Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-17 / 141. szám

1994. június 17., péntek Szécsénv Es Környéke 5. oldal KÖRÖSI CSOMA NEVÉVEL SZEPTEMBERTŐL Kezd az ígéretes gimnázium Aki végig az első vonalban „harcolt” „Rólam nehéz lesz írni. Nem csináltam egetveröen nagy dol­gokat. Egyszerűen csak tanítottam 41 éven át. Egy iskolában, a szülőfalumban, Karancsságon” - mondta a most nyugdíjba vonuló Varga Lajos tanár úr. Négy évtizeden át tette a dolgát, azt, amire vállalkozott, amiért 1956-ban tanári diplo­mát szerzett az egri tanár­képző főiskola történe­lem-földrajz szakán. Többször is megpróbálták elcsábítani. Felajánlottak számára más te­lepülésen igazgatói állást. Hív­ták tanulmányi felügyelőnek, de ő mindig nemet mondott. Otthon lett próféta Miért állt ellen a csábítás­nak? Egyszerűen azért, mert szeretett tanítani, érezte az emberek megbecsülését, tisz­teletét, amit szakmai tudásá­val, szerénységével, ember- központúságával, példamutató magánéletével alapozott meg. Nem könnyű senkinek sem a szülőfalujában tanítani. Varga Lajos mégis próféta lett saját településén. Volt még egy érdekes dolog, ami mara­dásra késztette. A jó, alkotó tantestületi légkör.- Hosszú éveken át úttörő­csapatvezető voltam. Táboroz­tunk, túráztunk, kirándultunk, versenyekre vittük a gyereke­ket, élményt nyújtó programot szerveztünk számukra. Ha visszagondolok a pályámra, büszke vagyok az úttörős éve­imre. mert mindent a gyerme­kekért tettünk. Több mint két évtizeden át igazgatóhelyettesként dolgo­zott, öt évig igazgató volt.- Amikor az általam is nagyra becsült Nagy Géza igazgató tanulmányi felügyelő Varga Lajos karancssági nyugdíjas tanár lett, én vettem át az iskolát. Azután Géza is rájött arra, hogy jobb az iskolai légkör, mint a szakfelügyeleti, vissza­jött igazgatónak. Hogy most mégis nem mint igazgatóhelyettes vonult nyugdíjba, annak egyszerű a magyarázata. A veje, Godó Péter lett az iskola igazgatója. Amikor a kitüntetése után érdeklődtem, egy példát mon­dott.- Keresztapámat, aki 1942-től kint volt a fronton, megkérdeztem, hogy milyen kitüntetést kapott, azt vála­szolta: Én ott voltam, ahol harcoltak és nem ott, ahol a ki­tüntetéseket osztogatták. Varga Lajos 41 évig az első vonalban „harcolt”, olyan is­kolában tanított, ahol kezdet­ben nem volt ritka a 40-es lét­szám. Az iskola több mint fele, mindig a cigánygyerekek közül került ki. A nehéz kö­rülmények ellenére diákjai a különböző tanulmányi és sportversenyeken mindig szép eredményeket értek el. Kiváló úttörővezető, rendelkezik a megyei tanács elnökének di­cséretével, Kiváló munkáért kitüntetéssel. Varga Lajos tanár úrnak a munkája mellett két hobbija van: a vadászat és a sport. Fő­iskolás korában az NB Il-es egri focicsapatban játszott, az­tán a hazaiak, a karancsságiak erőssége lett. Nem mondta ki, de éreztem, hogy ennek a tevékeny em­bernek egy szívfájdalma azért van. Karancsságon szeptem­bertől az új, szép iskolában kezdődik el a tanítás. Nélküle. Most már az unokák között- Ez az élet rendje. A fe­leségem, aki szintén pedagó­gus, két éve nyugdíjas. Ezek után ketten neveljük itthon az unokáinkat, hogy a gyermeke­ink nyugodtan tudjanak a hi­vatásuknak élni, annak, amit mi, a párommal négy évtize­den át végeztünk.