Nógrád Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-18 / 90. szám
10. oldal SporTTüköR 1994. április 18., hétfő Labdarúgó NB III., Mátra-csoport Közepes játékkal is könnyű siker Salgótarjáni BTC - Szolnoki Borovi Cukor 4-0 (1-0) Salgótarján, 600 néző, v.: Berta. SBTC: Oláh T.- Vá- radi, Sági, Gyetvai L., Ho- mann- Palaticzky, Kőházi (Toldi), Oláh B., Stark (Németh) - Rósa, Novák. Edző: B. Kovács Zoltán. Az első nagy helyzetre öt percet kellett várni. Ekkor Kőházi az ötös sarkáról a bal oldali kapufát találta telibe. Oláh B. és Stark többször is gólt szerezhetett volna, ám lövéseik vagy célt tévesztettek, vagy Öllé védett parádésan. A 20. perc meghozta a vezetést a hazaiaknak. Stark hagyta faképnél a védőket, kissé kisodródott, a kivetődő Öllé fölött is elpörgette a labdát, amely gólba tartott. A menteni akaró Dobos már csak a gólvonal mögött érte el a pöttyöst, s nagy igyekezetében a hálóba segítette azt. 1-0. Továbra is a Stécé támadott, ám játékába rengeteg hiba csúszott. Sok volt a pontatlan támadás, a kapu előtt pedig kö- rülményeskedtek a tarjániak. Még így is több gólszerzési lehetőség adódott Novákék előtt, de a kitűnő napot kifogó Öllé mindig jó érzékkel hárított. A 35. percben Kőházi egy kemény belépő után „besárgult”, mint ahogy a vendégeknél egy percen belül Vadicska és Varga is ugyanígy járt. Úgy kezdődött a második félidő, hogy a szolnokiak jobbhátvédje, Varga egy kokát érő dobással földre vitte Novákot. Berta ismét sárgával díjazta az esetet, s miután már Vargának volt egy, így a piros következett. Tíz főre olvadt az amúgy is gyenge vendégegyüttes. Öllé Palaticzky elé ütötte, s a tarjáni középpályás a hálóba bombázott. 4-0. Mint ahogy a teljes második félidő, a hátralévő idő is Öllé kapus és a hazai csatárok közötti párharccal telt, amelyből a találkozó végéig mindig a venEgy a sok Stécé-támadás közül. A fekete-fehér mezes tarjáni támadók elől Öllé megszerzi a labdát Fotó: Kun Király József Az 58. percben Oláh B. a dégkapus került ki győztesen. 16-os vonaláról lőtt a bal alsó Jók: Gyetvai, Homann, Palasarokba. 2-0. ticzky, Oláh B., Novák. Ifi: 7A 75. percben Rósa labdáját 0. Novák vágta a bal felső sarokba. B. Kovács Zoltán: - Közép- 3-0. szerű játékkal is simán nyerNyolc percet kellett várni az tünk. újabb találatra. Novák lövését Pilinyi László Győzelemmel köszöntötték Tibor napját-Apci TE 2-0 (1-0) Széésényi Városi SE Szécsény, 850 néző, v.: Csapó. Szécsény: Kisnémet - Zsély, Kerényi, Juhász I., Geczkó - Végh, Zsigmond, Bódi - Kis- bali (Kontár), Hodur, Varga (Bocsó). Edző: Sisa Tibor. Mindkét fél számára rendkívüli fontosságú volt a találkozó. A tét nagyságához igazodva jól kezdett a hazai csapat. Gyorsak, lendületesek voltak Hodu- rék. Közeli és távoli lövések, fejesek, kapufák tarkították a játékot. A vendégek kapuvédője, Őry azonban mindent há- tított. Élvezetes, látványos volt a játék, amelyhez a sípmster nagyvonalú működése is hozzájárult. A 28. perc aztán az örömöt is meghozta a hazai szurkolótábornak. Hodur mesterien tálalt Kishali elé, aki - okulva az előző, finom megoldásainak sikertelenségeiből - futtából, bő- dületes erővel lőtt Őry kezei között a hálóba. 1-0. Továbbra is frissen, lendüleHodur Tibor kitett magáért tesen támadott a Szécsény. Elsősorban Bódi előtt adódtak lehetőségek, de a vendégek kapusa mindent hárított. Szünet után változtatott addigi játékstílusán az Apc. Kitámadtak, s ez a hazaiakat kissé megezavarta. Két ízben is a szerencse és Kisnémet remek védése mentette meg a szécsé- nyieket a góltól. A sérült Varga helyére Bocsó állt. Az egyenlő ellenfelek csatáját a 73. perc törte meg, amikor bebiztosította győzelmét a hazai gárda. Kisbali a félpályáról megiramodott, elfektette az őt támadó Jambrichot, majd a kivetődő kapuvédőt is és elegáns mozdulattal a bal felső sarokba emelt. 2-0. A gól után minden reménye elszállt a vendégeknek. A hazaiak újra szárnyaltak, több lehetőségük is volt a gólszerzésre, ám a helyzetek sorra kimaradtak. Jók: Kisnémet, Juhász I., Bódi, Kisbali, Hodur. Sisa Tibor: - Parádés első félidő után jókor jött a megnyugtató gól. Szurkolóinknak köszönöm a sportszerű biztatást. Ifi.-1-3. Rácz András Gyöngyöt leltek a pásztóiak Gyöngyösön Gyöngyösi /I AT — F*ász,tói SE 1—3 (1—1) Gyöngyös, 700 néző, v.: Balogh S. Pásztó: Molnár - Ba- ranyi, Schuchmann, Holtner, Lenkei - Mohácsi (Bazsó), Tamásy, Laczkovich, Lipták - Gubán (Balog), Veres. Edző: Kis Károly. A -szomszédvárak csatájában a házigazdák jutottak vezetéshez. A 23. percben Nagy Gy. G. 25 méterről váratlanul lövésre szánta el magát, s a labda a kapu előtt megpattanva a jobb felső sarokban kötött ki. 1-0. Nem sokáig tartott a házigazdák öröme. A 27. percben Lipták nagyszerű egyéni játék után betört a 16-oson belülre, ahol a kapus buktatta őt. A büntetőt Laczkovich magabiztosan értékesítette. 1-1. A második félidőben fölénybe került a Pásztó, és ez gólokban is megmutatkozott. A 61. percben Veres bal oldali szöglete után Holtner látványos fejessel juttatta a labdát a kapu bal oldalába. 1-2. A 85. percben kavarodás támadt a gyöngyösi kapu előtt. Végül Holtner hanyattvetődve, ollózva a jobb alsó sarokba juttatta a játékszert. Ritkán látható, pompás gól volt! 1-3. A PSE az egész találkozó folyamán kezében tartotta a karmesteri pálcát, és megérdemelten jutott a két pont birtokába. Jók: mindenki megtette a magáét, Holtner a mezőny legjobbjának bizonyult. Ifi: 3-2. Kis Károly: - Nagyszerű pásztói szurkolótábor, remek játék, magabiztos győzelem. Vallus Ferenc Ennyi még gombócból is nagyon sok Karcagi SE - Balassagyarmati LC-Nógrád Volán 6-1 (3-1) Karcag, 500 néző, v.: Bartos. Balassagyarmati LC: Szatmári - Pénzes, Szalai, Szlon- kai, (Oláh R.) Petrovszki - Hodászi, Mátyás (Naszály), Balázs, Molnár - Ferencz, Jele. Edző: Tóth Ferenc. Csúszós, mély talajú pályán végig mezőnyfölényben és jól játszott a Karcag, ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott, a fáradt csapat benyomását keltő vendégek ellen. A gyarmatiak gólját Jele szerezte. Ifi: 0-1. Kanyó Ferenc Gyarmaton és Tarjánban is nyert a jobbik Balassagyarmati Kábel SE - Ceglédi Agrokontakt 23-28 (10-13) Kézilabda NB l/B, férfiak. Keleti csoport: Balassagyarmat, városi sport- csarnok, 150 néző, v.: Ónodi, Zrinszki. Balassagyarmati Kábel SE: Ocsovai - Bán (3), Kürtössy, Gergely (3), Cseri (9/5), Kertész (4), Kecskés (1). Csere: Szukán (kapus), Till- mann (3), Jámbor, Kovács. Edző: Lombos István. Hétméteresek: 6/5, ill. 3/0. Kiállítások: 0, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 8. p.:2^1, 23. p.: 7-11,32. p. 10- 15,40. p. 13-15,42. p: 17-22. A kétségtelenül jobb erőkből álló ceglédiek korán megmutatták a kábeleseknek, mekkora tudásbeli különbség van a két csapat között. A vendégek gyorsan elhúztak 2-0-ra, majd 4-2-re, s így ment ez tovább az egész találkozón. A gyarmatiak, habár jól védekeztek, a támadójátékban nem tudták felvenni a versenyt TOTÓ eredmények: 2, X, 1, X, 2.1, X, X, 1.1, 2,1, 1, plusz: 2 a Pest megyei legénységgel. Lövéseik vagy a kapu fölé mentek, vagy a kapusban haltak el. A hazaiak csak mentek az eredmény után. Három, majd négy góllal húzott el a Cegléd, pedig Ocsovai ezúttal is a bravúrok sorozatát mutatta be. A második játékrészben kezdett fáradni a hazai gárda, a megingásokat pedig a ceglédiek könyörtelenül kihasználták. Bár a kábelesek a mezőny legmagasabb emberére, Tóthra, külön emberfogással álltak ki, a remek átlövők - Hódosi és Farkas - megtréfálták az egyre lassabban mozgó gyarmatiakat. A végeredmény reálisnak mondható, de a mezőnyben sokat hibázó vendégek inkább csak rutinból hozták a találkozót. Jók: Ocsovai és Tillmann. Lombos István: - Tőlünk jobb csapattól kaptunk ki, papírforma eredmény született. MEGYEI I. OSZTÁLY SVT-N.-bátony 0-0, M.-novák-K.- lapujtő 2-2, Somos-Kisterenye 0-1, Tar-Hasznos 2-3. N. Volán-SKFC 1-1, K.-berény-Öblös 2-2. Nézsa- Palotás 0-0, Nagvlóc-Bercel 3-3, Rimóc-Orhalom 0-3, Romhány- É.-vadkert 1-0 (félbeszakadt), Rét- ság-Mohora: nem jött tudósítás. NB III., MÁTRA-CSOPORT További eredmények: Jászbe- rény-Monor 7-0, Kartal-Füzesa- bony 3-1, Szolnoki MÁV-Dunake- szi í—2, Tenk-Bag 1-0. 1. SBTC 16 4 1 56-11 36 Azonban úgy érzem, így is szoros mérkőzést tudtunk játszani. Hegedűs Henrik Kézilabda NB II., férfiak, SKC-Mátészalka 30-22 (18-8) Salgótarján, Munkácsy út, 300 néző, v.: Katona, Nagy. Salgótarjáni KC: Ampli- Hadfi (1), Márta (8), Kisba- lázs (2), Szabó A. (4), Tóth 1.(9), Lavrincz (1), cs.: Urbán (1), Szabó Z., Szendrődi (3), Kónya (1), Pádár. Edző: Szabó Attila. Hétméteresek: 1/0 ill. 6/2. Kiállítások: 4 ill. 0 perc. A találkozó egyben Tóth István búcsúmérkőzése volt. A búcsúzó játékos remek teljesítményt nyújtott, vezérletével sima győzelmet arattak a hazaiak. A második játékrészben a cseresor is tartani tudta az eredményt. Jók: Tóth I. (a mezőny legjobbja), Ampli, Márta. Mulicza Ferenc 2. J.-berény 14 2 5 41-18 30 3. Sz.MÁV 12 5 4 30-12 29 4. Pásztó 10 8 3 26-14 28 5. Karcag 11 5 6 51-33 26 6. F.-abony 10 4 7 25-16 24 7. D.-keszi 7 8 6 2421 22 8. Szécsény 7 5 9 25-30 19 9. Gyöngy. 