Nógrád Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-26 / 97. szám
NÓGRÁDI. HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. április 26., kedd A Nap kél: 5.36 órakor, nyugszik: 19.48 órakor. A Hold kél: 20.01 órakor, nyugszik: 4.44 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERVIN nevű kedves olvasóinkat! Az Ervin a germán Erwin- ből származik, mely két név egybeesése. Herwin, jelentése: a hadsereg barátja, Eberwin, jelentése: vadkan erejű jóbarát. Védőszent: Ervin belgiumi apát. Humor Két férfi megy a kiszáradt folyó medrében.- Te, miért van itt ennyi kő?- A víz hozta ide.- És hol van most a folyó?- Elment a kőért. Recept Becsinált leves Hozzávalók: 1 csirke, 3 dkg zsír vagy két evőkanál olaj, só, bors, vegyes zöldség, 1 vöröshagyma, 4 dkg liszt, egy fél citrom, 1 dl tejföl, pirospaprika. A megtisztított csirkét az ízületeknél apró darabokra vágjuk, zsiradékon egy keveset pároljuk, sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk. Előzőleg 1,5 dl vízbe egy fej vöröshagymát, egy kis sót, zöldséget teszünk, ezeket jól összefőzzük, majd világos rántást készítünk. Ezt a szokásos módon feleresztjük hideg vízzel, s a zöldséges levet berántjuk. Ha a zöldség jó puha, a levét rászűrjük a csirkére, és együtt főzzük, míg a csirke is meg nem puhult. Könnyű eresztett galuskát főzhetünk a levesbe. Tálaláskor ízlés szerint tejfölt és citromlevet teszünk bele. SZERKESZTŐSÉGÜNK SEGÍTSÉGE A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI JÁTÉKHOZ Érzékeink szerepe és a kitérés fontossága Lehet, hogy Ön a legfelkészültebb magyar autós? Megtudhatja, ha részt vesz a Hungária Biztosító Rt. országos közlekedésbiztonsági játékán, melyet az Országos Baleset- megelőzési Bizottsággal és a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Társasággal közösen szerveznek. Folytatjuk a sorozatot. Ebben segítségünkre van szakértőnk, Koronczy Imre KRESZ-szakoktató. Napjaink közlekedésében a közutak telítettségének növekedésével a gépjárművek műszaki színvonalának emelkedésével megnőtt az emberi tényezők szerepe. A balesetmentes köilékéÜéS középpontjában az ember áll. Az ember a környezettől kapott információk, ingerek alapján végzi járművezetői tevékenységét. A közlekedésben az érzékelések közül legfontosabb a látás. A vezetéshez szükséges információk közül kilencven százalékát a szemünkön keresztül kapjuk. Az ember az őt körülvevő térnek mindig csak egy részét érzékeli: ez a látótér. A vezető a látóterébe eső tárgyakat nem egyformán érzékeli. Azt a pontot, amit néz és élesen lát, az éleslátás mezejének nevezzük. A nézett ponttól távolodva azonban fokozatosan eltűnnek a színek, és egyre elnagyoltabb a kép, a látótér e többi részét perifériás látómezőnek nevezzük. A helyes látás alapja az aktivitás, ami azt jelenti, hogy nem várjuk meg amíg valami felhívja magára a figyelmünket, hanem mi keressük meg számunkra a fontos információkat. E látást azonban sok esetben az embertől független körülméKoronczy Imre szakértő nyék, mint pl. az út kanyarulatai, vagy bukkanok gátolják. A látást kisegítő másodlagos információk létrehozásában nagy szerepe van a hallásnak. A környezetünkből érkező hangok hozzásegítenek bennünket a biztonságos közlekedéshez. A gépjármű vezetésekor nagyon fontos az egyensúlyérzékelés, melynek szerve a fülben van. Ha valakinél az egyensúly érzékelő szerv megsérül vagy bármilyen hatás éri - ilyen az alkohol hatására is bekövetkezhet - csökken az egyensúlyozó képesség, így a gépjármű vezetésére képtelenné válik. Az egymás mellett ellentétes irányban (szemben) elhaladó járművek között megfelelő oldaltávolságot kell tartani. Ennek érdekében - a szükségeshez képest - a járművekkel kölcsönösen az úttest széléhez kell húzódni. Ha az úttest szélessége, ill. a járművek terjedelme az egymás melletti elhaladáshoz szükséges biztonságos oldaltávolságot nem teszi lehetővé, mindkét járművel jobbra kell húzódni. Ha ez nem lehetséges, mindkét járművel meg kell állni, és az egymás melletti elhaladást az útpadkára húzódással, vagy hátramenettel kell lehetővé tenni. A hátramenetet az a jármű köteles elvégezni, amelyik a járművek adottságait és a körülményeket figyelembe véve - könnyebben megteheti. Hátramenni azzal a járművel kell, amelyik könnyebben mozog. De