Nógrád Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-21 / 43. szám

1994. február 21hétfő BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Az önkormányzat már hónapok óta odázza a döntést - Veszélyben a matematikai tagozat Beolvasztják a Rákóczi iskolát vagy újat építenek? Fábián Gábor: Az ígéret, amit a szülőknek tet­tek, másra kötelezi az önkormányzatot K önnyen meges­het, hogy egy nagy múltú balassa­gyarmati okta­tási intézmény megszűnik. Az egykori Nem­zeti - a mai II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola - vég­veszélybe ke­rült. Á Szabó Lőrinc utcában lévő patinás in­tézmény nyolc évvel ezelőtt szakosodott matematikára. Közben a ma­tek tagozat mellett elindí­tották az informatika képzést is. Az iskola számítógépparkja egészen gazdag, habár a koráb­ban vásárolt gépek felett már el­járt az idő. Eldöntötték: az egyházé lesz az épület A bonyodalmak akkor kez­dődtek, amikor az egyház beje­lentette: visszakéri az épületet, mivel az korábban saját tulaj­dona volt. Fábián Gábor igaz­gató viszont azt mondja: az is­kola egynegyed része volt csak az egyházé. Igaz, ez a vita már lezáródott. A végleges döntés előtt a szü­lők is véleményt nyilvánítottak: közel nyolcvan százalékuk a vi­lági oktatás mellett tette le a voksát. Az igazgató szerint a szülők az egyik egyeztető tár­gyaláson kiprovokáltak az al­polgármestertől egy olyan ígé­retet, hogy a Rákóczi név és a vele járó program mindenkép­pen megmarad. Azt ígérte az alpolgármester, bárhogy is alakulnak a dolgok, rosszabb körülmények közé nem kerül az iskola. Döntés született, az egyházé lett az is­kola. Idáig együtt tanultak a ke­resztények és a világiak. Kevés volt a hely, az igazgatóhelyet­tesi szoba a WC előterébe ke­rült. Az alsó tagozatosok az ipari iskola régi szárnyában folytatták tanulmányaikat. À telekkönyvi átadás mára megtörtént, június 30-ig az épü­let tényleges visszaadása is be­fejeződik. Már csak az a kérdés, hova költözzön az iskola. Fá­bián Gábor igazgatóval beszél­getünk a várható jövőről.- Fábián úr, ténylegesen milyen ajánlattal állt elő az önkormányzat?- Az első variáció szerint megkapnánk az ipari iskola B épületét, illetőleg a mögötte lévő részt. Megítélésem szerint akkor is rosszabb körülmények közé kerülnénk itt, ha megtör­ténne az épület átalakítása. Há­rom tanterem nem alkalmas a tanításra, elavult a fűtés, az aj­tók, ablakok korhadt állapotban vannak, cserére szorulnának. A tervezett 9 millió forint aligha lesz elég nagyobb kor­szerűsítésre. Tornateremről szó sincs. Ráadásul lezárt a terület, ha tűz lenne, nem tudnának a gyerekek kimenekülni az épü­letből. A bizonytalanságban visszaesik a színvonal- De hát 90 millió forint kárpótlást kap az önkor­mányzat az államtól a régi épületért cserébe. Ha leegy­szerűsítem, azt is mondha­tom: önöké az a pénz.- Az én értelmezésem szerint is a Rákóczi iskolát illeti a 90 millió. Természetesen, ha ma­radna pénz, más iskola korsze­rűsítésére is felhasználhatnák. De fordítva nem megy: a pénzt teljes egészében megkapná va­lamelyik iskola korszerűsítésre, s ami megmaradna, az lenne a miénk.-Szóba került talán az is, hogy az Ifjúsági úti iskolában helyeznék el a rákóczis gyere­keket?- Mindenki mentené a ment­hetőt: kevés a gyerek az Ifjúsági iskolában. Az a felvetés, hogy mi költözzünk oda, nem kezel­hető, mert csak nyolc év múlva lesz annyi hely, hogy elférjünk abban az épületben.