Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-17 / 64. szám
NO GRAD íj™ HÍRLAP BALASSAGYARMAT. BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA '"csütörtök17’ Színpadon a történelem A Nap kél: 5.54 órakor, nyugszik: 17.52 órakor, A Hold kél: 7.55 órakor, nyugszik: 23.19 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GERTRUD nevű kedves olvasóinkat! A GERTRUD germán eredetű név, jelentése: kedves. Vé- dőszentje: Szent Gertrud, a Ka- roling-dinasztia megalapítójának, Pipinnek a lánya, aki elutasított egy előnyös házasságot és apáca lett. Virága: filodend- ron vagy gerbera. [időjárás] Várható időjárás ma estig: Napközben a felhőátvonulá- sokbol már csak elszórtan alakulhat ki futó zápor. Az erős, néhol viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugati szél átmenetileg kissé mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal rímére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30, 17.45 órától: Szabadítsátok ki Willy-t Színes, szinkr. amerikai film Dolby Sztereó! Kedvezmény Csak 19.45 órától: Kísértetház Színes, szinkronizált, német-dán-portugál koprodukció Oscar-dijas film APOLLÓ KAMARA 17.00 és 19 órától: Nagy durranás 2. (Hot shots! Part Deux) Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték BALASSAGYARMATI MADÁCH 15.30, 17.45 és 20 órától: Nicsak, ki beszél most (Look Whós Talking Now) Színes, szinkr. am. filmvígjáték KAMARAMOZI 18.00 és 20 órától: Jöttünk, láttunk, visszamennénk! Színes, szinkr. francia filmvígj. rliïiifHi'ifMMÎi 1994. március 17. 18.00 Műsorismertetés, ajánlás, játék 18.06 Rögtönzések színháza 18.17 Mese: Kacsakórus 18.30 Sportösszefoglaló 18.41 Rádiókabaré - előzetes 19.00 Hírnaptár 19.20 ’Talpra magyar..." a március 15-i városi ünnepség összefoglalója 20.00 Az állat /francia filmvígjáték/ 21.41 Műsorzárás Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ÏT: 32/311-600 Balassagyarmat ■ff: 35/313-000 VI,tin rap 18 óráid tt-ffl 6 A hívás ingyenes! A Hosszú éjszaka című történelmi játék egyik jelenetét örökítette meg felvételünk, amelyen (középen) a küldöncöt játszó Vaspál Gábor, a gépészeti szakközépiskola tanulója látható. Csikász István darabját Pataki László rendezésében középiskolások elevenítették meg Salgótarján főtéri szabadtéri színpadán. A március 15-iki ünnepi összeállításban bemutatott müvet sokan megtapsolták. Kép: Gyurián Tibor Salgótarján is benevezett a tévévetélkedőre Játék határok nélkül A tavalyi év egyik legsikeresebb európai televíziós játéksorozata 1994-ben is folytatódik: a vetélkedő valamennyi fordulóját sugározza az MTV2 májustól szeptemberig, vasárnap esténként, főmüsoridőben. 1994-ben Salgótarján is küldhet egy 8 fős csapatot a Játék határok nélkül című népszerű nemzetközi televíziós vetélkedő-sorozatba. Azt, hogy a város csapata mikor és mely országban versenyezhet majd, márciusban fogják kisorsolni. Egyelőre keresnek olyan 18 év feletti fiatalokat, hölgyeket és urakat, fiúkat és lányokat, akik szívesen részt vennének a vetélkedő-sorozatban. Március 20-án, 10 órai kezdettel a városi sportcsarnokban válogatóversenyt rendeznek. Az ezen való részvételi szándékot előzetesen március 18-áig levélben vagy telefonon kell bejelenteni az alábbi címeken: Salgótarjáni Városi Televízió, 3100 Salgótarján, Fő tér 5. Tel.: 310-702, Salgótarján Város Önkormányzata kulturális és sport osztálya, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: 317-570. A borítékra kérik ráírni: Játék határok nélkül. Keresnek olyan angol és francia nyelven jól beszélő fiatalokat is, akik tolmácsolnának. Várják mindazok jelentkezését, akik a csapat felkészülését anyagilag vagy bármilyen egyéb módon segíteni tudják és akarják. Pénzadományokat az Egészséges Fiatalokért Alapítvány számlájára lehet befizetni. (Budapest Bank Salgótarjáni Fiókja, 372- 12061-7007.) A csekkre kérik, írják rá: Játék határok nélkül. A befizetések az adóalapból leírhatók! Csőgörény a tiszta vízért Az Észak-magyarországi Vízművek Rt. Salgótarjáni Üzemigazgatósága vízvezetékhálózatának szakaszait tisztította az elmúlt napokban Mi- hálygerge és Karancskeszi, Karancskeszi és Karancsla- pujtő között, illetve Karancs- alján. Dorcsák Gyula, az üzem- igazgatóság vezetője ezzel kapcsolatosan arról tájékoztatott, hogy az ötszáz milliméter átmérőjű acélcsövek szennyezettségét rendszeresen ellenőrzik. A lerakódás mértékétől függően évente, kétévente vetik alá ennek a műveletnek. Lényege, hogy a cső belső felületéhez tapadó, úgynevezett csőgörényt nagy nyomással átvezetik, s így az mintegy kitolja a lerakodott anyagokat. Ezt követi az öblítés illetve a fertőtlenítés. HOLNAPI LAPUNKBAN: Március 18-iki, pénteki számunk 5. oldalán Szé- csényröl és környékéről lesz szó. Az önkormányzati képviselő, valamint az alpolgármester nyilatkozik a városi gázprogram második ütemének indításáról, a kivitelező eddigi munkájáról, illetve a szennyvízcsatornázással összefüggő gondokról. A negyedik oldalon megjelenő cikkünkben Urbán Imre, a megyei földművelésügyi hivatal helyettes vezetője a falugazdász-hálózat kiépítésével kapcsolatos kérdésekre ad választ. Megtudhatják, hányán pályáztak, miféle szempontok alapján történt az elbírálás, s hogy milyen szakmai múlttal rendelkeznek azok, akikkel a hivatal már meg is kötötte a szerződést. Ugyanitt közöljük a megye körzeteiben kinevezett falugazdászok neveit és a címeket. Ezt a lapszámunkat a 8 oldalas műsorújság egészíti ki. A nap humora Párbeszéd A tanító rászól Pistikére, aki nem tudja a feladott verset.- Látod, Kossuth Lajos, amikor olyan idős volt, mint te, minden verset tudott könyv nélkül.- Az igaz - mondja Pistike -, de Kossuth, amikor olyan idős volt, mint a tanító bácsi, már az ország első embere volt. Kirándulás Szabó kirándul vasárnap a hegyekbe. Az egyik domboldalon meglát egy juhászgyereket, aki a juhait őrzi.- Ugye, fiacskám, borzasztóan unalmas egész nap itt ülni, és semmit sem csinálni? - kérdezi tőle.- Mindig jár erre valaki, akinek semmi dolga sincs, és mindenféle marhaságokat kérdez - válaszolja a gyerek. Rúzsfolt A presszóban a vendég méltatlankodva mondja a felszolgálónőnek:-Ezen a poháron rúzsfoltok vannak. Mit jelent ez?- Hát én ezt honnét tudjam?! Engem felszolgálónak alkalmaztak és nem jósnőnek. Fegyverboltban Egy vevő fegyvert nézeget a fegyverüzletben.- Ezt az automata revolvert vegye meg! - szól á kereskedő. - Ez tökéletes védelmet nyújt.- Azt az ügyvédemre bízom. NEMZETKÖZI TOP 10 1. ADAMS (STEWART) NÉMET (STING ALL FOR LOVE) 6. A0AMS (STEWART) 7. ACE OF BASE (STING ALL F0RL0VE) (TEH SIGN) 2. EAST 17 (ITSALBRIGHT) 8.2 UNLIMITED (LETTHEBEAT... 3. OMEN III. (MAGICAFFAIR) 9. CELINE DION (THE POWER OF LOVE) 4. PRINCE J0E)M (MARK HAPPY PEOPLE) 10.CAPELLA (MOVE ON BABY) 5. ENIGMA RETURN TO 6. TWENTY4SEVENIS 7. CAPPELLAUG0T2 (INNOCENCE) (IT LOVE) (LETTHE MUSIC) AMERIKAI 1. CELINE DION (THE POWER OF LOVE) 8. D.J.B0B0 (TAKEC0NTR0N) 2.ACE0FBASE (THESIGN) 9. ACE OF BASE (THE SIGN) 3.SALT-N-PEVA (WHATTAMAN) 10. JAM SPOON ANGOL (RIGHTINTHENIGHT) 4.MARTAHCAREY (VITH0UTY0U) 1. MARIAN CAREY (WITHOUT YOU) 5. T0NI BRAXTON 6. ADAMS (STEWART) (BREATHEAGAIN) (STING ALL FOR LOVE) 2. D.REAM THING (CANCONLYGET...) 7. ALL-4-0NE (S0MUCHINL0VE) 3. SUEDE (STAYT0GETHER) 8. RICHARCMARX (N0WANDF0REVER) 4.ENIGMA RETURNT0 (INNOCENCE) 9. CANTAL00P (US3) 5. TONI BRAXTON (BREATHEAGAIN) 10. MARIAH CAREY (HERO) NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató.. Felelős szerkesztő: DR. SZTRAPÁK FERENC. • Felelős kiadó: SOOS SANDORNE, az AS-M Heves—Nógrád megyei irodavezető.. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet térő. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/311 - 504. Telex: 229109, Felelős szerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311-504.. Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Heves-Nógrád Megyei Irodája az ügynökségek (Salgótarján: Takács Tamás, Salgótarján, Pécskő út 12/C. Telefon: (32)311-422. üzenetrögzítővel. Balassagyarmat: Privát Transz Bt., Dudok György, Balassagyarmat, Kővári utca 11. Telefon: (35) 310-429. Pásztó: Pál ésTársa Bt. 3070 Bátonyterenye, Rimay út 12. Telefon: (32) 354-652) révén. Árusításban terjeszti a Budapest Vidéki Postaigazgatóság (1360 Budapest, Postafiók 5.) Nógrád megyében működő postahivatalai. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján. Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon ésátutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók379-98903 sz. számlájára, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy bóra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. - Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn ésa Nógrád Megyei Hírlap kiadójáboza 32-316-455 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előfizetési díj a más megyében ésa fővárosban lakó előfizetőink számára: 1 hónapra 770,- Ft, negyedévre 2310,- Ft, fél évre 4620,- Ft, egy évre 9240.- Ft. Előfizetési díj a szomszédos, ill. más országokba: 1 hónapra 862,- Ft, ill 1466 - Ft, negyedévre 2586,- Ft, ill 4398,- Ft, fél évre 5172,- Ft, ill 8796,- Ft, egy évre 10344,- Ft ill 17592,- Ft. A megyén kívüli belföldi és külföldre szóló előfizetői észrevételekkel szíveskedjék közvetlenül a kiadót megkeresni. • Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 4.30-8.10 Reggeli Krónika. Benne: Óránként hírek. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. Lapszemle. 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napközben (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Nép- dalkórök felvételeiből. 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika. 12.40 Falurádió (ism.) 13.00 Hírek. 13.15 Gesualdo-Sztravinszkij: Három áhitatos ének. 13.30 Tanúim lesztek. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Válogatott perceink. 15.40 Éneklő Ifjúság. 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Magyar népzene — magyar művelődéstörténet. 17.00 Hírek. 17.05 Kirakat. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 Összeállította: Szántó Piroska. 20.00 Hírek. 20.05 Hagyományőrzők. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Névjegy. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Riportműsor. 23.00 Hírek. URH: 6.30-6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok. 17.00-18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.32 Hajnali kalendárium. Benne: Félóránként hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportreggel. 8.00 Hírek. 8.10 A tegnap slágereiből. 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. 11.00 Hírek. 11.05 Családi persely. 11.15 Produkciósportré. 12.00 Nótakedvelőknek. 13.00 Hírpercek. 13.10 Zsebrádiószínház. 13.21 Kvízpróba. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Hírek. 17.05 Kapcsoljuk Liszabont. 18.00 Észkerék. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.10 Hangváltás. 19.40 Táncházban. 20.00 Slágerszínház. 21.00 Hírpercek. 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Kapcsoljuk Liszabont. 23.00 Hírek. BARTÓK 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. Benne: Félóránként hírek.9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 A Rádiószínház bemutatója. Az órák. 10.46 Gluck: A rászedett kádi. Egyfelvonásos vígopera. 11.40 Jean-Baptiste Árban műveiből. 12.00 Hírek. 12.05 Hang- versny délidőben. 13.28 Haydn kórusművek. 14.00 Hírek. 14.20 Julia- nus barát. 15.24 Barokk hangszerszólók. 15.49 Hírek. 15.-54 Uj Richard Strauss lemezeinkből. 17.00 „Dalomat Luzitán szív fakasztja” 18.00 Hírek. 18.05 Bokor Jutta és Berczelly István énekel. 19.05 Magyar képek. 20.00 Európai Kulturális Hónap. kb. 21.00 Hírek. kb. 21.05 Európai Kulturális hónap. 22.00 Hírek. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Katedra. 22.50 Napjaink zenéje, (folyt.) MISKOLCI RÁDIÓ 5.55 Műsorismeretés, hírek, időjárás, űtinform 6.00 Reggeli krónika 6.15 Észak-magyarországi krónika 6.30 Hírek, lapszemle 6.45 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.15 Észak-magyarországi krónika 7.30 Hírek, időjárásjelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Faluról falura 16.00-18.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 6.05 Falutévé — ipartippel és KERT-ÉSZ. 6.25 Határtól határig. 6.35 Üzlet. 6.45 Híradó. 7.00-9.00 Nap-kelte. 9.00-12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra. Tv-filmsoro- zat, 250/80. rész. 10.30 Burokban született. Német tv-filmsorozat, VI- II/5. rész. 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 15.10 Falutévé — ipartippel és KERT-ÉSZ (ism.) 15.30 Kirakat. 16.00 Híradó. 16.11 Kirakat folyt. 16.25 Telesport. 17.00 Folyt. köv. Külügyi ügyek. Holland-kanadai filmsorozat, 135/36. rész. 17.30 Utazás Í94. 18.00-18.25 Kapcsolj be! 18.00 MI-TU-HÁZ. A farmer (ism.) 18.12 Orrom krumpli, hajam kóc... (ism.) 18.30 Fogadjunk! 18.55 Gyerekeknek. 19.30 Híradó. 20.15 Szomszédok. Teleregénj 180. fejezet. 20.50 Magyar félmúlt. 19. rész: Törvény tapos — III. 21.42 Töltsön velem egy órát! 22.42 Az ellopott béke. Luxemburgi film. 00.10 BBC-híra- dó. 00.30 Képújság. TV 2 15.35 Bevezetés a művészetekbe. 31/13. rész. 16.00 Grüssdich! 23/8. (ism.) 16.15 Rönkszedők. Kanadai filmsorozat, XX/6. rész: Díszrendőr. 16.40 Gyerekeknek. 17.05 Tessék hívni! 17.20 Centi. 17.50 Privatizációs történetek. 18.00-18.45 Nagylátószög. Benne: 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Magyarország ma. 18.50 Carl Sternheim: A bugyogó. 21.20 Mindent vagy semmit! 21.55 Híradó. 22.25 Kis esti zene. 23.15 Még mindig showznak. Angol komédia-sorozat. VI/6. rész. 23.45 Üzlet-éjfél körül. DUNA TV 15.30 Business az biznisz 16.00 Hírmondó 16.25 Az égő test 16.50 Versről versre 17.00 Legyen a zene mind- ekié VI/1. 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.10 Pókfoci (magyar film) 19.35 Könyvjelző 19.45 Éliás, az udvari bolond (angol animációs film) 20.00 Váltó 21.00 Híradó 21.20 Illyés Gyula: Kegyenc 23.20 Vajda János: A hazafiakhoz SZLOVÁK 1 8.30 Időszerű események. 9.00 Kicsinyek műsora. 9.00 Johnson és barátai, 12/11. 9.40 Dick Tracy. 9.45 Gyermekek vetélkedője a Niké dijaiért. 10.25 Ötlettár. 11.05 Vállalkozók bálja (ism.) 11.35 Kredit. 12.05 Örömhír. 15.00 Hírek. 15.05 Triangulum. Zenés műsor. 15.45 Pinocchio, 26/23. 16.10 Kontaktus Stúdió. 