Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-24 / 274. szám
1993. november 24., szerda SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Bemutatkoztak a közönségnek a fiatal ökölvívók Tarján újra a pofonok völgye Oláh László (balra) és Angyal Krisztián nyüstöli egymást SALGÓTARJÁN. Feltámadt a tetszhalott. A halhorgok, az egyenesek, a jobb csa- pottak sorra repkednek a tarjám légtérben. Szerémiék, Botosék, Hranekék, Farkasék késői utódai már mutogatják oroszlánkörmüket (azaz még csak körmöcskéiket). Megszólalt a Gong, irány a szorító! Az egykori balassagyarmati ökölvívóedző, Györy József által irányított, kaposvári Gong SE kebelein belül még májusban újjáalakult a patinás bokszcsapat. A hét végén már versenyt rendeztek Turjánban.- Közel két év után újból az alapoknál kellett kezdenünk - mondja Szabó János, a tarjáni szakosztály elnöke, aki több évtizede immár, hogy tevékeny részese Tarján ökölvívóéletének. — Sajnos, nagyon nehéz anyagi körülmények között kellett indulnunk. Szerencsére Ko- rill Ferenc úr, a megyei közgyűlés elnöke szívén viseli az ökölvívók sorsát, a megyei sporthivatal pedig átvállalja a terembérlet költségeit. Szabó János — közismert nevén „Laska” - szavai pergőbbé válnak, amikor a múltról beszél. Bizony, van miről nosztalgiázni: a régi szakosztály közel harminc magyar bajnoki címet hozott Salgótarjánnak. Nem is beszélve Botos Andris olimpiai bronzérméről, EB-ezüstjéről, aztán Botos Tibi, Hranek Sanyi, Farkas Sanyi nemzetközi eredményeiről.- Mit vár az új csapattól a „főnök”, Győry József?- A kirajzolódott körvonalak - tehetséges fiatalok, városi támogatók, menedzserek - alapján biztosítva látom a szakosztály hosszan tartó működését - feleli. - Ezeket a srácokat azonban még „gyúrni” kell, hiszen a tehetség önmagában kevés. Tudomásul kell venni, hogy az ökölvívás rendkívül munkaigényes sportág, amihez a gyerekek kitartására, állóképességére is nagy szükség van. Győry József, a fonók derűlátó- Ez a város, ez a megye eléggé lerobbant állapotban van ahhoz, hogy kételkedjünk: vajon hosszú távon lesz-e elegendő pénz a szakosztály virágzásához?- Valóban, az anyagi lehetőségek nem a legrózsásabbak. Nem szabad azonban efölött csupán siránkozni, hanem tenni kell valamit. Jómagam bízom abban, hogy nem csak tarjáni erőkre támaszkodhatunk, hanem máshonnan is tudunk pénzt keríteni ahhoz, hogy ez a most beindult pezsgés tovább tartson.- Pontosabban mire gondol?- Egyrészt erre — remélem - a személyem is garancia, másrészt szeretnénk komoly - akár nemzetközi - versenyeket Salgótarjánba hozni. Ezekhez - mint ahogy a világon mindenhol — természetesen szponzorokra van szükség. Nekünk az a feladatunk, hogy a lehetséges támogatókat ráébresszük: az ökölvívás is van olyan népszerű sportág, mint - mondjuk - a tenisz, a labdarúgás vagy a kosárlabda. Ha ez sikerül, önként is jelentkezni fognak, hiszen felismerik a kiváló reklámlehetőséget. Persze a központi támogatást sem zárhatjuk ki.-Nagy kérdés, hogy előzetes eredmények nélkül hogyan lehet támogatókat találni.