Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-09 / 261. szám

1993. november 9., kedd BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Egyelőre helypénz sem kell Új vásártér Magyarnándorban Jobbra fordul Gúthék sorsa? Négyen havi tízezerből Kép: Gyurkó Péter Lakossági véleményeknek, kéréseknek tett eleget a képvi­selő-testület, amikor úgy dön­tött, hogy kialakít egy állat és kirakodó vásárteret. Az önkormányzat igen rövid idő alatt eleget tett a nyáron csokorba gyűjtött igényeknek. A sportpálya, illetve a tüzép melletti önkormányzati tulaj­donban lévő hatszáz négyzet­méternyi területen létrehozta az új vásárteret. Ebben meghatá­rozó követelményként szerepelt a helybeli mezőgazdasági ter­melés nyitottságának biztosí­tása, a színesedő lehetőségek széleskörű bemutatása, az ága­zatban tevékenykedők szerepé­nek a jelenleginél jóval na­gyobb elismertetése. A saját beruházásban elké­szült létesítményre a képviselő- testület ötszázezer forintot sza­vazott meg. A november 6-ai megnyitást követően, egyelőre minden hónap első szombatján fogadják az érdeklődőket, az üzletkötésre számítókat. A helyi képviselők úgy dön­töttek: a résztvevőktől nem kér­nek helypénzt. Ez a gesztus is bizonyára felkelti a mezőgazda- sági termelők, vállalkozók, fel­vásárlással foglalkozók érdek­lődését. Gúth Józsefné hugyagi olva­sónk arra kér bennünket: mond­juk meg, hogy hová forduljon kérelmével. Idézünk a levelé­ből: „Negyvenkét éves vagyok, három gyermekem van, 17 évet dolgoztam a salgótarjáni öblösüveggyárban. Sajnos a három gyermek mellett nem tudtam tovább bejárni. Köze­lebbi munkahelyre pedig nem tudtak sehová felvenni. Min­denütt azt a választ kaptam, sajnos már túl vagyok a negy­venen. Munkanélküli segélyt nem kapok”.- Legnagyobb fiam katona, a másik, az István Balassagyar­matra jár, napközis, amiért ha­vonta 1000 forintot fizetünk. Kislányom, Mónika az őrhalmi általános iskolába jár. Mivel nem tudjuk fedezni a napközi költségét, ő itthon tanul - mondja a levélíró. Havi jövedelmük a 7200 fo­rint családi pótlék és a férj után járó 2580 forint jövedelmpótló támogatás. Nehéz elhelyezkedni- Megpróbáltak-e a közel­ben valahol elhelyezkedni?- Helyben nincs lehetőség, a szövetkezetét szétverték - fo­galmaz a férj, aki a salgótarjáni öblösüveggyárban 28 évet dol­gozott le, s az elsők között ke­rült az elbocsátottak listájára.- Megpróbálkoztam a szé- csényi BRG-ben, de nem vettek fel, s nem is indokolták. Telefonon felhívtuk a BRG munkaügyi osztály előadóját, aki a következőket mondta:- Nálam nem jelentkezett, hozzám nem fordult ilyen ké­réssel Gúthné. Bonyolult hír­adástechnikai alkatrészeket gyártunk. A munkásfelvétel el­sősorban a rátermettségtől és at­A cserépkályha még ad meleget tói függ, hogy az illető képes-e a nálunk előírt követelmények teljesítésére.- Hova fordultak?- Én 56 éves vagyok, és elő­nyugdíjazásra várok - válaszol a férj. Szemben a hivatallal-Jártam a megyei munkaü­gyi központ balassagyarmati ki- rendeltségén is, ahol Vidomusz János főelőadó közölte velem, nem tud segíteni - állítja az édesanya.- Nyilvántartásunkban nem szerepel, mert amikor munka- nélkülivé vált, nem jelentkezett nálunk - mondja a főelőadó. - Fékjével többször jártak itt, de nem tudták kivárni, amíg sorra kerülnek. Most arra kérem az édesanyát, hogy hozza be azo­kat a papírokat, amik alapján megpróbálom elindítani a rok­kantsági nyugdíj jogosultság megállapítását. Ami pedig a férj előnyugdíjazását illeti, ő nem rendelkezik a szükséges feltéte­lekkel. Nála is esetleg rokkant­sági nyugdíjról lehet szó. Szóba kerül, hogy az önkor­mányzat elvette tőlük a salgó­tarjáni nevelési tanácsadó által megítélt 2170 forint támogatást, amelyet István nevű fiuk egész­ségi állapotára való tekintettel kaptak.