17.10 Autósok-motorosok magazinja. 17.40 Románc a rókáról, 13/ 10. 18.25 Turisztikai magazin. 19.00 Esti mese. 19.10 Dick Tracy. 19.15 Gasztronómiai magazin. 19.30 Időszerűesemények. 19.55 Sport. 20.05 Magic. Angol sorozat, 6/3.20.55 Az én hét csodám. Milan Lasica műsora. 21.30 Szondák. Publicisztikai műsor. 22.00 Időszerű események. 22.30 Sport. 22.35 Újból a Mont- pamasse-on. Angol sorozat. 23.25 Film és video. 23.501 Géorgie Fame koncertje. 00.30 Teleshopping. SZLOVÁK 2 18.05 Hírek. 182.0 Regionális műsor. 18.30 Esti mese. 18.40 What does it mean, Harvepíno? As poor as a church mouse. 18.55 Környezetvédelem. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.00 Milan Markovié talkshow-ja. 20.50 Reklámmagazin. 21.20 Teleshopping. 21.25 Labdarúgó Kupanap. Összefoglaló. 21.45 San Francisco utcáin. Amerikai sorozat (ism.) 22.40 Irodalmi klub. 23.50 Események. TV 5 9.05 Filmek Afrikáról 11.05 Riportok 12.05 Sanzonok 13.05 A miniszter úr (ism.( 13.30 Kulturális magazin 15.10 Viva (svájci magazin) 16.25 Egészségünkről 16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 17.35 Mener küljünk el! 18.00 Kvízjáték 19.00 Párizsi magazin 20.00 Kanadai magazin 20.30 Svájci magazin 21.35 Tudományos magazin 22.50 Víva (svájci magazin) 0.30 Belgiumi éj- szäkä SUPER CHANNEL 13.00 Mai témák 13.30 Financial Times magazin 14.00 Mai témák 14.30 Pénzkerék 17.30 Financial Times riport 18.00 Mai témák 19.00 Hírek 19.30 Éld video-show 20.00 Most -csevegés 21.00 Kalandos rövidfilmek 22.30 Financial Times magazin 22.50 Piacgazdaság 23.00 Jay Leno- show 24.00 Talkshow 1.00 Politikai mgazin 1.30 Mr. Jones és a törvény PRO 7 8.20 Igazi boszorkányság (ism.) 8.50 Dinasztia (am. sor.) 9.45 Az Elefánt-sziklától keletre (ism.) 11.30 Más világ (ism.) 12.00 Bili Cosby- show (ism.) 12.30 Csarecrow és Mrs. Kingl3.20 Dinasztia (am. sor.) 14.25 Hardcastle és McCormick (am. sor.) 15.20 Három dundi nővér (am. sor.) 15.50 Igazi boszorkányság (am. sor.) 16.25 Flinstone család 16.50 Simpsonék 17.20 Tapsi Hapsi 17.25 Batman 17.50 Tapsi Hapsi 17.55 Parker Lewis (am. sor.)18.25 Szárnyak (am. sor.) 18.55 Más világ (am. sor.) 19.25 Bili Cosby-show (am. sor.) 20.00 Híradó 20.15 Halálos tévedés (am. silm.) 22.05 A látogató (am. fantasztikus film) 0.15 Hírek 0.25 T. J. Hooker (sor.) 1.25 Starsky és Hutch (sor.) 2.15 Hírek 2.25 Koldus és királyfi (panamai film) RTL 9.00 Vészhelyzet (am. sor.) 10.00 Gazdag és szép (am. sor.) 10.30 Hétköznapjaink (am. sor.) 11.00 Forró nyeremény 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli magazin 12.30 A Spring- field-sztori (am. sor.) 13.20 Kaliforniai klán (am. sor.) 14.10 Gyilkosság a hobbija (am. sor.) 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Ki itt a főnök? (am. sor.( 17.30 Borzasztó kedves család (am. sor.) 18.00 Családi kötelék (am. sor.( 18.30 Telefontéma 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony (pol. magazin) 19.40 Jó idők, rossz idők (német sor.) 20.15 S.O.S. hívás (magazin) 21.15 Szexuális zaklatás az irodában (am. dráma) 23.15 Gottschalk-show 24.00 RTL — Éjszakai hírek SAT 1 9.00 Alf (ism.) 9.30 Szerelemhajó (ism.) 10.25 Bonanza (ism.) 11.20 Fiatal és nyugtalan (am. sor.) 12.15 Szerencsekerék 13.00 Szerelemhajó (am. sor.( 14.00 Szomszédok (sor.) 14.30 Alf (am. sor.) 15.00 Bonanza (am. westernsor.) 16.00 Űrszek 17.00 5x5 18.00 Mindent vagy semmit 19.00 Hírek 19.19 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Schwarz közbelép (német bűnügyi sorozat) Kapzsiság 21.15 Talkshow 23.15 Fóbia (kanadai-amerikai thriller)