-szenográdi­A DIÁKOKAT IS BEKAPCSOLJÁK SÁGÚJFALUBAN AZ ÉRTÉKŐRZÉSBE Közösségben érzik jól magukat a faluszépítők Miközben Pinczés Rudolfné Ságújfalu alpolgármestere, az is­kola gyeden lévő pedagógusa, a Faluszépítő és Művelődő Egye­sület alapító tagja az utóbbi munkájáról olyan nagy átéléssel beszélt, többféle gondolat is kavargóit a fejemben: Szerencsére vannak emberek, akik jó szervező készségüket, probléma-érzé­kenységüket, ismeretátadó képességüket nem csupán szűk szakterületükön kamatoztatják. Tudnak lelkesedni és lelkesí­teni. Ő ilyen ember. Szécsény. A szeptemberben induló 6, illetve 8 osztályos Körösi Csorna Sándor Gim­názium igazgatóját, Szerémy Gyulát arra kértük, hogy fog­lalja össze pedagógiai célkitű­zéseit.- Az emberiség kultúrkin- csét az egymást követő nemze­dékek hosszú-hosszú évezredek óta átörökítik. Ez az átörökítés a követettek felelőssége, a szü­lőké, a rokoni és lakóhelyi kör­nyezeté. A társadalmi munka- megosztás azonban már réges- rég az iskolára testálta az érté­kek döntő hányadának közvetí­tését. Az iskola csakis akkor telje­síti küldetését, ha minden egyes növendékét rábírja arra, hogy szellemi kapacitását teljes egé­szében lekösse tanulmányai so­rán. Ha az oktatási-nevelési in­tézmény a diákok számára egészséges terheléssel nyújtja az információkat, ha például túlterheléssel, rossz pedagógiá­val nem oltja ki bennük a ter­mészetes tudásvágyat, ha bizto­sítja a gyermek, az ifjú harmo­nikus, testi, szellemi és lelki fejlődését, csakis akkor szolgál tol pályázaton nyertünk két mil­lió forintot. Iparkodunk az ösz- szeggel úgy gazdálkodni, hogy minél több lakást rendbe tud­junk hozatni - magyarázta a polgármester.- Magyargécen az emberek zöme tisztában van az­zal, hogy két mil­lió forint nem olyan sok pénz, amelyből a telepü­lés összes rászo­rult házát rendbe lehetne tenni. így aztán aki teheti, saját maga is hoz­zájárul ahhoz, hogy a portája csinosabban néz­zen ki. Beniczki Gábor megvette az építőanyagot, a szakipari munkát a polgármesteri hivatal köz­hasznú munkásai végezték el. Cseh Józsefeknél 5 gyerme­ket nevelnek. Gondosan be kell osztani a család jövedelmét.- Örülünk az anyagi támoga­tásnak. Jól jött a segítség, mert jó pár évig saját erőből nem tudtuk volna rendbehozni kí­vülről a lakást és a nyári kony­hát. rá az iskola névre. Ehhez jól felkészült tantestü­let, állandóan, folyamatosan együttműködő szülők, iskola- vezetés, osztályfőnökök és szaktanárok kellenek. A szé- csényi Körösi Csorna Sándor Gimnáziumban a feltételek ma­radéktalanul meglesznek. A 8 osztályos gimnázium a szor­galmas, jó tanulók iskolája. Mindvégig meg kell tartanunk őket ebben az állapotban, hogy majd az egyetemen, főiskolán, a szakmatanulásban egyaránt megállják a helyüket. A város vezetése már meg­tette az előkészületeket a tané­pület felújítására és a követ­kező tanévekre esedékes bőví­tésre. Rendelkezésünkre fog még állni az ifjúsági és műve­lődési centrum, valamint a vá­rosi könyvtár is. E két intéz­ménnyel és a helyi sportegyesü­lettel, a Kubinyi Ferenc Múze­ummal gyümölcsöző együtt­működést akarunk. Azon szé- csényi és környéki családok, amelyek eddig is nagy gonddal nevelték gyermekeiket, megér­demlik a közeli, jól működő gimnáziumot.- Szántó Lászlóék az építő­anyagok vásárlásához is hozzá­járultak, de besegítettek a mun­kálatokba is. Szilágyi Imre élő munkával toldotta meg az önkormányzat nagyon jól jött segítségét.