Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-04-05 / 130. szám

2. oldal Külpolitika 1994. június 4—5., szombat - vasárnap / Az amerikai kormány terve Eszak-Korea ellen Az amerikai kormány az Eszak-Korea elleni fokozatos gazda­sági szigorítás gondolatát pártolja az azonnali kereskedelmi embargóval szemben. A The Washington Post meg nem neve­zett kormányforrásokat idéző értesülése szerint ez a megoldás azért került előtérbe, mert Kínát nehéz rávenni a KNDK titkos atomprogramja miatti határozott büntetőakcióra. Ha Peking egyáltalán nem lenne hajlandó az együttműködésre az ENSZ Biztonsági Tanácsában, Washington esetleg közvetlenül, a vi­lágszervezet megkerülésével keresi meg az egyes országokat a kereskedelmi szankciók ügyében - olvasható az amerikai lap cikkében. Új olajlelöhelyre bukkantak Kubában Új olajlelőhelyre bukkantak Kubában, a cardenasi öbölben, a fővárostól mintegy 140 kilométerre nyugatra két, kanadai válla­lat közösen végzett kutatófúrása során - közölték Havannában. A Sherrit és a Talisman Energy cég 3200 méter mélységig ha­tolt le a próbafúrásokkal, és az ennek nyomán felszínre hozott kőolaj - az eddig elvégzett vizsgálatok szerint - jobb minőségű, mint a működő lelőhelyeken bányászott, nagy fajsúlyú és kén­tartalmú, nehezen feldolgozható energiahordozó. Az eddigi becslések szerint mintegy napi 3750 hordónyi mennyiséget tudnak majd kitermelni. A kutat pillanatnyilag lezárták, s most a környéken végeznek további vizsgálatokat annak feltérképe­zésére, hogy vajon milyen is az olajmező elhelyezkedése, kiter­jedése. Sok pénzt emésztenek fel a tizenéves anyák Évente 34 milliárd dollárjába kerül az amerikai költségvetésnek az általában koldusszegény, tizenéves korú anyák családi tá­mogatása - ez derül ki az AP hírügynökség hivatalos adatokra alapozott jelentéséből. A amerikai főszámvevőszék idézett fel­mérése szerint a fiatalkorú mamáknak rendszerint több gyereke és alacsonyabb iskolázottsága van, mint a jóléti szolgáltatáso­kat igénybe vevő idősebb anyáknak, ráadásul náluk jóval szű­kösebb körülmények között is élnek, s az ő esélyük a legkisebb arra, hogy valaha is saját erejükből törjenek ki a segélyekre szo­rultak táborából. Az osztrák „nem” súlyos gondokat okozna? A nemzeti fizetőeszköz látná kárát annak, ha a közelgő népsza­vazáson az osztrákok elvetnék a Közös Piachoz csatlakozás gondolatát - közölte az osztrák központi bank elnöke. Maria Schaumayer a Kronen-Zeitungban közölt interjújában kijelen­tette: az esetleges „nem” a schilling meggyengülését hozná ma­gával, az ezzel járó összes káros hatással együtt. Az elnökasz- szony véleménye szerint elutasítás esetén minden bizonnyal Ausztria politikai helyzete is megrendülne, emellett az ország a nemzetközi valutaspekulánsok támadásainak komoly célpont­jává válna. Schaumayer most utasította a jegybank vezetőit, hogy álljanak készenlétben a június 12-i népszavazás éjszaká­ján, „elkerülendő az árfolyam-spekulációkból eredő kínos meg­lepetéseket”. Gondokkal küszködik az amerikai vasút A második világháború óta nem tapasztalt gondokkal küszkö­dik ezekben a hetekben az amerikai vasúti hálózat: kapacitáshi­ány mutatkozik a rendszer egészében, vagyis mozdonyvezető­ből, mozdonyból, tehervagonból, sőt, pályaudvarból is kevés van a növekvő igényekhez képest. A Wall Street Journal véle­ménye szerint a probléma a hazai gazdasági tevékenység hirte­len felfutásából ered, amely egybeesik azzal, hogy a közúti fu­varozók is mind gyakrabban szállíttatnak az olcsóbb vasúton. A kapacitáshiány megszüntetése pénzt és időt igényel, addig is késésekre és tarifaemelésekre kell számítaniuk a vasúti szállít­mányozóknak. Gorazdei csapatmozgások Riadókészültségben a libanoni hadsereg Krím: moldovai és kanadai párhuzam