Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-04 / 104. szám
10. oldal SporTTükör - Hirdetés 1994. május 4., szerda Immár oroszlánbarlang lett a szécsényi stadion Félidejéhez érkezett labdarúgó-bajnokságok tavaszi idénye. A hátralévő fordulók már a bajnoki hajrát jelentik focistáinknak. Rósa Henrik (sötétben) két gólt szerzett. j\.z NB III. Mátra-csoportjá- b.ari az SBTC továbbra is meggyőző fölénnyel vezet. A fekete-fehér gárda szombaton is hozta hazai mérkőzését. A csapat rúgott egy ötöst, s még azt is megengedhette magának, I\çgy két büntetőt „elszórakozzon”. Ennek ellenér» nem a szokott, pergő ritmusú játékát játszotta az együttes. Voltak időszakai a mérkőzésnek, amikor csak szenvedtek Gyetvaiék a pályán. Szécsényben összejött a pénz A forduló rangadóját Szécsényben, a nagyligeti stadionban játszották, ahol a tavaszi idényben kitűnően magára talált szécsényiek a Pásztót fogadták. A találkozó előtt döntetlen- szagú volt a mérkőzés, ám a szécsényiek már sokadszor bizonyították, hogy manapság nincs a csoportnak olyan együttese, amely biztosra mehet Rákóczi országgyűlésének városában. A szécsényi vezetők lelkes, csupaszív munkája végül beérett. Jó a csapat, kitűnő a közönség. Széles körű összefogással, egyéni adakozásokkal összeszedték a tartozásukat, hogy biztosítsák a bajnokság nyugodt befejezését. Szép volt, fiúk! Viharfelhők az Ipoly felett A BLC győzni ment Gyöngyösre, de a siker ezúttal is elmaradt. Sőt, az eredmény magabiztos gyöngyösi győzelemre utal, bár a látottak alapján ez koránt sem volt így. A gyarmatiak ugyanis negyed órával a találkozó vége előtt egyenlítettek, s Balázs Attila révén még a győztes gólt is megszerezhették volna. A középpályás egyedül törhetett kapura, de elhamarkodottan a kivetődő kapusba lőtt. Vereségével a BLC egyre mélyebbre zuhan, egyre hátrább csúszik a tabellán. Most már ideje lenne összeszedni magukat Szűcséknek, hiszen ha így folytatják, nehéz lesz elkerülniük a kiesést. A Mátra-csoport állása, csak a tavaszi szereplések alapján: 1. J.-berény 8 7 1 0 24- 1 15 2. SBTC 8 6 2 0 19- 4 14 3. Szécsény 8 6 1 1 14- 5 13 4. Karcag 8 5 2 1 21- 9 12 5. Kartal 8 4 3 1 10- 5 11 6. Tenk 8 3 2 3 8- 6 8 7. Sz.MÁV 8 3 2 3 7- 6 8 8. F.-abony 8 3 2 3 9- 9 8 9. D.-keszi 8 3 2 3 9-15 8 10. Gyöngyös 8 3 1 4 9- 9 7 11. Pásztó 8 2 3 3 7- 9 7 12. Apc 8 1 3 4 4-13 5 13. Monor 8 1 3 4 6-16 5 14. BLC 8 1 1 6 7-20 3 15. Bag 8 0 2 6 4-17 2 16. Sz.Cukor 8 1 0 7 1-15 2 A góllövőlista képzeletbeli dobogósai a hét végén növelték góljaik számát. Közülük a jászberényi Ládi és a karcagi Tóth kétszer is eredményes volt. A stécés Horváth - hosszú sérülésétől felépülve - mindössze huszonöt percet töltött a pályán, mégis gólt lőtt. A góllövőlista állása. 23 gólos: Ládi, 20 gólos: Tóth (Karcag), 17 gólos: Horváth, 12 gólos: Kisbáb (Szécsény), 11 gólos: Bazsó (Apc-Pásztó), Jele (BLC), 9 gólos: Laczkovich (Pásztó), Bódi (Szécsény), 8 gólos: Varga (Karcag), Varró (Monor), Stark (SBTC). Éleződő helyzet a megyében A megyei bajnokság keleti csoportjában az Öblös rangadót nyert a Kohász ellen, de a Ka- rancslapujtő szorosan tapad az üvegesekre. A nyugati csoportban a Palotás rangadót nyert Rétságon, így meglépni látszik a mezőnytől. A fegyelmi bizottság a pályán elért eredménnyel igazolta a 15. fordulóban félbeszakadt Romhány-Ér- sekvadkert (1-0) mérkőzést, így a vadkertiek hárompontos hátrányba kerültek. Nem részletesen közölt eredmény: SOMOSKŐÚJFALU- KARANCSLAPUJTŐ 0-3 (0-1). Somoskőújfalu, 300 néző, v.: Csukás. Somos: Gáspár - Molnár, Pál, Jakab, Angyal O., Czékus (Murányi),Balya, Angyal P., Szerencsi, Ter- nóczki A., Fülöp, Antal. Edző: Kaszás Attila. Karancslapujtő: Mócsány - Juhász, Novák, Bozó, Sólyom, Pál, Ozsgyáni, Hegedűs, Tóth, Tőzsér, Lavaj. Edző: Jeck Ferenc. Gl.: Sólyom, Tóth, Lavaj. Kiállítva: Jakab, ill. Novák. A csoport- győzelemre is esélyes Karancslapujtő leiskolázta a hazaiakat. Pilinyi László Még egyszer a XI. Mogürt-Salgó raliról Az elmúlt hét vége tragédiái beárnyékolják az autósport világát, így nehéz elfogulatlanul értékelni a másfél héttel ezelőtt megrendezett XI. Mogürt-Salgó ralit is. Füzesi Györggyel, a Magyar Autóklub Salgótarjáni Szervezetének titkárával azonban mégis arra vállalkoztunk, hogy néhány nappal a verseny után, tárgyilagosan értékeljük a látottakat. 14- Uyun oacsi! Hogy erzea rriflgad egy . ilyen nagy versenyutón? - kezdem a faggatást. f Nem: mondom, hogy nem fáradtam el, de úgynéz ki, hogy ismét megérté. Egy ilyen versenyt 9-10 hónapig szervezünk. Ahhoz, hogy ilyen gördülékenyen menjen minden, rengeteg gondot és problémát kell megoldanunk, de hál’ Istennek, egyre jobban elismerik munkánkat. i-Én úgy tudom a raliber- kékböl, hogy a tarjánit magasan a legjobb versenynek tartják, utána nagy szünet és csak altkor következik a Mecsek rali, majd ismét szünet és jöhet a többi futam. Legalábbis színvonalban ez a sorrend. i - Igen, ez valahogy így van. Nádasdi úr, a Magyar Autó- Motorsport Szövetség főtitkára szerint a Salgó ralinak van a legnagyobb esélye, hogy EB-futam lehessen. Ehhez persze olyan infrastruktúrára van szükség, amely pillanatnyilag még nem áll rendelkezésünkre Salgótarjánban. A szállodák, panziók, fizetővendég-szállások, éttermek most is dugig voltak. Legalább 30-40 ezer látogató érkezett úgy a versenyre, hogy szeretett volna ittmaradni. Az megint más lapra tartozik, hogy sehol nem kaptunk kedvezményt, támogatást, pedig a vendéglátósok érdeke is, hogy évről évre ide tudjuk csalni ezt a rengeteg embert. Ha az egész várostól olyan hozzáállást tapasztalnánk, mint Salgótarján önkormányzatától és néhány támogató cégtől, akkor hamarosan európai hírű megmérettetést rendezhetnénk.- Sokba került ez a verseny?- Igen is, meg nem is. Ösz- szegszerűen lehet, hogy sok, de a többi verseny költségvetésének töredékéből finanszíroztuk a Salgó ralit. Nagy dolognak tartjuk, hogy a Mogürt - igaz, hogy kisebb mértékben - már 11. éve támogat, és egyre több lehetséges szponzor is érdeklődik a verseny iránt. Már most is küldtek megfigyelőket, akik lehet, hogy jövőre már támogatFüzesi György nák a Salgó ralit. Persze, személyes kapcsolatokra, ismeretségekre is szükségünk van, hisz leginkább ez mozgatja a dolgokat. — A nézők viselkedését hogyan értékeli?- A ralinak egyre szélesebb a tábora. Az idén már negyedmil- lióan (!) látták a versenyt. Többen, mint az első Forma-l-es Magyar Nagydíjat. Az évek során kezd lassan kialakulni a nézettségi kultúra. A régi megszállott rajongók már kordában tartják az újonnan érkezőket. Természetesen, azért nekünk is egyre jobban oda kell figyelni a biztosításra. Fegyelmet, pontosságot követelünk. Aki fontos pozícióban - és itt szinte mindenki ilyen helyen van - hibázik, attól meg kell válni. Évről évre megpróbálunk valamit fejleszteni a technikán is. Az idén már több sávon rádióztunk, és az eredmények értékelése is pillanatok alatt elkészült, így a több mint félszáz (!) újságíró azonnal pontos információkhoz juthatott.- Mi az, amin szeretnétek változtatni az elkövetkezendőkben?- Elsősorban a propagandán. Szeretnénk, ha minél több külföldi versenyző jönne el a következő versenyre. Ahhoz azonban, hogy őket és az egyre nagyobb számban hozzánk látogató rajongókat, nézőket ki tudjuk szolgálni, koordináltabb összefogásra van szükség. Ismét csak az önkormányzatok (Salgótarján, Kazár, Mátrave- rebély) kiváló hozzáállását tudom hangsúlyozni, amely példaértékű. A városnak azonban magasabb szinten kell felkészülnie a verseny fogadására.-Jövőre lesz Salgó rali?- Mindenféleképpen. Már a napokban elkezdjük a ’95-ös verseny szervezését, amelyre várjuk a segítő, támogató felajánlásokat. D. T. SHAQ A CSÚCSON. Shaquille O’Neill, az új kosársztár 40 millió dolláros szerződést kötött csapatával, míg a Pepsitó'l 13 millió dollár, a Reeboktól 20 millió dollár üti a markát Rövid túra a Pécsköre Salgótarján. A Zöld Út Természetjáró Egyesület május 7-én, szombaton nyílt túrát szervez a Pécsköre. A túrázni szándékozók reggel 8 órakor találkoznak a Lakbér előtti téren. Az útvonal: Lakbér - Do- linka - Pécskő - Inászó- Hosz- szúbérc-tető - Kis-Őrhegy - Zagyvaróna. A túra 14 km hosszú, visszaérkezés a kora délutáni órákban. FIDESZ Kormányváró kampányzáró 1994. május 6., péntek, 17 órakor Salgótarján, Városi Sportcsarnokban. Program: Tátika Kareokee Karate Kosaras zsákoló verseny Klikk modem tánc MANHATTAN koncert LÉGY OTT! I Nógrádi sikerek Ádándon is Vajvoda Sándor (balra) nyert, Határ István harmadik lett kategóriájában Ádándon, a ralikrossz legutóbbi futamán A szombathelyi idénynyitó után Ádándon rendezték meg a ralikrossz-bajnokság második versenyét. A nógrádiakat a megszokott Vajvoda-Határ duó képviselte. Vajvoda Sanyinak sikerült összefoltoznia a Szombathelyen megsérült versenygépet, és a közönség kedvenceként állhatott ismét rajthoz. A három selejtezőben könnyedén kivívta az A-döntőbe jutást. Csodálkoztak is a nézők, hogyan került ide ez a kis járgány. A döntőben remek autózással sokáig sikerült tartania a 3. helyet, de az aranyszíve, a beléi- vódott fair play miatt visszaszorult a 6. helyre. Géposztályát (H-csoport, 1600 kcm alatt) így is simán nyerte, és a csoport abszolút 6. helye is rendkívül hízelgő. Ugyanilyen jó autózást mutatott be Határ Pista is. Nála már korán kiderült, hogy az új váltóhoz kicsit gyenge a motor, és gumiból sem áll igazán jól. A rajtnál sokat morfondírozott, hogy milyen kereket válasszon. A szerelők már idegbetegek lettek a variációk miatt, de le a kalappal előttük, jól teljesítették feladatukat, így Határ könnyedén jutott az Á-döntőbe. Itt ismét a szombathelyi versenyről ismert Póré mögé sorolt be, aki rendkívül agresszíven - egyszerűen nekiment - verte vissza Pista előzési manővereit. A divízió II-ben így is az abszolút 6. helyet sikerült megszereznie, míg az F2-ben (fronthajtású kétliteres autók), a kategória 3. helyén végzett.- Olyan műszaki hátrányaim vannak, amelyeket nem lehet vezetéstechnikai bravúrokkal pótolni - panaszkodik Határ. - Ráadásul a Peugeot-t is csúnyán összetörték. A következő autós megmérettetésre nem kell sokat várni, hisz indul a pályaverseny a Hungaroringen, majd következik az Esztergom rali és utána a nyírádi ralikrosssz. Ez mind-mind május közepén. Hát, tényleg felpörögtek az események, és egyre több lehetőségük lesz a nógrádi pilótáknak az éremgyűjtésre. - dété Gagarinos helyezések Egerben Az elmúlt hét végén Egerben rendezték meg az úszók utánpótlás felmérőversenyét, amely kiegészült felnőtt amatőr seregszemlével is. A nógrádi színeket a Gagarin Diák SE csapata képviselte. A főleg az iskola tanulóira alapozó szakosztály jól helytállt a rangos versenyen. Meglátszik, hogy az intézmény kiváló lehetőséggel rendelkezik az úszás oktatására, a felnövekvő utánpótlás pedig jó szakmai kezek között van. Kovács Dénes edző beszámolójában kiemelte, hogy a már régebben versenyző „rutinos” úszók mellett jól szerepeltek az első alkalommal versenyző fiatalok is, akik nagyon sokat dolgoznak a sikerért. Ebben a kategóriában többek között Papp Viktor, Müller Orsolya, Miklós Bea, Rádi Mariann, Pintér Zsolt és Chladny Zoltán nevét kell kiemelni. A felnőttek 200 méteres vegyes úszásában 2. lett Csuka Gábor, míg a ’83-84 között született lányoknál Galló Júlia a 3. helyezést érte el az 50 méteres mellúszásban.-dötöMŰANYAGTERMÉKEK A GYÁRTÓTÓL! • 2, 2.5, 3, 5,10, 20 literes élelmiszeripari és vegyipari kannák • 65, 70, 90,100 literes dézsák, • 1.5, 2 literes szobai locsolók • 4, 6, 8,10 literes öntözőkannák, • 5,10 literes vödrök, • háztartási termékek. Nagykereskedőknek kedvezmények! Kiskereskedőknek nyereményakció! Május havi akciós termékeink: gyümölcsmosó készlet és 6 l-es gyümölcsmosó tál. DeST Cím: DeST MŰANYAGIPARI Rt. Debrecen, István út 147. Tel.: (52) 346-173, (52) 328-589, FAX: (52) 328-818