-A nevelési tanácsadó nem foglalkozik az anyagi támogatás megítélésével - tájékoztat Er­dős Istvánná. Nem jár felemelt családi pótlék A megyei pedagógiai intézet részéről Mákosné Rácz Ella, a tanulói képességeket vizsgáló szakértői bizottság vezetője a következőket mondja:- Nyilvántartásunkban sze­repel Gúth István. Értelmi sérü­lésének mértéke nem olyan sú­lyos, hogy felemelt családi pót­lékban részesülhessen. Felte­hető, hogy annak idején az éde­sanya méltányossági alapon kapta meg az említett összeget. Többször személyesen és te­lefonon kerestük Riczi Istvánt, a község polgármesterét, de nem sikerült találkoznunk. Fe- rencz Istvánná, a hivatal pénz­ügyi előadója szerint az önkor­mányzat nem vett el semmit a Gúth családtól. Kérésükre az idén 2500 Ft átmeneti segélyt kaptak. Venesz Károly Tervezett tempó MAGYARNÁNDOR. A Matáv szakemberei tervezett ütemben építik a község utcáiban a lég- és földkábeleket. A hálózat létreho­zásához szükséges oszlopokból 110-et állítottak fel. Képünkön a Rákóczi úti földkábelhez szükséges munkálatokat végzik. Benzinkút, miniszerviz MAGYARNÁNDOR Két vállalkozó jelezte, hogy az ön- kormányzat tulajdonában lévő területen benzinkutat és mini- szervizt kíván létrehozni. Schmiedt Károly vállalkozó, a Dózsa György úti hétszázhúsz négyzetméternyi területet jutá­nyos áron, négyzetméterenként harminc forintért vásárolta meg. A Kerkó Kft. még nem nyilat­kozott mikor kívánja megvenni a Nagyárok és a gyümölcsös melletti, neki megfelelő terüle­tet. Mindkét vállalkozó lakossági igényeket kielégítő benzin és háztartási tüzelő olaj árusításá­val foglalkozik majd. Nagy óraszámban MAGYARNÁNDOR. Az önkormányzat a nehéz gazdasági kö­rülmények ellenére megtalálta a módját, hogy nagy óraszámban tegye lehetővé a könyvkölcsönzést. A tízezres állomány egy év alatt kicserélődik. A beiratkozott olvasók száma háromszáz. Az önkormányzat fedezi a buszköltséget Élményekkel teli kirándulások HONT.Tavaly az iskolás korú gyerekek, valamint a fel­nőttek arra kérték az önkor­mányzatot, hogy amennyiben a költségvetés lehetővé teszi: vál­lalja át a színházba járás és a ki­rándulás utazási költségét. A képviselő-testület úgy döntött, hogy eleget tesz a kö­zérdeket megtestesítő kérésnek. Ennek megfelelően az elmúlt esztendőben a gyerekek és a felnőttek kétszer tekintettek meg színházi előadást Budapes­tem Úgy látszik a tavalyi kezde­ményezés hagyománnyá vált. Nemrég ugyanis a 14 éven aluli iskolások és óvodások Budapes­ten, a Kincskereső kisködmön című mesejátékot nézték meg. Újabb színházlátogatásuk de­cember 6-án esedékes. Ekkor a Mici-maci mesejátéknak örül­hetnek az érdeklődő honti gye­rekek. A felnőttek közül, hetvenhe­tén, két busszal, új ismereteket és élményeket nyújtó kirándulá­son vettek részt. Programjuk Dunántúl egy részének megis­merésére szólt. Győrben felke­resték a székesegyházat, a kar­meliták és a bencések templo­mát. Igen gazdag élményt nyúj­tott számukra a pannonhalmi bencés apátság látnivalóinak megtekintése. Székesfehérvá­rott is elsősorban templomokkal ismerkedtek. Első lakáshoz jutnak Értékesítési gondok nélkül - Nyújtott műszakban Keresik a nógrádkövesdi követ ÉRSEKVADKERT. A költ­ségvetés tárgyalása során a kép­viselő-testület legutóbbi ülésén újabb 670 ezer forintot csoporto­sított át az első lakáshoz jutók számára. Ebből az összegből 6-7 pályázó juthat 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatás­hoz. Öten nyújtották be kérelmü­ket a fenti támogatás elnyerésére. A képviselő-testület döntése sze­rint négy család egyenként száze­zer forintot, egy pedig nyolcva­nezer forintot kap új otthonához. Az első hat hónap alacso­nyabb igényei után a második fél évben nagyobb mértékben jelentkeztek megrendelések a Pestvidéki Kőbányák Kft. nóg­rádkövesdi üzeménél. A megrendelők között to­vábbra is főszereplők az út- és vasútépítők. Az innen kikerülő zúzalékot használták fel az M- O-ás és a 6-os út építéséhez. Az előbbieken kívül a pol­gármesteri hivatalok is szere­pelnek az üzletfelek listáján. Nógrád megyéből a vizslási Vita et Via Kft. és a salgótarjáni közúti igazgatóság használ fel jelentősebb mennyiségű itt ter­melt követ útalapozáshoz és aszfaltozáshoz. Rajtuk kívül hatvan-hetvenezer tonnás igé­nyével szerepel a megyénkben is tevékenykedő Egerút Rt. A megnövekedett igények teljesítése, a kért határidők be­tartása érdekében az ide sereg­lett kőbányászok és az őket ki­segítők nyújtott műszakban termelnek. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy nincsenek érékesí- tési gondjaik. A fővároshoz való közelségük miatt azzal is számolnak, hogy az 1996-ban, Budapesten megrendezésre ke­rülő expo építésében nekik is fontos szerepük lesz. Megemlítették azt is, hogy a vasúti szállítás erőteljesen visz- szaesett, átterelődött a közútra. Helyi sajtóderű Tizenkétszer olvassa el A nők tízparancsolatja: 1. parancs: Szeresd férjedet jobban, mint bármely más ha­landót. 2. parancs: Ne esküd­jél neki hamisan szerelmet. 3. parancs: Rajta légy, hogy sok ünnepnapja legyen, s örüljön neked. 4. parancs: Szeresd őt jobban, mint atyádat és anyá­dat. 5. parancs: Ne gyötörd őt szeszélyeddel és ájuldozásaid- dal. 6. parancs: Ne csald meg őt. 7. parancs: Ne pazarold pénzét hiábavalóságokra. 8. parancs: Ne porolj vele, s ne lény színeskedő. 9. parancs: Csak egyet szeress és az az egy férjed legyen. 10. parancs: Ne légy fényűző, ne ülj az ablakba azért, hogy lássanak. E tízparancsolat minden nő­nek az öltözék asztalkáján le­gyen és naponként tizenkétszer olvassa el. (A Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1885-ös évfo­lyamából.) Kép: Gyurkó Péter Sorban állás a mázsálásnál Balassagyarmat és környéke Szerződésben vállalták • DRÉGELYPALÁNK. A vízműhálózat kiépítése az ál­lami támogatás mellett is jelen­tős összeget kíván a lakosságtól és a helyben gazdálkodó egysé­gektől. A portánkénti hozzájá­ruláson kívül a helybeli termelő egységek szerződésben vállal­ták, hogy anyagilag is hozzájá­rulnak a sok pénzt felemésztő beruházás megvalósításához. Az ezzel kapcsolatos szerződést a Szondi György Ipari Szövet­kezet és a Drégelyvár Kft. meg­küldte az önkormányzatnak. Az előbbi egymillió, az utóbbi másfél millió forint hozzájáru­lást vállalt. Az átalakult mező- gazdasági szövetkezet kétmilli­óval kíván bekapcsolódni a ki­vitelezésbe. Önkormányzati segítség • ÉRSEKVADKERT. A Szent Erzsébet Római Katoli­kus Iskolát az állami támogatá­son kívül az önkormányzat 412 ezer forinttal segítette. A meg­ítélt összeget az iskola vezető­sége az első osztályosok tudá­sának gyarapítására tervezi fel­használni. Köszöntötték ® GALGAGUTA. A pol­gármester és a képviselő-testü­let néhány tagja otthonában fel­kereste és köszöntötte a község legidősebb asszonyát, a kilenc­vennégy edik évében járó Vrbovszki Jánosnét, aki több éve ágyhoz kötve, csendesen viseli a mindennapok keresztjét. Az idős asszony korához képest szellemileg friss. Nem utasítják el • CSERHÁTHALÁP. Az átmeneti, a gyermekgondozási és az ápolási segélykérelmeket eddig nem utasították el a kép­viselők, mert azok megfeleltek a rászorultsági követelmények­nek, és belefértek az e célra megszavazott pénzügyi keretbe. November 1-jéig húszán része­sültek különböző segélyekben. Az önkormányzathoz újabb két kérelem érkezett. Faházból templom • GALGAGUTA. A római katolikus közösség nemrég vette birtokába a faházból temp­lommá átalakított új otthonát. Megvásárlására az egyházköz ség 685 ezer forint kölcsönt vett fel. A hívők közül többen ado­mányokkal segítették az építke­zést. Felszentelésére a bérmá­lással és az első áldozással egy­bekötve 1994 tavaszán kerül sor, a váci püspök szolgálatával. Addig is vasárnaponként Czombos József plébános tart szentmisét. Holnapi számunkban „Rétság és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Az oldalt szerkesztette: Venesz Károly

Next

/
Thumbnails
Contents