Bethlen István életének utolsó állomása voltak emberi vagy anyagi veszteségei. Jichak Rabin izra­eli kormányfő a negyedik ka- tyusatámadással egy időben arra figyelmeztetett, hogy Iz­rael megbünteti a gerillákat, ha folytatják az észak-izraeli tele­pülések elleni akcióikat. Rabin az izraeli televízióban bejelen­tette: az Egyesült Államok közvetítésével arra kérte Szí­riát, hogy állíttassa le a Hezbol­lah támadásait. Az AFP katonai forrásokból úgy értesült, hogy izraeli páncé­losokból és tüzérségi fegyve­rekből álló kocsioszlop indult el a libanoni határ felé. (MTI) párhuzamra ad okot. A rebellis Quebec sokáig borsot tört Ot­tawa orra alá. A kanadai kor­mányzat először pénzzel igye­kezett „megvenni” a zömében francia ajkú tartomány vezeté­sét, akárcsak nemrégen a kijevi tette ezt a szimferopolival, amikor soron kívül 60 milliárd karbovanyecet utalt ki a gazda­ság életben tartására. Egyik sem járt sikerrel, Quebecbe vé­gül katonákat vezényeltek, és rendkívüli állapotot vezettek be, s csak jó néhány héttel ké­sőbb állt helyre a nyugalom. Igaz, az egyidejűleg megadott különleges státus nyomán azóta Quebec állam az államban, de ez nem veszélyezteti Kanada területi egységét - figyelmeztet az UNIAN elemzője. Michael Williams, Akasi Ja- szusi boszniai ENSZ-megbízott szóvivője közölte: bár vannak jelei annak, hogy a szerbek megkezdték a kivonulást a ke­let-boszniai Gorazdéből, ennek alapján még nem lehet meg­kezdeni a genfi tárgyalást. Gorazdei ENSZ-tisztviselők tegnapi közlése szerint észlel­hető bizonyos mozgás a goraz­dei belső, három kilométeres demilitarizált övezetben, de azt nem lehet megerősíteni, hogy valóban szerb kivonulásról van szó. A szorgalmas japánok élnek a legtovább, az olaszoknál szüle­tik a legkevesebb gyermek, és a magyaroknál a legnagyobb az öngyilkossági arány. A szív- és érrendszeri meg­betegedések leginkább a litvá­nokat fenyegetik, a férfiak közt a legtöbb rákos megbetegedés Franciaországban fordul elő, a nők között pedig Dániában. A legtöbb halálos közúti baleset Lettországban történik. Ez derül ki az Egészségügyi Világszervezet által készített évkönyvből, amely az 1992-es statisztikai adatokat tartal­mazza. Ami a részleteket illeti, a ja­pán férfiak várható átlagos A Gorazdével kapcsolatos NATO-ultimátum után a bosz­niai szerb vezetés beleegyezett a gorazdei belső körzetek demi- litarizálásába, de csak átöltöz­tette ott állomásozó katonáit rendőrruhába, s nem vonta ki őket a Drina parti városból. A muzulmán vezetés most a Go­razdével kapcsolatos egyezmé­nyek szerb megsértése miatt nem vesz részt a genfi fordulón, s az Akasi Jaszusi által csütör­tökre meghirdetett újabb ta­nácskozás így meg sem kez­dődhetett. életkora 76,3 év. Őket az izrae­liek követik 75,1, majd a své­dek 74,9 évvel. Az átlagos japán nő arra számíthat, hogy eléri a 83. éle­tévét. Őket követik a francia nők 82, majd a svájciak 81,7 esztendővel. Olaszországban egy nőre 1,3 gyermek jut. A spanyoloknál ez az arány 1,4, a portugáloknál és a görögöknél pedig 1,5. Ezzel szemben Ruandában 8,5, Ma­lawiban 7,6 és Elefántcsontpar­ton 7,4 gyermek jut egy nőre. Az 1992-es adatok szerint hazánkban minden 100.000 férfi közül 59,3 és minden ugyanennyi nő közül 19,8 lesz öngyilkos. Csütörtökön riadókészültségbe helyezték a libanoni hadsere­get, miután Izrael légitámadást intézett az Irán-barát Hezbollah terrorszervezet Bekaa-völgy- ben lévő állásai ellen. A gerillák az izraeli megtorló fenyegetéseket figyelmen kívül hagyva, tegnap hajnalban is - 24 óra leforgása alatt immár ha­todszor - rakéta-sorozatvetők- kel lőtték a zsidó állam északi részét. A hivatalos libanoni közle­mény rámutat: „a hadsereg va­lamennyi egységét egy esetle­ges izraeli támadás miatt he­lyezték riadókészültségbe”. A bejrúti kormány országos gyásznappá nyilvánította a pén­A moldovai és a kanadai szepa­ratista mozgalmak által kialakí­tott helyzethez hasonlóval ál­lunk szemben a Krím esetében is, s félő, hogy ha az ukrán kormányzat nem tanul ezekből, akkor nagy árat fizet érte - ál­lapítja meg legfrissebb elemzé­sében az UNIAN kijevi hírügy­nökség. A moldovai konfliktus me­nete, jellege és részben a sze­replők köre kísértetiesen emlé­keztet a mostani krími feszült­ségre. Az önállósulni akaró Dnyeszter-menti oroszok saját­juknak kiáltották ki a legfonto­sabb erőszakszervezeteket, akárcsak a szimferopoli parla­ment. A központi hatalom és a szeparatisták mellett Oroszor­Több mint másfél évi kutatás eredményeként fény derült a Szovjetunióba hurcolt és 1946. október 5-én elhunyt Bethlen István magyar minisz­terelnök életútjának utolsó ál­lomására. A moszkvai magyar nagykövetség és az MTI moszkvai irodájának erőfeszí­tései nyomán az állambizton­sági és belügyi levéltárak, köz­tük az orosz büntetésvégrehaj­tás irattárából származó ada­tok alapján kiderült: a moszk­vai Donszkoj kolostor mellett temették el a közeli kremató­riumban elhamvasztott Beth­len földi maradványait. Bethlen István sorsát csak­nem fél évszázadon át homály fedte. A politikus 1921 és 1931 között mintegy tíz évig volt Magyarország miniszter- j elnöke, majd Horthy Miklós [ kormányzó tanácsadója. A teket „az izraeli agresszió” el­leni tiltakozás jeléül, s ennek megfelelően a magán- és a köz- intézmények, így az iskolák be­zárására szólított fel. Az izraeli támadás halottai­nak számát Faresz Bueiz liba­noni külügyminiszter 45-ben állapította meg. A Libanon területén végre­hajtott izraeli támadások közül a csütörtöki volt a legvéresebb 1987 óta, amikor egy dél-liba­noni palesztin menekülttábor elleni légiakcióban 38-an vesz­tették életüket. Izraeli katonai források sze­rint a Galilea északi részét ért hatodik rakétatámadásnak - mint ahogy az első ötnek - sem szág is jelen volt és van saját katonáival: Moldovában a 14. hadsereg, a Krímben a Fe­kete-tengeri Flotta. Harmad- sorban pedig mindkét válságnál egyértelműen látszott, hogy Moszkva egyik fél mellett sem kötelezte el'magát látványosan - írja az elemzés szerzője. A külpolitikai vonatkozások is hasonlóak, hiszen mindkét „anyaállam” külföldről is ösz­tönzést kapott. Chisinau a szomszédos Romániától kért és kapott támogatást, míg Kijev ugyanezt Törökországtól re­mélte, és meg is kapta. Az uk­rán és a török védelmi minisz­ter a hét elején Brüsszelben ta­lálkozott, miközben Kijevben tárgyalt Demirel török elnök. A kanadai példa ugyancsak Jelcin elnök által átadott egy­korú szovjet dokumentumok­ból kiderült, hogy - a németek elől bujkálva - 1944 telén Bethlen a szovjeteknek fel­ajánlotta, hogy kész kormányt alakítani a legtekintélyesebb magyar politikusok bevonásá­val, azonban nem volt haj­landó együttműködni a kom­munistákkal. Ráadásul a szovjetek attól tartottak, hogy a szövetséges ellenőrző bizottság érkezésé­vel a britek megpróbáltak volna kapcsolatba lépni a köz­ismerten angolbarát politikus­sal. Mindez együtt elég volt ahhoz, hogy letartóztassák és a Szovjetunióba hurcolják. Egy - Molotov külügyi népbiztos által aláírt - dokumentumból kiderült, hogy néhány hónapra vitték el, amíg úgymond „vég­legesen nem rendezik az ügyét”. A harmadik ukrán front mellett működő katonai elhárítás, a Szmers egysége 1945. március 26-án tartóz­tatta le, s ezután hadifogoly­ként kezelték. Az ekkor 72 éves gróf meglehetősen rossz egészségi állapotban volt, s emiatt 1945. április 1-jétől a moszkvai Butirka börtönének kórházában tartották haláláig, amely 1946 októberében kö­vetkezett be. A halál okaként szívelégtelenséget tüntettek fel az iratok, amelyekben vi­szont nem szerepelt a temetés helye és időpontja. Itt megfeneklett a kutatás. Végül kiderült: nem temették, hanem elhamvasztották Beth­len Istvánt az 1591-ben alapí­tott, moszkvai Donszkoj ko­lostor melletti krematórium­ban, s földi maradványait kö­zös sírba helyezték. Gáli Ruanda ügyéről Az ENSZ főtitkára megenged­hetetlennek nevezte, hogy két hónappal a konfliktus kirobba­nása után még mindig folyik a tömeges öldöklés Ruandában, a nemzetközi közösség pedig csak bénultan, magába ros- kadva szemléli a szörnyű pusz­títást. - Be kell ismernünk, hogy tehetetlenségünkkel cser­ben hagytuk Ruandát agóniájá­ban - írta Butrosz Gáli a Biz­tonsági Tanácshoz csütörtökön eljuttatott jelentésében. Szerinte az a tény, hogy a BT felszólítása óta immáron eltelt két hónap, és a világ gyakorlati­lag a füle botját sem mozdította a mandai vérengzés véget veté­sére, markánsan bizonyítja, hogy a nemzetközi közösség képtelen gyorsan és határozot­tan cselekedni fegyveres konf­liktussal átszőtt humanitárius válsághelyzetekben. A főtitkár leszögezte, hogy ami Ruandában folyik, az min­den kétséget kizáróan könyörte­len népirtás. A tömeges vé­rengzésért megítélése szerint elsősorban az „átmeneti kor­mányt és a hadsereget terheli a felelősség”.- Az etnikai tisztogatást azonban nyilvánvalóan hatalmi harc is motiválja - hangoztatta. A hatalmas pusztítás - becs­lések szerint 250.000-500.000 halálos áldozat - érzékelteté­sére Gáli leszögezte, hogy ha a véres események Franciaor­szágban vagy az USA-ban rob­bantak volna ki, akkor az össz­lakossághoz arányosan viszo­nyítva már 3-4, illetve 9-18 mil­liót tenne ki a halottak száma. Bronzkori magyar régészeti kiállítás Magyarország teljes területéről származó bronzkori régészeti gyűjtemény kiállítása nyílt meg a belgiumi Mariemont-ban. A gazdag anyagot felölelő, „A bronzkor szépségei” című bemutatót a Nemzeti Múzeum és a budapesti ELTE - több más magyar intézménnyel kar­öltve, valamint a mont-buvray-i régészeti központ segítségével - állította össze. A kiállítás megnyitására a Magyarország és Belgium kö­zött tavaly decemberben meg­újított, három évre szóló kétol­dalú kulturális program része­ként került sor (a bemutató egyik támogatója a Francia Kö­zösség Kulturális Minisztéri­uma). Az ünnepélyes megnyitón je­len volt Kovács Tibor, a Nem­zeti Múzeum főigazgató-he­lyettese, valamint a brüsszeli magyar nagykövetség képvise­letében Csejdy László kulturá­lis attasé. „A bronzkor szépségei” anyagát előzőleg Franciaor­szágban és Németországban is kiállították már. Belgiumban augusztus 18-ig fogadja a láto­gatókat. Jelentés a boszniai tisztogatásokról A volt Jugoszlávia térségében elkövetett háborús bűnök ki­vizsgálásával megbízott ENSZ-bizottság megállapította, hogy a boszniai muzulmán la­kossággal szembeni etnikai tisztogatás és a nők elleni erő­szak gyakorlata szándékos és tervezett politika következmé­nye, elsősorban a boszniai szerbek részéről.- Elegendő bizonyíték léte­zik arra, hogy az etnikai tiszto­gatással kapcsolatos bűntette­ket nem szervezetlen csoportok vagy polgárokból álló bandák követték el véletlenszerűen, a boszniai szerb vezetők irányí­tása nélkül - áll a jelentésben. Az okmány szerint „a bűntettek elkövetésének módja, ideje és helye mutatja a célzatosságot, a rendszerességet, bizonyos fokú tervezettséget és a szerb ható­ságok együtjműködését”. Igen hosszú életű japánok Kajakkal az Atlanti-óceánon. A 22 esztendős Mathieu Morverand elhatározta, hogy kajakkal szeli át az Atlanti-óceánt. A napokban indul el a Massachusetts állambeli Provincetownból. A francia partokat ez év szeptemberében éri majd el, ha minden úgy alakul, ahogyan előre eltervezte. A Captain Cook elnevezésű kajaknak 5 ezer kilométe­res utat kell megtennie...

Next

/
Thumbnails
Contents