9 1 1125-33 19 10. Tenk 5 7 9 17-26 17 11. BLC 6 4 11 25-36 16 12. Bag 5 6 10 18-29 16 13. Monor 6 4 11 19-34 16 14. Apc 4 6 11 19-32 14 15. Kartal* 5 5 11 18-43 13 16. Sz.Cukor 3 3 15 12-43 9 Labdarúgó eredmények Színvonalas csata, látványos játék Salgótarjáni Richveisz SE - Nyíregyházi Sportula 3-1 (16, -8,12, 9) Langár (szemben) ütését a sánc blokkolja Fotó: Kun Király Salgótarján, Madách gimnázium, 200 néző, v.: Szlovák, Széphalmi. Richveisz SE: Gu- lyásné (7), Pepsinszkiné (8), Langár (7), Percze (7), Király (7), Sike (8). Csere: Varga (-), Sándor (-), Oravecz (-). Edző: Cserkuti Szabolcs. Idegesen kezdtek a csapatok. Sok volt a pont nélküli forgás. A tarjáni lányoknál gondot jelentett a nyitásfogadás ( 10—12). A hajrában Gulyásné két remek nyitása, majd Sike és Király látványos ütése után miénk lett a szett (17-16). A második játszma elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. A nehezen megszerzett nyitásjogot lányaink könnyen adták el, igy elúszott a játszma. A harmadik játszmában a magasra termett nyíregyházi játékosok jól sáncoltak. Nehéz volt a gyakori hármas sáncuk mellett elütni a labdát.Ehhez az is kellett, hogy ütőink gyengébb teljesítményt nyújtsanak. 6-6 után túljutottak a holtponton a mieink, Sike vezérletével hozták a szettet. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Percze és Langár mezőnymunkában nyújtott ebben a szakaszban átlagon felülit. A mindent eldöntő negyedik játszmát Gulyásné remek nyitásai vezették be (6-0). Ám a vendégek még 8-1-nél sem adták föl a küzdelmet. Szívós mezőnymunkája révén feljötta nyíregyházi vendégcsapat (11- 8). Még egyszer megrázták magukat lányaink, jó összpontosítással, Sike és Király ütéseivel hozták a játszmát, s ezzel a mérkőzést. Látványos, színvonalas találkozó volt. A győzelemhez tevékenyen hozzájárult a szépszámú szurkolósereg is, akik „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” segítették lányainkat a kritikus helyzetekben. Cserkuti Szabolcs: - Nagyszerű mérkőzésen nyertünk, a közönségnek külön köszönöm a lelkes biztatást.- p. 1. CSIKORGÁS ES FERODOLSZAG Beszélgetőpartnerünk: Érdi Tibor, aki meg akarja nyerni az N-csoportot Megmondom őszintén, mikor a Mogürt-Salgó Rallye sajtó- tájékoztatója előtt leültünk Érdi Tiborral beszélgetni, borzasztóan feszélyezni kezdett egy dolog. Tekintetem akarva-akaratlanul is megakadt a bal kezén, amit friss kötés takart.- A kemezet nézed? - kérdezte Érdi, észrevéve kellemetlen kíváncsiságomat.- Mi történt? — kezdtem faggatni.- Az utolsó simításokat végeztük az autón, és az egyik munkafolyamatnál nem figyeltem eléggé, a hiltiszalag meg elkapta a bal kezemet, és levitte a kisujjamat. Öt napig infúziós kezelést adtak; most már jól érzem magam. Ez nem gátolhat az indulásban.- És az autó?-Én azt hiszem, hogy az autómmal - leszámítva a váltóhibákat, ami az erős N-es versenyautók problémája - semmi gond nem volt. A motor az idén is hasonlóan erős, mintegy 270 LE teljesítményű. Az ez évi rajtra inkább az apróságokon próbáltunk javítani, amiben első szempont volt a biztonság. Külön bukócellát kapott a Mazda, ami minden irányból jól véd. Új öveket szereltünk be, és a tavalyi tanulóév után, az idén már nem lesz gond a gumik megválasztása sem.- Remények?-Nézd! Te is jól tudod, hogy bármi történhet, de ha minden remekül összejön, akkor mindenféleképpen meg szeretnénk nyerni a N-csopor- tot, hisz a tavalyi második hely után ennek kell következnie. D. T.