Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-05 / 105. szám

1994. május 5., csütörtök Bátonyterenye Es Környéke 5. oldal Mátranovákon vonzóbb a kocsma, mint a kultúra Milyen lesz a jövő Bátonyterenyéje? Bátonyterenyén folyamatban van az általános rendezési terv módosítása. Ez a több, mint egyéves tervezési munka lassan a befejezéséhez közeledik. Domoszlai Bélával, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és műszaki osztályának főelőadójával beszélgettem e nagyon fontos témáról. A község kulturális életéről mondta el a véleményét Bal- láné Kollár Anna, a helyi mű­velődési ház igazgatónője.-Öt éve működik az Artúr Ifjúsági Klub. 14-28 éves fiata­lokból áll. A létszámuk most eléggé lecsökkent. Jelenleg ti­zenhatan vannak. Ők minden­nel foglalkoznak. Klubesteket tartanak, dicséretre méltó mű­sorokat alkotnak. Lehet rájuk számítani szereplésben, szerve­zésben szilveszterkor, Miku­láskor, a szüreti felvonulás, a tavaszi majális alkalmából egy­aránt. Hogy igazából a fiatalok miért nem jönnek többen közé­jük, ezt nem tudom?! Hogy mi­ért vonzóbb a kocsma? Ez szá­momra felfoghatatlan. Régeb­ben fél öttől este tízig a „kul- túrban” biliárdoztak, pingpon­goztak, kártyáztak, tévét néz­tek, beszélgettek. Most sajnos ez nem így van. Népszerű a könyvtár-Egyedül a könyvtár, amit igazán szeretnek az emberek. Jelenleg 80 tagunk van. Mátra- terenyéből kivált Mátranovák, a szétválás után leltároztunk, ak­kor volt 7600 kötet könyv, ám ezek közül rengeteget le kellett selejtezni. Lecsökkent a kötet­szám 3800-ra. A tavalyi és az idei évben azonban a salgótar­jáni Balassi könyvtár segítsé­gével sikerült több, mint ezer kötettel bővítenünk, tekintve, hogy kedvezményes vásárlást biztosítottak a számunkra. Másokat is szórakoztatnak- Már régebben felvetődött, hogy jó lenne egy asszonykó­rust alakítani. Körülbelül más­fél évig tárgyalgattunk róla, míg végül megszerveztük. Ti­zenkét fő jött össze. Akik most járnak, azoknak roppantul tet­szik. Május elsején nagy siker­rel léptek fel. Örültek, hogy be­érett a munkájuk gyümölcse. Az asszonyok életkora: 26 év­től 45 évesig. Természetesen amatőrök, de nagyon becsü­lendő ezekben az asszonyok­ban, hogy egy héten egyszer, időt szakítanak a próbákra, és mások szórakoztatására beta­nulják a táncot és az éneket. A szülői munkaközösségnek Sok a munkanélküli Mátramindszent. Az önkor­mányzat harmincöt munkanél­küli lakosnak fizet jövedelem­is a művelődési ház ad helyet a próbák alkalmával. Balláné is tagja az SZMK-nak. A szülői munkaközösség is műsorokat készített, de sajnos ők is lét­számgondokkal küszködnek.- S, hogy milyen tervei van­nak a háznak? A május elsejét megcsináltuk. Jól sikerült, aki eljött, az biztosan jól szórako­zott, mert a műsor nagyon szín­vonalas volt. De az az igazság, hogy nem ennyi embernek kel­lene megjelennie egy majáli­son, dehát örülünk, hogy egyál­talán ennyien is vannak. Nem lehet jótékonykodni- Legközelebb augusztus 20-ára készülünk, szabadtéri műsorral. Itt lehet tömegeket mozgatni, bár lényegesen keve­sebben kíváncsiak egy-egy mű­sorra, mint pár évvel ezelőtt. Tulajdonképpen kiforrott terv nincs, mindig a lehetőségek ad­ják, hogy mit csinálunk. Túl sok rendezvényre nincs pén­zünk, mert annyira drágák a műsorok, hogy nem jön be az áruk. Jótékonykodni meg nem lehet állandóan. Inkább klubok, szakkörök, kiállítások szerve­zésével próbálunk tenni vala­mit. Megmenteni a hagyományt- Mátranovák - sajnos - nem nagyon rendelkezik gazdag néphagyományokkal. Itt hamar kivetkőztek a népviseletből, mivel ipar, bánya volt. A szü­reti felvonulásra egyszerűen nem tudtam fölhajtani egy komplett nováki menyecskeru­hát. A 24. órában vagyunk, de most még élnek olyan emberek, akik el tudnák nekünk mon­dani, hogy milyen volt egy no­váki menyecske, hogyan nézett ki egy tipikusan mátranováki ház belseje, hogy hogyan kell felvetni az ágyat, és hogy kell megsütni a kenyeret. Erre kel­lene találni egy régi paraszthá­zat, ami eladó és olcsó. Abban lehetne csinálni egy tipikusan mátranováki faluházat.