- Sehogy. A kezdeti lökést csakis a városi és a központi támogatás adhatja meg, és amikor már valamit letettünk az asztalra, akkor várhatjuk a szponzorokat. Ahhoz, hogy nyereséget várjunk, előtte - miként az üzlet minden területén - be kell fektetnünk. Bízom benne, hogy Salgótarjánban — híven a nemes hagyományokhoz — ismét sikeres „üzlet” lesz az ökölvívás. Botos: összefogásra lenne szükség A taijáni boksz legnagyobb alakja, az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Botos András - ma vállalkozó — nem rejtette véka alá szigorú véleményét.- Régebben a támogatók adtak magukra, odafigyeltek, mi zajlik az ökölvívóberkekben, és ez a város, Salgótarján, ahol élnek, ne maradjon le az ország legjobbjai mögött - kezdte a bajnok. - Úgy látom, manapság ez már a város vezetőit sem érdekli, mindenki el van foglalva a rendszerváltással. Ezért is ment, mehetett tönkre a tarjáni ökölvívás.-A ringbe lépő gyerekek viszont nem politizálnak.- így van, a lelkes ökölvívópalánták előtt a fentiekre nem lehet hivatkozni - folytatta Botos -, és nem is érdekelné őket. Ez a sportág olyan gyerekeket fogad be, akik szeretik a bunyót. Akad köztük olyan is, aki úgymond „balhés” gyerek, és itt éli ki ambícióit. Ez a társadalom számára is hasznos, hiszen az egyesület foglalkoztatja az ilyen srácokat, akik így családi hátrányuk miatt nem kallódnak el.- Ha felkínálnák, vállalna-e tisztséget az új klubban?-Természetesen, hiszen véremben van az ökölvívás, szeretem, és ehhez értek. Persze csak egy színtiszta salgótarjáni egyesületeben. Nagyon félek, hogy amíg a város az ökölvívást nem vallja magáénak, addig így, a kaposvári Gong SE „kihelyezett tagozataként” elsikkad a lényeg, nem lesznek meg a hosz- szú távú, eredményes munka lehetőségei. Városi összefogásra lenne szükség. Mozgósítani kell az iskolákat, meg kell nyerni a vállalkozókat. Ez a tarjáni ökölvívás egyetlen esélye. * A salgótarjáni Gong-szakosztály versenyzőit legközelebb december 19-én, a Sólyom Kálmán-emlékverseny küzdelmei során láthatja viszont a hazai szurkolótábor. Kép és szöveg: Kun Király József Vidák Lajos (balra) Berki Ferenc edzővel iskolázik Már melegítenek a parkett ördögei Kezdődik a téli teremfoci SALGÓTARJÁN. A hét végén a városi sportcsarnokban megkezdődik a téli teremlabdarúgó-bajnokság (és január 8-án fejeződik be). Ez a sorozat tulajdonképpen a városi kispályás-pontvadászat egész évi küzdelmeinek rájátszása, ahová a résztvevők az alapbajnokság eredményei által nyernek bebocsátást. Az idei tizenhat „teremcsapat” négy csoportban kezdi meg a küzdelmeket, mégpedig a következő besorolásban. A csoport: IBUSZ (SBTC öregfiúk), Áfész, Salgglas, STESZ. B csoport: Városháza, Ma- ruzs, SKU, Ifjú szocialisták. C csoport: Keresztúri Z. FC, Cimborák, Baráti SE, SVT-Wamsler. D csoport: Főiskola, Pécskő SE, PSZF, Kalácska. A hagyományokhoz híven a te- remfocitoma keretében bonyolítják le a serdülő labdarúgók Szlivka László-emlékversenyét. Az első fordulót november 27-én, szombaton rendezik, íme, a párosítás: 14.50 óra: Petőfi IL-Báma (Szlivka-emlék- verseny), 15.30: IBUSZ (SBTC)-STÉSZ, 16.20: Városháza-Ifjú szocialisták, 17.10: Cered-Arany J. n. (Szlivka-em- lékverseny), 17.50: Maruzs- SKÜ, 18.40: Áfész-Salgglas. Kosárlabda NB I., férfiak, B csoport Ma Siófokon az SKK SALGÓTARJÁN. Nehéz sorozat előtt áll az SKK NB I-es férfí-kosár- labdacsapata: a taijáni legénység a B csoport soron következő