Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-04 / 104. szám

2. oldal Világpolitika 1994. május 4., szerda A kubaiak megértését kérte Fidel Castro A kubaiak megértését kérte a pénzügyek szanálását szolgáló kemény intézkedésekkel kapcsolatban Fidel Castro kubai ál­lam- és kormányfő a parlament rendkívüli ülésszakán elhang­zott felszólalásában. A kubai vezető elismerte, hogy súlyos döntésekről van szó, amelyek további terheket jelentenek a la­kosságnak, de úgy ítélte meg, elengedhetetlen szükség van rá­juk, hogy kiutat találjanak az ország jelenlegi nehéz helyzeté­ből. A kubai vezető szerint valamennyi soron lévő intézkedés a fizetések és a nemzeti valuta újraértékelését célozza. Mint hangsúlyozta, az ország gazdasági problémái igen összetettek, ezért megoldásuk „politikai bátorságot igényel a kormánytól és valamennyi forradalmártól egyaránt”. A kínai központi bank helyi dollárokat nyom Előzetes megállapodás alapján a kínai központi bank meg­kezdte a hongkongi fizetőeszköznek, a helyi dollárnak a nyo­mását. A brit koronagyarmat 1997-ben Kína fennhatósága alá kerül vissza. A kínai központi bank kezdetben (389 millió ame­rikai dollárnak megfelelő) 3 milliárd hongkongi dollárt készít. Ez a jelenleg forgalomban lévő hongkongi dollármennyiségnek közel 4 százaléka. Elemzők szerint a pekingi bank a pénzkibo­csátással megtette az első lépést Kína és Hongkong tényleges gazdasága integrációja felé. Tűz volt egy kazahsztáni hőerőműben Kigyulladt Kazahsztán déli részének legnagyobb hőerőműve, és emiatt le kellett állítani egy olajfinomítóban a termelést - je­lentette az AP. Az erőműben műszaki hiba miatt keletkezett a tűz, és csaknem az egész vezetékrendszer kiégett. A tűzoltók három óra alatt oltották el a lángokat. Az előzetes felmérések szerint hónapokba telik az erőmű rendbetétele, s ez komoly termeléskiesést jelent a környező üzemekben, az olajfinomító­ban és egy traktorabroncsgyárban. Gyenge kávébetakarítási eredmények lesznek? A kolumbiai nemzeti kávészövetség becslése szerint az ország kávéültetvényeinek mintegy 40 százalékát pusztítják el kárte­vők. A kávétermelés csökkenése nem egyedüli kolumbiai je­lenség; Brazília (amely az egyik legfontosabb meghatározója a kávépiacnak) és a közép-amerikai országok is igen gyenge ká­vébetakarítási eredménnyel számolnak idén. Dél-Korea gazdasági növekedése igen kedvező A szöuli központi bank kormányzója szerint 8,5 százalék volt Dél-Korea gazdasági növekedése az első negyedévben 1993 azonos időszakához képest. A bankvezető elmondta, hogy az export és a tőkeberuházás gyors növekedése eredményezte a váratlanul kedvező eredményt. 1993 első negyedévében a nem­zeti össztermék 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel ko­rábbit. Hány embert is végeztek ki tavaly Kínában? Több mint 1400 embert végeztek ki tavaly Kínában, a kivégzé­sek valódi száma azonban feltehetően ennél jóval magasabb - állítja jelentésében az Amnesty International. Az emberi jogi szervezethez eljuttatott hivatalos adatok szerint 1993-ban Kí­nában 2564 embert ítéltek halálra, és ebből 1419 elítéltet végez­tek ki. A szervezet összehasonlította a kínai kormánytól kapott adatokat és a külföldi tömegtájékoztatásban megjelent számo­kat, és arra a megállapításra jutott, hogy a hivatalos adatok messze elmaradnak a halálos ítéletek és kivégzések valódi szá­mától. Orosz MIG-29-eseket vesz majd Németország? Oroszország kétszáz MIG-29 típusú harci gépet akar eladni Németországnak alkatrészekkel együtt, nagyon olcsón, össze­sen négymilliárd márkáért - közölte a Focus című müncheni hetilappal Manfred Opel, a bundestagbeli SPD-frakció katona- politikai szakértője. A vételárat Bonn nem fizetné ki, hanem