Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-26 / 122. szám
v>. óldal VÁLASZTÁS '94 1994. május 26., csütörtök AZ ELSŐ FORDULÓ UTÁN - A MÁSODIK SZAVAZÁS ELŐTT Szerkesztőségünk három kérdésére válaszolnak a még versenyben lévő képviselőjelöltek: 1./ HOGYAN ÉLTE MEG A VÁLASZTÁSOK ELSŐ 2.1 MILYEN ESÉLYEKET LÁT MAGA ELŐTT A VASÁR- 3./ HA KÉPVISELŐ LENNE, VÁLASZTÓKERÜLETÉBEN FORDULÓJÁT, SZÁMÍTOTT-E AZ EREDMÉNYRE? NAP KÖVETKEZŐ MÁSODIK FORDULÓBAN? MELY TEENDŐKET HELYEZNÉ ELŐTÉRBE? 2. számú egyéni választókerület, Pásztó 1. sz. egyéni választókerület, Salgótarján BOLDVAI LÁSZLÓ MSZP 1. Visszafogott optimizmus jellemezte várakozásunkat, és az én személyes magatartásomat is a választás várható eredményeiről. A jelek többé-kevésbé érzékelhető módon kedvezőek voltak, gondolok itt az előzetes közvélemény-kutatási eredményekre, a több mint száz kampányrendezvényünkön megjelentek aktivitására, létszámára. I Ezzel együtt - mivel ezt már Boldvai László 1990-ben is megtapasztaltuk - igazán maga a választás az, amely választ adhat azokra a kérdésekre, hogy egy jelölt, egy-egy párt milyen támogatottságra számíthat. Az én személyes véleményem és prognózisom is talán úgy szólt, ,ihogy ht, a salgótarjáni 1. sz. választókerületben egy jóval kiegyensúlyozottabb, szorosabb versenyfutás várható. Az első három pártot, amely a második fordulóba jutott, többé-kevésbé biztonsággal lehetett előre jelezni. Számomra is egy kicsit - ha tetszik - meglepetés értékű volt az az elsőfordulós eredmény. Természetesen örülök, hogy a választók megtiszteltek bizalmukkal, és . személyemben a Magyar Szocialista Párt jelöltjét ilyen nagy íJszámban támogatták. • 2. Véleményem szerint a második forduló előtt nagyon fontos az, hogy azok a képviselőjelöltek, akik már bejutottak a parlamentbe, egyöntetűen azt kérjék a választópolgároktól, hogy minél nagyobb számban jelenjének majd meg a szavazóumák előtt. Én, mint a Magyar Szocialista Párt egyéni képviselőjelöltje szeretném megköszönni a választópolgároknak az igen magas, országosan is kiemelkedő részvételt az első fordulóban és annak a több mint 12 ezer embernek, akik ránk szavaztak. Szeretném kérni a Magyar Szocialista Pártra és a baloldalra szavazó állampolgároktól, hogy május 29-én is tiszteljenek meg bizalmukkal, szavazatukkal járuljanak hozzá, hogy ez a magas támogatottság valós mandátummá is válhassék. 3. Szerintem az elkövetkezendő időszakban azokat a kérdéseket kell előtérbe helyezni képviselőként, amelyeket a választókkal való beszélgetés során az elmúlt három-négy hónapban érintettünk. Fontosnak tartom, hogy betartsuk az ígéreteinket, amelyek szerint szeretnénk - én személyesen is erre törekszem - egy más fajta politizálási stílust megvalósítani. Olyat, amelyik figyel a választópolgárok véleményére, amelyre nemcsak négyévente van szükség a választókkal való találkozásra, amely megpróbálja a kialakult helyzetet közvetlenül is a választópolgároknak elmondani, magyarázni, véleményüket, észrevételeiket, tanácsaikat kérni. Lényeges kérdés, hogy az elkövetkezendő négy évben, valahol a választási ciklus első felében - abban az esetben, ha a Magyar Szocialista Párt kormányzati tényező lesz - a parlament foglalkozzon a regionális válságkezelés törvényi szintű rendezésével. Azt hiszem, hogy ez az az egyik és talán legfontosabb teendő, amelyben dolgozni kell, amely valószínű nem egyik napról a másikra, hanem nagyon sok egyeztetéssel és nagyon sok konzultációval, beszélgetéssel és komoly érdek- ütköztetéssel összerendezhető. * SZIGETVÁRI JÁNOS Munkáspárt 1. Nógrád megyében, különösen az 1. számú körzetben a Munkáspárt jó eredményt ért el. Listánkra és képviselőjelöltjeinkre sok helyen többen szavaztak, mint amennyi párttagunk van. Országosan viszont nem haladtuk meg a parlamentbe jutás küszöbértékét. Ez a tény kudarc, de nem megsemmisítő vereség. Továbbra is a legnagyobb parlamenten kívüli párt maradtunk. Nem mondhatunk le a jövőben sem a rendszerváltás kárvallottjainak képviseletéről. A tőkés társadalom ugyanis a tömegeknek nem fog felemelkedést hozni. 