Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-17 / 141. szám

1994. június 17., péntek Megyei Körkép 3. oldal Nagy Imre gyertyái J únius 16-án Nagy Imrére emlékezett az ország. A 301-es parcellában ott koszo­rúzott a mártír-politikus leá­nya és a választásokon győz­tes MSZP elnöke, Horn Gyula. Természetesen sok­féle, nagyerejű szuggesztiója volt az ünnepélyes és fel­emelő pillanatoknak, sokféle érzelemmel, sokféle tűnődés­sel. Az emberek például visz- szaidézhették emlékezetük­ben a rendszerváltozás nyitá­nyát jelentő újratemetés száz­ezreinek összetartozását, s annak a június 16-nak remé­nyeit, gyönyörű ígéreteit. S mindazt, ami azóta történt ve­lünk. Az esélyek, remények ellenében. Arról viszont való­színűleg kevesebben gondol­kodnak el az évforduló ér­zelmeinek hullámzásában, hogy alighanem Nagy Imre volt az egyetlen politikus a XX. században, akinek nevét azért zárta szívébe sok millió szegényember, kifosztott pa­rasztgazda, mert 1953-ban is, 1956-ban is a nemzet kétkezi polgárai mellé állt. S nemcsak szavakban, szónoklatokban. De kormányzati cselekede­tekben. A kevésbé politizáló falusi lakosság szeretete, ra­jongása nem elsősorban a for­radalmár politikusnak, de az örömhírhozónak szólt. A tankok elsöpörhették ugyan a népforradalmat, de a beszolgáltatást, a falu sze­mérmetlen kifosztását már nem lehtett visszaállítani... 1994 nyarán új kormánya lesz Magyarországnak. Horn Gyula, az ország leendő mi­niszterelnökeként olyanféle történelmi esélyt kap, mint kapott Nagy Imre 1953-ban és 1956-ban. Cselekedhet a szegényemberek millióiért. Már-már reménytelenül ne­héz, válságos helyzetben is cselekedhet! Az önbecsülé­sünkért, otthonosságunkért, jövő-esélyeinkért muszáj, hogy belátható értelmes vál­tozások, örömhír döntések szülessenek. A nagyvárosok­tól a legkisebb faluig érezzék az állampolgárok: értük, s nem ellenükre politizálnak itt. S ahogyan évszázada szinte mindig minden változás során ki kellett egyezni valami rosszal, -most ne kelljen! Ne ideológizáló, türelmetlen, gőgös, tekintélyelvű, magya­rázkodó kormányzat, de szol­gáló, szerény, tisztességes, békülésre ösztönző, szavahi­hető és szakszerű vezetés irá­nyítsa az országot! A 301-es parcellában, június 16-án azt üzenheti Nagy Imre Hóm Gyulának, hogy a szabadság­ról, demokráciáról új módon gondolkozzék! S zabad megtenni mindent, ami itt nemcsak kevesek­nek jó, de milliók körében fo­gyasztja a boldogtalanságot, sokasítja az állampolgárok örömét. Nagy Imre gyertyái most az emlékezés, a gyász megren­dülésén túl a társadalmi béke érzését erősíthetik ... Erdős István Segíti az SBTC labdarúgóit a Nógrád Megyei Közgyűlés Nógrád Megye Közgyűlésének csütörtöki ülését négyévenként előforduló esemény vezette be: Korill Ferenc elnök köszöntötte a választásokon győztes, jelen lévő országgyűlési képviselőket: Tamássy Istvánt (SZDSZ), valamint Boldvai Lászlót, Mayer Antalt, dr. Rozgonyi Józsefet és Urbán Árpádot (MSZP). Ne­vükben dr. Rozgonyi József - aki egyben megyei tanácsnok - köszönte meg a jókívánságokat. Településeink érdekében tanácskoznak Véleménycsere. Balról: Szeberényi Endre, a Bátonytere- nyei Vállalkozási Iroda vezetője, Balogh Iván, salgótarjáni műszaki főtanácsos, Tamássy István országgyűlési képvi­selő, Márton Ferenc, a Bükki Nemzeti Park megyei irodave­zetője és Sugár Gizella, a Nógrádterv Kft. vezető tervezője A közgyűlésnek tizenhét na­pirendi pontban kellett állást foglalnia, és az egyebek kate­góriájában öt tájékoztatót meg­hallgatnia. A napirend élére ke­rült - hiába, az anyagiak! - a megyei önkormányzat idei költségvetésének módosítása. Ahogyan azt Sára János, a közgyűlés alelnöke indokolta, eue elsősorban azért van szük­ség, mert