Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-23 / 45. szám

4 HÍRLAP NYÍLT TÉR 1994. február 23., szerda Farsang volt és lesz ... Ördög meg a százlábú Nagybárkányban és Etesen Vége a farsangnak, de na­gyon is élénk még a bálok em­léke. Nagybárkányból a 8. osz- ályos Mészáros Karina küldte ïl beszámolóját. Az osztályok jó mulatságot akartak, lelkesen készültek, s csaknem este 10 áráig állt a bál.- Volt Kudlik Júliánk, Antal Imrénk, természetesen ők (kép­zős diákok) vezették a műsort - jegyzi meg tudósítónk. Vala­mennyien színesnek találtuk a jelmezes felvonulást: ördög, éj­királynő, kalóz is akadt; a 2. osztály Hófehérke és a hét tör­pének öltözött, a hatodikosok, H a egy pénteki napot le­írok, a fent említett feladat meg is lenne oldva. Hiszen ekkor van min­denki igazán elemében, a kö­zelgő hétvége erősen érezteti hatását. Korán reggel, 8 óra előtt az osztály fele a padra dőlve foly­tatja az alvást - ott, ahol a kö­nyörtelen szülők miatt kényte­len volt abbahagyni. Akik eléggé éberek, azok megvitatják a legújabb Michael Jack- son-pletykát, vagy krétát pró­bálnak hozatni pár kicsike el­sőssel. A pénteki nagydolgozat előtti szünet leírása felér egy osztály- jellemzéssel. A többség szor­galmasan bújja a könyvet, és ismétel. Egyesek bőszen kör- mölik az anyagot a padra, má­soknak a keze remeg, megint mások nem törődnek semmivel vagy azért, mert olyan sokat ta­nultak, vagy pedig azért, mert egy elégtelennel több vagy ke­vesebb, igazán nem számít. Va­lakinek görcsben van a gyomra, egy falat sem menne le a torkán, másvalaki meg ilyenkor eszik csak igazán, de leginkább cso­koládét, hisz köztudomású, en­nek agyilag serkentő a hatása. Ha valami szerencse folytán a nagydolgozat mégis elmarad, A Február 9-ei lapszámunk­ban közölt rejtvény helyes meg­fejtése: Karancs, piskóta Könyvjutalmat nyertek: Csordás Eszter Nagylóc, Pa­mint cigányzenekar teremtettek jó hangulatot. A hetedikesek villámtréfás, bohócjelenetes produkcióját csak a nyolcadiko­sok múlták felül. A legnagyob­bak óvodásoknak öltöztek, élü­kön óvóbácsijukkal. Etesről a 7. osztály nevében kaptunk levelet. A jelmezver­seny százlábúi, ördögei, nége­rei, indiánjai, bohócai, cigányai, jókedvű lakodalmas menete, nyuszijai, most mondanak kö­szönetét azoknak a vállalko­zóknak, akik önzetlenül segítet­tek, hogy minden kisdiák jól érezze magát az etesi farsangon. megkönnyebbült sóhajok száll­nak fel a padok közül. Ilyenkor kell gyorsan leradírozni a pus­kát, még mielőtt a tanár észre­veszi. Majd jön a szünetben az isko­larádió. Van, aki együtt énekli a számokat, más valaki legszíve­sebben a tízóraiját vágná hozzá. Megkezdődik az óra. A tanár tíz percnyi idegtépő naplóla­pozgatás után még mindig csak az óraszámot írja be. A kétes jegyre állók megpróbálnak mi­nél inkább a pad alá bújni. Senki nem mer a tanár szemébe nézni. Egyesek elkezdenek kö­högni, remélve: halálos beteg­ségük miatt megúszhatnák a be­szélgetést az elmúlt órai anyag­ról. A napló hatalmas csattanás- sal bezáródik, a felelés elmarad. A hatást nem lehet szavakba foglalni. V égső óra, jelzőcsenge­tés. Mindenki meg­próbál a lehető legke­vésbé feltűnő módon elpakolni, és az óra végét jelző csöngő első szavára úgy kirohanni, hogy a tanárnak meg kelljen kapaszkodni az asztal sarkában, nehogy kivigye a tömeg. Szanyi Nóra Salgótarján Táncsics M. Közgazdasági Szakközépiskola csirta u. 11. sz.; Sándor Kamilla Etes, Rózsa Ferenc u. 13. sz.; Varga Krisztina Csécse, Május 1 u. 11. sz. A könyveket postán juttatjuk el nyerteseinknek. T atabányán első ízben ren­dezték meg a drog- disco-t, ahová a kábító­szer megelőzéséért tenni gyűl­tünk össze. Mintegy nyolcszáz diák