-Ha csak a létszámot néz­zük, ez a lépés megtehető. De az ígéret, amit a szülőknek tet­tek, másra kötelezi az önkor­mányzatot. Ilyen döntés esetén elveszne a sok évi munka, meg­szűnne a matematikai tagozat. Most még benne van a lehető­ség iskolánkban, akár országos szintű bázis is kialakulhat. Sok pedagógus kerülne utcára- Amennyiben azonban so­káig tart ez a huzavona, vissza­esik az oktatási színvonal - folytatja - A bizonytalanság az­zal jár, hogy elpártolnak tőlünk a gyerekek. Egyébként az ösz- szevonás nagymértékű munka- nélküliséggel is párosulna, sok pedagógus kerülne utcára.-Nyilvánvalóan a legideáli­sabb megoldás az lenne, ha a Nádor úton felépülhetne az új iskola. Új színfolttal gazda­godna a város. Megfelelő össze­fogással elkészülhetne egy kor­szerű intézmény.-Nem kellene kiépíteni a sportpályákat sem, hiszen azok már készen vannak. Csupán egy pálya sérülne, a többi pedig jobb állapotba kerülne, mivel­hogy rendszeresen gondoznák.- Azzal is érvelnek az iskola ellenzői, hogy túl sokba kerülne az építkezés. A mostani árfo­lyamon számolva, kijönne az épület 90 millió forintból. Mégha bekalkulálnánk az inflá­ciót, akkor sem kerülne többe az új iskola 105 millió forintnál. A tornateremre lehetne pályá­zati pénzt szerezni, továbbá so­kat spórolnánk, megtakaríta­nánk a társadalmi munkákkal is reményeink szerint. Alapítvány létrehozását is tervezzük. Ádám Tamás A patinás intézményt elhagyják a világi gyerekek Kft. bérli a berceli malmot - Jelenleg is érdemes lisztet őrölni A lónak sem kötik be a száját -Ehetnek készítményükből a molnárok A kárhogy is alakult az el­múlt évek alatt a berceli malom sorsa, amikor arra tévedtünk, mindig megcso­dáltuk az impozáns épület ele­gáns méltóságát. Mintha megállt volna az idő a malom körül. A jószemű idegen csupán egyetlen változást ta­pasztal. A hátsó fal mögött ha­talmas malomkő hirdette a mol­nárok ősi mesterségét. Mára el­tűnt az ereklye: talán egy mai Toldi Miklós hazavitte a ma­lomkövet. Azt mondják az idősebb ber- celiek, a szomszédban csordo­gáló patakon egykoron több ví­zimalom működött. Igaz, akkor T eljesen egészséges a ked­ves olvasó? Semmi baj a szívével? Akkor most ka­paszkodjon meg kérem, mert el­árulok egy fantasztikus titkot: Ön többszörös milliomos. Leg­feljebb nem tud róla. Megma­gyarázom. Biztosan hallott már arról a mosógépről, amelyik mos, csa­var, szárít, meg vasal, meg ze­nél, meg beszél, hogy mit csinál, hol tart, és csupa króm, nikkel, és sosem romlik el. Az ára pe­diglen magyar valutában mind­össze 250 ezer forint ÁFA nél­kül, de házhoz szállítva. Megvette? Nem. Pedig ugye tetszett volna? Szerette volna! De nagy önura­lommal erőt vett magán, majd okos érvekkel meggyőzte élete társát, hogy talán nem pontosan erre a szerkezetre van szüksé­gük. Helyette vásároltak, mond­juk egy tizenvalahányezer forin­tos gépet részletre, a tava­még az árokban bőségesen csordogált a víz. A húszas évek legelején épült fel a jelenleg is üzemelő malom. Többször cse­rélt gazdát az építmény. Leg­utóbb a Nógrád Megyei Gabo­naforgalmi és Malomipari Vál­lalattól vásárolta meg egy vál­lalkozó, aki bérbe adta az üze­met a Berceli Malomkő Kft.-nek. Jelenleg öten dolgoz­nak a malomban. A társaság egyik tulajdonosával, Soós Im­rével beszélgettünk.- Nem volt túl merész hú­zás a malom bérbevétele?- A molnár szakma elég régi mesterség, mindig megéltek be­lőle az emberek. Azt gondoltuk, szi-nyári-öszi-téli ideiglenes ár- leszállításon. A gép mos, öblít, és slussz! Ön csavar és tereget, hajtogat, spriccel és vasal, meg zenél, meg beszél, meg ordít, meg felmos, mert csöpög a csöve, meg csurog a csapja. N em számít! Az a fontos, hogy önuralma eredmé­nyeképpen megmaradt több, mint 230 ezer forintja! Gratulálunk! De ez még semmi! Mert nem vette meg például 400 ezerért azt a hifi tornyot sem, ami csupa dizájn és billentyű, chip-csirip gombocska, zöld-sárga-pirosan vibráló fényecske, lenyíló, fel­nyíló, kinyíló, benyíló... Ami annyira tökély, hogy még a macskáról is lejátssza az V. szimfóniát, ha a cirmost bedug­juk a megfelelő nyíláson. Ha pedig megszólalnak a hangszó­rók, a NATO térdenállva kö­nyörög kegyelemért Hegyesha­lomnál, mert azt hiszi, hogy a Soós Imre: A molnár szakmából mindig megéltek az emberek magyarok feltalálták a csoda- fegyvert. De Önnek és élete társának volt önuralma. A hifi helyett nyolcezerötszázért vettek egy magnós rádiót, ami ugyan kicsit se dizájn, se vibra, se gomb, de a macska ugyanúgy elnyivá- kolja az V. szimfónia első taktu­sait rémületében, ha a gyerek a készüléket felhangosítja. M ost számoljunk! Meg­takarított pénze már meghaladja a 600 ezer forintot! Mondjuk ki őszintén: Ön okos ember! De ez még semmi! Tény, hogy a nyolc hen­geres ultraszuper-turbódieselt sem vette meg hat és fél millió­ért. Nem vette meg, bár már kétszáz havi részletre adták ka­matmentesen, és még egy in­gyen ablaktörlő szivacsot is ka­pott volna hozzá! A gyerek ugyan nagyon szerette volna, mert tetszett neki a hágatóál- lásba öntött acélbakkecske az ha régen bevált, most is érde­mes lisztet előállítani. Egyéb­ként a berceli malomnak mindig jó híre volt.- Milyen a kihasználtsága a malomnak?- Előbb „vissza kell vinni” a malmot a piacra, aztán meg kell szervezni az alapanyag-ellátást. Nagyon szeretnénk, ha végre beindulna a második műszak is, bár ennek még a technikai hát­tere nem biztosított.- Honnan vásárolják a ga­bonát?- Ahonnan sikerül. Dönté­sünknél első szempont a jó mi­nőség. Nem mellékes a fuvar- költség és az ár sem. Jó liszt autó orrán, de ön ellenállt a ki­sértésnek és a turbó helyett in­kább megint lemosták tízéves Zsigulijukat, vagy Trabantju­kat, és így már beiratkozhatnak a milliomosok klubjába! És még nincs vége! Tudja mit nem vett meg? Azt a 300 négy­zetméteres rózsadombi beton- csipkevárat, amit egy volt párt­vezető időben megvásárolt ba­góért az önkormányzattól, és most potom negyvenöt millióért veszteget. Helyette többedma- gával meg a macskával a két­szobás lakótelepiben lakik, aminek értéke még mindig nem éri el a kétmilliót! zt tessék összeadni! Megtakarított negy­venhárom milliót! Mi gondja lehet még?! Legfeljebb annyi: Hogyan költi el ezt a - nagy lemondás árán megmaradt - töménytelen sok pénzt. Gratulálunk! csak jó gabonából őrölhető.-Mennyi gabonát képesek feldolgozni egy műszak alatt?- Körülbelül száz mázsát tu­dunk megőrölni.- Mennyit keresnek a szak­emberek?- Nem dicsekedhetünk túlsá­gosan: bruttó 17-20 ezer forin­tot tudunk fizetni. Ez a kezdő vállalkozás ennyit bír el. Hadd tegyem még hozzá: minden dolgozó kap ebédjegyet, és bi­zonyos mennyiségű lisztet is hazavihetnek. Ahogy a lónak sem kötik be a száját, úgy a molnárok is ehetnek abból, amit készítenek. (ádám) A természet szerelmeseinek • • Ó nálló egyesület létreho­zását tervezi Balassa­gyarmaton és környékén a Nógrád Megyei Természetba­rát Szövetség. A szervezés már meg is kezdődött. Az egyesület célja: túrázás, kirándulás a környéken, a me­gyében, az országban, sőt az or­szághatáron kívül is. A táboro­zás szintén fontos lesz a szövet­ség életében. Ugyancsak célul tűzték ki, hogy a városban és környékén túrázásra alkalmas területeket feltárják, kiépítsék a turistauta- kat, és mielőbb be kívánnak kapcsolódni az „országos kék­túra” hálózatba is. Azt mondják a szervezők: a természetjárás még mindig a le­golcsóbb sport, életforma, aktív pihenés. Az egészség minden korban fontos és az elmulasztott élmény sem pótolható. Vegyük észre a természet és az or­szág-világ csodáit! Az alakuló gyűlés helye: Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, Balassagyarmat. Idő­pont: 1994. február 25-e, 18 óra. Nógrádi Gábor: Hogyan lehet könnyen, gyorsan milliomos? (14.) Csak önuralom kérdése Balassagyarmat és környéke Választási bizottság • BALASSAGYARMAT. Amint már arról hírt adtunk, megválasztották a területi vá­lasztási bizottságot, valamint az egyéni választókerületi válasz­tási bizottságokat. A 4-es számú balassagyar­mati székhelyű egyéni válasz­tókerületi bizottságba a követ­kezőket választották meg:titkár dr. Bacskó József a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szak- középiskola igazgatója lett. Ta­gok: dr. Czudar Sándor ügyvéd, Palotás Imre, a Fémipari Válla­lat osztályvezetője. Póttagok: Havas Vilmosné, óvónő, Pólyák Ferenc, a szügyi általános is­kola igazgatója. Nincs adó • CSITÁR-NÓGRÁDGÁR- DONY. A lakosság összetétele nem teszi lehetővé bármelyik helyi adó bevezetését. Az 503 lakosból a Statisztika szerint esetleg 173 személy jöhetne számításba adófizető polgár­ként. Ám nem lehet velük szá­molni, mert igen alacsony a jö­vedelmük: havonta bruttó 10200 forint, de sokszor még ez sem biztos. Béremelés • ÉRSEKVADKERT. A köz­tisztviselők bérét január 1-től a korábbi hatvan százalékos beál­lási szintről nyolcvanöt száza­lékra emelte az önkormányzat. Döntésük tizenhárom személyt érint kedvezően. Sulikönyvtár • ŐRHALOM. A 8 osztályos általános iskola Suli könyvtára 3500 kötettel várja a gyereke­ket, és a segítő kézikönyveket igénylő pedagógusokat. Min­denkit szívesen fogadnak, ki-ki érdeklődésének, iskolai tanul­mányainak megfelelően megta­lálja a neki szükséges és érde­kes olvasnivalót. Szerdán az órák előtt, pénteken pedig dél­után fogadják a könyvtárlátoga­tókat egy erre a célra kialakított külön teremben. Gyógyszerszoba • NÓGRÁDKÖVESD. Jelen­tős könnyebbséget jelent a nóg- rádkövesdieknek, hogy ezentúl nem kell minden gyógyszerért Balassagyarmatra utazniuk. Ko­rábban ráment egy teljes nap, míg a rászorulók, vagy azok hozzátartozói beutaztak a közeli városba. S mindezeken túl, még a vonatozásért-buszozásért nem kevés pénzt is fizettek. A köz­ségházán kialakítottak egy gyógyszerszobát. A korszerűen berendezett helyiségben besze­rezhetők a különféle természet- gyógyászati termékek is. Az oldalt szerkesztette: ✓ Adám Tamás Holnapi számunkban „Rétság és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó

Next

/
Thumbnails
Contents