Nógrád megye a pénzügyminiszter és a belügy­miniszter együttes döntése alapján 78,7 millió forint kiegé­szítő támogatást kapott. Ezt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkor­mányzatok támogatására elő­irányzott keretösszegből adták. A megyei kórház telephelyi rekonstrukciója az Országgyű­lés döntése alapján szintén központi forrásból címzett tá­mogatásban részesült, s ez is kedvezően hat a megyei kiadá­sokra. Az összegek azonban csak részben kompenzálják a hiányt, ezért továbbra is csak a legszükségesebb kiadásokra költenek. A megyei költségve­tés ma is mintegy 140 millió fo­rintos hiánnyal számol. Horváth Mihály sporttanács­nok javaslatára a képviselők - teljes egyetértéssel, minden el­lenvetés nélkül - megszavazták a labdarúgó NB II-be bekerült Salgótarjáni BTC egymillió fo­rintos egyszeri támogatását. Ennek feltétele a csapat részvé­tele a bajnokságban. (Folytatás az 1. oldalról Loydl Tamás előadásában a feladatok ismertetése mellett szólt arról, hogy ma már a nemzeti jövedelem 17-21 szá­zalékát fordítjuk településfej­lesztésre. A központi eszközök mellett immár igen jelentős a lakossági hozzájárulás. Az elő­adó szerint korábban tíz év alatt sem történt akkora fejlődés, mint a legutóbbi négy eszten­dőben. Ebben az időszakban hazánkban huszonnyolc telepü­lés kapott városi rangot. Jelen­tősnek nevezte azt, hogy az ön- kormányzati törvény önállósá­got adott a településeknek, ez­zel lehetővé tette a helyi kez­deményezések kibontakozását. Ugyanakkor már nagyon fontos és időszerű lenne az építési és a lakástörvény megalkotása. A konferencia résztvevőit Bátonyterenye polgármestere, Nagy Mihály tájékoztatta a vá­ros helyzetéről, terveiről. A szakemberek délután a Duna­(Foly tatás az 1. oldalról) A hajléktalanok problémái ak­kor, a pályaudvari demonstrá­ciókkal robbantak be a köztu­datba. A nyilvánosság segítsé­gével megnyílt előttük jó né­hány intézmény. Életmentés volt ez akkoriban: a fagyhalál- tól, az éhségtől kellett megóvni a rászorulókat. Sajnos, sok esetben ez ma sincs másképp - tudatta a helyettes államtitkár. Lakner Zoltán a későbbiek­ben összegezte a hajléktan-ellá- tás terén végzett munkát. Az első időszak még afféle tűzoltás volt. A krízishelyzetben lévők számára fedél kellett, étel és gondozás. ’91-ben valamennyi megyében átmeneti szállásokat Némi iróniával ' úgy is fogal­mazhatnék, hogy a tegnapi testületi ülésre lasszóval kel­lett fogni a képviselőket. A ba­lassagyarmati városháza dísz­termébe kilenc városatya jött meg a kezdésre, s ez kevés a minősített többséghez. Már a napirendi pontok fel­sorolása is eltartott majd fél­órát, melyet aztán a kilenc je­lenlévő képviselő meg is sza­vazott. Tulajdonképp azzal kezdődött az ülés, hogy az első három megszavazott napirendi pont tárgyalását csúsztatni kel­lett, mert tíz igenre volt szükség elfogadásukhoz. Aztán csak megérkezett még két képviselő. Fábián Gábor, a Rákóczi is­kola igazgatója annak rendje, s módja szerint benyújtotta pá­lyázatát, mert lejárt a mandá­tuma. Mindenki azt hitte, öt perc $z egész ceremónia. Nem így történt. Először is szópár­Ipoly Nemzeti Park tájrende­zési tervéről, a Kis-Zagyva- völgy és Bátonyterenye fejlesz­hoztak létre, és szociális jog­rendszerünk is számba vette a hajléktalanokat. A szaktárca két évvel később a központi forrásokból 380 mil­lió forintot juttatott - főként - hálózatfejlesztésre. Ebből a normatív finanszírozásból az intézményeket, ha nem is fé­nyesen, de legalább biztonsá­gosan lehet működtetni. Idén már - a működési támogatással együtt - 500 millió forint jutott erre a területre, a normatív tá­mogatást pedig személyenként 78 ezer forintra emelték.