Nógrád Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-18 / 14. szám
1994. január 18., kedd SPORTTÜKÖR HÍRLAP A „világ” szeme Pécsre szegeződik A remény még a miénk SALGÓTARJÁN. Jól kezdte az idei esztendőt az SKK férfi kosárlabda-együttese az NB I-es bajnokság B csoportjában. A tarjáni legénység legyőzte a sereghajtó TFSE-t, ezzel még mindig versenyben maradt a feljutásért vívott harcban. Igaz, a remény már nem sok - de mégis él... Az SKK a szombati mérkőzésen nem a legszebb arcát mutatta a közönségnek. A csapat meglehetősen szürkén, tompán, sok hibával játszott. Akadozott a gépezet. Olybá tűnt, mintha túledzett lenne a társaság. Ez nem is meglepő azok számára, akik látták, az utóbbi időben mennyit, milyen keményen edzettek. A mester, Farkas Attila a napokban alaposan meghajtotta a fiúkat. Az az igazság, hogy az SKK igazán a soron következő, pécsi összecsapásra készül. Azon a találkozón immár minden végleg eldől. Ha a Tarján veszít, végérvényesen leszámolhat álmaival. Az edző erre a sorsdöntő csatára akarja igazán formába hozni csapatát. Úgy gondolták, itthon, a TFSE ellen „rápihenés” nélkül is hozni lehet a találkozó két pontját. Minden kisebb szépséghiba ellenére, így is történt. A kötelező győzelem megszületett. Ezen túl nem is igazán szükséges foglalkozni a magunk mögött hagyott találkozóval. Még talán annyit, hogy öröm volt nézni a jugoszláv légiós, Mirko Zserajics erőtől duzzadó, eredményes játékát. A kiváló Mirko Zserajics (elöl) ezúttal is beveszi az ellenfél kosarát Fotó: K. K. J. első két hely sorsa immár végérvényesen eldőlt. A másik kettőért viszont továbbra is tart a nagy tülekedés. Az alapszakaszból három mérkőzés van hátra. Ha a Salgótarjáni KK mind a három találkozóját (idegenben a PVSK, majd itthon a Siófok és a Dombóvár ellen) meg tudja nyerni, akkor - amennyiben a többi eredmény is kedvezően alakul - még „befuthat” a negyedik helyre. Most lehet igazán sajnálni a Battától elszenvedett kettős vereséget. De ami megtörtént, megtörtént... Most már előre kell nézni. B. R. * * * A 15. forduló eredményei: SKK-TFSE 96-82, Nyíregyháza-Pécsi VSK 87-69, Sió- fok-Battai KE 76-72, Bajai Honvéd-Miskolc 73-65, Buda- fok-Dombóvár 111-86. A bajnokság állása 1. Nyíregyh. 12 3 1342-1145 0.900 12 3 1232-1161 0.900 9 6 1411-1318 0.800 Köztudomású, hogy az alapbajnokság után az első négy helyezett szállhat harcba a felsőházba kerülésért. Ha a tabellára pillantunk, láthatjuk, hogy az Siófok Domvóvár Budafok Pécs Batta SKK 8. Baja 9. Miskolc 10. TFSE 8 7 1334-1309 0.767 8 7 1373-1388 0.767 7 81272-1206 0.733 7 81290-1285 0.733 5 10 1248-1362 0.667 4 11 1289-1406 0.633 3 12 1195-1372 0.600 Dombóvári Ferenc síparadicsomot tervez Mátraalmáson Születése előtt életet mentett Előfordul olykor, hogy az ember saját tudatán és akaratán kívül is nagy dolgok alakítójává válik. Dombóvári Ferenc, a közismert salgótarjáni síoktató például még világra sem jött, de már megmentette egy ember életet. Történetesen az édesapjáét... A szerencse kisbabája De hogyan is történt? Ezt már maga az érintett mondja el:- Édesapám, Dombóvári Ferenc, akit Tarjánban inkább régi nevéről, Dutkó Feri bácsiként ismertek, oszlopos tagja volt annak az acélgyári síelőcsapatnak, amely azon az ötven évvel ezelőtti tragikus napon, 1944. január 13-án odaveszett a Rad- nai-havasokban. Ő azonban az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy nem utazik el a többiekkel, mert édesanyám minden napra várta a babát, és abban az állapotban nem akarta őt egyedül hagyni. A baba a tragédia bekövetkezte után egy héttel született meg, és most itt áll ön előtt, igaz, immár ötven évvel idősebben. Hát, ilyen az élet... Dombóvári Ferenc sok-sok évig tanította a síelésre a salgótarjáni gyerekeket, fiatalokat. Néhány éve azonban alig-alig találkozunk a nevével.- Huzamosabb idő óta külföldön dolgozom, ritkán járok haza, ezért szakítottam a síoktatással - folytatja Dombóvári. - Időközben a Salgótarjáni Sí Klubtól többször is felkértek, hogy újra kapcsolódjam be a munkába, de sajnos az állandó távollétem miatt nem tudtam ezt elvállalni. Most azonban - mint elárulta- ismét dolgozni szeretne. Nem is akármilyen tervekkel érkezett haza.- Sípályát kívánok építeni Mátraalmáson - folytatja a szakember. - A létesítmény központja az egykori művésztelep lenne. A helyi, szuhai önkormányzattól ígéretet kaptam arra, hogy amiben tudnak, mindenben segítenek. A tervek már megvannak, a munkálatok elkezdődtek. Műanyagpályát is építünk, így a létesítményt té- len-nyáron, mindig lehet használni. Persze, a költségek meglehetősen magasak, ezért még segítségre, összefogásra lenne szükségünk, hiszen csak a műanyagpálya kerül másfélmillió forintba, s emellé még szükség van felvonóra is. Gyerekek sítábora Kiket oktatnának?- A megye valamennyi iskolás korosztályú gyereke előtt - 6 évestől egészen 18 éves korig - nyitva fog állni a kapu. A fiatalok átfogó, elméleti, gyakorlati és erőnléti munka során sajátíthatják majd el a síelés tudományát. Ezért is bátorkodunk Dombóvári Ferenc síoktató nagy tervekkel készül a visszatérésre szorgalmazni a megyei segítséget, összefogást. Természetesen mi sem ülünk a babérjainkon, keressük a szponzorokat, támogatókat. Indulás jövőre(?) Mikorra nyithatja meg a kapuit a tervezett síparadicsom?- Ha a körülmények kedvezően alakulnak, már a következő síszezonban megkezdhetjük a síoktatást. Végezetül hozzáteszi még: mindazt, amit eddig elmondott, azért szeretné kivitelezni, mert szinte az élete a síelés, és nem utolsósorban nagyon szereti a gyerekeket. Balás Róbert SBTC-ezüst MISKOLC. Rangos nemzetközi öregfiúk-teremfocitomán vett részt a hét végén az SBTC együttese. A tarjániak a Szeged, a Miskolc és a Diósgyőr legyőzése után bejutottak a döntőbe. Ott azonban az FTC jobbnak bizonyult náluk. Az „ezüstcsapat” tagjai: Szőke István, Horváth Károly, Cséki János, Répás Béla, Marosok János, Mohácsi Lajos, Földi Attila, Fekete László, Dupák Gábor. Eredményes évet zárt a nógrádi autósport Soha rosszabb szezon ne legyen Az Autós Gyorsasági OB eredményhirdetését követően ( balról) Határ István, Vaj voda Sándor, Kiss Róbert és Nyitrai József az elmúlt évi eredményességük jelképével Kép: Herbst Kinga A Magyar Autó- és Motorsport Szövetség elmúlt hét végén rendezett díjátadó ünnepségén tizenötször állhatták a képzeletbeli dobogó valamelyik fokára a Nógrád megyei versenyzők, 1993. évi eredményeik alapján, a Kongresszusi Központban. A versenyzési kedv úgy tűnik továbbra sem csökken szűkebb hazánkban, mutatja ezt az is, hogy egyre több kis egyesület alakul Nógrádban. Az alábbiakban a nógrádi élmezőny múlt évi eredményei: Rali I. OB - A/7 géposztály: 1. Keill József, Molnár Attila (Unimobil Kft.). N/3 géposztály: 2. Szojka Ferenc, Soproni Ferenc (Szojka ASE). Autós gyorsasági OB - I. kát., Sorozatgyártású kocsik (A csop.): 2. László József (Mát- radrog ASE), 3. Keill József (Vajvoda Autósport). N csoport (1300 ccm-ig): I. Nyitrai József (Mátradrog SE). A csoport (1300 ccm-ig): 1. Keill József (Vajvoda Autósport). A csoport (1601-2000 ccm-ig): 3. Határ István (Vajvoda Autósport). A csoport (2000 ccm felett): 2. László József (Mátradrog SE). II. kát.: E csop (1600 ccm-ig): 2. Szojka Ferenc (Szojka SE). H csoport (1600 ccm-ig): 1. Vajvoda Sándor (Vajvoda Autósport), 3. Kiss Róbert (Vajvoda Autósport). Ralicross OB - A csoport: 3. Baky József (Vajvoda Autósport). H csoport: 1. Határ István (Vajvoda Autósport). Csapatverseny: 2. Vajvoda Autósport, 3. Hideg Team SE. Gulyka a Volán edzője SALGÓTARJÁN. A Nógrád Volán-Keresztúri SE megyei I. osztályú labdarúgócsapatának új edzője Gulyka Ferenc lett, miután az eddigi szakvezető, Domonkos Sándor, munkahelyi elfoglaltsága miatt lemondott tisztségéről. A Nógrád Volán SE ügyvezető elnökévé Rigó Ferencet választották meg. Totónyeremények • BUDAPEST. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 2. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 7 682 643 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 720 860 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 18 307 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 1 133 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 202 forintot fizetnek. Szerdán NB I-es ellenfél • SALGÓTARJÁN. A röp- labdázók Magyar Kupájában már a legjobb tizenhat közé jutásért mérkőznek a csapatok. Ebből az alkalomból a Salgótarjáni Richveisz SE NB Il-es női együttese január 19-én, szerdán az NB I-es TFSE csapatát látja vendégül. A találkozó 16.00 órakor kezdődik a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban. Pénz az újságtól • BUDAPEST. A Mai Nap című napilap saját alapítványán keresztül már évek óta segíti anyagilag az ország kis csapatait. Az idei első támogatásból a következő Nógrád megyei labdarúgócsapatok részesültek: Nagybátonyi Bányász, Erdőkürt, Hasznos, Nagylóc. T úrakedvelőknek • SALGÓTARJÁN. A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez a Med- ves-fennsíkra január 23-án, vasárnap. Az útvonal: kemping - kútház - nyomvasút - Medves szálló - Kőbányai-tó - Somoskő - Petőfi sétány - Ereszt- vény - Domyay turistaház - Tatár-árok - kemping. Találkozás 8.10 órakor az Ofotért előtt. T eremmódosulás • BALASSAGYARMAT. Megváltozott a teremlabdarúgó-bajnokság menetrendje, ezentúl hétfőn 20.30-tól egy mérkőzést, kedden, szerdán és csütörtökön 19.30-tól két találkozót rendeznek. Ha nyerünk, felezünk! Játékunk továbbra is népszerű. Érkeznek a biztosabbnál biztosabbnak látszó tippsorok. A 307 pályázat közül Makó Nándor nógrádmegyerí és Bodnár Emil kazári olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. Játákosaink közül Makó Nándor 9, Bodnár Emil 1 darab 11 és 6 darab 10 találatot ért el. Játékunk története során ezúttal sikerült első alkalommal 2000forint feletti összeget nyernünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az összes pénz a szerencsés játékosunk, Bodnár Emil markát üti! Az új játékosok kedvéért: a Ha nyerünk, felezünk! játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunk sportoldalán megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen a 13 főmérkőzésből hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x - kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsszon velünk, és a Szerencsejáték Rt.-vei ezen a héten is! Lapunk tippjei a 3. játékhétre: lx, x2,1,1, lx, x, lx, 1,1, lx, x2,1, x, 2 IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) Szerencsejáték Rt. hét Sorszóm 1 X 2 1. csapat 2. csapat í. Sampdoria Juventus 2. Cremonese Internazionale 3. Foggia Lecce 4. Milan Piacenza 5. Parma Lazio 6. Reggiana Atalanta 7. Roma Udinese 8. Torino Napoli 9. Bari Lucchese 10. Bresda Andria 11. Modena Pisa 12. Padova Monza 13. Ravenna Ascoli +1 mérkőzés 14. Pescara Cesena Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 ri h I----N év:. Cím:.