- Ezt jó lenne megvalósítani, dehát mint minden, ez is pénzbe kerül, és hát sajnos eb­ből van a legkevesebb - mondta búcsúzóul Balláné Kol­lár Anna. pótló támogatást, s csaknem százan vannak olyanok, akiket a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ részesít különböző összegű támogatásban.- Mi az az általános rende­zési terv (ÁRT) és miért kell módosítani?-Az ART, az építési tör­vény része, annak folytatása, ami a helyi sajátosságokat, el­képzeléseket foglalja egységes szerkezetbe. A helyi városfej­lesztési elképzelések e tervben jelennek meg, közép- és hosz- szú távlatban. Meghatározza, hol és mit lehet építeni, hol le­het számosállatot tartani, hol célszerű ipari területet létesí­teni stb. Tehát e terv szabályoz sok olyan fontos kérdést, ami az egész város továbbfejlődé­sét meghatározza. A jelenleg érvényben lévő általános rendezési tervünket 1983-ban fogadták el. Szak­emberek szerint öt évenként célszerű a felülvizsgálat és a szükséges korrekciók elvég­zése. A mi tervünkre már ko­rábban sort kellett volna ken­tem, de sajnos ez mindeddig pénz hiányában elhúzódott. Az élettér fejlesztése _ Az átdolgozásra kerülő ART egy teljesen más gazda­sági helyzetben, körülmények között fogalmazódott meg. Gondoljunk csak arra, milyen ipartelepítési, lakásépítési el­képzelések voltak korábban. A gazdaság szerkezeti átalaku­lása, az elmaradt, elhanyagolt infrastruktúra fejlesztése, munkahelyek létrehozása ko­moly feladatot jelent a terve­zésben. Fiatal városunkban még igen sok tennivaló van, ami egy klasszikus értelemben vett város funkciójához kell.-Az ÁRT ezek szerint szá­mottevően befolyásolja a helyi lakosság életét is.- így van. A terv egyik, ha nem a legfontosabb célja a he­lyi lakosság közvetlen élette­rének tervszerű fejlesztése. Van városunknak olyan köz­ponti belterületi része, ahol az alapfokú ellátás csak részben biztosított, alig jobb a helyzet, mint egy külterületi lakott he­lyen. Erűtek gyors megoldá­sára az ÁRT-ben is javaslatot kell tenni. A vállalkozások kora Ma, a tervben olyan ked­vező feltételeket kell biztosí­tani, amelyek a vállalkozók számára előnyösek az üzlet­nyitásra, és ezáltal a lakosság is jól jár. Az eddigi vállalko­zások ugyancsak feladták a leckét a település rendezési terve készítőinek. Sorra nyitot­tak a „garázsboltok”, a közös használat céljára szolgáló he­lyiségek üzletté váltak. Nem lehet ez a jövő útja. Az állattartás hasonló prob­lémákat hordoz magával. Ve­gyük csak figyelembe azt, hogy a város családi házas ki­építésű területein hány helyen nincs szennycsatoma, illetve szakszerűen kiépített közmű­pótló berendezés. Ha a fogyasztott ivóvíz mennyisége és a szakszerűen kezelt szennyvíz közötti kü­lönbséget ismerjük, igen csak megdöbbenünk. Az állattartás lakóterületen csak korlátozot­tan - a család szükségletének megfelelően - végezhető, má­sok zavarása nélkül. A jelen­legi kiépítettség nem változ­tatható meg, hiszen egy 1000 négyzetméteres telekből na­gyobbat nem lehet csinálni. Megoldás a település közelé­ben megfelelő helyek kialakí­tása az állattartás céljára. Olyan tervet szeretnénk, ami a lakosság egészének, de legalább nagy többségének érdekeit képviseli, ami betart­ható és végrehajtható.- Gondolom, nagy szakmai kihívás egy ilyen fontos terv elkészítése?- A tervezési szakma egyik legösszetettebb, de egyben ta­lán a legszebb területe a város- rendezési terv összeállítása. De nagyon idő- és pénzigé­nyes is. Szerencsére megfelelő társakra találtunk ehhez a munkához. Több, Bátonytere­nyén élő szakember, építész­mérnök, építésztechnikus mű­ködött közre 1993-ban a jelen­legi ART átvizsgálásában. Lelkiismeretes, hasznos mun­kát végeztek városunkért ön­zetlenül. Jelentős részt vállalt az előkészítő munkában az önkormányzat városfejlesztési és környezetvédelmi bizott­sága is. A végleges módosítást a NÓGRÁDTERV Kft. terve­zői készítik el. A nyilvánosság erejével- Hogyan szólhat bele a la­kosság és egyáltalán bele szólhat-e a végleges tervbe?