Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-09 / 287. szám

2 HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. december 9., csütörtök Az IMF támogatja az orosz reformot Michel Camdessus, a Nemzet­közi Valutaalap (IMF) ügyveze­tő igazgatója januárban Moszk­vába utazik, hogy ösztönző tá­mogatásáról biztosítsa az orosz- országi reformprogramot. A lá­togatás valószínűleg a hónap ■ második felében lesz, és idő­pontja vélhetően egybeesik majd a nemzetközi pénzintézet és Oroszország új megállapodásá­val a reform további fő elemeiről. Pénzügyi körökben már koráb­ban szó volt arról, hogy a Valuta­alap szeretné januárra nyélbeüt­ni az egyezséget a gazdasági re­formcsomagról, amely lehetővé tenné a már kilátásba helyezett 1,5 milliárd dolláros IMF-köl- csön folyósítását. Felderítő hadművelet A kolumbiai hatóságok nagy­szabású nyomozást indítanak azért, hogy felderítsék Pablo Es­cobar kokainkirály vagyonát. Escobar, aki a múlt csütörtö­kön vesztette életét a rendőrség­gel vívott tűzharcban, állítólag egykor 3 milliárd dollárnyi va­gyont tudhatott magáénak. A ve­zetése alatt álló Medellini-kartell vagyona az utóbbi időben azon­ban megcsappant, és feltételezé­sek szerint a király halálakor „mindössze” 2 milliárd dollárra rúgott. Az azonban nem világos, hogy halálakor mennyi vagyont hagyott hátra. Mindenesetre Escobar özve­gyének és két gyermekének bi­zonyítaniuk kell, hogy jogos úton jutottak vagyonukhoz, kü­lönben elveszítik azt. A drogki­rály „kincseinek” felderítését megnehezíti az a tény, hogy na­gyon kevés ingatlan van a saját nevén — jelentette a Reuter. Csalnak a fűtőolajjal Csehországban A L idővé Noviny értesülései szerint a Csehországba idén be­hozott háztartási fűtőolaj csak­nem egynegyedét^ havonta 9 ezer tonnát) törvényellenes módon összekeverik az üzemanyagtöltő állomások dízelolaj-készleteivel. Ez a fűtőolaj-mennyiség valószí­nűleg Magyarországról és Szlo­vákiából érkezett — írta kedden a prágai lap.. A fűtőolajcsalás ügyében a cseh illetékesek egy hónappal ezelőtt kezdtek nyo­mozni. Mélyponton a kőolaj ára Ötéves mélypontra süllyedt a nemzetközi piacokon a kőolaj ára. Az ok: a tetemes túlkínálat, pontosabban a kereslet nagyon lanyha volta. A könnyű, ala­csony kéntartalmú nyersolaj hordónként Londonban 14,56 dollárba került; egy évvel koráb­ban ez az ár még 20 dollár körüli volt. A januári szállítású Brent kőolajfajta 13,65 dolláron zárt. Olajipari szakértők arról szá­moltak be, hogy az OPEC no­vemberi termelése napi 24,56 millió hordó volt, ami 230 ezer hordós csökkenés az októberi szinthez képest. Ez kevés ahhoz, hogy a kőolajtermelő államok ál­tal megálmodott áremelkedés el­induljon. Bányászsztrájk Yorkutában A független bányászszakszer­vezetek és a kormány megegye­zése ellenére is folytatták kedden az észak-oroszországi Vorkuta bányászai a sztrájkot. Az erre vonatkozó döntést indokolva Nyikolaj Noszov, a vorkutai bá­nyászszakszervezetek helyettes vezetője elmondta: a múlt hónap végén Jegor Gajdar kormányfő vorkutai látogatásán született konkrét megállapodások még mindig nem valósultak meg. Mindmáig nem rendezte a kor­mány a bérelmaradásokat. A bá­nyászok garanciát követelnek a bérek kifizetésére, függetlenül a felhasználók lehetőségeitől. Két Lotti A 49. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3+3-asokra jutó nettó 20.547.054 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztály­ban. A nyerőszámok: 19, 31, 57 és 20, 24, 58. A 3 találatosok nettó nyereménye 39.960, a ket­teseké 330 forint. Már Franciaországban is Dűl a csata a tv körül A francia állami televízió vezetőjének bejelentésével Franciaor­szágban új fordulatot vett a hónapok óta kisebb-nagyobb hevesség­gel dúló „tv-csata”: Hervé Bourges hétfőn bejelentette, hogy nem kívánja újból jelöltetni magát az elnöki tisztségre. Bourges-t még a szocialista kormányzás idején nevezték ki a két állami csatorna, a France 2 és a France 3 közös vezetőjévé, s az idén tavasszal hatalomra jutott jobboldali vezetés nem csinált titkot belőle, hogy szeretné fel­váltani őt ezen a poszton. Erre jó alkalmat ad, hogy Bourges-nak az év végén jár le hároméves mandátuma, s az új vezető meg­választására hivatott Legfelső Audiovizuális Tanács — bár füg­getlen a kormánytól — nyilván nem hagyná teljesen figyelmen kívül