- Rácz Gábor és felesége igen szorgalmas házaspár. Megérdemelték a támogatást - mondta a polgármester. A kis településen 260 család él. Több mint 20 ház tatarozá­sának támogatását tervezi az önkormányzat. A családok évében így is segítik a rászorult családokat. Sz. F. Egyre többen tesznek- Miért alakult meg 1988-ban az egyesület? Mit akart akkor az a 25 ember?- Egy közösséget érezni, hogy tartoznak valahová. De azért ennél többet is. Tenni va­lamit a faluért, hogy a közösség egyetlen építészeti gyöngysze­mét, az 1770-ben épült kis kas­télyt - amelyen a palóc ura­dalmi házak összes építészeti jegyei megtalálhatók - műem­lékké nyilvánítsák. Tisztában voltak azzal, hogy az épület túlélésének ez az első lépése. Aztán jóval nehezebb, a munka, a felújítás és helyreállí­tás következett. Ma jogos büsz­keséggel mutogatják az idelá­togatóknak. S ágúj falun egyre többen „fertőződnek meg” a helytörté­neti munkával, a kutatásokkal. A különböző megyei, országos helytörténeti pályázatokon már számítanak a ságújfaluiakra. Jegyzik a nevüket. Dénes Erika, Kollár Beáta, Vankó Or­solya, Virág Adrienn, Virág Annamária és még sokan má­sok munkái több alkalommal is a díjazottak között szerepel. Megjelenik a kalendárium Kevés Ságújfaluhoz hasonló nagyságrendű település dicse­kedhet annyi önálló kiadvány­nyal, mint ők. A Községi Kalendárium már második éve rendszeres olvas­mányai közé tartozik a helybé­lieknek. A fejezetek Ságújfalu múltjából kiadványsorozatban megjelent az Egyházközségi Krónia. Augusztus 20-ra készül el az iskola története. A kiad­ványok igazi értékét az adja, hogy javarészt az ő szellemi termékük. Az évek során egyre gazda­gabb, színesebb lett az egyesü­let munkája. Kutatják, feldol­gozzák, bemutatják a régi nép­szokásokat. így mentik át a holnapnak az elődeik életét. Természetes a faluban, hogy az egyesület, a hagyományőrző csoport évente 4-5 alkalommal műsorral lép a közönség elé. Tábort is szerveznek Nem maradnak ki a „múltat faggató” munkából a diákok sem. Évente megrendezik a fa­luszépítő tábort, ahol a fiatalok munkájukkal is kapcsolódnak a településükhöz. A ságújfalui Faluszépítő és Művelődő Egyesület 56 tagja úgy dolgozik a közösségért, hogy abban ők is örömüket le­lik. S ez a jó.-if­RÖVIDEN Szécsény. A városi ön- kormányzat azzal is elismeri a tudás rangját, a tanulás fontosságát, hogy azokat a ballagó nyolcadik osztályo­sokat, akik valamilyen tan­tárgyból megyei versenyt nyertek, jutalomban része­síti. A tanév végi ballagási ünnepélyen Molnár Andrea a földrajzi, Reznicsek Me­linda a matematikai első he­lyéért vehetett át 2000-2000 forintot. Endrefalva. A három érintett település: Endre­falva, Piliny és Szécsényfel- falu önkormányzatai közös testületi ülésen bírálták el az általános iskolai igazgatói pályázatokat. A közös testü­leti ülés öt évre Antalné Varga Katalint nevezte ki az endrefalvi általános iskola igazgatójának. Ide tartozik a pilinyi és a szécsényfelfalui tagiskola is. Piliny. A községben széle­sítik és korszerűsítik a Szé- csényi és a Losonci utcákat. Megnyílt az önkormányzati bolt, amely nem profitorien­tált, ezért a vevők olcsóbban jutnak hozzá az alapvető élelmiszerhez, és a külön­böző áruféleségekhez. A község vezetői