három fordulójában idegenben - Siófokon, Baján és Nyíregyházán - lép pályára, és nem is akármilyen ellenfelekkel szemben. A menetelés már ma délután elindul. A tarjániak 17 órakor Siófokon, a listavezető Balatel KE otthonában vendégszerepei. Ezt a találkozót még a bajnokság első „köréből”, a tarjániak losonci vendégjátéka miatt halasztották el. Az SKK háza táján a pénteki fölényes győzelem nem tett rosszat a Boronyai-legények lelkivilágának. Külön örömet okozott, hogy a volt utánpótlás-válogatott Molnár Péter remek játékkal tért vissza hosszú sérülése után. A gárda bizakodó hangulatban készül a találkozóra. Kétségtelen, az SKK a listavezető otthonában sem esélytelen a győzelemre. A taijániak kerete (utána a mezszámok): Dimitrij Skurin (5), Bede Miklós (6), Mirko Zserajics (7), Balogh István (8), Farkas Áttila (9), Molnár Péter (10), Nádai Zoltán (12), Fekete Csaba (13), Tóth Ádám (14), Földesi Zoltán (15). (b. r.) A rutinos Farkas Attilára ma Siófokon kulcsszerep vár A Viktória vívói helytálltak a tájékoztató versenyen Teke, NB ll-es férfi-csapatbajnokság Pénz nélkül nehéz boldogulni SALGÓTARJÁN. A napokban a Viktória Vívó Egyesület legjobb versenyzői a fővárosban részt vettek a női és férfi tőr tájékoztató viadalon. Nos, a taijániak az első napon mindjárt jól beindultak. A 86 női és 79 férfi induló között minden Viktória-versenyző bekerült a legjobb 32 közé. Ott aztán az új szerzemény, Csányi Imre azonnal „belefutott” a világbajnoki bronzérmes Marsi Márkba, és ha nagy csatában is, de veszített, így a 20. lett. Pál Gábor jó vívással a 22. helyen végzett. A legjobb eredményt Czira Zsolt érte el, aki a végelszámolásnál 17. lett. A lányoknál Pinkóczi Erika a 18., Kenessey Katalin a 24., Olasz Réka a 26., Gasparin Orsolya a 30. helyen végzett. Elkövetkezett a második nap.- Ekkor bekövetkezett a „tragédia” - folytatta Gasparin. - Leesett a hó, és a fiúk nem értek fel a verseny kezdetére, így lemaradtak az erőpróbáról. Á lányok viszont jól szerepeltek. De a késésre visszatérve: sajnos ma a klubnak nincsen annyi pénze, hogy Budapesten akár egy ilyen kétnapos versenyre is szállást biztosítsunk. így nem is versenyezhettek. Sajnos, profi versenysportot pénz nélkül nem lehet „csinálni”. És nyakunkon az országos bajnokság. Balás Róbert Gasparin János panaszkodik Üvegesek kettős veresége SALGÓ- NYÍREGYHÁZATARJAN. Az elmúlt hét végén | % az NB H-es ____________ férfi- csapatbajnokság hivatalos sorsolása nem volt forduló. A Salgglas legénysége azonban már most lejátszotta utolsó két S ALGGLAS 5-3 (2998-2980). Salgglas: Németh 493, Kéri 495/1, Czinkóczi (Jancsár) 467, Frink N. 473, Jankuj 516/1, Ja- kus 536/1. A Salgglas a kilenc őszi fordulót tíz ponttal zárta. Az NB III. Északkeleti csoőszi mérkőzését. Talán nem kellett volna... (?). Az üvegesek ugyanis mind a két idegenbeli találkozót elvesztették. Ezzel valószínű, hogy „ugrott” az első helyezésük is. LYUKÓBÁNYA- SALGGLAS 6-2 (2776-2666). Salgglas: Jankuj 453, Frink N. (Jancsár) 400, Czinkóczi 455/1, Kéri 447, Németh 445, Jakus 466/1. portjában befejeződött az idény. Őszi végeredmény 1. Szabolcsi Ép. 2. Petőfibánya 3. Debreceni ATC 4. Egri Vasas 5. Mátraszőlős 6. Parádsasvár 7. Mátranovák Lőrinci 9. Sajóbábony 10. Egri Afész 702 49-23 14 612 44-28 13 603 45-27 12 603 43-29 12 5 0 4 34-38 10 4 0 5 32—40 8 306 29-43 6 306 29-43 6 2 15 31-41 5 2 0 7 24-48 4 A vb mezőnye # PÁRIZS. Teljessé vált a jövő évi torontói férfi-kosárlabdavi- lágbajnokság mezőnye. íme, a beosztás: A csoport: Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Kína, Spanyolország; B csoport: Horvátország, Ausztrália, Kuba, Koreai NDK; C csoport: Oroszország, Argentina, Kanada, Angola; D csoport: Puerto Rico, Németország, Görögország, Egyiptom. Az 1994. augusztus 4-e és 14-e között zajló tornán a csoportokból az első két helyezettek jutnak a negyeddöntőbe. • Tizedik az SKC • SALGÓTARJÁN. Véget ért az őszi idény az NB ll-es férfikézilabdabajnokság Keleti csoportjában. A Salgótarjáni Kézilabda Club együttese a tizedik helyről várja a tavaszi folytatást. A bajnokság második felében nehéz küzdelmet kell vívniuk a kiesés elkerülése érdekében. Őszi végeredmény 1. Balma/.újv. 8 2 3 307-265 18 2. Eger 8 1 4 317-297 17 3. P.-ladány 8 1 4 321-289 17 4. Záhony 8 0 5 300-280 16 5. H.-nánás 7 1 5 296-194 15 6. Berettyó. 7 1 5 254-269 15 7. H.-böszörm. 6 1 6 298-307 13 8. F.-abony 5 2 6 248-261 12 9. F.-gyarmat 6 0 7 275-294 12 10. SKC 4 3 6 288-301 11 11. Mátészalka 4 2 7 294-294 8 12. Csépány KC 427 275-285 10 13. Somsály 4 1 8 266-299 9 14. Lyukób. 3 1 9 279-303 7 Italos müugró • BRANDON. Az amerikai műugró, Bruce Kimball feltételesen szabadlábra kerül. Ittas - és halálos sérülést okozó - vezetésért 1989-ben 17 éves börtönbüntetésre ítélték. Négy év után jó magaviseleté és gyógykezelése miatt szabadon engedik, de soha többé nem vezethet autót. Alkoholszintje a balesetkor több, mint a kétszerese volt a megengedettnek. Gunnell a legjobb • LONDON. Angliában megválasztották az év sportolóját. A 400 m-es gátfutás női világbajnokát, Sally Gunnellt találták a szigetországiak az idei év legjobbjának. A szavazásban olyan kiváló sportolókat előzött meg, mint a 100 m-es síkfutás világbajnoka, Linford Christie, a 110 m-es gátfutás női világelsője, Colin Jackson és a világhírnévnek örvendő Nigel Mansell. Az év labdarúgóklubjává a bajnoki címvédő Manchester Unitedet választották, míg Michael Jordan, az amerikai profi kosárlabdázás (NBA) visszavonult csillaga lett „Az év nemzetközi személyisége”. Börtönben a vezetők • MAASTRICHT. A hollandiai Maastricht labdarúgóklub egész vezetőségét letartóztatták. A vád ellenük: okirat-hamisítás, pénzügyi csalás. A klub elnöke, Ron Weijzen (35) mellett Kari Dittrich, a főpénztáros, s több felsőbb beosztású személy is vizsgálati fogságban van. A rendőrség azután kezdeményezett nyomozást, hogy maga Weijzen hívta fel a figyelmet arra, sikkasztásra bukkant klubjánál. Az érintettek kihallgatása után fogtak gyanút igazán a nyomozók. Az ügy felgöngyölítése folyamatban van. Italos atléták? • MOSZKVA. Az Orosz Atlétikai Szövetség a „sportszerű életmód ismételt megsértése” miatt egy évre eltiltott három atlétát. A 110 méteres gátfutásban junior világbajnoki címet szerzett Jevgenyij Pecsenkin, a gyalogló German Skurigin, valamint a sprinter Edvin Ivanov a stuttgarti világbajokságon nem a várakozásnak megfelelően szerepelt, és ezt a vezetők a versenyzők alkoholfogyasztásával magyarázták.