- Ezt én is nagyon fontos dolognak tartom. Napi mun­kám során számos esetben kel­lett az ART-re hivatkoznom konkrét ügyekben, és az em­berek visszakérdeztek . . . Persze nem mindenki szak­ember ezen a területen, de mi lehetőséget adunk bárkinek, hogy a tervezetet megismerje, és véleményével segítse a vég­leges változat elfogadását. A tervezetet a polgármesteri hi­vatalban májusban közzétesz- szük. Ezt követően település- részenként lakossági fórumo­kat szervezünk. Ezek pontos időpontjáról tájékoztatjuk az érdekelteket. A végleges vál­tozat elfogadásáról csak ez után fog dönteni a képvi­selő-testület. V. L. Gyönyörű természeti környezetben fekszik a város Fotó: Rigó Tibor Bátonyterenye és környéke RÖVIDEN Mátraverebély. Jó ütemben halad az iskolai tornacsarnok építése. Az épület tető alá került, s megkezdődtek a belső épí­tészeti, szerelési munkála­tok. Az építmény átadására a szerződés szerint augusz­tus hónapban kerül sor. Bátonyterenye/Kis- terenye. Az Acélárugyár Rt. csőfeldolgozó üzemében az idén negyvenezer darab IKEA típusú szék szállítá­sára kötöttek szerződést. A kedvelt, könnyű, össze­csukható székek újabban hat színben - sárga, kék, fehér, piros, lila, fekete - szivacs- párna takaróval készülnek. A svéd üzlethálózaton ke­resztül ezekből a termékek­ből 31 millió forint árbevé­telre számítanak. Nemti. A kilencszáz la­kosú településen mintegy háromszázötven körül mo­zog a nyugellátásban része­sülők száma. A lakosság másik felének közel két­harmada, háromszázötven személy tartozik az aktív keresők közé, ebből 150-et tesz ki azoknak a száma, akik különféle munkanél­küli támogatást kapnak. Szuha. Az ivóvízhálózat kiépítését végzik a község­ben, amelyek bekötését, alig tíz százalék híján, csaknem minden lakásban elvégzik. A munkálatokat - terveik szerint - még a hideg idő beállta előtt befejezik. Az oldalt szerkesztette Vendel Lajos Holnapi lapszámunkban Szécsény és környéke Kiss Barnabásné Megvallom, egy megtört, elfá­radt emberre számítottam, amikor a 36 éves szolgálat után nyugdíjba készülődő Kiss Barnabásnéhoz beko­pogtam a kisterenyei családi házba. Akit találtam: vidám szemű, huncut mosolyú, ener­giával teli, igazán fiatalos asz- szony. Amikor védőnői pályájának állomásait, eseteit, gondjait és örömeit sorolta, a településért végzett szervező munkákról beszélt, rájöttem, azok közé tar­tozik, akiknek a munkája igen fontos, ez az életük, ezért nem érzik fárasztónak.- Kazáron kezdtem 1958 ok­tóberében, ott két évig voltam, majd hét esztendőt vonatozgat- tam Mátranovákra. Kezdetben más jellegű feladataink is vol­A motoros védőnő már Trabanttal jár tak, nem csak a terhes anyák és gyermekeik látogatása, ellátása. Hozzánk tartozott a tüdőgon­dozás, foglalkoznunk kellett az alkoholbetegekkel, látogatni őket, lebeszélni az ivásról. A papírmunka kevesebb volt, a gyakorlati tennivaló több. Ráér­tünk foglalkozni a gondozot­takkal. Manapság ha egy ter­hestanácsadáson három új kis­mama jelentkezik, a sok admi­nisztrációs munka annyi időt elvesz, hogy a többiek kint csak várhatnak sorukra... Sokszor tolta a motort Kiss Barnabásné 33 éven át mindig helyettesített is, meg­szakítás nélkül. Riga és Verho- vina kismotorokkal járta a tere­pet - bizony, sokszor tolta a motort, jó néhányszor árokba is csúszott, de télvíz idején is menni kellett, ha jött a Sa- bin-oltás, ha várták az újszülöt­tek, a csecsemők. Dolgozott a bárkányi völgyben, Nagybár- kányban, Lucfalván, járt Mát­ranovákra, Mátraverebélybe, Bámára, Szelére, Vizslásra, Sóshartyánba. Most Nemtiben, Dorogházán helyettesít - igaz, már tíz éve egy Trabanton köz­lekedik, amit egy idős rokoná­nak köszönhet, akit ő hozatott haza egykor a Szovjetunióból.