a ■! négymilliárd márkát leírnák az orosz adósságból. Gracsov vé­delmi miniszter ajánlata már két hete a német pénzügyminiszté­riumban fekszik, jelen pillanatban az ügylet gazdaságosságát vizsgálják. A használt keleti gépek hadrendbe állításának Opel és más katonapolitikai szakértők szerint igencsak lenne ér­telme: a MIG-eket az F-4F Phantom elfogó vadászgépek he­lyett alkalmaznák, akárcsak átmeneti megoldásként is, mivel ezeket az amerikai gépeket 2002-ben a korszerűsítés ellenére is ki akarják vonni a forgalomból. Megújul a drezdai katedrális. A II. világháború hírhedt drezdai bombázásánál tel­jesen megsemmisült a helybeli, méltán világhírnévre szert tett katedrális. Az építészeti remek, amely a XVIII. században, egészen pontosan 1722-ben épült, a szövetségesek 1945. február 13-i bombázása következtében szinte a földdel vált egyenlővé. Nos, a kö­zelmúltban - mintegy 250 millió dolláros költséggel - hozzákezdtek e nagyszerű műem­lék újjáépítéséhez. A tervek szerint az előkészítő munkák 18 hónapot vesznek majd igénybe. S ha minden az elképzelések szerint halad majd, úgy a katedrális 2002-től is­mét régi pompájában várhatja a hazai és külföldi látogatók sokaságát... (FEB-fotó) Nelson Mandela bejelentette a győzelmet Nelson Mandela tényként dek­larálta hétfőn este az általa ve­zetett Afrikai Nemzeti Kong­resszus (ANC) választási győ­zelmét. A 75 éves politikus egy johannesburgi szállodában be­szélt újságírókhoz és híveihez, akik már a győzelem ünneplé­sére gyűltek össze. Mandela beszéde elején három szóban foglalta össze a Dél-Afrikában a múlt héten lezajlott általános választás eredményét: - Végre szabadok vagyunk! - mondta. Az élete során számos meg­próbáltatást átélt fekete bőrű vezető szerint az ANC vezeté­sével összeálló új kormány leg­fontosabb feladata az ország új­jáépítése lesz. Ebben - mondta Mandela - az ANC a többi párt Minden jel szerint Brcko lesz a következő hadszíntér Boszniá­ban, a szerb és muzulmán erők egyaránt a Száva-parti város környékére vonják össze csapa­taikat. A kelet-boszniai Goraz- déből a boszniai szerb hadveze­tés északra irányította át a ne­héztüzérségét, s a többszöri nyugati figyelmeztetés ellenére tegnap is folytatódott a nagy­szabású szerb előnyomulás Brcko irányába. Washington arra törekszik, hogy az ENSZ nyilvánítsa Brckót is ENSZ-védett övezetnek, de a aktív részvételére is számít. Az ANC egyébként is olyan kor­mányt akar, amely nemcsak párttagokat szolgál ki, hanem valamennyi dél-afrikai állam­polgár kormánya lehet. Már két órával Mandela be­széde előtt elismerte vereségét Frederik Willem de Klerk, a rövidesen távozó elnök. A Nemzeti Párt vezetője moso­lyogva gratulált Mandelának, majd azt jósolta, hogy a jó részben neki köszönhetően lét­rejött demokratikus Dél-Afrika következő szabad választásait az ő pártja nyeri. Hétfői, késő esti szavazat­számlálási adatok szerint az ANC fölénye tovább növeke­dett: a párt - 23 millióból - 10 boszniai ENSZ-parancsnokság, s személy szerint a Washing­tonban már nyíltan bírált Ja- szusi főmegbízott és Rose tá­bornok, boszniai ENSZ-pa- rancsnok ezt csak abban az esetben tartja megvalósítható­nak, ha újabb ENSZ-csapatokat küldenek a térségbe. Karadzic boszniai szerb el­nök nyilatkozatban szögezte le, nem tűrik el azt, hogy Brckónál újabb védett övezetet hozzanak létre a kéksisakosok. Karadzic a SRNA boszniai szerb hírügy­nökségnek adott nyilatkozatá­miliió szavazat értékelése után 62,4 százalékos támogatottság­nak örvendhetett, míg a Nem­zeti Pártra a szavazók 23,9 szá­zaléka voksolt. Harmadik he­lyen az Inkatha Szabadság Párt állt 6,1 százalékkal. Az országban egyébként már hétfőn este több helyütt hangos ünneplésbe kezdtek az ANC