Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-18-19 / 142. szám
14. oldal SporTTüköR 1994. június 18-19., szombat - vasárnap Európai idő szerint pénteken este kilenckor megkezdődött a 15. labdarúgó-világbajnokság Ha a labdarúgó-világbajnokságok eddigi helyszíneit nézzük, rájöhetünk, hogy a foci nagy ünnepét mindig olyan országokban rendezték meg, ahol az első számú sportnak számított a futball. Most először került olyan helyre a vb, ahol sokadik helyen szerepel a klasszikus foci, és nagyon kevés azoknak a szurkolóknak a száma, akik kifejezetten a pöttyösért rajonganak ebben az országban. Az Egyesült Államok és annak lakói a történelmi múlt, az egyedi adottságok miatt másképp gondolkodnak az életről, mint a világ egyéb pontjain. Nem véletlen, hogy az USA-ban azok az utazási irodák mennek jól, ahol a külföldi utaknál is amerikai normák szerinti szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Ezek a jenkik meg annyira elvetemültek, hogy nekik csakis, kizárólag azok a dolgok felelnek meg, amik a csillagsávos lobogó területéről származnak. Ezek az amerikaiak képesek megsértődni azon, ha a Hortobágyon egy csikós rossz angol kiejtéssel szól hozzájuk, vagy a halászlé mellé nem hamburgert kapnak. Szóval, ilyen országba vitték a labdarúgó-világbajnokságot, természetesen pusztán üzleti érdekből. Ez nyilván azt eredményezi, hogy a lebonyolítás, a szervezés, a hírközlés és a háttérkiszolgálás rendkívül profi, minden igényt kielégítő lesz. A csapatok valószínűleg semmiben nem fognak hiányt szenvedni. Csak! Lehet, hogy a hangulat, amit Olaszországban, Mexikóban, Spanyolországban megszoktunk, az hiányozni fog. Bár az is lehet, hogy a vb-láz magával ragadja az unottan rágózó amerikaiakat is, de annak nagyobb a valószínűsége, hogy a más országokból érkező turisták csempésznek be egy kis vámmentes hangulatot, szurkolást, tüzet. Sirámaim ellenére biztos vagyok abban, hogy gyönyörűséges egy hónap előtt állunk. Felüdülés lesz a hulla szagú magyar foci után életerőtől duzzadó igazi labdarúgást látni az ismert nagy sztároktól, a nevenincs „zongoracipelőktől” és azoktól, kiknek nevét még nem ismerjük, de élni fognak a lehetőséggel és itt mutatják meg, hogy velük is számolni lehet és kell! Azt hiszem, nekünk kívülállóknak teljesen mindegy, hogy ki fogja elnyerni a futballvilág legbecsesebb kincsét, a világ- bajnoki trófeát, a nagy kupát. Lehet, hogy egyik-másik csapat szimpatikusabb lesz, vagy kevésbé tetsző, de meggyőződésem»-hogy remek összecsapásokat, hallatlanul izgalmas találkozókat láthatunk. Azok a focisták, akiknek megadatott, hogy ott legyenek és pályára lépjenek a szent ünnepen, mindent meg fognak tenni Berti Vogts a világbajnokság után is ilyen vidáman szeretne ünnepelni azért, hogy ők legyenek a győztesek. Lehet, hogy a labdarúgás a sokadik sportág Amerikában, de a férfias küzdelem, az akarás és a tudás ott is nagy becsben van. Itthon maradt „aranylábúinknak” is kellő példa lehet az okulásra, hogy a jövőben többet,jobban és másképp kell dolgozniuk ahhoz, hogy négy év múlva, ne nyálcsurgatva üljenek a televíziók előtt, hanem ők is vigyorogva integethessenek a nézők millióinak. Addig, bízva a széljárás megfordulásában, jó szórakozást, jó szurkolást és kiváló mérkőzéseket kívánok minden magyar foci- drukkemak.-dötöA németek nemzeti tizenegyéből heten már az olaszországi döntőben is játszottak Magyar labdarúgás:- A magyar labdarúgó-válogatott évszázados történetének talán leggyalázatosabb sorozatát produkálta tavasszal: nyolc mérkőzésén hat vereséget szenvedett, s egyszer sem győzött. A hollandok elleni 1-7-es fiaskó pedig az utóbbi ötven esztendő legna- "iÍLÁ különbségű veresége. nincs új a nap alatt Dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke ezek után lemondott, s gyakorlatilag Verebes József szövetségi kapitány is à távozás mellett döntött. Hozzá kell tenni azonban azt a - futballunkban uralkodó állapotokat nagyon is jellemző — tényt,'' h0êr egÿikîil?uStiW' hz eredményekkel (eredménytelenséggel) indokolta döntését, hanem az őket érő - épp csak azt nem mondták, hogy indokolatlan - támadásokkal. Bár az MLSZ július 23-ára összehívott rendkívüli, elnökválasztó kongresszusáig Laczkó ügyvezetőként a helyén marad, futballkörökben már mindenki biztosra veszi, hogy egy korábban is együttműködő trió, a dr. Szepesi György, dr. Mezey György és Mészöly Kálmán alkotta hármasfogat veszi majd át a hatalmat. Előbbi lenne az elnök, Mezey amolyan szakmai igazgató, Mészöly pedig a kapitány. Ok hárman vezették a válogatottat az 1982-es világbajnokságon is, kicsit más felállásban. Pontosabban, csak Mezey szerepe volt más, ő akkor a szakvezető Mészöly segítőtársaként dolgozott. De nézzük is, mire számíthatunk hármójuktól! Itt van először Szepesi, aki 1986-ban maga mondta: „Egyébként az első ciklus lejárta után sem tartottam magam alkalmasnak az MLSZ elnöki tisztére. (...) Azt hittem, hogy meg tudom oldani. Három hét alatt rájöttem, hogy képtelen vagyok rá.” Lehet, hogy erre a nyilatkozatra ő már nem emlékszik? És még egy érdekes momentum Szepesivel kapcsolatban: Jenei lemondása után, amikor Mészöly már kapitánynak hitte magát, gyakorlatilag az exelnök fúrta meg azzal, hogy bedobta az ötletet: legyen Puskás a szakvezető. Mezey szakértelme vitathatatlan, ezt már többször is bebizonyította. Nem véletlen, hogy a válogatottal 1985-ben elért eredményei alapján a World Soccer az év edzőjének válasz- * tóttá. Mezey legfőbb baja az, hogy nem bírja az idegi megterhelést, a kritikát. Ez látványosan kiderült a mexikói világbajnokság előtt és alatt, s később, második kapitányságának idején is. És még valami: Mezey szereti - vagy legalábbis annak idején szerette - a diktatórikus módszereket, például az ő nyomására az 1986-os vb előtt válogatott játékos a Nemzeti Sportban nem kaphatott hatosnál gyengébb osztályzatot. Mészöly Kálmán is érdekes figurája a' magyar fut hal Inak. Játékosként kiváló volt - ezt ellenségei sem vitathatják. Edzőként viszont... Mert, gondoljuk csak végig: az 1982-es világ- bajnokságra való kijutást leszámítva, gyakorlatilag semmit nem tud letenni az asztalra, az általa irányított Vasas a most véget ért bajnokságban az utolsó fordulóig az osztályozó elkerüléséért indult harcba. Egyébként semmi baj az urakkal, a Laczkó-Verebes kettős teljesítményét legrosszabb pillanataikban is csak felülmúlni tudják. Egyébként pedig szinte mindegy, hogy kik „viszik a boltot”, hiszen, ahogy a sport szociológiájával foglalkozó szakember, Földesiné dr. Szabó Gyöngyi mondja, a magyar futball fő baja az, hogy hiányzik a kellő külső kontroll. Ezt vagy a piac és a civil társadalom, vagy az 1986-os vb előtt működő „erős kéz” jelenthetné. Vajon az új MLSZ-vezérkar mire számíthat? Sz. T. Kerékpárkölcsönzői hálózat Szécsényben A szécsényi polgármesteri hivatalban a minap az Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány és a Hungarosprint Rt. kezdeményezésére, Szécsény, Ipolytamóc, Nógrádszakál, Hollókő és Rimóc polgármestereinek és idegenforgalmi szakembereinek részvételével tanácskoztak regionális kerékpárút- és kerékpárkölcsönzői hálózat létrehozásáról, kerékpáros központok létesítéséről, az idei országos kerékpártúra-napokról, az expo lehetséges elő-, kísérő- és utórendezvényeiről és a környezet- és kerékpárbarát települések közössége létrehozásáról. Az alapítvány az ország minden megyéjében regionális kerékpárút- és kerékpárkölcsönzői hálózatot akar létesíteni, a települési önkormányzatok bevonásával. Ezek mindenekelőtt a tanulóifjúság igényeit hivatottak kielégíteni Az alapítvány alacsony kölcsönzési díjjal, esetleg térítésmentesen is segíteni igyekszik a gyerekek egészségvédelmét. Szeretnék, ha minél több fiatal bekapcsolódna az országos kerékpártúra-napok programjába. A hálózatok legfontosabb részei a kerékpáros központok lesznek, amelyek mindegyike a Hungarosprint Rt. koordinálásával, önállóan végzi feladatát. A centrumok szorosan együttműködve szervezik a kerékpártúrákat körzetükben. Ä kölcsönzői hálózat első kerképáros centrumát még az idén meg akarják valósítani. Mar csak a Gyarmat izgul Utolsó felvonásához érkezett az NB III-as labdarúgó-bajnokság. Megyénk három csapata nyugodtan, minden tét nélkül vonulhat ki a pályákra. A 30. fordulóra csak egy nyitott kérdés maradt: kiesik-e a BLC a Mátra-csoportból. Úgy látszik, hogy a választ nem könnyű megadni, hisz' nagyon sokan szeretnének beleszólni a kiesésre ítélt csapatok sorsába. Ahhoz, hogy egyáltalán megmaradjon a remény az Ipoly partján, a pásztói csapatot le kell győzni, ami nem lesz könnyű feladat. A bajnokság közben megfiatalodott PSE a múlt héten döntetlent játszott, ami erőt adhat az utolsó csatára is, bár elképzelhető az is - de ilyet még gondolni sem lehet -, hogy a BLC segítő szándékot tapasztalhat Pásztóról. Egy dologban biztosak lehetünk: a Kartal mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerüljön a veszélyes zónából. Ehhez lehet, hogy partnerre talál a Monor csapatában, amelynek már nem oszt és nem szoroz az utolsó forduló. A Balassagyarmat gárdáját az SBTC is köteles segíteni! Ök leginkább úgy tudják befolyásolni a kiesés sorsát, ha az eddigi játékukat, eredményességüket megőrzik, és legyőzik a 12. helyezett Gyöngyös csapatát. Ezt a gyönyörű, tényleg egyedi bajnoki szereplést pazar utolsó mérkőzéssel kell megkoronázni, köszönetét mondva ezzel a lelkes és kitartó közönségnek, akik az NB III-as bajnokságban is kitartottak a fekete-fehérek mellet. A Szécsény kiváló tavaszi szereplése alapján a csoport egyik favoritjává lépett elő, de lehet, hogy a Jászberény már nagy falatnak bizonyul. Pláne idegenben! De semmi nem indokolja, hogy kishitűek legyünk, hiszen lehet, hogy Szécsényben Lehel vezér skalpjával kívánják ünnepelni a bajnokság végét, és már a jövő nagy terveit kezdik szövögetni. Tegnap félreértés folytán azt közöltük, hogy mind a három megyei I. osztályú mérkőzést ma játsszák. Ezzel szemben az az igazság, hogy az SVT és a Karancslapjutő holnap 17 órakor fogadja ellenfelét. Hl '* v-jA-í IPh vcv. Wv- :,4?' ..... • K '. ■•.> ;'v-> ? Jele Zoltán (világos mezben) a BLC házi gólkirálya Ha nyerünk - felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen elindított játékunkra pénteken 286 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Pribisán Pál, Salgótarján, Kilián krt. 51. (szelvény száma: 9.436.070) és Eged Gizella, Alsótold, Nagymező u. 1. (szelvény száma: 9.436.071) szám alatti olvasónknak kedvezett. így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, és letétbe helyeztük a salgótarjáni 203-as totózóban. Pribisán Pál Eged Gizella 1. USA-Svájc (végeredmény) 1 2 1 X 2. Olaszország - Írország (végeredmény) 1 X 1 3. Kolumbia - Románia (végeredmény) 1 X 2 4. Belgium - Marokkó (végeredmény) X 2 1 5. USA-Svájc (1. félidő) 1 1 X 6. Olaszország - Írország (1. félidő) X 1 X 7. Kolumbia - Románia (1. félidő) 1 X 8. Belgium - Marokkó (1. félidő) X 2 1 9. Siófok - ZTE (végeredmény) 1 1 10. Siófok-ZTE (1. félidő) 1 X X 11. Sopron - Hatvan (végeredemény) 1 1 X 12. Sopron - Hatvan (1. félidő) 1 1 2 13. Frem. Amager-Vejle + 1 mérkőzés (végeredmény) 1 2 1 14. Herfölge - Viborg (végeredmény) 1 1 Ón szerint melyik tsapat nyeri a labdarúgó világbajnokságot? Németország, Olaszország, Kolumbia, Brazília netán az Egyesült Államok? A HÍRLAP legújabb játékón Önnek „csupán" azt kell kitalálnia, vajon az amerikai vb-n mi lesz a sorrend a DOBOGÓN. Vagyis az első három helyezett csapat nevére vagyunk kiváncsiak. A részvételi szelvényeket TÍZ alkalommal találják meg a sportoldalon. Beküldési határidő: július 1. A fődíj egy színes televízió, s emelett három villanyborotvát sorsolunk ki a helyesen tippelők között. Ne feledjék, egyszerre több szelvénnyel is játszhatnak! A világbajnokságon , . , résztvevő 24 csapat: ! A vilagbainoksag vegeredmenye: Belgium, Bulgária, Németország, i f. ... Görögország, Írország, \ Olaszország, Hollandia, Norvégia, 1 2. ................................................................ Románia, Oroszország, i _ Spanyolország, Svédország, Svájc, ] ............................................................ Kamerun, Marokkó, Nigéria, • . ... , Szaud-Arábia, Dél-Korea, Mexikó, ! ^kuldö neve: Egyesült Államok, Argentína, 1 Címe. Bolívia, Brazília, Kolumbia. ______*_______________________________