- Kiépült az országos hálózat gerince, ma 190 településen 150 intézmény szolgálja a rá­szorulókat - közölte Lakner. bajnak lehettünk tanúi. Ember Csaba azt kifogásolta, hogy miért egységesen és miért csak a minimum 16 ezer forintos ve­zetői pótlékot adják az igazga­tóknak? Mert nem lehet egy ka­lap alá venni az intézményeket, hiszen van, ahol csak három csoport működik, van hol öt­ven. Szemléletbeli váltásra lenne szükség. Salgótarjáni példát hozott elő igazának bi­zonyítására. Dr. Rózsa György válaszában utalt arra, hogy nem szerencsés Salgótarjánnal pél­dálózni, hiszen ott már év ele­jén magukra vállaltak a képvi­selők 500 milliós adósságot. Helyzetéből eredően a megye- székhely ezt megteheti, de Ba­lassagyarmat még azt sem vál­lalhatja, hogy a pedagógusai­nak a tízszázalékos bérkiegészí­tést januárban adja oda. A veze­tői pótlékokról szólva Rózsa elmondta, hogy például a kór­tési lehetőségeiről tanácskoz­tak. Az eszmecsere ma folyta­tódik. Veres Mihály A gondokról szólván a leg­nagyobb problémának azt ne­vezte, hogy a hajléktalanság kérdésére nincs igazi megoldás. A kivezető rendszerek nem működnek. Az emberi problé­mák csupán kis számban ol­dódnak meg, keveseknek sike­rül az önálló életvitel. Nincs megoldva a megelőzés, az utó­gondozás problémaköre sem. A konferencia első napján a résztvevők még hallhattak a jogszabályokról, a menhelyek működéséről, majd a szekciók­ban folyt tovább a munka. Ma a hajléktan-ellátás prob­lémakörét a szociális munka oldaláról tárgyalják a konferen­cia résztvevői. T. K. házban csak az ötven százalé­kát adják a minimumnak. Amitől többen tartottak, be­következett, a kevés létszám miatt nem nevezték ki Fábián Gábort. Ugyanis a kilenc igen és a két nem tartózkodás azt eredményezte, hogy nem lett meg a minősített többség. Dr. Németh György polgár- mester három perces szünetet rendelt el, hogy az újraszavazás előtt jobb belátásra bírják a tar­tózkodókat. A három percből félóra lett. Majd a többi intéz­ményvezető megdöbbenésére a polgármester bejelentette: a következő testületi ülésen sza­vaznak minden kinevezésről. Következett a szociális igazga­tásról és a szociális ellátásról szóló többször módosított hatá­rozat módosítása, majd döntöt­tek az üresen álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek hasznosítását illetően. Á. T. A NAP HÍRÍT Traffipax Június 17-én, pénteken dél­után, 14-22 óráig a balassa­gyarmati rendőrkapitányság működési területén számít­hatnak sebességellenőrzésre az autósok. Reggel öt órától délután egy óráig Bátonyte- renyén várhatók traffipaxos mérések. Szabálysértések Salgótarján. A Fogyasztó- védelmi Főfelügyelőség Nógrád Megyei Felügyelő­sége megvizsgálta az import élelmiszerekkel kapcsolatos előírások betartását a megye harminc élelmiszer-kiske­reskedelmi szaküzleteiben. Élelmezésügyi szabálysér­tés miatt 11 mulasztóra 91 ezer forint bírságot szabtak ki, a helyszínen 1 fő 3000 forint pénzbüntetést fizetett, 12 esetben pedig kötele­zésre szóló határozatot hoz­tak. Fogadónap Pásztó. A helyi polgármes­teri hivatalban június 22-én, szerdán tartanak ügyfélfo­gadást a munkaidőben. A polgármester legközelebbi fogadónapját július 13-án tartja. Vidám tanévzáró Dorogháza. Az általános iskola pedagógusai és tanu­lói tegnap tartották meg vi­dám tanévbúcsúztatójukat. A bizonyítványosztás után mazsorettek vezetésével, zeneszó mellett vonultak az iskolából a művelődési házba. Ott egész estét be­töltő összeállítást - abban mesejeleneteket, népszín­művet, sportparódiát - mu­tattak be. Tanfolyami vizsga Salgótarján. A Kölcsönös Segélyegyleteket Támogató Alapítvány és a Sréter Fe­renc Népfőiskolái Egyesület tavaly novemberben tanfo­lyamot indított negyven érettségizett munkanélküli