hívei: népviseletbe öltözött énekesek, táncosok, hatalmas plakátok, luftballonok köszön­tötték a győzelmet, az apartheid rendszer halálát. Durban kör­nyékén még tűzijátékot is tar­tottak. A vigasságra maga Mandela is áldását adta, aki be­szédét úgy fejezte be, hogy „éppen itt az ideje az ünneplés­nek”. ban egyúttal kifejtette, hogy Bosznia második Vietnam lehet az USA számára. Támadó hangvételű nyilat­kozatokat tesz közzé a boszniai muzulmán vezetés is. Izetbego­vic elnök és Delic muzulmán parancsnok megszemlélte a Tuzlánál összevont muzulmán erőket, s harcra buzdította a ka­tonákat. Izetbegovic egyúttal levélben fordult Tudjman hor- vát elnökhöz, sürgetve a Wa­shingtonban a közelmúltban megkötött horvát-muzulmán egyezmények konkretizálását. A sajtószabadság sötét esztendeje Az 1993-as esztendő sötét év volt a sajtószabadság szem­pontjából: a „Reporters sans frontières” elnevezésű, francia- országi székhelyű nemzetközi szervezet most nyilvánosságra hozott jelentése szerint a világ különböző országaiban 63 új­ságírót öltek meg munkájuk gyakorlása közben, és 140-et bebörtönöztek. Ráadásul az idei év sem ígérkezik sokkal jobb­nak: az év eleje óta már 14 új­ságíró vesztette életét, 142-en pedig továbbra is börtönben várják sorsuk jobbrafordulását. A „Reporters sans frontiè­res” a világ egyik legtekinté­lyesebb újságíró-szervezete: több mint 70 országban vannak tagjai, akik rendszeresen figye­lemmel kísérik a tömegtájékoz­tatás működését. A tapasztala­tokat minden évben egy-egy összefoglaló jelentésben elem­zik; az idei - amelyet a Nem­zetközi Sajtószabadság-napon tettek közzé - több mint 500 oldalon foglalkozik 147 ország helyzetével. Az évkönyv szerint a gyil­kosságok szempontjából tavaly Algériában volt a legrosszabb a helyzet: itt kilenc újságíró vesz­tette életét, eggyel több, mint Bosznia-Hercegovinában, vagy Oroszországban. Hornt mutatta be a ZDF tévéállomás Az Auslandsjoumal, a ZDF német televíziós állomás külpo­litikai magazinja szerint Hóm Gyulának, az MSZP elnökének jó esélye van arra, hogy Ma­gyarország miniszterelnöke le­gyen, „a konzervatívok levitéz- lettek, sokan az ő számlájukra írják az ország nyomorát”. A ZDF Hómról festett - in­kább tartózkodó - portréjában a politikus történelmi érdemének mondotta a nyugati határ meg­nyitását, azaz a határzár meg­szüntetését, s azt a döntést, hogy a keletnémetek ezrei Ma­gyarországon át Nyugatra utaz­hattak. A mintegy ötperces összeál­lítás készítője, Michael Schmitz párhuzamot vont az MSZP és a német PDS között, mondván, hogy mindkét párt kommunista pártból jött létre: az MSZMP- ből, illetve az NSZEP-ből. A német televíziós állomás szerint a magyarországi „kon­zervatívok” azzal az ígérettel nyerték meg négy évvel ezelőtt a választásokat, hogy a demok­ráciával és a piacgazdasággal mindenkinek jobb lesz, ám, „ez a remény, mint Kelet-Európá- ban másutt, szertefoszlott”. So­kan gondolják azt, hogy a szo­cializmus legalább szociális biztonságot nyújtott, s a magyar szocialisták erre a felfogásra is építenek - volt hallható egye­bek között a filmriport kísérő­szövegében. Brcko lesz a következő boszniai hadszíntér? Tart a népességrobbanás Minden 100 csecsemő közül csupán három születik a fejlett országokban, miközben a har­madik világ népességnöveke­dése minden rekordot megdönt. A legfrissebb népesedési ada­tokat közzétevő Population Re­ference Bureau elnevezésű amerikai magánintézet szerint a családtervezés csekély hatással van a népesedési tendenciákra. Az AP által idézett statisz­tika azt mutatja, hogy a világ lakossága csaknem 90 millióval növekszik évente, 7,5 millióval havonta, 1,7 millióval hetente, 245 ezerrel naponta, tízezerrel óránként és 170-nel percenként. A 170-ből csupán hat születik a fejlett országokban. Az ENSZ adatai szerint a vi­lág népessége jelenleg 5,6 mil­liárd - 4,4 milliárd ember él a fejlődő országokban és 1,2 mil­liárd a földgolyó iparosodott részén. A harmadik világ szüle­tési rátája még mindig messze áll a kétgyermekes családmo- delltől, ami a népesség stabili­zálásához elengedhetetlen lenne. Legnagyobb a növekedés Afrikában, ahol egy asszony át­lagosan öt-nyolc gyermeket hoz a világra. Ha ez a növeke­dés továbbra is megmarad, a földrész lakossága 24 évenként megduplázódik. Egyes jelenté­sek szerint a harmadik világ több országában növekvő mér­tékben élnek a születésszabá­lyozás eszközeivel, így csök­kent a születések száma néhány ázsiai és latin-amerikai ország­ban. A kutatások szerint növek­szik az igény a családtervezési tanácsadás iránt a szegényebb államokban. Az amerikai intézet jelentése rámutat, hogy öt-hat éven belül India lesz a második milliárdos népességű ország Kína után. Úttörés a Pető-módszernek az USA-ban A Walt Disney vállalatcso­porthoz tartozó egyik amerikai műsorkészítő cég, a Buena Vista Television dokumen­tumfilmet forgatott a budapesti Pető Intézetről és az angliai, birminghami Konduktív Neve­lési Intézetről, amelyet május 14-től az amerikai tévénézők 90 százaléka láthat, főként a nagy országos hálózatok, az NBC és a CBS csatornáin. Az agyhűdéssel született gyermekek, illetve más módon is agysérült felnőttek normális élethez segítésére alkalmas magyar Pető-módszer, vagyis a konduktív nevelés egyelőre kevés számú amerikai isme­rője és pártfogója, köztük a műsor készítői, úgy vélik, hogy a filmnek legalább ak­kora hatása lesz az USA-ban, mint a BBC korábbi dokumen­tumfilmjének volt Nagy-Bri- tanniában. Azóta tucatnyi brit intézmény és jótékonysági szervezet keresett együttmű­ködést a budapesti Pető Inté­zettel és a Nemzetközi Pető András Alapítvánnyal. A brit kormány, amellett, hogy anyagi támogatást adott a budapesti intézet bővítésére, hivatalosan választási lehető­ségnek ismerte el a konduktív nevelést a brit oktatási rend­szeren belül. A birminghami Konduktív Nevelési Alapítvány a Pető-módszer egyik első ang­liai meghonosítója volt, és birminghami intézete, amely­ben a magyarokon kívül már a Pető Intézetben diplomát szer­zett angol konduktorok is dol­goznak, a konduktív nevelés brit és egyik nemzetközi refe­renciapontjának tartja magát. Az amerikai dokumentumfilm producere, Jennifer Kárson Londonban elmondta az MTI-nek:- Egy Washington állam­ban, Spokane-ben élő asszony levelet írt nekünk arról, hogy korábban Budapestre vitte leá­nyát, és azóta is felháborítónak tartja, hogy az Egyesült Álla­mokban még mindig nem ho­nosodott meg a konduktív ne­velés. Filmünkkel nyomást akarunk gyakorolni a nagy amerikai jótékonysági és tu­dományos szervezetekre, köz­tük az agyhűdéses emberek érdekeit képviselő United Ce­rebral Palsyra, valamint a szö­vetségi oktatási kormányzatra és az Országos Egészségügyi Intézetre, hogy kezdjék meg a konduktív nevelés tudomá­nyos, szakmai vizsgálatát, a módszer amerikai elterjesztése érdekében. Elmondta azt is, hogy van­nak az Egyesült Államokban szerény szülői magánkezde­ményezések, egyelőre Wa­shington államban. Ezek kere­tében az elmúlt években már kihozattak egy-egy konduktort Budapestről. A brooklyni Queensborough College egyik professzora, dr. Frida Spivak kezdeményezésére pedig meg­alakult az érdekelt szülők és fizioterapikus szakemberek szűkkörű Konduktív Nevelési Társasága, ám ezek az elszige­telt akciók nem sok eredményt hozhatnak, amíg a nagy össze­gekkel rendelkező jótékony- sági alapok, a tudományos és hivatalos Amerika fel nem ve­szi a kesztyűt.

Next

/
Thumbnails
Contents