ezzel is segí­teni próbálnak a kisjöve­delmű családokon. Szécsény. A városban és vonzáskörzetében 10 általá­nos iskolában alakult meg az Ifjú Vöröskeresztesek Szervezete. Dr. Racskó Pálné, Szécsény térség vö­röskeresztes vezetője el­mondta, hogy pályázaton nyert összegből kétnapos elméleti-gyakorlati felkészí­tőt tartanak az ifjú vöröske­resztes vezetők részére. Az oldalt szerkesztette: Szenográdi Ferenc Holnapi lapszámunkban: Salgótarján és környéke Szépülő házak Magyargécen Ha az ember végigsétál Magyargéc főutcáján, nem lát elhanya­golt, leromlott családi házakat. A többi utcában is egyre inkább „új ruhába öltöznek” a megkopott külsejű épületek. Falusétánk során, Szerémi Nándor polgármester jogos büszkeséggel mu­tatta azokat az épületeket, amelyeket az önkormányzat nemré­giben felújított. Megtekintettük a tatarozásra várókat is.- A Népjóléti Minisztérium­Cseh Józsefné gyermekeivel szépen felújított lakásuk bejárati kapujában Gázprogram Rimócon Még ebben a hónapban átadják Rimócon a nyomáscsökkentő gázfogadó állomást, s elkezdő­dik a településen a hálózat kié­pítése. A tervek szerint egy év múlva a község valamennyi ut­cájában lesz gáz. Hogy az idén hol épül meg a vezeték, az nagymértékben a lakosság fo­gadókészségétől függ. Úgy ter­vezik, hogy a műszaki megol­dást is figyelembe véve azok­ban az utcákban kezdik meg a gázcsövek lefektetését, ahol a legnagyobb az érdeklődés. Jelenleg a lakosság 35 száza­léka adta le szándéknyilatkoza­tát a gáz bekötésére. Hogy mennyit kell fizetni a ráköté­sért, az a konkrét jelentkezők számától függ. Az önkormány­zat 50-60 ezer forint között ha­tározta meg ezt az összeget. Július 19-én délután 4 órakor a klubkönyvtárban falugyűlést tartanak, amelyre meghívták a tervezőt, a TIGÁZ képviselőjét és az OTP szakembereit. * Ballagtak a diákok Az iskolában befejeződött a tanítás. Ezekben a napokban kapják kézhez a tanulók a bizonyítványukat. Szécsény és vonzáskörzetében 238 diák ballagott a nyolcadik osztályokban. A legtöbben Szécsényben, 78-an, a leg­kevesebben Ságújfaluban, 15-en. A végzős diákok közül 3-an egyetlen középiskolába sem kérték a felvételüket. Egy tanulónak meg kell is­mételni a nyolcadik osz­tályt, míg kilencen az au­gusztusi pótvizsgán ismét próbálkozhatnak. A végzős kitűnő tanulók Szécsényben: Jakab Rita, Reznicsek Melinda; Nagy- lócon: Markó Mónika, Lórik Bernadett; Endrefalván: Deák Bertold; Nógrádme- gyerben: Radvánszki Re­náta; Karancsságon: Bostai Beatrix. Márk atya és a pallérozott cserkészcsapat A magyargéci Balázs Borbála és Teréz nyugdíjasok, házukat odaajándékozták a szécsényi cserkészcsapatnak, amelynek több magyargéci tagja is van. Az épülethez tartozó kertet a kis cserkészek már birtokukba is vették. A lakás haszonélveze­tét a volt tulajdonosok halálu­kig fenntartják. Képünkön a „falka”, a cser­készcsapat vezetőjével, Orbán Márk atyával, akit ugyan a kö­zelmúltban elhelyeztek Szé- csényből, de továbbra is a csa­pat vezetője maradt. Hiába, a városban eltöltött öt év erős kö­tődést alakított ki. Az ajándékba kapott táborhe­lyen a gyerekek (balról jobbra): Balázs Balázs, Dobsonyi Mó­nika őrsvezető, Balázs János, Baranyi Edina, Magdiis Vero­nika, Deák Tímea őrsvezető he­lyettes. Fotó: Szenográdi Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents