Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-09 / 33. szám

AZ USA-BAN KEPEZTEK TOVÁBB A KAPITÁNYT ­oldal NOGRAD ti MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. FEBRUÁR 9., SZERDA V. ÉVFOLYAM 33. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT OlVi hírlap KÁRPÓTLÁSI JEGGYÉL mindent megvásárolhat a NÓGRÁDKER RT. áruházaiban és szaküzleteiben Salgótarjánban, Balassagyarmaton. HETI BEVÁLTÁSI ÁRFOLYAM: 65% m Egri sortűz: Szabadlábon a gyanúsítottak Az 1956. december 12-i egri sortűz gyanúsított­jaival kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség a kö­vetkező közlemény közzétételére kérte a távirati irodát kedden: „Az Egri Városi Bíróság valamennyi gyanúsítottat illetően elutasította a Budapesti Ügyészségi Nyomo­zóhivatal letartóztatási indítványát. Megállapította, hogy az érintettek ugyan alaposan gyanúsíthatóak a terhűkre rótt cselekmények elkövetésével, korukra és eddigi viselkedésükre tekintettel azonban nem látja úgy, hogy szökésüktől tartani kellene. ” * * * Mint ismeretes, a Fővárosi Főügyészség február 4-én közleményben jelentette be, hogy az 1956. de­cember 12-én Egerben történt, számos halottat és sebesültet követelő sortűz ügyében — a nyomozás során több volt karhatalmistát hallgattak ki gyanú­sítottként. Az MTI — nem ügyészi körökből szerzett — in­formációja szerint az ügyészség hét személyt hall­gatott ki gyanúsítottként emberiség elleni bűntett alapos gyanúja miatt. A gyanúsítottak közül öt sze­mélyt őrizetbe vettek: előzetes letartóztatásukat a nyomozóhivatal február 5-én, szombaton indítvá­nyozta az Egri Városi Bíróságnál. Az MTI munka­társa úgy értesült, hogy az őrizetbe vett gyanúsítot­takat kedden dél körül szabadlábra helyezték. (MTI) LAPUNKBAN: Költségmegosztó: „hazajött” a leolvasás (3. oldal) Sporttükör: Angyalbőrben angyal lett (7. oldal) Harminchét jogsértő két hét alatt a határon (8. oldal) Göncz Árpád Spanyolországba látogat Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaságelnöke február 15. és 18. között Spanyolországba látogat, I. János Károly spanyol király meghívására. Útjára felesége is elkíséri — közölte tegnap az el­nök szóvivője. Az IBUSZ Bank Rt. emeli betéti kamatait Az IBUSZ Bank Rt. február 15-től növeli a nála elhelyezett forintbetétek után fizetendő ka­matokat. A kamatemelés mérté­ke a futamidő függvényében 0,5- 2,5 százalékpont között mozog. Minderről a pénzintézet tájékoz­tatta az MTI-t, kedden. A febru­ár 15-i változás a devizafedezet mellett nyújtott forinthitel ka­matának emelésén túl egyelőre nem jelenti az IBUSZ Bank Rt. egyéb hitelkonstrukcióinak ka­matemelését. Rótt Nándor az FKGP-ben Rótt Nándor, a Keresztényde­mokrata Néppárt országgyűlési képviselője a Független Kisgaz­da-, Földmunkás- és Polgári Párt tagja lett, s az FKGP országos lis­tájának 7. helyén szerepelteti őt új pártja. Ezt Torgyán József, az FKGP elnöke jelentette be ked­den délben, a Parlamentben ren­dezett sajtótájékoztatón. A NAT tartalmáról A kormány e heti ülésén nem foglalkozik a Nemzeti Alaptan­tervvel — közölte az MTI érdek­lődésére kedden Juhász Judit. A kormányszóvivő utalt arra, hogy a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium szakértői által elké­szített Nemzeti Alaptanterv a sajtóban néhány napja olvasha­tó. A javáslatok és észrevételek figyelembevételével a kormány a közeljövőben dönt a dokumen­tum tartalmáról. Hat megye idegenforgalmi szakemberei találkoztak tegnap Egerben, a megyeházán, s a turizmusról cseréltek eszmét. írásunk a 3. oldalon. A téma nógrádi vonatkozásairól rövidesen külön összeállítást adunk közre. Testületi ülés Pásztón - Napirenden a költségvetés A tervezett hiány 150 millió forint A képviselő-testület keddi ülésén a rendszerváltás óta először telt meg zsúfolásig a pásztói polgármesteri hivatal nagy tanács­terme. Bár kezdéskor a jelenlévő tizenkét képviselő öt napirendi pont tárgyalását szavazta meg, mégis várható volt, hogy a nagy számban megjelent vendégek elsősorban a város 1994. évi költ­ségvetésének tárgyalására kíváncsiak. Az előterjesztett javaslat számadataiból kitűnt, hogy az előző három év kiemelt intézmé­nyi támogatása után a vezetés a város fejlesztését tűzte ki célul. A megnyitó után Pintér Ger­gely képviselő a következő kér­dést tette fel:- Mennyiben érzi felelős­nek magát a polgármester úr, hogy a város a negyedik évben felélte tartalékait, és most 150 milliós forráshiányos költség- vetést terjeszt elő?- Semmiféle felelősséget nem érzek, hogy ilyen forráshi­ányos költségvetést terjesztet­tünk a testület elé - válaszolta dr. Dobrovoczky István. Maczkó Jenóné hiányolta, hogy az útépítések között az ál­tala beterjesztett Nefelejcs és Tar Lőrincz utcák nem szere­pelnek a felújítandók között, holott a lakók ehhez anyagilag is hozzájárulnának. Közben a jelenlévő bölcsödéi dolgozók kivonultak a teremből. Zentai József, a pénzügyi el­lenőrző bizottság elnöke - az összevont bizottsági ülés után született módosításokkal - a PEB nevében elfogadásra java­solja az 1994. éves költségve- (Foly tatás a 3. oldalon) Közbiztonsági akció Salgótarjánban és vidéken Körözöttet és bűnelkövetéssel gyanúsítottakat csíptek fülön A: z Országos Rendőr-fő­kapitányság az 1994. .évet a közterületi rend évének nyilvánította. A Salgó­tarjáni Rendőrkapitányság en­nek jegyében rendezett akciót a múlt hét végén, amelyben min­tegy 50 rendőr és több mint 10 gépkocsi vett részt. A közbiztonsági akcióról Sári István rendőr főhadnagy, az akció parancsnoka elmondta: a szórakozóhelyek „razzia” jellegű ellenőrzésén, az igazoltatásokon túl elszámoltatták a gyanús sze­mélyeket, felkutatták és lefoglal­ták a közbiztonságra veszélyes eszközöket. Kerestek körözött személyeket és gépkocsikat, ki­szűrték az ittas vezetőket. Az egész éjszaka tartó akció során Salgótarjánban 30, vidé­ken pedig több mint 30 külön­böző szórakozóhelyen tartottak ellenőrzést a rendőrök, s mint­egy 500 személyt igazoltattak. Elfogtak 8 személyt, akik kö­zül egyet köröztek, a többit pe­dig bűncselekmény elkövetésé­vel gyanúsítanak. A személy- azonosság megállapítása cél­jából 16 személyt állítottak elő. Kivontak a forgalomból két it­tas személygépkocsivezetőt. Szabálysértések elkövetése mi­att 25 embert jelentettek fel, kö­zülük hárman már a szabálysér­tési határozattal a kezükben hagyhatták el a kapitányság épületét. Az igazoltatottak közül 5-en - mivel nem volt náluk a szemé­lyi igazolvány, ami már önma­gában is szabálysértés - hamis adatokat mondtak be a rend­őröknek. Nem volt szerencsé­jük, mivel a rendőrségi számí­tógépes rendszer segítségével igen rövid idő alatt megállapí­tották a helyes adataikat. Az akcióparancsnoktól még megtudtuk: a salgótarjáni és az érintett vidéki állampolgárok döntő többsége megértéssel és együttműködve fogadta a köz- biztonsági akciót. P. A. Balassagyarmat: A jelöltállítás MDF-es bája A balassagyarmatiak emlékez­nek még a politizáló dr. Tományi Csabára, aki 1988-ban tevékeny részt vállalt a városi MDF szer­vezet megalakításában. Aztán az ügyvéd hirtelen letűnt a politika színpadáról. Az önkéntes számű­zetés azzal magyarázható, hogy Tományi nem tudott azonosulni az egyéni érdekek, ambíciók elő­térbe kerülésével, azzal, hogy a párt eltért a meghirdetett elveitől. Most újra felbukkant az ügyvéd neve: akaratlanul politikai szín­játék részesévé vált, a hírhedtté vált országgyűlési képviselő-je­löltállítás kapcsán.-Miért tért vissza a politi­záláshoz?- Immárom fél éve, hogy több helyi szervezet is megke­resett, és érdeklődött szándé­kaim iránt. Megtisztelő felkéré­süket elhárítottam, mert úgy gondoltam, emberi tartásommal ellentétes a pártváltás és a (Folytatás a 3. oldalon) Zsirinovszkij nem kívánt személyiség? Külpolitikai bonyodalmakba keveredhet Magyarország az orosz botrány-honatya, Vlagyi­mir Zsirinovszkij miatt — derül ki a Springer Külföldi Sajtószol­gálat (SAD) hétfői jelentéséből. A német ügynökség értesülése szerint a szélsőséges politikus Moszkvában tettleg bántalmazta a Malév egyik munkatársát, mert az a moszkvai repülőtéren a Bu­dapesten elvett pisztolyt a leszál­lás után az orosz határőrségnek adta át. A történtekről értesült a moszkvai magyar külképviselet, a Malév vezérkara és természete­sen a budapesti Külügyminiszté­rium is. Valószínűleg folytatása lesz az ügynek, írja a SAD, lehet­ségesnek tartva, hogy a magya­rok „tiltakozó jegyzéket” juttat­nak el az orosz külügyminisztéri­umba, sőt alighanem mérlegelni fogják: Zsirinovszkij beutaz­hat-e a jövőben az országba? A Ferenczy Europress buda­pesti értesülése szerint kivizsgál­ják az esetet, és nem alaptalan a feltételezés, hogy „lépések kö­vetkeznek” a Zsirinovszkij-ügy- ben. Ferenczy Europress Üjszülött-tetem a kertben Emberölés alapos gyanúja mi­att nyomozást rendelt el a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr­főkapitányság bűnüldözési osz­tálya azt követően, hogy győri la­kásán január 29-én meghalt L. Cs.-né 37 éves asszony boncolá­sakor a szakértők megállapítot­ták: halála előtt szült, majd elvér­zett. A helyszíni szemlén a rend­őrök rábukkantak az elrejtett vé­res dunyhára, párnára, majd a kertben fél méter mélyen a földbe ásva megtalálták az újszülött fiú tetemét is. A vizsgálat során meg­állapították: érett magzatként él­ve született, s halálát fulladás okozta. A tanúvallomások nyo­mán a gyanú az elhunyt L. Cs.-né 38 éves férjére terelődött. Kihall­gatása során kiderült: felesége szülésekor otthon volt, s köze van a történtekhez. L. Cs.-t őrizetbe vették, s az ügyben tovább foly­tatják a vizsgalatot. A történtek mögött valószínűleg megélhetési gondok állnak. A férj italozott, a családnak négy gyereke volt. A szakszerű ellátás valószínűleg megmenthette volna az asszony életét. 300 hektárnál nem többet Külföldieknek tiltott a földvásárlás Az Országgyűlés tegnap meg­kezdte a termőföldről szoló tör­vényjavaslat javaslatának általá­nos vitáját. Az előterjesztő Sza­bó János földművelésügyi mi­niszter emlékeztetett arra, hogy a régen várt földtörvényt számos olyan jogszabály előzte meg, amely a földkérdést érintette, es hozzájárult a tulajdonviszonyok alapvető megváltozásához. Az átalakulás eredményeként az or­szág 8,2 millió hektárnyi földte­rületének 70-80 százaléka ma már magántulajdonban van, pe­dig 1990-ben még 27 százalék volt az állami, 42 százalék a szö­vetkezeti, 22 százalék a szövet­kezeti tagi tulajdon, és csupán a földek 7 százaléka volt magán­kézben. Ez a változás tette lehe­tővé, hogy most megszülethes­sen egy olyan törvény, amely akár két emberöltőre is megha­tározhatja a földek hasznosításá­nak és forgalmának alapvető jogszabályi kereteit. Egyben megfelelő feltételeket biztosíthat az optimális birtoknagyság kiala­kulásához is. Annak megvalósu­lásához azonban még számos más intézkedés is szükséges, mint például a megfelelő hitel- feltételek biztosítása, a mezőgaz­dasági termelés biztonságának megteremtése. A miniszter ki­emelten szólt a földvásárláshoz kapcsolódó korlátozásokról, amelyekre a föld sajátos érték­megőrző és monopolhelyzetek kialakulásához vezető tulajdon­ságain kívül azért is szükség van, mert nem alakult még ki a földek valós ára. A javaslat szerint a bel­földi magánszemély nem birto­kolhat 300 hektárnál nagyobb és 6000 aranykoronánál értékesebb birtokot. A külföldiek számára pedig teljesen tiltja a földvásár­lást es korlátozza a haszonbérlet szágon bejegyzett cégeire is vo­natkozik. Mezőgazdasági kistermelők adóbevallása Ha a kistermelő mezőgazda- sági tevékenységéből származó bevétele tavaly nem haladta meg az adómentes évi 750 ezer forin­tot, és az átalányadózást válasz­totta, akkor csak emiatt nem kell adóbevallást beadna. Minderről az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát. Az információ szerint a kister­melő nem mentesül az adóbeval­lási kötelezettség alól, ha más adóköteles tevékenységet is foly­tatott. Akkor az adómentes ár­bevételi értékhatár alatti bevétel esetén is ki kell töltenie a beval­lást. (MTI) A MÁV Rt. is Lupis-áldozat A MÁV Rt. két vezető beosz­tású alkalmazottja 900 millió fo­rint értékű államkötvény vásár­lására adott megbízást a Lupis Brókerháznak, ám a részvénye társaság a kötvényeket soha nem kapta meg, és a vásárlás igazolá­saként kapott papírokat sem le­hetett kötvényekre beváltani. Ezért Berényi János, a MÁV Rt. miniszteri biztosa feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitány­ságon, és a MÁV Rt. két alkal­mazottját állásából felfüggesz­tette. Á vasúti társaság pénzügyi főosztályvezetője és helyettese tavaly december 30-án és január 10-én adta az összesen 900 mil­lió forintos államkötvény-vásár­lási megbízást. Az alkalmazottak a vásárláshoz szükséges pénzösz- szeget a vezetőség tudta és jóvá­hagyása nélkül fizették ki a bró­kerháznak. (MTI) A segély összege: 2700 — 9500 forint közötti Tudnivalók leszerelőknek és bevonulóknak Szolgálati idejük leteltével, az elmúlt év februárjában bevo­nult 22 ezer sorkatona — köz­tük háromezer határőr — szerel le csütörtökön a fegyveres erők állományából — tájékoztatta az MTI-t a HM sajtóosztálya. A fegyveres erőknél legalább 6 hónap szolgálati időt teljesített sorkatonák szolgálati idejük alatt tanúsított magatartásuk fi­gyelembevételével, valamint ha szociális helyzetük és egészségi állapotuk alapján rászorulnak, leszerelési segélyben részesíthe­tők. Ennek összegét január 1-jé- től a honvédelmi miniszter intéz­kedésére megemelték, így a most leszerelők 2700-9500 forint kö­zötti összegű segélyt kapnak. A bevonulás február 23-án és 24-én lesz. A behívóparancsot mintegy 22 ezer fiatal kapta meg vagy kapja meg a napokban. Már az elmúlt hónap végén kézbesí­tették a behívót azoknak, akik­nek szociális problémáik van­nak, és családi segélyt kapnak. A január 1-jén életbe lépett új Honvédelmi Törvény értelmé­ben minden fiatal kap bevonulási segélyt, azt az új szabályozás sze­rint februártól a behívóparancs alapján a jegyzők fizetik ki. A honvédek havi illetménye ez év január 1-jétől 1950 forint. Az utazási költségek csökkentése érdekében a nős sorkatonák évi 24, a nőtlenek évi 6 alkalommal ingyen utazhatnak haza. A többi utazást 50 százalékos térítés elle­nében tehetik meg. A kiegészítő parancsnoksá­gok azt kérik, hogy a bevonulok a személyi igazolványt, útlevelet, a társadalombiztosítási kártyát, tisztálkodó- és tisztítófelszere­lést vigyenek magukkal. Az első látogatási nap a bevo­nulást követő első hétvége, azaz február 27-én, vasárnap lesz. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents