Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-28-29 / 124. szám

1994. május 28-29., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Nyílt Tér 7. oldal A MEGTALÁLT ÚJ HANGZÁS Rock and roll nagyzenekarra másoknál a zongora, a klarinét vagy a trombita. Tizenhét tagú a Brian Set­zer Orchestra, s játszanak né­hány számot a Stray Cats re­pertoárjából, amiket Brian a szakszofonossal, Michael Acostával és Mark Jones-szál, a pozánossal dolgozott át nagyzenekarra. A partitúrákat is az ő segítségükkel készíti el. Összejött a szakszofonossal Őszintén bevallja, hogy ez és a hangszerelés más teendői meghaladják képességeit — el­végre ő nem egy Quincy Jo­nes, mondja nevetve. A szakszofonossal jól össze­jöttek. Brian remek embernek és remek muzsikusnak mondja. Hat háznyira laknak egymás­tól, valahogyan egy zenekarba kerültek, és mikor a gitáros megemlítette, milyen tervei vannak egy Rock an roll big band megalakítására, Acosta szinte egyik napról a másikra összehozta a tizenhét embert, mert oly ragyogónak találta az évek óta dédelgetett gondola­tot. Setzer Santa Monicában él. A Stray Cats másik két tagja Hollywoodban zenél. Earl Slick a gitárosuk, aki David Bowie együttesében volt. El­hagyták a rockabilly-t, hosszú a hajuk és „Phantom, Rocker and Slick” néven hard rockot játszanak. Előbb Európa következik Brian Setzer egyelőre nem tartja velük a kapcsolatot, és azt mondja, hogy a Stray Cats- számok átdolgozásaihoz semmi közük, nem tartozik rá­juk. A Brian Setzer Orchestra Japánban turnézik. Már má­sodszorra. A zenekarvezető így figyeli meg a közönség re­akcióját. Aztán jön Európa, és csak később Amerika. Vass Imre Volt egyszer, valamikor a nyolcvanas évek elején egy Stray Cats nevű amerikai trió. Brian Setzer volt a főnök, akinek pi­ros Gretsch Chet Atkins-gitár volt a nyakában, mert nagy példaképe, a szerencsétlen sorsú Eddy Cochran is egy ilyen hangszeren játszott. Cochran volt a legszentebb előtte, de imádta Gene Vincentet is, meg Carl Perkins-t és Presley gitá­rosát, Scotty Moore-t. Brian, Slim Jim és Lee rockabilly-t ját­szott néhány évig - vadabbat és vadabbul, mint a nagy elődök -, de Setzer, bár élvezte, amit csináltak, nem igazán találta he­lyét a rockabilly világában. A Stray Cats együttesben, középen Brian Setzer 1988-ban újra belevágtak - rövid megállás után -, és Brian Setzer azt hitte, maradéktalan örömére lesz a zene, de téve­dett. Most vallja meg, hogy maga sem tudta, mit akar. Érezte, hogy valahogy túl kíván lépni a rockabilly-n és a rock and rollal kellene kezdenie va­lamit. Új hangzással kéne visz- szahozni az egykori hangulatot. Azt csinálja, amit akart Meglepő, hogy oly nagy ra­jongója Cochrannak, és még sem vette észre, hogy Eddy Cochran „Hallelujah, I love her so” című feldolgozásában benne van az, amire most végre ő is rátalált, és amivel újítani akar: a rock and roll (hangzása) nagyzenekarral. És azt sem tudja, hogy Cochran nem sok­kal halála előtt tervbe vette, hogy majd big band-del dol­gozik - szakszofonkórussal, vonósokkal és rézfúvós hang­szerekkel. A Bruno Blummal folytatott hosszú beszélgetésből azon­ban, az is kiderül, hogy a gitá­ros mennyi mindent tud a nagyzenekarokról, melyek­nek, úgy látszott, bealkonyult a hatvanas évek elején. Példá­kat hoz fel Count Basie-tői Ray Charles-on át Django Re- inhardtig, lelkesen beszél Charley Christianról, az első zenészről, aki elektromos gitá­ron játszott jazzt, éspedig Benny Goodman zenekarában. Setzer - ahogy a Brian Setzer Orchestra felvételein hallani - amennyire csak lehet, ki akarja emelni az elektromos gitárt, hadd legyen az a big band vezető hangszere, mint D:REAM - azaz a megvalósult almok Öt évvel ezelőtt költözött Észak-írországból Londonba Peter Cunnah, a D.Ream front­embere. Az egykori szerzetes­növendék a legjobb úton van affelé, hogy feljusson a sláger­listák csúcsaira. A 27 éves fiatalember az egyházi iskolában zongorázni és hegedülni tanult, ám ő a Beatlesért, a U2-ért és