- A szülés után sem esett ki a munkából?- Ezt úgy oldottam meg, hogy két és fél évig a kislá­nyomat vonatoztattam Mátra­novákra, ott egy fiatal lány vi­gyázott rá, amíg dolgoztam. Szülés szárkunyhóban- Milyen az a körzet, amit az utódjára hagy?- Nem könnyű! A terhesek és az újszülöttek között is sok a veszélyeztetett. Manapság a hátrányos helyzetűek szülnek, 5-6 gyereket is világra hoznak szinte egymás után és jóformán csak a családi pótlékból, segé­lyekből élnek.- Volt egy-két furcsa esetem az eltelt évtizedek alatt. Az egyik alkalommal egy nagyon fiatalka cigányasszonynál már elindult a szülés, amikor szól­tak, menjek segíteni. Ott feküdt a szárkunyhóban, elég hideg is volt. Az anyja levezette a szü­lést, a méhlepényt kidobta a kunyhó elé, a köldökzsinórt el­vágta. Amíg lement a patakra vízért, a kezembe nyomta a pi­cit. Ahogy visszajött, lemos­datta, egy lepedőbe csavarta és már adta is a lányának, hogy szoptassa. A másik esetben ne­kem kellett segédkezni a szü­lésnél - mire megérkeztek a mentők, nem csak az újdonsült mamával, hanem velem is fog­lalkozniuk kellett...- Nem voltak haragosai a ci­gányok között, amikor megkö­vetelte tőlük is a rendet?-Tudják, hogy a bajaikkal is jöhetnek hozzám, úgy érzem, elfogadtak, talán kedvelnek is a cigányok. Pedig egyet-kettőt meg is pofoztam már! Egyik esetben sírva jött az anya, hogy a férje nem engedi kórházba vinni a beteg gyereket. Elmen­tem hozzájuk, részegen hevert, no, egy-két pofonnal felébresz­tettem ... Máskor a nőgyó­gyász szakrendelésen hőzöng- tek a váróban. Rendet raktam közöttük. Folyton mozgatja a falut- Hogyan jutott idő a szerve­zésre?-A munkámnak is része a családlátogatás. így szerveztem meg az ivóvíz-társulatot, most a gázbeszerelést. Sok kilométert bejártam, hogy ez a település- rész se legyen a község „mos­tohagyereke”.- Folyik a szerelés . . . Most vajon mi következik?- Nem fogok unatkozni. Va­sárnap a szavazatszedő bizott­ság titkára leszek. G. K. M. A „tanácstalan” Márkháza Bő fél év van még hátra a helyhatósági választásokig. Az ön- kormányzatok háza táján sem korai talán a számvetésről gondolkodni. Az állampolgárok mindenütt aszerint ítélkez­nek, hogy gyarapodott-e lakóhelyük négy év alatt. A márkháziakra irigyek a környező települések lakói. Azt tartják errefé, hogy „ta­nácstalanul” Márkháza bol­dogult leginkább. Tényleg látványosabb a fejlődés, an­nak legalábbis, aki huzamo­sabb ideig nem járt itt. Maradt máig az egyutcás jelleg, de a faluvégi temp­lomhoz kaptató úton több minden feltűnik. Elsőként az út. Erre hamar gondja volt az önkormányzatnak. Azóta sort kerítettek a kommunális léte­sítményekre, s vezetékes ivó­vizet ihat a lakosság az év második felétől. A polgármes­ter, dr. Brenda Péter megem­líti még a közvilágítást, a he­lyi ügyintézés előnyét. S fel­vázolja a jövőbeni elképzelé­seket. ’95-re pályáznák beve­zetni a gázt társulásban, a komplex településfejlesztés keretében pedig - ez is kistér­ségi összefogásban - a Zsuny - Hollókő - Szenkút össze­köttetését biztosító útvonal kialakítását . Ebből úgy há­rom kilométernyi esne márk- házi területre. Most vette meg az önkor­mányzat az áfésztól a vegyes­boltot, pályáznak a felújítás­hoz szükséges pénzre. Létre­hozzák a Márkházáért Alapít­ványt - bejegyzése folyamat­ban van - melynek révén len­dületbe hozhatnák a helyi kul­turális életet, bár a művelő­dési házat nemrég újították fel. Kezdetnek, mindjárt ide­gen nyelvi tábort szeretnének a gyerekeknek nyárra.- A '90-ben indult fejlődési ütem sajnos mérséklődik - mondja dr. Brenda Péter. Egyrészt az infláció szab gá­tat, másrészt nagyok a szociá­lis terhek. Sok az időskorú, magas a munkanélküliségi ráta, s tizenöten már kiestek a járadékból.- Helyi adók?- Amikor a lakosság fele valamilyen szociális támoga­tásban részesül, életveszélyes lenne az adóztatás. Eszünkbe sem jut. t. k.

Next

/
Thumbnails
Contents