azt is figyelembe kell venni, hogy melyik járművel kell hosszabb utat hátramenetben megtenni. Ha az úttest mindkét irányból belátható szakaszon egy forgalmi sávra szűkül, és a közúti jelzésekből - ilyenek: elsőbbség a szembejövő forgalommal szemben és a szembejövő forgalom elsőbbsége - más nem következik, általában annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik útját irányváltoztatás nélkül tudja folytatni. Ha mindkét jármű csak irányváltoztatással tudja útját folytatni, és megközelítően egyszerre érkezik az útszűkülethez, az udvariasság alapján kell eldönteni a sorrendet. Ilyen esetben, ha az egyik jármű villamos, ennek van elsőbbsége, még akkor is, ha az irányt változtat. Ha az útszűkületet elsőbbséget szabályozó jelzőtáblákkal látták el, ott a táblák jelentései az irányadók. * A tesztláp beküldési határideje április 30-a. A Hungária Biztosító Rt. ezen a napon 8-tól 12 óráig ügyeletet tart salgótarjáni irodájában a városházán, s itt még elfogadják a versenyzőktől a tesztlapot. HOLNAPI LAPUNKBAN- Pásztó és környéke összeállításunkban nyilatkozik Klátyik András, Alsótold tiszteletdíjas polgármestere. A beszélgetésben szó esik arról, hogy miből élnek a község lakói, és mennyi pénzzel gazdálkodhat az önkormányzat.-A béri Gyebnár László felesége hivatásos nevelőszülő. Két saját gyermekük mellett három állami gondozott gyereket nevelnek. A nyolctagú család mindennapi életét mutatjuk be.- Versek és találkozások címmel értékelő visszatekintést közlünk az elmúlt hét végén Pásztón tartott általános iskolai országos versmondóverseny ről. -Híreket olvashatnak Jobbágyiból, Szarvasgedéröl és Szurdokpüspökiből. MOZI SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30 és 17.45 órától! JÉG VELED Színes, amerikai film 20 órától PHILADELPHIA - az érinthetetlen Színes, amerikai film APOLLÓ KAMARA 17 és 19.30 órától CARLITO ÚTJA Színes, amerikai film BALASSAGYARMATI MADÁCH 15.30 és 17.45 órától SZABADÍTSÁTOK KI WILLYT Színes, amerikai film 20 órától TÖKÉLETES VILÁG Színes, amerikai akciófilm KAMARAMOZI 17.30 és 20 órától! PHILADELPHIA - az érinthetetlen Színes, amerikai film BÁTONYTERENYEI BÁNYÁSZ 17.30 órától IGAZ TÖRTÉNET FÉRFIAKRÓL ÉS NŐKRŐL Színes, amerikai film Gyermekvédelem Pásztó. A város és vonzáskörzete területén 39 társadalmi pártfogó segíti a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek munkáját. Vállalják azt, hogy a veszélyeztetett helyzetben lévő családoknak segítséget adnak: a kiskorú neveléséhez tanácsokat nyújtanak, a fiatalok sorsát figyelemmel kísérik. Jeleznek az önkormányzatoknak, ha valahol problémát tapasztalnak. Pedagógus, ' egészségügyi dolgozó, rendőr és nyugdíjas egyaránt van a pártfogók között. Tevékenységük révén kevesebb gyermek kerül állami gondozásba. A buborékfújás nagymestere. Az amerikai Richard Faverty gyerekkorában rettentően szerette felfújni a rágógumiját. Később fotóriporter lett, ám az olyannyira szeretett hobbit, a buborékfújást egy pillanatra sem hagyta abba. A buborékok bolondjából a szappanbuborék-fújás koronázatlan királya lett. Faverty e különleges tudását ma már kamatoztatja is. Cirkuszokban lép fel, méghozzá jó pénzért. Álmai közé tartozik, hogy megalapítsa a „Buborék Egyetemet", ahol felsőfokon oktatja majd e „mesterség" fogásait. Hogy aztán másokat is annyira érdekel-e ez a speciális foglalatosság, azt majd a jövő dönti el... Állj, vagy esetleg lőhetek? A minap egy férfi fegyverrel kényszerített a lengyelországi Lódzban egy taxist Ford Mon- deójának átadására, s elhajtott a rablott kocsival. Eddig a történet - sajnos - mindennapinak minősíthető, a folytatás azonban, legalábbis Lengyelországban, még nem az. Az országos riasztás nyomán mindössze két és fél órával később Belchatówban egy járőr felismerte a Mondeót, amely egy pénzváltó előtt parkolt. Á szorgalmas bűnöző ugyanis éppen a kassza tartalmának átadására próbálta kényszeríteni a pénztárost a fejének szegezett pisztollyal. A rendőrök figyelmeztető lövését a bandita célzott tűzzel viszonozta, majd gyalog próbált elmenekülni. A közeli lakótelep egyik tömbjének pincéjében rejtőzött el, amelyet bekerítettek a rendőrök. Ekkor újabb tűzharc robbant ki. A bandita lelőtte az akció rendőrparancsnokát, aki életveszélyes állapotban került kórházba, a bűnöző lőtt sebeibe a helyszínen belehalt. A múlt évben 558 esetben használtak bűnözők lőfegyvert Lengyelországban, ez több mint kétszerese az előző évinek. Az év során négy rendőrt megöltek, 83-at megsebesítettek. A rendőrök szerint hatékonyabban léphetnének fel, ha megváltoztatnák a fegyver- használatra vonatkozó előírásokat - és ha jobb fegyvereik lennének. A szabályok értelmében a rendőr csak legvégső esetben használhatja fegyverét. Mielőtt lőne, fel kell szólítsa az őt, vagy másokat veszélyeztető, esetleg menekülő fegyveres személyt, hogy dobja el a fegyvert. Ha ez nem elég, azt kell kiáltsa: „Állj! Rendőrség!” Ha ez is elégtelen, azt kell mondania: „Állj; vagy lövök!”. Ezután adhatja le az első, figyelmeztető lövést, a levegőbe. Ha ez sem elég, akkor adhatja csak le az első célzott lövést, aminek azonban nem lehet célja az élet kioltása. Emellett semmiképp sem használhat fegyvert terhes nő, gyermeknek látszó személy, idős ember, vagy láthatólag testi fogyatékossal szemben. FURA DIVAT. Szegénység? Aligha.Inkább a lyukas ruhadarabok szeretete. Salgótarjánban fotózta: Gyurián Tibor Üzemanyagot, szerszámot, gépkocsit és szobrot loptak A Bükkaljai Víztársulás gépésze ugyancsak meglepődött a hét elején, amikor a Cered és Zabar közti munkahelyen be akarta indítani a kotrógépét. A motor ugyanis néma maradt, és nem mozdult. Amikor a gépkezelő alaposabban megvizsgálta a berendezést kiderült, hogy valaki bizony ellopta belőle az akkumulátort, kifosztotta a szerszámosládát, és az ismeretlen tettes ellopta még a 120 liternyi üzemanyagot is. A kár valójában nem éri el a félszázezer forintot, de a tolvaj fontos földmunkák folyamatos végzését akadályozta cselekedetével. Salgótarjánban esetenként nem könnyű parkolóhelyet találni a gépkocsinak. A csúcs- forgalomban a félreeső utcák mindkét oldalát elfoglalják a szabálytalanul parkoló úrvezetők, kockáztatva járművük és mások járművének biztonságát szabálytalanságukkal. Emiatt történhetett meg az is, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek megyei területi szövetségének személygépkocsiját a napokban a Karancs Szálló mögötti területről valaki ellopta. A kár háromszázezer forint. Az ismeretlen tettes után pedig nyomoz a rendőrség. Furcsa lopás történt a minap • a késő esti órákban. Salgótarjánban, a Zöldfa út egyik lakásából Sz. Kálmántól valaki ismeretlen módon ellopott egy faragott faszobrot. A szobor értéke mintegy tízezer forint. Az eddig ismeretlen tolvaj semmi egyebet nem emelt el, csak ez a szobor kellett neki. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Macjyarorszáp Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Felelős szerkesztő:, DR. SZTRAPÁK FERENC. * Felelős kiadó: SOÓS SAN- DORNÉ, az AS-M Heves-Nógrád megyei irodavezető. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542, 32/311-504. Telex: 229109. Felelős szerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542, Hirdetési csoport: 32/311 -504, * Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Heves-Nógrád Megyei irodája az ügynökségek (Salgótarján: Takács Tamás, Salgótarján, Pécskő út 12/C. Telefon: 32/311-422 üzenet- rögzítővel. Balassagyarmat Privát Transz Bt., Dudok György, Balassagyarmat, Kővári u. 11. Telefon: 35/310-429. Pásztó: Pál és Társa Çt. 3070 Bátonyterenye, Rimay út 12. Telefon: 32/354-652) révén. Árusításban terjeszti a Budapest Vidéki Postaigazzgatóság (1360 Budapest, Postafiók 5.) Nógrád megyében működő postahivatal. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségéinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. * Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Nógrád Megyei Hírlap kiadójához a 32/316-455 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előfizetési díj a más megyeben és a fővárosban lakó előfizetőink számára: 1 hónapra 770,- Ft, negyedévre 2310,- Ft, fél évre 4620,- Ft, egy évre 9240,- Ft. Előfizetési díj a szomszédos országokba, ill egyéb külföldre: 1 hónapra 862,- Ft, ill. 1466,- Ft, negyedévre 2586,. -Ft, ill 4398,- Ft, fél évre 5172,- Ft ill. 8796,- Ft, egy évre 10344,- Ft ill 17592,- Ft. A megyén kívüli belföldi és külföldre szóló előfizetői észrevételekkel szíveskedjék közvetlenül a kiadót megkeresni. * Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095