a Po- lice-ért rajongott. Első együtte­sére senki sem figyelt fel. Ek­kor határozta el, hogy Lon­donba költözik, és saját kezébe veszi ügyei irányítását. Demo- felvételeivel a lemezlovasokat bombázta, akik végül ráharap­tak számaira. A Things can only get better mára Eu- rópa-szerte siker. A D.Ream jelenleg a Take That előzenekara európai turné­jukon, de Peter Cunnah kijelen­tette: a tinibanda-arculat nem vág bele elképzeléseibe, igé­nyesebb zenét kíván játszani. A cannes-i filmfesztivál díjnyertesei Akik jártasak a nemzetközi filmfesztiválokon, azok azt mondják, semmi különös nem történt a pünkösd hétfőjén véget ért cannes-i filmfesztivá­lon. A francia Riviérán most is rengeteg befutott és szép reményű sztár megfordult, új szerelmek szövődtek, és régi kedvesek ölelték meg egymást látványos barátsággal. A filmek is olyanok voltak, mint máskor. Annyi különbséggel, hogy azért ezúttal mintha több lett volna a közhelyes, szokványos és unalmas pro­dukció. Némelyek előszeretettel felejtkeznek bele egy-egy beállításba, anélkül, hogy valami érdeke­set kifejeznének, másoknak nem jut eszébe semmi új és érdemleges a választott témáról. De ne legyünk igazságtalanok: a díjazott művek megérdemlik a figyelmet - és rajtuk kívül is még egypár. S azt is elégedettséggel nyugtázhatjuk, hogy több filmrendező, producer - elsősorban a házigazda franciák közül - valósággal hadat üzent az amerikai, a hollywoodi filmdiktatúrának, amely teljesen uralja a világ filmpiacát. Követ­kezményeként rengeteg az értéktelen, öncélúan látványos és erőszakos, véres produkció. Valóban ideje lenne gátat vetni ennek a terjeszkedésnek. A mozinak a való élet felé illenék fordulnia. S aminek kifejezetten nem örülhetünk: az idén nem válogattak be magyar fűmet a versenyprog­ramba. Hosszú idő után először történt ilyen. De lehet, hogy meg kell barátkoznunk vele. Nagy kár volna. Fábri Zoltán, Jancsó Miklós és mások sike­rei folytatást kívánnak. (ok) A Huozse című kínai film megosztott kü- löndíjat kapott. Szereplői a bemutatón: Gong Li és Gi-You, aki elnyerte a legjobb férfialakí­tás díját is Az Arany Pálma díjat Quentin Tarantino Pulp Ficton című filmje nyerte. Képünkön Bruce Willis és Maria de Medeiros, az alkotás két főszereplője A zsűri másik különdíját Nyikita Mihalkov Utomlionnye című műve nyerte. Képünkön a művész (középen) kislányával és a férfi fő­szereplővel, Oleg Mensikowal SZERKESZTŐSÉGÜNK IS TÖBB KÉPESLAPOT KÜLDÖTT Százhatvanmillióan írtak neki - meggyógyult • • O t évvel ezelőtt, szinte az egész világot bejárta a hír: egy angol kisfiú, Craig Shergold agyában tojás nagy­ságú tumort találtak. A halál­raítélt gyermek azt kérte: írja­nak neki annyi lapot vagy le­velet, hogy bekerülhessen a Rekordok könyvébe. S megindult az áradat. Ar­gentínától Zimbabwéig, Mar­garet Thatchertől Michael Jacksonig, Gorbacsovtól Ma­donnáig mindenhonnan, min­denki írt az élettől búcsúzó gyermeknek. Két év múlva a levelek száma több mint 16 millió volt, a harmadik eszten­dőben 33, ma pedig már 160 millió. Marion asszony, az édesa­nya legfőbb gondja az, hogyan lehetne véget vetni a küldemé- nyözönnek. Mert a feladók zöme ma is azt hiszi, hogy egy haldokló kisfiú utolsó kíván­ságát teljesíti, aki éppoly kicsi és beteg, mint fél évtizeddel ezelőtt. Szerencsére egyik sem igaz. Craig már 15 éves kamasz, s ami a legfontosabb: meggyó­gyult. A daganatról kiderült: nem rosszindulatú. A többit az anya most megjelent könyvé­ben meséli el. M indehhez csak annyit: az angol kisfiú Nógrád me­gyéből is rengeteg képeslapot és levelet kapott. Hivatalok, vállalatok sokasága kapcsolta be szerkesztőségünket a leve­lezésbe, mint ahogyan tettük másokkal mi is. Nemes, szép gesztus volt mindenkitől. Tresó Gábor, akinek a színjátszás tartalmasabbá tette a fiatalságát Ma már világosan látszik, hogy az amatőr színjátszás fénykora a hatvanas évek má­sodik felére esett. Ugyanak­kor a hetvenes években, de még a nyolcvanas évek elején is tovább virágzott ez a műfaj. Tresó Gábor balassagyarmati fiatalember 1973-ban kapcso­lódott be a mozgalomba.