fiatal számára pénzügyi ügyintéző közhasznú szoci­ális Szakon. A hallgatók az elmúlt hónapokban az elmé­leti képzésen kívül gyakor­lati tevékenységet is végez­tek, hogy maguk teremtsék meg saját munkahelyüket az alakuló önkéntes biztosító pénztáraknál. A tanfolyam résztvevői június 27-én írásbeli vizsgát tesznek a MTESZ székházban, június 30-án és július 1-jén lesz a szóbeli. Az ünnepélyes bi­zonyítványosztásra később kerül sor. Nincs igazi megoldás a hajléktalanságra Lasszóval fogták a gyarmati városatyákat DROG ELLEN, KÉT KEREKEN. Három szolnoki fia­talember a fejébe vette, hogy kerékpárral bejárja az or­szágot, és a polgármesterekkel aláírat egy pólót, amelyet a későbbiekben felajánl a Sportsegély javára. Barta Ist­ván, Papp Sándor és Greis Péter a több, mint négyezer kilométer során igyekszik a legszélesebb körben felhívni a figyelmet a drog és az AIDS pusztító hatására. Ország­járásuk során tegnap érkeztek Salgótarjánba. A város ha­tárában népes küldöttség fogadta őket. Salgótarján ne­vében Detre Jenő alpolgármester köszöntötte a kis külö­nítményt, majd ő is ellátta kézjegyével a trikót. Képünkön a három fiú Farkas Szabolcs (balra) főtanácsossal. Felújítják a 21-es út csomópontját Megyénk legforgalmasabb közútja, a 21-es számú főút Hatvan szomszédságában csat­lakozik a M3-as autópályához. Néhány napja azonban a csomópontot lezárták, mivel út­felújítási munkálatok kezdőd­tek. Pillanatnyilag éppen a 50,5 ■és a 57,0 kilométerszelvény kö­zötti szakaszon folynak a mun­kálatok, ezért az autópálya bal' oldalán kétirányú a közlekedés, a teljes forgalom a jobb oldalon bonyolódik. Mivel most éppen a hatvani, azaz az 51 -es számú csomópont térségében zajlik a munka, a közlekedők a közeli benzinkúton keresztül közelít­hetik meg a 21-es számú főutat. Az aszfaltburkolat felújítása szakaszosan halad, először az út jobb oldalán a 70-es kilomé­terszelvényig, Gyöngyösig végzik el a munkát, majd visz- szafelé haladva az autópálya bal oldalán, a 60-as kilométer- szelvényig kerül koptatóréteg az aszfaltra. A kivitelezés au­gusztus végére fejeződik be, ha a munkákat ütemesen végzik. A zebrán ütötték el a gyalogost Tegnap reggel 7 órakor Salgó­tarján központjában F. A. mis­kolci lakos a Füleki út felől ha­ladt gépkocsijával a Centrum Áruhá? irányába, amikor az áruház előtti átkelőhelyen - a zebrán - elütötte az áthaladni szándékozó T. G. salgótarjáni lakost. A gyalogost nyolc napon be­lül gyógyuló sérüléssel szállí­tották be a megyei kórházba. A rendőrség a baleset ügyében folytatja a vizsgálatot. Angolul tanulnak az otthonban Felsőpetény. A Szilágyi Erzsé­bet Nőegylet kezdeményezé­sére a községi nevelőotthont felkereste az angol önkéntese­ket szervező intézet igazgatója. Megállapodtak arról, hogy szeptemberben két fiatal érke­zik Nagy-Britanniából a neve­lőotthonba, hogy az ott élő gye­rekeket az angol nyelvre ok­tassa. A községben élő fiata­loknak is adnak angolórákat. KÍVÁNCSISKODÓ Biztonsági szempontok Mi az oka annak, hogy a szódáspalackokat kétéven­ként hitelesíteni kell - kér­dezte Somoskői Ferenc, sal­gótarjáni olvasónk. Horváth Kálmántól, az Or­szágos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Nógrád megyei Felügyelő­sége munkatársa az alábbia­kat közölte: - A szódáspalac­kokat kétévente nyomáspró­bának kell alávetni, bizton­sági okok miatt. A vizsgálatot egyébként munkabiztonsági szabvány írja elő. Tar községben élő olva­sónk késve fizette be az év első felére eső súlyadót sze­mélygépkocsija után. Kése­delmi díjat számítottak fel neki, csakhogy a bírság ősz- szegét egész évre számolták. Kérdése, miért, amikor a súlyadó második felét szep­tember 15-től kell befizetni?

Next

/
Thumbnails
Contents