb, ké­sőbb felismerhető vonásait? Ha egy gyorsan elrobogó au­tót látunk, a kocsi színén, márkáján kí­vül fel kell ismernünk azt is, ki a veze­tője, milyen korú lehet, van-e sapkája vagy kalapja, és ha igen, milyen színű? Hányán ülnek benne, férfiak-e vagy nők, az utasok a kocsi melyik részében helyezkednek el...? Szóval láttam a kocsit, láttam a ve­zetőt - fiatal férfi volt - és Sterlinget. A másik kettőből nem sokat láthattam, de sejtettem: ezek a testőrei. Négyen voltak hát. Miért mentek olyan gyor­san, valaki üldözi őket...? De nem, egyetlen autó sem jött utánuk. A kis kávézó csöppnyi teraszán egyedül vol­tam, éppen az asztalra perkáltam a pénzt, amikor ez történt. A Ster­ling-autó elrobogott, ültömben utána fordultam és láttam, fékezés nélkül közeledik a kereszteződéshez. Sehon­nan sem jött egyetlen más kocsi sem. És akkor... Felrobbant! A kék kocsit valamilyen hihetetlen erő dobta a magasba! Tisztán láttam, hogy mielőtt rózsaként szétnyílt volna az egész jármű és vakító fény csapott ki belőle - már repült a levegőben. Akkor még egyben volt, de ez na- gyon-nagyon rövid ideig tartott. Az erő a magasba emelte, és amikor már a levegőben volt, hallottam a detonációt. Tűzgömbbé lett az egész látvány. A lökéshullám engem is elért, pedig a kocsi vagy száz méterre volt tőlem. Szerencsére elég néptelen a környék, nem messze innen van egy parkoló, a másik oldalon park, házak alig. Talán csak ez a kis kávézó barakk, a fehér műanyag asztalkáival és velem.- Hívja a rendőrséget! - vetettem oda a pincérnek. Bepattantam ko­csimba és elszáguldottam... az ellen­kező irányba. Valamilyen ösztönös do­log volt bennem, éreztem, hogy ezt kell tennem, de nem tudtam, miért? Jó néhány másodperccel később értem a sarokra. Jobban néztem - semmi, a parkoló úgyszólván üres. Balra néztem- egy kis piros autó fordult be éppen az első mellékutcába. Mrs. Ródd kocsija volt! Biztos vol­tam benne. Egy pillanatig haboztam, utána menjek-e? De még kerestem va­lamit a szememmel. Valamilyen áruló jelet, vagy... Sehol semmi mozgás. Távol tőlem, az úton egy kis zöld autó haladt, lassan és ártatlanul. Jött egy sárga iskolabusz is, jelezte, bekanya­rodna. Hát elhajtottam onnan. Körbe­hajtottam a nagy parkolót, sehol senki. Jelzett a rádiótelefon. Tudtam, mit akar a központ: - Bejelentést kaptunk egy ismeretlen eredetű detonációról, állítólag halottak is vannak - mondta a rádió az összes járőrkocsinak és fel­ügyelőnek. Közölték, hogy a tűzoltó­kat is odairányították már. A cím pon­tos volt; biztosan a kávézó pincére ér­tesítette az ügyeletet. Sterling kocsija nem érdekli igazán. A robbanást olyan nagy töltet okozta, mintha föld-levegő rakétával találták volna el azt az autót. Ott ugyan élő ember nem maradhatott. A halottak száma tehát eddig: négy alvezér, plusz Sterling ügyvéd, négy halott testőr, és három sebesült testőr. Az már egy jó futballcsapat lehetne, persze valahol odalent, a pokolban, ahová ezek mind kerültek és kerülnek... Egy másik ut­cán hajtottam és figyeltem. Hát igen, ez... ez már jelent valamit. A töltetet rádióirányítással robantották fel, ez majdnem biztos. Tudatosan akkor, amikor Sterlingék kocsija kevéssé la­kott helyen haladt. Milyen tapintatos a tettes! Megható, hogy ennyire ügyel az ártatlan járókelők és egyéb polgárok életére és biztonságára... De jelentett mást is. Azt, hogy a robbantó személynek látótávolságon belül kellett lennie...! Csak akkor nyomhatta meg elmés kis készülékén azt a bizonyos gombot, ha látta, hogy Sterlingék autója mellett nem halad másik jármű, a járdán nincsenek em­berek. Ha ez az iskolabusz éppen ak­kor halad mellette? Behunytam a sze­memet. Szörnyű tömeggyilkosság lett volna belőle. O eddig mindent megtett, hogy csak a bűnösök lakóijának. Az ártatlanokat igencsak kímélte. Az akkor eszembe sem jutott, hogy éppenséggel én lehettem volna az egyik, vagy akár egyetlen ártatlan ál­dozat. Ha a gombot a tettes két másod­perccel korábban nyomja meg... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents