Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-13 / 137. szám

1994. június 13., hétfő Balassagyarmat Es Környéke 5. oldal Bezárják a gyermekosztályt a gyarmati kórházban Soha nem volt könnyű hely­zetben a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet, viszont a mű­ködés még egyszer sem került végveszélybe. Sőt, mintha az utóbbi időben elindult volna egy kedvező tendencia: folyik az intézmény rekonstrukci­ója, jól haladnak az átszerve­zések. Ezért aztán villámcsa­pásként ért a hír: bezárják a gyermekosztályt. Dr. Németh Géza orvosigazgató válaszol kérdéseinkre. Agyfogyatkozás____________-Két évvel ezelőtt megszün­tették a felvételi osztályt!- Igen, s azóta bebizonyoso­dott, helyesen cselekedtünk.- Aztán egyre fogyatkozott az ágyak száma.- A kórház pár éve még 1021 ággyal működött. Ebben az időben zajlott az önkormány­zati intézmények átvilágítása. Ezen vizsgálati eredményeket is figyelembe véve, csökkentet­tük az ágyakat.-Nem okozott ez fennaka­dást a működésben?- Hozzám nem jutott el semmiféle negatív vélemény ezzel kapcsolatban. A működé­sük zavartalan volt.-Jött a fertőző osztály át­szervezése, ha úgy tetszik, zsugorítása.-Folyamatban lévő átszer­vezésről van szó. Az élet azt bi­zonyítja, hogy kevesebb ágy- gyal, kevesebb létszámmal is működőképes marad a fertőző osztály. Készítettünk egy szakmai tervet, amelyet az ön- kormányzat egészségügyi bi­zottsága és a testület is megtár­gyalt, és megadta a felhatalma­zást arra, hogy a szakmailag szükséges és indokolt átszerve­zést valósítsuk mep.-Azért a fertőző osztály át­szervezése funkciójából ere­Dr. Németh Géza dően elég kényes feladat.- Ha teret kap az elképzelé­sünk, akkor a fertőző osztály egy részét meghatározott időre lezárnánk. Mivel két oldalról megközelíthető a pavilon, nem lesz semmiféle átjárás, közle­kedés. Én már annak is örülnék, ha az ideiglenes, másfél éves engedély megszületne. Ez a megoldás lehetővé tenné a gé­pészeti és a traumatológiai osz­tály ideiglenes elhelyezését. Két év múlva visszaállhatna az eredeti funkció.- A sebészeti pavilonban szemmel láthatólag nagy a zsúfoltság.-Az új finanszírozási rend­szer bevezetésével a baleseti el­látás kikerül a sebészetből. Ezen részleget - azt a húsz ágyat - önállóan kellene mű­ködtetni. Megvannak az elkép­zeléseink a megoldást illetően. - Bezárják a gyermekosz­tályt?-A gyermekosztállyal kap­csolatos szakmai elképzelésünk nem az volt, ami most kény­szerintézkedés folytán bekö­vetkezett. Vagyis, hogy ideig­lenesen kénytelenek vagyunk bezárni az osztályt. Merőben új helyzet _________­Nem lehetett volna meg­előzni a bajt?- Két évvel ezelőtt az osztá­lyon nyolc orvos dolgozott. Tudott volt, hogy közülük né- hányan foglalkoznak a távozás gondolatával. Most viszont me­rőben új helyzet alakult ki az­zal, hogy hirtelen több orvos el­távozik, eltávozott az osztály­ról. Nem hiszem, hogy ered­ményre vezetett volna az, ha a felmondási időhöz ragaszko­dunk. Azonnali kilépés is van.-Tényleg elkerülhetetlen a bezárás?-A nappali ellátást esetleg erőfeszítéssel még el lehetne végezni, ám az ügyeleti ellátás két szakorvossal nem biztosít­ható. A sürgősségi ellátás meg­oldhatatlansága határolta be a lépéseinket. Két rossz közül kellett választani. Hetekig ku­tattunk a lehetőségek után, mindenféle megoldást végig­zongoráztunk. Mivel szülések vannak, az újszülött részleget működtetni kell. Ugyancsak fenn kell tartani az állandó já­róbeteg-kezelést. Az osztály egyrészét azonban - más lehe­tőség nem lévén - ideiglenesen be kell zárni.- Nyugodt a lelkiismerete?- Nézze, mindent megpró­báltunk. Amikor ez a helyzet kialakult, azonnal elmentünk a megyei szakfőorvoshoz, s kér­tük, segítsen abban, hogy meg­oldódjon a helyettesítés. Csak hát nem akadt jelentkező. Ami­kor minden lehetőség bezárult, muszáj volt meghozni ezt a fáj­dalmas döntést.-Végül is itt gyerekekről, sorsokról van szó. Mi lesz ve­lük? - Az újszülöttek ellátá­sával nem lesz gond. Habár, ha problémás újszülött születik, akkor a heveny ellátás után a szakintézetbe kell szállítanunk. A többi beteg gyereket, az újakkal együtt Salgótarjánban kezelik majd.-Más osztályokon is ennyire tragikus a létszámhelyzet?- Az engedélyezett orvosi létszám 106 fő, melyből 94 van betöltve. Ez a létszám a felada­tok ellátását lehetővé teszi. A probléma az, hogy végül is már a második olyan évet éljük, amikor a meghirdetett állásokra alig akad jelentkező.- Mi lehet ennek az oka?- Időről időre kiadják a kli­nikák és kórházak évkönyvét, amelyben a kórházakról annyi jelenik meg, hogy milyen pro­filú, hány ágyszámú, milyen osztályai vannak. És egy sor­rendet is közöl ez a kiadvány, s Radies Laura is költözik ebben a rangsorban a gyarmati kórház az utolsó. Ha valaki csak ezt nézi, biztos nem ben­nünket választ.- Mi a megoldás?- Ezt a gondot is felismerve az idén azt csináltuk, hogy ta­vasszal minden egyetemre el- küldtünk egy tájékoztatót a kórházról - ki is függesztették mindenhol. Már mutatkoznak eredmények: Debrecenből és a többi egyetemről jó néhány pá­lyázatot kaptunk. Fő kérdés: a lakás _________- Mit kínálnak a jelentke­zőknek?- Szakmai perspektívát. A bérek miatt sincs miért szé­gyenkeznünk. Viszont egyre több pályázó azt kérdezi, mi­lyen az elhelyezés. Nem tudok mást mondani erre, minthogy gyakorlatilag munkásszállás szerű elhelyezést tudunk bizto­sítani. Az orvos-nővér szálló­ban 16 négyzetméteres szobák találhatók, melyekben két ágy és pár bútor található. Az ön- kormányzat lakáslehetőségei mindenki előtt ismertek - még a főorvosi állásokhoz is nehe­zen tudunk lakást ajánlani.-Már elhatároztuk, hogy a nővérszállót teljesen felújítjuk, s átalakítjuk a kor követelmé­nyeinek megfelelően. A szobák összenyitásával 20-22 négy­zetméteres garzonlakásokat alakítunk ki. * Félelmetes egy üres kórte­rem, egy üres osztály. Márpe­dig a gyermekosztály ágyacskái gyakorlatilag üresek. Csönd van, ami felettébb szokatlan er­refelé. A nővérek tétova mozdu­latai mindent elárulnak, ők sem akarják elhinni a történte­ket. Próbálják megérteni a dol­gok logikáját, mondanak is né­hány javaslatot, hogyan lehetett volna elkerülni a bezárást. Mindez persze már késő. Egy időre becsukódik az ajtó. Radies Laura olyan kétéves forma csöppség. Ül a kis ágy­ban mozdulatlan. Próbálom állni a tekintetét - nem sikerül. Nem baj Laura, Tarjánban is kedvesek a nővérek! Ádám Tamás Fotók: Rigó Tibor Balassagyarmat és környéke RÖVIDEN Hugyag. Az oktatási in­tézmények működőképes­sége annak ellenére nincs veszélyben, hogy elég kevés a pénz errefelé is. Egyéb­ként az alapvető eszközökre általában rendelkezésre áll­nak a szükséges anyagiak. Dejtár. A Hulla néven is­mert kocsma tulajdonosa Bacsa József különféle fo­gásokkal próbálja fellendí­teni a forgalmat. Nem könnyű a feladat, mivel a fa­lusi emberek általában a megszokott italféleségekhez ragaszkodnak. Balassagyarmat. A Deák Ferenc utcába költöz­tek a vámosok s ezzel a csendes villasor nyugalma felbolydult. A lakók tilta­koznak a kamionosok par­kolása, benzingőze miatt. Az oldalt szerkesztette Ádám Tamás Keddi lapszámunkban Rétság és környéke Vásár- és gázprogram Magyarnándorban A község újkori történelméhez hozzátartozik az évente meg­rendezett regionális vásár. Ennek a vásárnak az idei díszven­dége Göncz Árpád köztársasági elnök lesz. Ahhoz, hogy ez a kis palóc község híre messzire szálljon, kellett egy faluját szerető polgármester, Sándor István és egy szorgalmas közösség.-Polgármester úr, az el­múlt négy év alatt melyek azok az eredmények, me­lyekre büszke lehet a község lakossága? Sándor István- Kezdeném az évente meg­rendezett vásárral, mely gazda­ságilag ugyan nem hozott kie­melkedő eredményt, de erkölcsi haszna pénzben nem fejezhető ki. Idehaza és Szlovákiában új­ságok, a rádió és a tévé foglal­kozott községünkkel. Tavaly 98 kiállító volt 7000 négyzetméte­ren, a látogatók száma több ezerre tehető. Ez annak kö­szönhető, hogy a '90-es válasz­tások után megalakult az ön- kormányzat, (mely jogilag és gazdaságilag egy független tes­tület) a nehéz körülmények kö­zött is eredményes munkát végzett. Az eredmények közül elsőnek említeném még a szi­lárd hulladéklerakó megterem­tését, mely hat község összefo­gásából épült. Vagy itt van a telefon. Né­hány éve mindössze 20 egyéni előfizetőt tartottak nyilván. Ma 150-en rendelkeznek telefon­nal, és ez a szám még nem vég­leges. Minden telefonigényt ki tudunk elégíteni, olyan 13-15 ezer forintos áron. Ennek a fej­lesztésnek a végösszege 35 mil­lió forint. Ennél a beruházásnál a legkorszerűbb technika is megtalálható, ilyen az optikai kábel, melyre számítógéprend­szereket is rá lehet kötni.- Körvonalazódik egy gáz­program is ebben a térségben, több község összefonódásával.-A gázprogramban Nándo­ron kívül Cserháthaláp, Deber- csény, Mohora, Csesztve, Cserhátsurány, Herencsény, Terény és Szanda vesz részt. Községünkben az előzetes je­lentkezések szerint 229 család igényli ezt a szolgáltatást, és örömmel közölhetem, hogy az előzetes 60-70 000 forintos hozzájárulás összegét talán si­kerül 50 000 forint körüli ösz- szegre leszorítani, ha minden jól megy, 1995 telére az igény­lők már gázzal fűtenek.- Van egy másik induló programunk is, ez a szennyvíz­program, melynek előkészítése folyamatban van. Ennek meg­valósításában kanadai szakem­berek segítenek, - a szennyvíz tisztítása a legkorszerűbb mód­szerrel történik.- Mivel javítják még a pol­gárok közérzetét?- Talán a járda és úthálózat korszerűsítését említhetném, amelyek a Rákóczi úton, a Nagymező utcában és az Arany János utcában készültek el. Más utcák korszerű, energiatakaré­kos közvilágítási lámpákat kap­tak. Félmillió forinttal járultunk hozzá a templom belső felújítá­sához. Megoldottuk a fűtést, felújítottuk az oltárt, és a már­ványpadozatot.-Gyakran hallani, hogy a községek pénzügyileg ellehe- tetlenedtek az elmúlt években, ugyanakkor az itt felsorolt imponáló eredmények mintha mást bizonyítanának.- Ezeket a feladatokat mi is csak úgy tudtuk elérni, hogy bátran pályáztunk a különböző alapokból. Ezek a pályázatok megalapozottak voltak, ennek köszönhetően közel 100 millió forint gazdagította községün­ket. így a megmaradt pénzesz­közeinket a vállalkozók segíté­sére, munkahely teremtésére és a rászorultak segélyezésére, egy vegyesbolt megnyitására fordítottuk. Épül egy mestersé­ges tó is. Később talán üdülő, pihenője lesz a községnek. A múlt év végétől minden hónap első szombatján állat és kirakó­vásárt rendezünk. Meg kell még említeni a korszerűsített rendőrőrsöt.-Milyen gondokkal szem­besül a testület?-A legnagyobb gondunk a munkanélküliség. A munkaké­pes lakosság húsz százaléka munkanélküli, akiknek az ellá­tása is részben a mi feladatunk, hiszen a jövedelempótló támo­gatás 50 százalékát mi fizetjük. Ez az összeg tavaly két és fél millió forint volt. Csak étkezte­tésre 1993-ban hárommillió fo­rintot költöttünk.-Miért fontos a kiállítás Magyarnándornak?- Lehetőséget biztosít a nemzetközi és hazai gazdasági szervezetek megismerésére, és az exportpiacra való bejutási feltételek megismerésére. E rendezvény révén sikerül a ketté szakadt történelmi palóc régiót jobban megismertetni, a gazdasági és kulturális kapcso­latainkat bővíteni. ülik HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Minden a vége jó 204 sz. telep Salgótarján 32/310-895 Keresse fel tervezés előtt az ÉM. Fecske Tüzép Kér. Kft. telepeit, ahol VÁRJUK szaktanácsadással és széles körű áru­kínálattal, kedvező árakkal! MINDENT EGY HELYEN, OTT AHOL A FECSKE SZÁLL, RÁNK TALÁL! 212 sz. telep Balassagyarmat 35/312-432 POROTHERM® Kérem küldjenek címemre részletes információt Név:........................................................................-. ................. C ím:.......................................................................................... Hungár ia Wienerberger Téglaipari Rt. 1115 Budapest, Bánk bán u. 17. Tel.: 185-2266 Fax: 185-1610 ahol prospektus­sal és tanácsa­dással is szeret­nénk segíteni az építkezőket. Az át­gondolt munka ered­ménye, hogy a POROTHERM® termékekből épített ház megteremti a harmonikus élet feltételeit. A POROTHERM® rendszer elemeiből a ház szerkezete teljes egészében felépíthető. A hét alapelem mindegyike kiváló minőségű. Alap­anyagát a természet adja, ehhez mi a szakér­telmet és a legmodernebb gyártástechnológiát tesszük hozzá. Az egyes termékek hőszigetelé­se (k-érték), hangszigetelése, teherbírása kitű­nő, az építkezés gyors és gazdaságos, a vége­redmény tökéletesen megfelel az elvárásoknak. Beszerzésüket nagyban megkönnyíti, hogy ter­mékeink megtalálhatók a helyi kereskedőknél,

Next

/
Thumbnails
Contents