Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-05-06 / 54. szám
8 HÍRLAP ÉLET - KÉPEK 1994. március 5-6., szombat - vasárnap Együtt a képen a közönség egy része és a losonci gyermek versenytáncosok, akik nagy sikerrel szerepeltek klasszikus táncokkal Gabora Károly és zenekara a szép magyar nótákat néha könnyedén cserélte fel a hasonlóan szép szlovák dallamokra Először: vállalkozók bálja Losoncon A mint arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk, mintegy kétszáz szlovák, illetve magyar vállalkozó részvételével rendeztek az elmúlt hét végén első alkalommal nemzetközi bált Losoncon, a felújított Vigadó-Reduta palotatermében. Szám szerint a legtöbben Salgótarjánból érkeztek vállalkozók családtagjaikkal a losonci megyebálra, amelynek számos érdekessége közül most csak azt a tényt említjük, hogy reggel ötkor még ráadást játszott a szlovákiai Koksz zenekar, majd a salgótarjáni Gabora népi zenekara húzta a búcsúnótákat. Képeink azokat a jellegzetes pillanatokat örökítik meg, amelyek a losonci vállalkozói bál hangulatát villantják fel. Táncra perdültek a zene csábosán hívó szavára a vállalkozók - megcáfolva a hiedelmet, hogy csak és kizárólag az üzlettel tudnak foglalkozni Erkély-jelenet a vigadói bálon. Szlovákiából érkezett vállalkozók közül néhányan Losonc város címere mögött A fotókat készítette: Rigó Tibor A szöveget írta: T. Pataki László Kabátok sokasága a ruhatárban Egy nem szándékos protokoll-kép: Korill Ferenc a megyei közgyűlés elnöke és felesége/a kép előterében/-valamint dr. Paró- czai Csaba köztársasági megbízott a feleségével tánc közben Falusi templomokKápolna idézi a régmúlt Választási csalás a Magyar Demokrata Fórumnál? A MIÉP Nógrád térségében rosszabb eredményre számít 1992 őszén is megújították a Magyar Demokrata Fórum városi vezetőségét. Az e körül zajlott „példátlan választási csalásról” is beszél Szoó Zoltán, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) salgótarjáni ügyvivője.-Azt hiszem, nem bántom meg ezzel: Ön az ISZI-ben történt tanári összetűzés egyik tagjaként vált ismertté Salgótarjánban. Hogyan befolyásolja ez politikai szereplését?- Nem értek egyet ezzel. Első nyilvános szereplésem az volt, amikor többen megalakítottuk a PDSZ-t, a megyében az első demokratikus szakszervezetet. (a pedagógusokét - a szerk.) Akkor már aktívan politizáltam az MDF-ben. Országos lapok is foglalkoztak ’89-ben a politikai tevékenységünkkel, s az ezért kapott munkahelyi retorziókkal.- Lezárult a verekedési ügy?- Maradandó testi károsodásaim vannak, de a városi bíróság azzal zárta le, hogy elestem. A megyei bíróság megsemmisítette az elsőfokú határozatot. Most áll az ügy.- Az MDF-ből rögtön átlépett a MIÉP-be?- 1992 őszén gyakorlatilag többünket kizártak az MDF salgótarjáni szervezetének munkájából az új elnökség választása idején. Elmondtam a megyei választmánynak: ez példátlan választási csalás volt.- Ki lett tehát akkor az Szoó Zoltán MDF városi elnöke?-Johan János*, aki szerintem nem is volt MDF-tag. Aztán a megyei tagság tudta nélkül megjelent az elnökök országos találkozóján is, ahol meglehetősen rágalmazó beszédet mondott. Országos szinten is jeleztük ezeket a problémákat, de nem tettek lépéseket. Ezért 1993. január elsejétől már nem fizettem tagsági díjat.- Országos szinten találgatják, hogy mennyi köze van a MlÉP-nek az MDF-hez. Ha jól értem, Salgótarjánban teljesen két ágon működnek.- Nemcsak hogy két ágon, de tények bizonyítják, hogy az MDF a MIÉP-et akadályozza. A hozzánk belépett volt MDF- tagokat megkeresik, jó állásokat, hatalmas fizetéseket ajánlanak.- Mi vonzotta Önt a MIÉP-hez?-A népnemzeti elkötelezettség mellett az elnökség tagjai is. Annyira szoros a helyi szervezet és az országos központ kapcsolata, amilyet az MDF-nél el sem lehetett képzelni.- Alapvetően mi különbözteti meg másoktól a MIÉP-et?- Úgy érzem, a legjobban képviseli a magyarság érdekeit. Az elnök, Horváth Lajos szavaival élve, amit az MDF megígért, azt mi megvalósítjuk - ha erre felhatalmazást kapunk.- Gondolom, nem most hallja először azt az általam tolmácsolt véleményt, hogy a MIÉP a hazai kisebbség rovására akarja megvalósítani a magyarság védelmét.- Bennem éppen az él, hogy a magyarországi kisebbség se szenvedjen hátrányt, és nem tapasztaltam ilyen megkülönböztető szándékot a MIEP-nél.- Milyen választási eredményt jövendöl a MIÉP-nek?-15-20 százalékosat, de Nógrádban, Hevesben és Borsodban ettől rosszabb eredményre számítok. D. I. * * * *Johan János az MDF Nógrád megyei választmányának alelnöke, s újabban az MDF- székházban berendezkedett, óhatatlanul pártlapgyanús második megyei napilap kiadójának vezetője. A Nógrád Megyei Hírlapot szétzúzni szándékozó újságkezdemény a kormányközeli és éppen eléggé népszerűtlen Pesti Hírlap mutációjaként lépett színre, vagyis a többségében központi tájékoztatást szolgáltató törzsre aggatják a megyei anyagokat. S ráadásul azt szeretnék elérni, hogy idővel mindezt vegyék is meg a Nógrádban élő, a pártlapok stílusától már igencsak elszokott állampolgárok... S zinte hihetetlen, hogy Kéri József., ez a valamikori vasöntödéi munkásember, aki elismert vezetőként, mintakészítőként és vasöntőként élte le életének dolgos felét, megrokkanva a vasszagú forró kohók örökösen finom fekete porban úszó öntödéiben, most arra vállalkozzék: elrendezi Nóg- rádszakálban, hogy méltón üljék meg az egyházközség századik évfordulóját. Az egyházközségben tisztsége, a képviselő-testület világi elnöke. Az ő dolga tehát levezényelni az előkészületeket. Ló- tott-futott már esztendőkre visz- szamenőleg az elnöki dolgai érdekében, hiszen nem hipp-hopp munka ez. Ott van a temető például a templom tövében. Fájdalmasan elhanyagolták a végső nyughelyek némelyikét. Ok most szépen rendbe tették. Kifolyó vízcsapokat szereltek fel. Eltakarították a gazt, a fölös limlomot, a kocsiknak beállókat építettek. Következett a templom, mert már-már megroggyant annak az ékes épületnek a teteje. Falain térképszerű ábrák maradtak a meglazult vakolat nyomán. Most viszont érdemes megnézni: csillogóra-vil- logóra festett szépség lett. Fényes tornyának ragyogása a templomdombról, ameddig a szem ellát, bevilágítja az Ipoly völgyét. Azt mondta Kéri József, kis szobácskájának heve- rőjén felülve:- De még nincs kész...! Ha ő azt mondja, hogy nincs kész, akkor az úgy is van. Hiszen a templom kívülről szépült meg. A parókiának is a tető- szerkezetét újították meg. A templomban például a százéves faragott gótikus oltár várakozik finom kézi munkára. Meg kell szólaltatni az orgonát. Szóval van még mit tenni. De az biztos: a századik évforduló az ősi kápolna és a stáció felújítása nélkül nem lenne igazi ünnep. Ez a helyes kis templomocska fent a hegyen, amelyet neveznek Kolostorhegynek is, Vörösföldnek is, a legszebb, ami ezeken a cserháti végeken látható. Nógrádszakál- nak, ennek az ősrégi palóc településnek ez lett az egyik igazi ékessége. Régi időkben, búcsúk napján, papok vezette zarándokok seregétől teltek meg az idevezető utak. Megnyíltak a boros pincék, amelyekben ezen napra érlelődött a Dama-völgyi ékesen viruló szőlő színtiszta nedűje. Ajtatoskodott a nép, majd megszólalt a zene, szórakozott jókedvvel a sokaság. De élénk élet kavargóit itt máskor is. A falun át vezetett a Pestet Kassával összekötő főútvonal. A fogadó nyitva állt az utas előtt. E zen az országúton szökött farsangi mulatságba Madách Imre tekintetesnek a vigasságot kedvelő, szépséges felesége Losonc városába. A kápolna tanúja a kiugró hegy homlokáról vigyázó szemmel követve, hogy az útmenti terebélyes eperfák során mik történtek. Szépapám az a deszkasoA MIÉP országos elnöksége eddig három Nógrád megyei jelöltet fogadott el. Szoó Zoltán gépészmérnök indul a salgótarjáni, Gyüre András piarista gimnáziumi tanár a szécsényi, Tóth Tibor vállalkozó pedig a balassagyarmati választókerületben.