- Hogyan emlékszik vissza a kezdetre?- Szép évek voltak, tagadha­tatlan. Az amatőr színjátszás tartalmasabbá tette a fiatalsá­gom éveit. Jó kis közösség ala­kult ki, bejártuk az országot, Csehszlovákiába is eljutottunk. Szerették a verseket- Akkor még vevők voltak az emberek a versekre.- így van. A mi csoportunk­ban többen igen jó színvonalon szavaltak: Merczel Erzsi, Kalas Jutka és mások előadása él­ményszámba ment. Sokat jár­tunk versösszeállításokkal az üzemekbe, iskolákba. Abban az időben tényleg szerették a ver­seket az emberek.- Hogyan alakult további pályafutása?-Átkerültem Csikász Pistá­hoz, az Ex Libris-be. Főszere­peket játszottam. Talán a leg­A színjátszó emlékezetesebb előadás a Po­loska volt. Az irodalmi színját­szó napokon az E. Fehér Pál vezette zsűri talán épp ideoló­giai megfontolásokból nem ér­tékelte nagyra az előadásunkat. Politikailag nem volt szeren­csés a választás. A közönség viszont díjazta a produkciót: óriási tapsot kaptunk a volt me­gyeháza alagsorában.- Ketté törte pályáját a ka­tonaság?- Attól függ, honnan nézzük. Katonaidőm alatt is szavaltam, irodalmi összeállításokat adtam elő. Érdekességként említem a kaposvári kulturális napot, me­lyen azt terveztem, elmondom Gál Sándor Arc nélküli szobrok című versét. Azért voltam ilyen bátor, mert már kevés időm volt a leszerelésig. Szóval, meg­hallgatták a verset, és azt mond­ták, ezt azért mégsem.- Leszerelése után folytatta az amatőr színjátszást?- Persze. A művelődési ház­ban létezett egy csoport, melyet Tibay András vezetett. Igaz, gyakorlatilag nem működött a társaság. Beszálltam, újjászer­veztem a csapatot, s bemutat­tunk pár darabot. A Bicskei-korszak- Ez az időszak Bicskei Gá­bor idejövetelével egybeesik?- Nem sokkal az előbb emlí­tettek után Halmai Laci ide­hozta Bicskei Gábort. Azt hi­szem, Balassagyarmat történe­tében akkor alakult ki a legerő­sebb amatőrszínpad. Gábor neve fogalom volt a szakmá­ban. Több korosztály beszállt a munkába. A József Attila ösz- szeállítással Kecskeméten aranydiplomát nyertünk.- Aztán ennek az arany­kornak is vége lett. De miért?-Bicskei Gábort állami és pártszinteken egyaránt támad­ták. Nem fogadta be a város ve­zetősége. Gábor nem jószántá­ból ment el a városból. Ezeket a történeteket később egy könyv­ben meg is írta.-A nehézségek miatt ab­bamaradt a színjátszás?- Egy darabig még csináltuk, aztán szétszéledt a csapat. Pró­bálkoztam egy zsoltár-összeál­lítással...- Hosszú csönd követke­zett, ám most megint vissza­tért régi szerelméhez...- Mindig is hiányzott az elő­adás, de nem hívott senki az utóbbi időkig. Egyszer megszó­lított Romhányi Gyula költő barátom. Elmondta, hogy írt egy darabot, minden kész, csak a főszereplő hiányzik. Csikász István előbb Tibay Andrást ajánlotta, de ő nem vállalta. Gyula rám gondolt, s megkért, vállaljam a szerepet.- Elsőre vállalta?- Igen, mégpedig úgy, hogy nem ismertem az írást. Beval­lom, éhes voltam a színpadra. És a Gyula iránti tiszteletem is motivált. Aztán az is közreját­szott döntésemben, hogy a vá­ros lassan már évtizede nem in­dított színjátszó csoportot az ISZN-en. Az a csodálatos taps- Embert próbáló lehetett a Halom előadása, mivel egyet­len mondat sem hangzott el a darabban.- Nem volt könnyű, de meg­érte.- Milyen érzés volt hallani újra a tapsot?- Az előadás után óriási megkönnyebbülést éreztem. Amúgy a taps mindig csodála­tos érzés. Itt jegyzem meg, hogy nem kaptunk semmiféle támogatást, a város vezetői meg sem köszönték, hogy képvisel­tük Gyarmatot.- Milyen terveket sző?- Szeretném folytatni a szín­játszást, a szavalást. A Szabó Lőrinc-ünnepségen is mondtam verset. Jó lenne tovább dol­gozni; fiatalokkal, vagy akár önállóan. Ádám Tamás Mulatságos helyzet; a közönség szerette, a zsűri nem kedvelte - jelenet a Poloskából (balról jobbra: Macskássi Zoltán, Tresó Gábor és Csikász István)

Next

/
Thumbnails
Contents