Nógrád Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-17 / 115. szám
10. oldal SporTTüköR 1994. május 17., kedd Cél a bennmaradás Balassagyarmat. Tegnap rendkívüli vezetőségi ülést tartottak a Balassagyarmati LC székházában. Az összejövetel témája az egyesület labdarúgócsapatának helyzetelemzése és a pénzügyi feltételek áttekintése volt. Az ülés másik tárgyköre személyi kérdések megtárgyalása volt, melyről tájékoztatást még nem adott ki a klub. Minden esetre Mészáros János klubtitkár elmondta, hogy minden közeljövőben tett intézkedés a csapat NB Ill-ban való maradásának érdekében történik. Kiemelt a Karancskeszi Salgótarján. A megyei labdarúgó-szövetség székházában elkészítették a Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását. Miután megyénkből négy csapat számára nyíllik lehetőség, hogy az országos első fordulóban részt vegyen, így az állva maradt hét csapatból az egyik együttes kiemelve, játék nélkül, közvetlenül bekerül az ország legjobb százhuszonnyolc csapata közé. A többi hat együttes viszont még május 25-én játszik a megmaradó három helyért. A sorsolás szeszélye folytán a megyei másodosztályú Karancskeszi lett a kedvezményezett, a többi együttes pedig az alábbi párosításban játszik a továbbjutásért: Salgótarjáni Kohász FC-Karancslapujtő, Salgó Öblös Faipari SC- Pásztói SE, Nézsa-Salgótar- jáni BTC. A mérkőzések 17 órakor kezdődnek. Döntetlen esetén 2x15 perc hosszabbítás következik. Ha a hosszabbítás sem dönt akkor büntetőrúgások következnek. LABDARÚGÓ-VISSZAPILLANTÓ A HÉT VÉGI FORDULÓRA Az Ipoly partján meghúzták a vészharangot NB III-as labdarúgó-csapataink a hét végi játéknapokon szeszélyesen szerepeltek. A forduló rangadóját ezúttal Szécsényben játszották, ahol a helyi VSE a gyarmati szomszéd vár labdarúgóit fogadta. A találkozó előtt találgatások, nézőtéri sugdoló- zások keltek szárnyra, melyben a szécsényiek segítő szándékát rebesgették a szurkolók. Ezért már az első rosszul sikerült akció után azt a bizonyos télikabátot kiabálták a nézőtérről. Pedig csak az történt, hogy a Balassagyarmat megpróbált játszani, s ekkor nem találta saját ritmusát a szécsényi gárda. A szünetben aztán Sisa mester eligazította csapatát, a Szé- csény elkezdett focizni, s innen már csak egy csapat volt a pályán. A*BLC számára pedig ez a vészharang megkondítását jelentette. Egyre lejjebb és lejjebb csúszik a gárda a tabellán. Ilyen nagy labdarúgó-hagyományokkal rendelkező városnak, mint Balassagyarmat, vészes közelségbe került a meSisa Tibor, a szécsényiek vezető edzője gyei bajnokság. Kár lenne! Mert a város többet érdemel. Salgótarjánban úgy tűnt, hogy a Stécé kitömi a Dunakeszit. Szebbnél szebb támadásokat vezettek a tarjániak, csak a helyzetek kihasználásával volt baj. Ez pedig megbosszúlta magát, mert miután a Dunakeszi játékosai a második félidő derekán érezték, hogy ezen a meccsen még babér is teremhet számukra, a durvaság eszközeivel kissé megfélelmlítették a hazaiakat. Sajnos tehették, mert ebben a játékvezetői hármasban is partnerükre találtak. Mindenesetre, győzelmével megőrizte