a politikai hatalom érveit. Az állami tv vezetője valószínű­leg ezt is számításba vette, ami­kor eredeti szándékától eltérően lemondott újbóli indulásáról. Biztos források úgy tudják, hogy Bourges érdemei elismeré­séül most az UNESCO mellé akkreditált nagykövet tisztségét kapja meg a kormánytól. Mivel 1981-ben, Mitterrand elnök ha­talomra jutása után a szocialisták ugyanezt a tisztséget adták a francia rádió akkor leköszönt — s a jobboldalhoz tartozó — elnö­kének, sokan különös párhuza­mot látnak a két eset között... Franciaországban egyébként nem pusztán Bourges sorsa miatt került mostanában az érdeklő­dés középpontjába a média ügye: a nemzetgyűlés a hét végén fogadta el első olvasatban a kor­mány által előteijesztett új au­diovizuálistörvényt. A javaslatot hevesen bírálták az ellenzéki szocialisták, akik szerint az a ma­Igyekezzünk, mert be kell szólni a Nógrád Megyei Hírlaphoz, hogy keressen fel a kézbesítő! gánkézben lévő, s inkább a jobb­oldallal szimpatizáló tv-adót, a TF-l-et preferálja; de számos módosító indítványt adtak be a kisebbik kormánypárt, az UDF képviselői is. (Ok például azt szerették volna, hogy szüntessék meg a két állami adó közös elnö­ki posztját, illetve az állami tv-k vezetőit az eddigi három helyett öt évre nevezzék ki. Mindkét ja­vaslatot elutasították.) A nemzetgyűlés által elfoga­dott, s most a szenátus elé kerülő kormánytervezet két legérdeke­sebb pontja: egyrészt jóváhagyja egy új oktatási csatorna (egyfajta „iskolatévé”) létrehozását még 1994 vége előtt a korábban csőd­be ment La Cinq adó helyén, il­letve lehetőséget ad, hogy a tör­vényhozás saját tv-csatornát építsen ki üléseinek közvetítésé­re. S. Tóth László Kérdőjelek Vajúdó GATT-hegyek? Vajúdnak a hegyek, s a végén egeret szülnek? A közismert, távolról sem dicsérő — s ezúttal kér­dőjeles — mondást jó néhány elhúzódó, végül pedig sovány eredménnyel zárult nemzetközi konferencia kapcsán is alkalmazták már. Úgy tű­nik, az immár hetedik éve folyó (avagy inkább araszoló) GATT-tárgyalásokra is teljes joggal használható a fenti hasonlat. (A GATT feladata a kereskedelmi és vámszabályozás széles körű és világméretű könnyítése, a mesterséges korláto­zások és állami beavatkozások visszaszorítása. Jelenleg 88 országot tömörít.) Miért foglalkozunk vele? Mert immár vésze­sen közeleg a legutóbbi, ún. uruguayi tanácsko­zás határozatainak végrehajtására kijelölt utol­sói?) határidő, december 15-e. E dátum után az USA már „tárgyalni sem hajlandó”, s adott eset­ben akár Nyugat-Európa nélkül dolgoz ki egy „új GATT”-ot. Az ellentétek fő frontja jelenleg (né­mi leegyszerűsítéssel) az agrártámogatások le­bontását sürgető Egyesült Államok és a mező- gazdasági termelők védelmét hangoztatok, min­denekelőtt Franciaország között húzódik. Magyarország is érdekelt? Igen, mi a mezőgaz­dasági exportőrök sajátos szempontjait képviselő államok körébe tartozunk. De hazánk nemcsak ezért vállalt évek óta tevékeny szerepet a GATT- megállapodás előmozdításában. Az átfogó dön­tések persze, nem a mi állásfoglalásunktól függe­nek, az ultimátumok kiadását vagy a határidők betartását sem a budapesti vélemények szabják meg. De az nekünk is érdekünk, hogy a hosszú vajúdásból ne egér, hanem egészséges megálla­podás-újszülött jöjjön a világra: vagyis minél ke­vesebb korlát fékezze a nemzetközi kereskedel­met. Sz. G. Ferenczy Europress kutatást végzett a fővárosban: jó dolog-e, hogy Budapesten világ- kiállítást tartanak. A megkérdezet­tek 77 százaléka jónak vagy nagyon jónak mondta, 9 százaléka kifeje­zetten ellenezte az Expo 96 megrendezését. ^ A fizikai dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy az Expo ösztön­zést ad a magyar gazdaságnak. ^ A diákok 87 százalékának véle­ménye szerint a világkiállítás új munkaalkalmakat teremt. ^ Az értelmiségiek 87 százaléka szerint a világkiállítás esélyt ad Magyarországnak arra, hogy a világ jobban megismerje. ^ A nyugdíjasok 40 százaléka attól tart, hogy a kiállítás ide­jén közlekedési dugók lesznek a fővárosban. ^ A budapesti IX. és XI. kerület lakosainak 82 százaléka úgy gondolja, hogy az Expo elő­segíti az úthálózat és a tömeg- közlekedés fejlődését. És Ön mit gondol az Expóról? Kérjük, írja meg! Világkiállítási Programiroda 1054 Budapest liikory u. 3. BUDAPEST

Next

/
Thumbnails
Contents