2. A választások második fordulóján indulok. Megméretésre késztet az a több ezer szavazat, amit az első fordulóban kaptam. Bízom abban is, hogy a választópolgárok felismerték: május végén már nem pártokra, hanem jelöltekre fognak szavazni. 3. Ha most engem támogatnak, olyan személyre adják voksu- kat, akit nem köt majd frakciófegyelem, nem köt majd pártok közötti paktum. Egy köt csak: a Salgótarjánban és környékén Szigetvári János lakók érdekeinek, biztonságának következetes, megalkuvás nélküli képviselete. A képviselői interpellációkra, kérdésekre mindenütt és mindenkinek válaszolni kell Magyarországon. Az én képviselői tevékenységem a munka- nélküliség felszámolására, a saját és családjuk jövedelméből élők létbiztonságának védelmére irányulna. Áz ifjúság és a nyugdíjasok érdekében tevékenykednék. Önkormányzati képviselőként eddig is szoros kapcsolatban voltam választóimmal, azoknak rendszeresen beszámoltam munkámról. Nem lenne másként akkor sem, ha az Önök bizalmából a parlamentbe kerülnék. Próbáljuk meg! Jussunk együtt az országgyűlésbe! * TAMÁSSY ISTVÁN SZDSZ 1. Az első fordulót én is - embertársaimhoz hasonlóan - örömmel éltem meg, hiszen május 8-a éjszakáján mindenki számára világossá vált: a demokrácia működik Magyarországon, a rossz kormányt le lehet váltani. Ami az eredményt illeti, számítottam az MSZP jó szereplésére, mint ahogy az SZDSZ-ére is, hiszen a közvélemény-kutatások előre jelezték, hogy ma két párt, az SZDSZ és az MSZP a kormányzati alternatíva. Amire nem számítottam, az az MSZP nagyarányú fölénye. Ez természetesen azt mutatja, hogy az emberek biztosra akartak menni a tekintetben, hogy az MDF-kormány nem tér vissza. Nagyon sajnálom azonban azt, hogy nem vették tekintetbe ajelölt személyét, hiszen az Tamássy István SZDSZ nagy gondot fordított arra, hogy alkalmas, tisztességes, becsületes emberek kerüljenek a parlamentbe az SZDSZ jelöltjeiként. 2. Bízom abban, hogy az előbb említett nagy arány megfordul, kiegyenlítődik és tisztességes verseny alakul ki az SZDSZ és az MSZP jelöltjei között. A bizakodásomra az ad okot, hogy e két párt közül csak az SZDSZ nem árul zsákbamacskát és megnevezte miniszterelnök-jelöltjétKuncze Gábor személyében. És az is, hogy Kuncze Gábor még az MSZP-s szavazók körében is nagyon népszerű politikus. Ha az emberek őt akarják miniszterelnöknek, akkor május 29-én az SZDSZ jelöltjeire kell szavazniuk. 3. Amennyiben képviselő leszek, legfontosabb dolgom és feladatom azon törvények szorgalmazása és megalkotása lesz, amely lehetőséget ad a megyének és a tarjáni iparmedencének arra, hogy rossz helyzetéből kikerüljön. Értek ez alatt területfejlesztési politikát, adópolitikát, privatizációs politikát. Ennek részletes kifejtését már megtettem, kérem szavazzanak rám, hogy ennek helyességét be is bizonyíthassam. FICSOR FERENC SZDSZ 1. Úgy mondanám, inkább bíztam benne. Én úgy hiszem sokat tudok tenni a körzetért és szerencsére sokan osztják ezt a nézetemet. Az itt kialakult helyzet tarthatatlan, ezen változtatni kell. Ha nem érezném úgy, hogy ez az én feladatom is, bele sem vágtam volna. A Magyar Szocialista Párt győzelme nem lepett meg, bár az arányát kicsit túlzottnak Ficsor Ferenc éreztem. Mind az országnak, mind a megyének az az érdeke, hogy ne egy párt szerezzen elsöprő többséget. Az emberek nagy része szociálliberális koalícióra szavazott, amelyben egyforma súlyt képviselnek mind az SZDSZ, mind az MSZP alapértékei. Ennek az egyensúlynak fenn kell állnia a megyében is. A már ismert erdemények alapján az MSZP-nek több mandátuma van, mint az SZDSZ-nek, ezért kérem, május 29-én szavazzanak az SZDSZ egyéni jelöltjeire! 2. Remélem, hogy egyéni jelöltként én is bejutok a parlamentbe, és ha nem is fogunk Juhász Gáborral egymás mellett ülni, de ugyanazt akarjuk majd elérni: szűkebb pátriánk gyors felemelkedését. Lenne munka mindkettőnk zámára... 3. Én szeretem ezt a vidéket és az itt élő embereket is. Nagyon igazságtalannak és méltatlannak érzem azt a helyzetet, amibe kerültek, ráadásul önhibájukon kívül. Joguk van a tisztességes megélhetést biztosító munkalehetőségekhez. Ebből következik, hogy az én legfőbb célom a munkahelyteremtés, illetve -megtartás. Cégeket, vállalkozásokat kell idecsábítani, termelő és szolgáltató bázisokat létrehozni. Ezt az itt beruházóknak adandó adókedvezményekkel, illetve adómentességgel, a hátrányos helyzetű térségeknek kijárható előnyök érvényesítésével, állami támogatással létrejövő infrastrukturális beruházásokkal egyaránt gyorsítani kell. A mezőgazdaságban dolgozók helyzetén is javítani kell. Garanciaalapok létrehozásával, támogatásjellegű kölcsönökkel kell segíteni a kistermelőket és szövetkezéseket egyaránt. Az agrárkamarai rendszer gyors kiépítésével olyan érdekszövetséget kell működtetni, ami garantálja a termelők érdekeinek érvényesítését. Ahhoz, hogy a terményt tisztességes áron időben átvegyék a termelőktől, elengedhetetlen a piac és a feldolgozóipar összehangolása. * JUHÁSZ GÁBOR MSZP 1. A választások első fordulójának eredményeit látva örültem, meglepődtem és sajnálkoztam is. Örültem annak, hogy minden megtévesztő, néha lealacsonyító kampányfogás ellenére beigazolódott: az emberek olyan változást akarnak a hatalomban, a kormányzásban, amitől hosszabb távon ők is jobban élnek. Örültem, mert a választók döntő többsége a szocialista párt programjában látja a megvalósítható megoldást. Örültem a stabilizálódott politikai struktúrának, amelyben világos választóvonalak mentén kialakulni látszik a politikai „váltógazdálkodás” gyakorlata. Örültem, hogy a választópolgárok hatvankilenc százaléka elment választani. Meglepett a Fidesz gyenge szereplése. Sajnálom, hogy néhány kisebb párt eltűnik a politikai palettáról, de őszintén örülök annak, hogy a legszélsőségesebb vélemény- nyilvánítók is jobbára a süllyesztőbe kerültek. 2. A második fordulóban is bízom a ránk voksolt 11 ezer 642 választópolgár szilárd elhatározásában, abban, hogy megerősíti szándékát és újra az urnákhoz járulva szocialista jelöltet küld a parlamentbe. Bízom abban, hogy a polgárok többsége megbékélést, anyagi biztonságon alapuló szabadságot akar, szolidáris a lemaradókkal és nem hisz a csodákban, a megvalósíthatatlan ígéretekben. 3. Országgyűlési képviselőként Pásztó - Bátonyterenye térségében az alábbiakat tartanám a legfontosabb teendőknek:- A lehető legszélesebb szakértői stáb bevonásával regionális gazdaságfejlesztési program kidolgozását kezdeményezem. Meg kell ismemi a hiányzó tényadatokat: foglalkoztatási térkép, helyi adottságok, kezdeményezések, erőforrások. Lehetséges fejlődési alternatívát szeretnék felmutatni az ipar-, mező- és erdőgazdaság, vendéglátás, szolgáltatások, turizmus tekintetében. Kiemelt feladat a munkahelyek teremtése. Alkalmassá kell tenni a településeket arra, hogy fogadni tudják a vállalkozásokat, fejleszteni kell az alapközműveket és védeni a szép természeti adottságokat, a környezetet. Juhász Gábor A közműfejlesztések beindulása azonnali helyi munkaerő-foglalkoztatással jár együtt. Óriási kihívás a térség ipari szerkezetének kialakítása, amely hosszú évekig eltarthat. Sajnos be kell látnunk, csak önerőből nem leszünk képesek megoldani a volt bányászok, az iparból élők tömeges foglalkoztatási gondjait. Állami szerep- vállalással szükséges regionális gazdaságfejlesztési programunkat támogatni, amelyhez hozzárendelhető az átképzés és az oktatás is. Az ifjúsági és különösen a pályakezdő munkanélküliséget kiemelt figyelemmel kell kezelni: részmunkaidős foglalkoztatással, adókonstrukciókkal. inkubátorházakkal adjunk lehetőséget a megméretődésre.- Tulajdoni és termelési biztonságot szeretnék törvényi eszközökkel teremteni a mező- gazdaságban. Garantálni kell az alpvető termelési biztonságot szubvenciókkal, hosszabb távon a támogatás növelésével.- Politikai megbékélésre vágyom. Úgy érzem, kellően nehéz a helyzetünk ahhoz, hogy összefogva próbáljunk meg úrrá lenni rajta: etnikai hovatartozástól, vallási felekezettől, pártállástól függetlenül. Szeretnék sokat találkozni a választókkal, az itt élőkkel. A következő parlamentnek azzal kell foglalkozni, ami az embereket foglalkoztatja. Csak párbeszéddel ismerhetem meg gondjaikat és adhatok számot a jövőben is munkámról. * KÜRTI JÓZSEF Munkáspárt 1. Az első fordulót nagy izgalommal és eléggé elfáradva éltem át. Lehetőségeimhez képest az elért eredmény, az irántam táplált bizalom mély elszántsággal tölt el a további tennivalókra. 2. A jól felkészült méltó ellenfelek esélyei viszonylag egyen- lőek. Azt, hogy ki a legjobb, a választó fogja eldönteni. 3. Amennyiben bejutnék a parlamentbe, első dolgom lenne, Kürti József hogy magam köré gyűjtsem a választókerület minden polgárát, hogy a terület meglévő gondjaira közösen keressünk és adjunk választ. Kiemelt feladatként kell kezelni a terület munkanélküliségének megoldását, új munkahelyek létrehozását, a térség infrastrukturális fejlesztését. Az ifjúság nevelésének, oktatásának feltételeit is szeretném javítani. Növelni szükséges a kisvállalkozások mozgásterét. Meg kell oldani a mátraverebélyi öregek otthonának kérdését, mindenki számára megnyugtató módon. A választókerület két városát a hagyományoknak megfelelően kell fejleszteni. Nagybá- tony térségében korszerű ipari üzemek létrehozásával, míg Pásztó és térsége kereskedelmi, mezővárosi jellegét szükséges erősíteni korszerű szolgáltatóiparral. • A városok körüli aprófalvakat és közepes településeket segíteni szükséges abban, hogy minél jobban be tudjanak kapcsolódni a térség és az ország gazdasági vérkeringésébe. Helyre kell állítani a települések hagyományait őrző kulturális, művészeti öntevékenységét, melyben kiemelt feladatot kell, hogy vállaljon a helyi értelmiség. Mivel a kialakult helyzetben engem pártpaktum és frakciófegyelem nem köt, felelősséggel csak választóimnak tartozom. Legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint harcolhatnék a lakosság által kitűzött célok érdekében. Minden külön értesítés nélkül lehet szavazni Az önkormányzatok nem küldenek az állampolgároknak névre szóló értesítést a május 29-ei választásokra. Mindenki ott szavazzon, ahol az első fordulóban tette. Elegendő a személyi igazolvány, vagy annak hiányában az érvényes útlevél felmutatása. Szavazni ezúttal is 6 órától 19 óráig lehet. Mindenki csak egy szavazólapot kap, amely az adott választókerület egyéni jelöltjeinek a nevét tartalmazza.