Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-11 / 35. szám
HÍRLAP KÜLFÖLD - HIRDETÉS 1994. február 11., péntek Az Észak-atlanti Tanács nyilatkozata Tíznapos határidő a szerbeknek Tíznapos határidőt szabott a NATO-tagországok nagyköveteiből álló Észak-atlanti Tanács a Szarajevót ostromgyűrűbe fogó szerb erőknek arra, hogy nehez- fegyverzetüket 20 kilométerrel visszavonják a boszniai fővárostól, avagy ENSZ-felügyelet alá helyezzek azokat. A tíz nap tegnap éjféltől (február 10., 24 óra) számit, a 20 kilométeres övezetbe nem tartozik bele Pale központjának 2 kilométeres körzete. A „nehézfegyverek” közé sorolják az ágyúkat, akna- és rakétavetőket csakúgy, mint például a tankokat. A Tizenhatok döntése ugyanakkor a boszniai kormányt is hasonlóképpen a Szarajevó körzetében muszlim kézben lévő nehézfegyverzet átadására kötelezi. A nagykövetek szerdán késő éjszaka befejeződött, több mint 12 órás üléséről kiadott zárónyilatkozat leszögezi, hogy a tíznapos periódus nem hosszabbítható meg, s hogy lejárta után minden olyan körzet, amelyben továbbra is „tiltott” fegyverzet található, a NATO-légiero támadásának teszi ki magat. Ez utóbbi megkezdése — a szövetség tavaly augusztus 9-i határozatával összhangban — az ENSZ főtitkárával egyetértésben történik. A nyilatkozat egyúttal teljes egészében a boszniai szerbeket teszi felelőssé a hétvégi szarajevói merényletért, és a jövőre nézve kilátásba helyezi, hogy — a Butrosz Gáli levelében körteknek megfelelően — a NATO dél-europai ereje légicsapással sújt minden olyan Szarajevó környéki állást, amely az ÉNSZ-egységek parancsnokságának megítélése szerint polgári célpontok tüzérségi támadásával vádolható. Kamatozó Kincstárjegy 1995/II. Legyen akár megfontolt Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra kedvező kamatot nyújt, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/11. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpapírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. február 14-18-ig jegyezhető. Évi bruttó kamata 23%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névérték kerül visszafizetésre. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegy minden hónapban kibocsátásra kerül. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt.: 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 22., Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Bátonyterenye, Szécsény • MNB Nógrád Megyei Igazgatóság 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 15. • Cooptourist Rt.: 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 11. .riAT0> A T Ö B B S Z O K O S B T Z X O IN S A C IIIIIIIIIIIIIII Arafat és Peresz aláírta a megállapodást Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke és Simon Peresz izraeli külügyminiszter szerda este aláírta a két fél megállapodását a tavaly szeptemberben kötött autonómiaegyezség végrehajtásához szükséges biztonsági rendelkezésekről. Ezzel lényegében megnyílt az út az izraeli katonai kivonulás előtt a megszállt Gáza- övezetből és a Jordán-folyó nyugati partján fekvő Jerikó körzetéből. Egy, a tárgyalásokhoz közel álló izraeli forrás korábbi tájékoztatása szerint a biztonsági kérdések tisztázása után még mintegy két hét kell majd, hogy az autonómia-megállapodás érvényre juttatásához szükséges — a biztonságiakon túlmenő kérdéseket is tisztázó — átfogó megegyezés létrejöjjön. A legnehezebben áthidalható ügy a Gáza- övezet egyiptomi, valamint a jerikói körzet jordániai határátkelőinek ellenőrzése volt — erről, a jerikói körzet kiterjedéséről és a gázai izraeli kolóniák izraeli védelmének módjáról tárgyaltak mostanáig. A tavaly szeptemberben Washingtonban aláírt PFSZ-izraeli Elvi Nyilatkozat előírásaihoz képest jócskán késésben vannak a végrehajtásban. December 13-a előtt kellett volna megegyezniük mindazon részletekben, amelyeket a nyilatkozat érvénybe lépése szükségessé tesz, hogy azon a napon megkezdődhessen az izraeli kivonulás az autonómiával felruházandó két palesztin körzetben. A megállapodásban lefektetett menetrend értelmében a kezdéstől számított négy hónapon belül, azaz az eredeti időrend szerint április 13-ig kell befejezni a kivonulást. ^MTI) Meciar-nyilatkozat Szlovákia kész arra, hogy olyan egyezményt írjon alá Magyarországgal, amelyben megoldanak számos történelmi félreértést —jelentette ki a CTK szerint Vladimír Meciar. A hírügynökség szerint Meciar hajlandóságát fejezte ki arra, hogy a szlovák-magyar viszonyt olyan két állam partneri viszonyaként fogalmazzák meg, amely két államnak „közösek lesznek a külpolitikai érdekei”. A szlovák miniszterelnök egyúttal emlékeztetett arra, hogy a szlovák-magyar viszony feszültségei régebbi keletűek az elmúlt két-három évnél. 1 Lupis bróker: tényleg magányos? Zsirinovszkij átrajzolja Európát? 1 Mekkora lehet az Agrárszövetség? 1 Középiskolák: kika legjobbak? H A FORINTJÁÉRT AGROBANK AGROBANK-TAKAREK MOST VÁSÁROL, MÁSFÉL ÉVRE AZ AGROBANK AZ ÖN HÁZI BANKJA, BARÁTJA. A A J Á N 1 L A T A BRUTTO 137 FORINTOT KAP AGROBANK RT