fogadta lelkes érdeklődés­sel a rendezvényt, neves sporto­lók nyilatkoztak a drogról és hi­vatásukról. A diákok totózhat­tak, értékes nyeremények talál­tak gazdára, közben színes tele­víziókon kábítószerellenes fil­meket vetítettek. „Meg akarom találni Esz­tert, mielőtt megfázik, tüdő- gyulladást kap, éhen hal, va­laki leüti, vízbe fullad, elgá­zolják, erőszakot követnek el rajta, mielőtt szájába nyom­ják az első marihuana ciga­rettát, vagy májgyulladást kap egy sterilizálatlan fecs­kendőtől. .. ” Nagy szükség is volt erre, hi­szen gyakran szétesnek a csalá­dok, a gyermekeket bizonyta­lanság, érzelemszegénység ve­szi körül. Mindez bűnözésbe és az egyre terjedő kábítószer­élvezetbe taszítja őket. A fiata­loknak egyre kevesebb a siker­élményük mind az iskolában, mind az otthoni környezetben, így az „élvezetek” és a kábító­szer különböző fajtáinak kipró­bálásába sodorják egymást. Beszélgettem a rendezvé­nyen résztvevő drogosokkal.-Hogyan kerültetek kapcso­latba a kábítószerrel?- Én egy társaságban, a „hecc” kedvéért próbáltam ki. Kíváncsi voltam: tényleg olyan-e a hatás, mint amiről be­szélnek, amiről már olvastam? S tényleg: olyan, mintha le­begne az ember. Különböző alakok jelennek meg ... Búd Spencer, a jó palóc U gyanebben az órában, egy másik osztályban, egy másik tanárnő színe hirtelen elváltozott. Kicsit tágabbra nyitotta szemét. Semmi kétség! Mikszáth helyett Búd Spencer nézett le rá a fal­ról. Az osztály követte a ta­nárnő tekintetét. Döbbent csend. De egyszerre felismerték a helyzetet, és a kérdésre, hogy „Ki tette?”, már harminchárom Mikszáth-szakértő válaszolt. Hogy ők? Ők soha. Ők tisztá­ban vannak az író minden érté­kével. Ők, akik maguk is jó pa­lócok, hogy művelhettek volna ilyet a legnagyobbal?! A tanárnő előbb csak kétel­kedett, később hinni kezdett, majd pár perc múlva már meg volt győződve róla, hogy nem az ő tanítványai voltak az elkö­vetők. A Mikszáth-rajongók pedig természetesen készsége­sen mosták le a most is megbo- csátóan mosolygó író szakállát. Az oldalt szerkesztette, és várja írásaitokat: SÁNDOR MÁRIA Könnyű sóhajok a padok fölött Fogalmazás egy osztály bemutatásával Karancs és piskóta A rejtvény nyertesei MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot _____________________példányban ___________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni:___________________________ M egrendelő neve:__________________________________________ Címe: (város, község, irányítószám)__________________________ u tca, házszám:_____________________________________________ A z előfizetési díj: egy hónapra 375.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) aláírás A megrendelőlapot borítékban, bélyeg nélkül kérjük eljuttatni a sajtóházba. (Címünk: Salgótarján, Erzsébet tér 6.) Halálosan lebegő hecc Mai drog-disco-helyzet A pult mellett könnyebb lesz, aztán nehezebb „Eszter már nehezen lélegzett, csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt az ágyon... A szembogara már csak akkora volt, mint egy gombostűfej. A lélegzete egyre nehezebben járt, mondhatnám, hör- gésnek is beillett, mellei reszketve emelkedtek- süllyedtek, látnivaló volt, hogy az egész szervezete kétségbeesetten küzd levegőért... Az ágy mellett a földön egy fecskendő (...) feküdt, mellette egy kis müanyagzacskó... (A müanyagzacskóban kesernyés szagú szür­késbarna port találtam), kétségkívül heroin volt. Alighanem túla­dagolták. s a beállt sokk következtében a légzőközpont megbénult.” Volt, amikor Julius Caesar­nak képzelte magát, s azt ordi- bálta: leszúrnak, leszúrnak...- Majd eldobta magát - szól közbe egy srác.- Meddig tart a kábulat?- A könnyebbeknek mellék­hatásuk nincs. Az erősebb dro­goknál a kilábalás már nem a legkellemesebb, mert rosszul érzi magát az ember...-Akkor miért nem hagyod abba?- A szervezet megszokja.- Hogyan fogadnak be a töb­biek?- A narkóst „hülyébe” ve­szik, de legalább addig sem gondol a jelenre, a bizonytalan jövőre. „Add, hogy még egyszer lássam, add, hogy megtalál­jam! Mondd, hogy merre kell mennem, mondd, hogy mit kell tennem! Szólj, hogy mennyit kell lépnem, hogy utolérjem! Tedd, oh Istenem, tedd meg, tedd, oh még ezt az egyet!” (Az idézetek DÉRY TI­BOR: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról című regényéből és a nyugati változat dalszövegéből valók.)- Mire vezethető vissza a drog terjedése? - erről kérdez­tem egy szakembert.- Mindenütt többet kell fog­lalkozni a fiatalokkal. Fel kel­lene hívni a figyelmüket, hogy próbáljanak meg szembenézni a konfliktusokkal, vagy ha lehet, küzdjék le azokat. Es ne a lát­szólag könnyebb megoldáshoz drogokhoz nyúljanak! Durucz Anette Salgótarján Dolgozók Középiskolája Hiányzott a derű - sok volt a fájdalom szép versmondóverseny Izgalmasan A lmomban sem gondol­tam volna, hogy ennyi fiatal foglalkozik még napjainkban is versekkel. Mert hát nem ritka mostanság az olyan író-olvasó találkozó, ahol többen neveztek, mint Balassa­gyarmatról. Érdemes lenne az okokat megvizsgálni, miért for­dult meg a korábbi arány. Pásztó és Szécsény diákjai sem maradtak ki a versengésből. amikor a döntését meghozta. A nehéz szövegű, hatalmas léleg­zetű költemények előadása em­bert próbáló vállalkozás. Öröm volt nézni az arcokat, hallani a verseket ezen az éjsza­Csikász István balassagyarmati tanítványai - köztük a díjazottak - a versenyen jó, ha néhány érdeklődő megje­lenik. Úgy látszik, a vers- mondó- versenyt másként ítélik meg a fiatalok. A József Attila vers-és pró­zamondóverseny megyei döntő­jét rendezték meg a balassa­gyarmati Madách Imre Városi Könyvtárban. Két kategóriában mérték ösz- sze tudásukat a fiatalok. A 14— 18 évesek mezőnyében közel ötvenen indultak, míg a 18-24 évesek huszonketten voltak. Még akkor is imponáló a lét­szám, ha ezúttal az elődöntő elmaradt. Salgótarjánból lényegesen A legtöbben - híven a ver­seny nevéhez, szelleméhez - József Attilát választották. De Babitstól kezdve Csoóri Sándorig széles volt a skála. Sok borús hangulatú vers hang­zott el a könyvtár kupolatermé­ben. Nem gondolom, hogy ez a sok fájdalmasan szép gondolat híven tükrözi a fiatalok lelkivi­lágát. Néhány kivételtől elte­kintve, hiányzott a derű. A színvonalat én a kisebbeknél taksálom magasabbra. Igaz, itt a szórás is nagyobb volt a teljesít­mények között. A tévesztések in­kább az izgalomnak tudhatok be - a zsűri is ekképp vélekedett, kába nyúló szellemi viadalon. Ha a lelkesedés megmarad, sok bol­dog perc vár e fiatalokra. K edves ifjú versmondók, soha ne hagyjátok abba, amit most elkezdtetek! A költemények csodavilágba nyitnak ajtót. (ádám) * A József Attila versmondó­verseny következő, területi döntőjét március 12-én, szom­baton 13 órakor rendezik meg Salgótarjánban a költő nevét vi­selő művelődési központban. Innen már az áprilisi országos döntőre kerülnek a továbbjutók. Balladamondók két napig Arany János városában Balassagyarmati diáklányok készülnek Nagykőrösre Jamnich Katalin és Horváth Adrienn, a balassagyarmati Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakkö­zépiskola tanulói - március 5-én és 6-án az V. Országos Középiskolai Arany János Bal­ladamondó Verseny országos döntőjében vesznek részt, és képviselik Nógrád megyét. Nagykőrösön, a költő váro­sában csaknem másfélszáz fiatal versmondó méri össze tehetségét a kétnapos rendez­vényen.

Next

/
Thumbnails
Contents