előnyét az SBTC. Öt fordulóval a befejezés előtt elérhető közelségbe került a bajnoki cím. A lelátón viccelődve meg is jegyezte az egyik szurkoló, hogy augusztusban, az NB Il-es nyitómérkőzésén SBTC - MTK találkozón szurkolhatnak a nézők. Negyedik csapatunk, a Pásztó - ezúttal ki tudja hányadszor? - ismét eldobott magától egy lehetőséget, hogy előre lépjen dobogós helyre. Pedig végig támadták a mérkőzést. Annak rendje és módja szerint ki is dolgozták a helyzeteket, de még a kapu torkából is kifelé rúgták a labdát. Meg is bosszulta magát, mert a bagiak kevés lehetőségük egyikéből gólt lőttek, amely a győzelmüket jelentette. - pilinyi Bronzérmes helyen a gyarmati teniszezők Az elmúlt két hétvégén három találkozót játszott le a Balassagyarmati Tenisz Egylet gárdája, az OB III-as CSB-n. Eredmények: Budakalász - BTE 4-5 Kovács - Kysel 4:6,4:6, Böszörményi - Kalmár 6:3, 6:4, Dobák - dr. Halász 6:3, 0:6, 4:6, dr. Oláh - Markó 0:6, 2:6, Pajtli - Váry 6:1, 7:5, Horváth- Mészáros L. 0:6, 4:6, Dobák, Böszörményi — Kalmár, dr. Halász 6:2, 6:7,7:5, Kovács, Pajtli- Markó, Váry 3:6, 5:7, Balogh, Horváth - Kysel, Benkő T. 7:5, 4:6, 7:5. Az egyes mérkőzések utáni előnyét, a párosok során kishíján elvesztette a gyarmati gárda. Ezzel a BTE saját magának tette nehézzé a győzelmet. BMTE-Törley - BTE 5-1 Méhész - Kalmár 6:0, 7:5, Nagy - dr. Halász 6:4, 6:1, Só- oky - Markó 3:6, 5:7, Pista - Palotás 6:2, 6:2, Ledneczky - dr. Bódis 6:4, 6:3, Baranyai - Váry 6:2, 1:6, 6:7, Méhész, Baranyai - Kalmár, dr. Halász 6:1, 6:3, Pista, Sóoki - Markó, Váry 7:3, 3:6, 4:6, Ledneczky, Nagy - Palotás, dr. Bódis 6:2, 3:6, 3.6. A Kiysel nélkül felálló gyarmatiak a vártnál szorosabb mérkőzésen szenvedtek kisará- nyú vereséget. Váry és Markó nagyon jó napot fogtak ki. BTE - Dunakeszi 3-6 Kysel - Sütő 7:5, 3:6, 6:2, Kalmár - Csuti 6:4,0:6,6:7, dr. Halász - Papp 3:6, 0:6, Markó - Szabó 6:4, 5:7, 7:5, Palotás - Gogh 2:6, 6:2, 3:6, dr. Bódi - Horváth 4:6, 2:6, Kysel, dr. Halász - Sütő, Horváth 5:7, 3:6, Markó, Váry - Csuti, Gogh 6:4, 6:3, Benkó T., Benkó R. - Papp, Szabó 3:6, 0:6. A csoport legerősebb csapata ellen válós eredmény született a találkozón. Nagyobb odafigyeléssel - főleg Kalmár - még egy-két mérkőzést elcsíphettek volna. Hegedűs Henrik Gyászolnak a Mély részvét mellett helyezték örök nyugalomba tegnap délután Salgótarjánban a MALÉV 31 éves korában - repülőgép-szerencsétlenség következtében - elhunyt pilótáját. Nagy Lászlót. Mint ismeretes: május 9-én, délután öt óra körül - felszállás közben - a kifutópálya végén, mintegy 30 méteres magasságból jobbra fordult és lezuhant az Aeropakt típusú sportgép. A baleset gyaníthatóan műszaki hiba miatt történt. A repülési szakértők azonban még keresik a magyarázatot arra, hogy mi okozta a kétmotoros gép hajtóműveinek leállását. A gép pilótája, Nagy László a tragédia helyszínén meghalt, társát, repülősök Radnóti Zsoltot súlyos sérüléseivel a honvéd kórház intenzív osztályán ápolják. A tegnapi salgótarjáni temetésen, a családtagokon kívül rokonai, barátai, munkatársai, valamint a MALÉV és a Műegyetem sportegyesületének repülőgépei is elkísérték utolsó útjára Nagy Lászlót. Salgótarján felett lassan rótták köreiket a fájón morajló gépek - egy sikeresen induló pilóta pályájá- nakvégét jelezve, s valami misztikus bizakodást sugallva, hogy a tragikus véget ért pilóta társa, a 32 éves Radnóti Zoltán, felépül sérüléseiből. Ezt sejteti, hogy állapota javul. (g'g) HOMANN A SZEMKLINIKÁN Szombaton, az SBTC - Dunakeszi NB III-as labdarúgó-mérkőzés 60. percében szemsérülést szenvedett Homann Richárd, az SBTC labdarúgója. A mentők a salgótarjáni kórház szemészeti osztályára szállították. A kivizsgálás megállapította, hogy a labdarúgó szemgolyója nem sérült meg, csak a nagy ütődéstől erősen bevérzett. A vérömlenyt injekciós kezeléssel el kell távolítani, amely négy-öt napos kórházi kezelést igényel. Erre a kezelésre Homannt szülei kérésére, felvitték a budapesti I. sz. szemklinikára, a Mária utcába. Reméljük, a nagyszerű játékos mihamarabb meggyógyul, és ismét erősítheti a bajnokaspiráns SBTC gárdáját. Csupaszív játékára szüksége lesz csapatának a véghajrában. kun - pilinyi A LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY 19. FORDULÓJÁBAN A BAGLYASI VOLÁN ÉLRE LŐTTE A TARJÁNI ÜVEGESEKET A bujáki labdarúgó-bemutatót elszabadult indulatok követték A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi, vasárnapi fordulója mindkét csoportban szállított meglepetéseket. Nyugaton az eddig veretlen palotásiak ezúttal a sereghajtó Buják otthonában csak bukdácsoltak. A Buják játszotta a focit, a Palotás-Dreher csak szenvedett. Ezért mindenki számára érthetetlen, hogy a hazai játékosok egy jogos kiállítást követően miért lökdösték és köpték le a játékvezetőt. A mérkőzés ugyanis a bujáki Ungi tettleges- sége miatt szakadt félbe. A Keleti csoportban a forduló rangadóját Baglyason játszották. Sokáig úgy tűnt, hogy a sérülésektől megtizedelt Ka- rancslapujtő ponttal távozik a Volántól, ám egy kitűnő szabadrúgás-kombináció a mérkőzés utolsó percében megpecsételte a lapujtőiek sorsát. KELETI CSOPORT N. VOLÁN-KERESZTÚRI - KARANCSLAPUJTŐ 2-1 (1-0). Baglyasalja, 800 néző, v.: Komjáti. N. Volán: Toldi - Juhász, Sándor (Németh Zs.), Kakuk, Rigó, Surján (Mocsá- nyi), Oláh, Nagy, Mátyus, Németh Cs., Kis-Simon, Carlos. Edző: Gulyka Ferenc. Karancs- lapujtő: Mócsány - Juhász, Novák, Bozó, Ozsgyáni, Sólyom, Fodor, Tóth, Tőzsér, Taliga (Pál), Lavaj. Edző: Jeck Ferenc. GL: Sándor, Oláh, ill. Ozsgyáni. Kiállítva: Kakuk. Jók: egész csapat, ill. Mócsány, Ozsgyáni. Jó iramú mérkőzésen, a hazai csapat a kihagyott helyzetek után a sírból hozta vissza a két bajnoki pontot. Ifi: 15-0. Demeter István SKFC - HASZNOS 7-3 (4-1). Salgótarján, Kohász-stadion, 400 néző, v.: Mohácsi. SKFC: Szabó - Gulyka, Králik, Szántó, Tóth (Botos), Fancsik, Csikós, Bozó, Palkovics, Smelkó, Oláh L. Edző: Horváth Gyula. Hasznos: Nagy - Jeremiás, Megyesi, Rizán (Bélák), Kisbenedek, Forgó, Csépe IL, Balga, Csépe I., Szőke, Virányi (Orosz). Edző: Kovács István. Gl.: Csikós (2), Smelkó (2), Oláh, Palkovics, Králik, ill. Rizán, Szőke, Balga. Jók: Králik, Fancsik, Smelkó, ill. Megyesi, Balga, Szőke. Ezúttal kiválóan játszott a Kohász-gárda, győzelmük még ilyen arányban is teljesen megérdemelt. Horváth Gyula TAR - SVT-WAMSLER O-7 (0-6). Tar, 200 néző, v.: Mako- vinyi. Tar: Gáspár — Baksa, Csík, Fekete, Oláh, Balogh I., Ágasvári, Sóteszi, Balogh Z., Barják, Puporka. Edző: Balogh Lajos. SVT: Ispán - Nagy, Hajdú, Jánosi (Kobolák, Sváb), Heves, Sági, Klecsány, Orosz, Póczos, Berki, Szabó. Edző: Kmetty József. Gl.: Orosz (2), Póczos (2), Szabó, Berki, Sági. Jók: Gáspár, Balogh Z., ill. Sági, Berki, Orosz, Póczos. A tartalékos tariak ellen nem volt nehéz dolga a vendégcsapatnak. Ifi: 0-17. Orosz Tamás ÖBLÖS - KISTERENYE 5-1 (3-1). Salgótarján, Munkás út, 200 néző, v.: Juhász. Öblös: Kürti - Tarlósi, Jenei, Bornai, Ács, Oláh J., Simon (Dobroka), Babcsán (Kovács), Tőzsér, Szabó, Németh. Edző: Simon Attila. Kisterenye: Földi - Honti, Szomszéd, Kaszás, Laczkó, Kovács, Danyi, Komódi, Oláh, Pintér, Nagy, Tóth. Edző: Koncsik László. Gl.: Németh (3), Tőzsér (2), ill. Honti. Jók: Tarlósi, Jenei, Bornai, Németh, Tőzsér, ill. Földi. Németh Károly MÁTRANOVÁK - SOMOS 5-0 (1-0). Mátranovák, 450 néző, v.: Barta. Mátranovák: Rigó - Orosz, Csikós G., Végh (Tóth T.), Tóth M., Rács, Ná- dasdi (Serfőző), Mihály, Csikós J., Lakatos, Hársi. Edző: Répás Béla. Somos: Gáspár - Tóth, Temóczki T., Antal, Angyal P., Szerencsi, Fülöp, Czékus, Nagy, Temóczki Á., Pál. Edző: Kaszás Attila. GL: Tóth T., Serfőző, Nádasdi, Csikós J., Lakatos. Jók: Rigó, Mihály, Tóth M., Nádasdi, ill. Temóczki T. Kitűnő játékvezetés mellett, még ennél nagyobb arányú is lehetett volna a novákiak győzelme, ha a helyzeteik felét kihasználják. Ifi: 2-7. Farkas Tibor ÁFÉSZ SE-KARANCSBE- RÉNY - NAGYBÁTONY 1-0 (0-0). Karancsberény, 500 néző, v.: Bogár. Karancsberény: Tórák - Klement, Gyetvai (Juhász), Tajti, Létrái, Simon, Kovács (Zombori), Földi, Mánczos, Fodor Cs. P., Kli- masz (Vámos). Edző: Földi Attila. Nagybátony: Reviczki - Szabó, Vámos, Nagy, Hajdara (Nádasdi), Bokor, Fazekas, Ve- rebélyi, Hadusovszki, Erhardt (Szalai), Balogh (Orosz). Edző: Sipkó Sándor. Gl.: Létrái. Jók: Tórák, Simon, Tajti, Létrái, Földi, ill.: Reviczki, Vámos. Kiállítva: Létrái. Hatalmas küzdelemben aratott megérdemelt győzelemmel Karancsbe- rényben tovább él a remény. Ifi: 0-12. Dubisz József A csoport állása: 1. S.Óblös 19 10 6 3 37-14 26 2. K.-lapujtő 19 11 4 4 40-18 26 3. N.Volán 19 9 6 4 40-24 24 4. S. Kohász 19 9 5 5 45-37 23 5. Hasznos 19 10 1 8 39-38 21 6. N.-bátonv 19 8 5 6 25-24 21 7. SVT-W. 19 9 2 8 44-33 20 8. M.-novák 19 8 4 7 37-26 20 9. K.-berény 19 7 4 8 37-37 18 10. Kisterenye 19 5 6 8 18-35 16 11. Somos ‘ 19 2 7 10 17-39 11 12. Tar 19 1 0 18 12-66 2 A 18. fordulóban elmaradt Karancs- lapujtő-Tar mérkőzést a versenybíróság 3-0 arányban a Karancslapujtő javára igazolta. NYUGATI CSOPORT NÉZSA - RÉTSÁG 2-1 (1-1). Né- zsa, 150 néző, v.: Szabó. Né- zsa: Kucsera T. - Berki, Ku- csera B„ Pál, Bóbis, Karaba (Kovács), Hazafi, Maring, Ba- radlay, Nagy (Szabó), Sárkövi. Edző: Deák Ervin. Rétság: Babják - Turda, Pusztai, Kovács, Szeles (Jónás), Ornyik, Cserhalmi, Galbács, Oravecz, Dob- rocsi, Tőke (Sánta). GL: Kucsera B., Hazafi, ill. Turda. Jó: az egész hazai csapat, ill. Bab- ják, Pusztai, Cserhalmi. A hazaiak győzelme teljesen megérdemelt a jó képességű vendégcsapat ellen. Ifi: 1-6. Tóth József ÉRSEKVADKERT - MOHÓRA 1-0 (1-0). Érsekvad- kert, 400 néző, v.: Schreng. Ér- sekvadkert: Szabó T. - Szabó A., Kaliczka, Keresztes, Balga, Oláh (Gulyás F.), Benyó, Bozó (Gulyás J.), Urbán, Pumczki (Valent), Kiinger. Edző: Pádár Sándor. Mohora: Tolnai - Ben- dik, Robb, Antóni, Homyák, Gulyás (Palkovics), Koplányi, Gyurovics, Zólyomi, Szvák, Takács. Edző: Gál Tibor. GL: Pumczki. Jók: Keresztes, Benyó, Bozó, Pumczki, ill. Benőik, Antóni, Koplányi, Szvák. Nagy küzdelemben nyert az érsekvadkerti csapat. Ifi: 9-1. Soós Miklós RIMÓC - NAGYLÓC 0-2 (0-1), Rimóc, 300 néző. Ri- móc: Tőzsér — Puruczki, Kelemen, Jusztin T., Percze, Vincze, Jusztin Av Szoldatics, Horváth, Olaj, Árva. Edző: Gyetvai István. Nagylóc: Csampa - Fiikor, Kiss, Strehó, Kanyó, Lászlók, Stayer, Kelemen, Kolosi, Péter, Makkai. Edző: Gyebnár Gyula. GL: Kanyó, Kelemen. Jók: Tőzsér, Vincze, Olaj, ill. Csampa, Kiss, Kanyó, Stayer. Színvonalas, küzdelmes mérkőzésen nyert a vendégcsapat. Ifi: 4-0. Holecz Szabolcs ROMHÁNY - BERCEL 0-2 (0—0). Romhány, 250 néző, v.: Ágoston. Romhány: Szépvölgyi - Takács, Bera, Filiczki, Szilfai (Koczka), Józsa, Nagy, Bóta, Szklenár, Kovács, Bartyik (Sági). Edző: Murányi János. Bércéi: Boldizsár - Kopplányi, Osztos, Brányik, Nándori, Kristofik, Mészáros L., Lieszkovszki, Gönczöl, Jele, Hóvári. Edző: Adamek László GL: Mészáros L., Hóvári. Jók: Bera, Józsa, ill. az egész vendégcsapat. Ezen a mérkőzésen a vendégcsapat focizott, ezért teljesen megérdemelt a győzelme. Ifi: 4—1. Túri István BUJÁK - PALOTÁS-DREHER 2-0. A 44. percben félbeszakadt. Buják, 400 néző, v.: Békési. Buják: Szabó I. - Gá- gyor Cs., Varga I., Pásztor, Ko- dák, Jambricska, Juhász, Mega, Sáfrány, Gáspár, Ungi. Edző: Juhász Károly. Palotás: Gilián - Zachar, Kéri, Kiss, Nagy, Varga, Báli, Gódor, Péter, Bo- hus, Burik. Edző: ifj. Kovács József. GL: Ungi, Gáspár. Kiállítva: Sáfrány. A mérkőzés a 44. percben 2-0-ás hazai vezetésnél félbeszakadt. A palotási játékosok fél óra eltelte után sorozatosan provokálták a hazai játékosokat, melyben a játékvezetői hármas is partner volt. A palotási Bohus durva szabálytalansága után elszabadultak az indulatok, nagy tömörülés támadt. Többen lökdösték a játékvezetőt. Nagy melepetésre a mérkőzés bírája lefújta a találkozót. Ifi: 6-0. Petre Gyula A csoport állása: 1. Palotás 17 10 7 0 33-11 27 2. É.-vadkert 17 10 4 3 38-22 24 3. Bércéi 18 9 5 4 37-23 23 4. Mohora 18 8 6 4 23-12 22 5. Nagylóc 17 7 5 5 21-22 19 6. Rétság 17 9 0 8 31-20 18 7. Őrhalom 17 7 3 7 24-23 17 8. Nézsa 17 4 7 6 17-22 15 9. Romhány 17 6 3 8 15-21 15 10. Rimóc 17 2 3 12 16-37 7 11. Buják 16 0 1 15 15-55 1 A félbeszakadt Buják-Palotás eredménye nem szerepel táblázatunkban. Orosz Tamás (csíkosban) az SVT harmadik gólját lövi Gáspár kapus mellett a tariak hálójába Fotó: Kun Király