Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-24 / 274. szám
TILTOTT KAMION HAMIS PAPÍROKKAL oldal NOGRAD MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA HÍRLAP 1993. NOVEMBER 24., SZERDA IV. ÉVFOLYAM 274. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT ÖRTGO S Karácsonyi vásárlását ü kezdje Jjs az ORIGÓNÁL £ (24733) •; Stílus, minőség, elegancia j Kevesebb pénz A LÖSZ — a lakáshelyzetről Amennyiben az állam mindinkább kivonul a lakáspiacról, akkor még kevesebb jut a lakás- állomány felújítására és a fenntartásra. így a helyzet általánosan romolhat — jelentette ki a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke, Farkas Tamás keddi sajtótájékoztatóján. Elmondta: jelenleg az országban 1170 lakásszövetkezet működik, s mintegy 281 ezer lakást kezel. A szövetségnek csaknem ezer szövetkezet a tagja, s 180 ezer lakással rendelkezik. Az elnök szerint aggasztó, hogy a jelenlegi viszonyok mellett a lakásépítést és -fenntartást piacosítani kívánják. Az építési és fenntartási költségek csökkentése érdekében mindenképpen szükség lenne az általános forgalmi adó visszatérítési rendszerének fenntartására. (MTI) Eskütétel Alexa Károly, az MTI újonnan kinevezett vezérigazgatója letette hivatali esküjét Göncz Árpád köztársasági elnök előtt. Alexa újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: a politikai döntéshozók és maga a miniszterelnök is egyértelműen elégedettek a hírügynökség működésével, ezért nonszensz lenne, hogy egy kívülről jött ember személycserékkel kezdje tevékenységét. Azt is elmondta, hogy lemond az MDF Országos Választmányában viselt posztjáról, és párttagságát is felfüggeszti vezérigazgatói megbízatása idejére. Emelkednek a telefondíjak Január elsejétől átlagosan 11,3 százalékkal növekednek a távközlési tarifák, ezen belül 17-18 százalékkal a lakossági telefondíjak, közölte a szakminisztérium. A legnagyobb mértékben, 20 százalékkal a havi előfizetési díj drágul. Az ötforintos díj továbbra is érvényben marad, de ezért a pénzért kevesebb ideig lehet majd telefonálni. Külügyminiszterünk Nagy-Britanniába látogat Jeszenszky Géza külügyminiszter december 6-8. között hivatalos látogatást tesz Nagy-Britanniában, jelentette be a külügyi szóvivő. Herman János elmondta, hogy a magyar diplomácia vezetője többek között a NATO kibővítésének ügyéről és a Nyugat-Európai Unió szerepéről tárgyal brit kollégájával, Douglas Hurd külügyminiszterrel. Pénzbehajtók kerestetnek Pénzbehajtókat keres az A lla- mi Vagyonügynökség, hogy hozzájusson mintegy 150 millió forintos kintlevőségéhez — közölte a vagyonügynökség ügyvezető igazgatóhelyettese. Slosár Gábor sajtótájékoztatóján elmondta: mintegy 20, részben ÁVÜ-tulaj- donban lévő cég nem fizette be november 20-áig tavalyi gazdálkodása alapján keletkezett osztalékát. Miután az ÁVÜ apparátusa túlterhelt, ezért pályázat útján elsősorban ügyvédi irodákat keresnek a pénz behajtására. Lesz lapszemle Lapszemle mindenképpen lesz — közölte az MTI érdeklődésére kedden P. Szabó József, a Magyar Rádió adófőszerkesztője. Azt azonban hangsúlyozta: nem tudja, egyes lapok honnan vették információikat arról, hogy a lapszemle már hétfőn elkezdődne. Leszögezte: a tárgyalások folyamatban vannak. Amikor összeállt a stáblista, és biztos az időpont, akkor erről nyomban értesítik az MTI-t. Kompenzálják a családot A kommandósok tévedtek Túrós András vezérőrnagy szerint a kommandósok nem felelősek a Szegeden tévedésből végrehajtott akcióért, és az illetékes főkapitány is jogszerűen intézkedett. Az ORFK közbiztonsági főigazgatója ezt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. Mint ismeretes, november 2-án a paksi Neutronkommandó tagjai egy vétlen család lakásába hatoltak be. Az ügy hátterét ismertetve Túrós vezérőrnagy elmondta: a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megbízható információt kapott, hogy két szegedi lakásban nagy mennyiségű fegyvert és robbanószert rejtegetnek. Mivel az ügyön a Tolna megyeiek dolgoztak, a paksi Neutron-kommandót vezényelték ki Szegedre. Az egyik lakásban valóban megtaláltak az említett fegyvereket, a másik cím viszont tévesnek bizonyult. Az akció körülbelül 7-8 másodpercig tartott. Miután a kommandósok rájöttek, hogy tévedésről van szó, elhagyták a lakást. A helyszínen maradó nyomozók elmagyarázták a lakásban lakó Kövér családnak, hogy mi történt. A család viszont — könnyű testi sértés és magánlaksértés vádjával — panaszt tett a rendőrség ellen. Az ügy jelenleg a szegedi bíróságon van. Túrós András bejelentette: ezúton is elnézést kér a rendőrség nevében a Kövér családtól, és a bíróság döntésétől függetlenül pénzzel is kompenzálják a családot. A kép előterében balról jobbra: dr. Bercsényi Lajos önkormányzati képviselő, dr Erich Kussbach nagykövet és dr. Lébényi Antal főesperes, plébános a főplébánián tett látogatáson. Fotó: Rigó Magyar-osztrák kézfogás Salgótarjánban Az üzletnek fel kell fedezni az ország északi térségét is ° naBnnnHUBnnH O mmmmmmm Tegnap kora délelőtt egynapos látogatásra érkezett Salgótarjánba dr. Erich Kussbach, az Osztrák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és felesége. A városháza tanácstermében dr. Zsély András polgármester fogadta a vendégeket. Jelen volt Sára János, a megyei közgyűlés elnökhelyettese, Er- csényi Ferenc alpolgármester, dr. Oravecz Péter jegyző és Gres- sai Sándor, az Észak-Magyarországi Gazdasági Kamara Nóg- rád megyei társelnöke is. A délig tartó, jó kétórás eszmecserén az osztrák nagykövet ismerkedett Nógrád megye székhelyével. Élénk beszélgetés alakult ki a vendég és vendéglátók között, annál is inkább, mert dr. Erich Kussbach kiválóan beszéli nyelvünket. Budapesten született, ott is nőtt fel. Mostani látogatásáról elmondta: az itt szerzett benyomásait továbbítja az osztrák üzletembereknek. Kedvet akar csinálni számukra ahhoz, hogy a Dunántúlról elmozdulva az ország északi régióit is felfedezzék. Utalt a már megindult közeledésre, megemlítve azt a programot, amelyet az osztrák szövetségi kormány anyagi támogatásával egy bécsi fejlesztő intézet végez Nógrádban. Fontos téma volt a város gazdasága. Szó esett a múltról is, de leginkább a jövő elképzeléseiről: az ipari üzemekhez kapcsolódó kisvállalkozások, kisüzemek okos együttműködéséről, a meglevő ipari kultúra továbbfejlesztéséről. A megbeszélés végén az eszmecsere során szerzett benyomásairól kérdeztük a nagykövetet:- Az ismerkedés szándékával jöttünk a feleségemmel. Köszönjük a számunkra összeállított gazdag programot. A hallottak alapján optimista vagyok: ennek a városnak és körzetének minden esélye megvan arra, hogy úrrá lesz a nehézségeken. Tapasztalatainkat szívesen osztjuk meg nógrádi barátainkkal. A művészeti életben is találtunk baráti kézfogásra alkalmas lehetőségeket. Dr. Erich Kussbach programja kora délután a főplébánián folytatódott, ahol dr.Lébényi Antal főesperes, plébános fogadta a vendéget, majd bemutatta a templomot. Innen az osztrák nagykövet és kísérete a József Attila Művelődési Központba látogatott, ahol Tóth Csaba igazgató kalauzolta őket. Az osztrák nagykövet felesége dr. Huszáráé Kraft Valéria társaságában külön programon vett részt. Ellátogatott a Mesekert Óvodába, megtekintette a Nógrádi Történeti Múzeumot, majd végezetül az öblös- üveggyárat kereste föl. Szabó Gy. Sándor LAPUNKBAN: Sokmilliós csalások olajügyben (3. oldal) A gyermek vagy a szülő döntsön? (4. oldal) A losonci Vígadóban casino lesz (4. oldal) Úszni tanulnak a berceli gyerekek (5. oldal) Tarján újra a pofonok völgye (7. oldal) Antall József kórházban Antall József miniszterelnök influenzás megbetegedés miatt a SOTE Oktató Kórházában tartózkodik. Az alapbetegségre vonatkozó ellenőrző vizsgálatokat elvégezték, amelynek alapján kizárható a non-Hodgkin limfóma kiújulása. ítélet a pörbölyi ügyben A pörbölyi tömegszerencsétlenség ügyében kedden ítéletet hirdetett Szekszárdon a Tolna Megyei Bíróság dr. Vass Gábor tanacsa. Bűnösnek mondta ki Zörényi Gyula 29 éves alsónyéki lakos mozdonyvezetőt a vasúti közlekedésben halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés vétségében, és ezért 2 évi fogházbüntetésre ítélte, továbbá 4 évre eltiltotta a vasúti közlekedésben való járművezetéstől, és kötelezte a csaknem 300 ezer forint perköltségből 50 ezer forint megfizetésére. Építőipar Az építőiparban az év első felében 10 százalékkal csökkent a termelés. Ugyanakkor az építőanyagok forgalma több mint 10 százalékkal, ezen belül a tégla- és a cementértékesítés 30 százalékkal nőtt — mondta Horváth Sándor, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium képviselője kedden, a Magyar Gazdasági Kamarában tartott előadásában. Emlékeztetett rá, hogy tavaly az építőipar teljes termelési értéke megközelítette a 300 milliárd forintot, ebből a kivitelező ipar 180 milliárd forintot teljesített. A harmadik negyedév végére — a megelőző év azonos időszakához képest — már nem csökkent tovább az építőipar termelése. Az utóbbi kéthárom évben egyre kevesebb lakás épült, tavaly már csak 25.800. Ennek kisebb részét, alig 5000 házat készítettek vállalkozók. A lakások kétharmada kalákában, házilagosan készült el. A prognózisok szerint legalább 10 milliárd forintot képvisel az a munkadíj, amely után sem adót, sem tb-t nem fizettek. Új postahivatal Zabaron A hegyek között megbúvó, alig több mint 600 lelket számláló nyugat-nógrádi település lakossága és önkormányzata már régóta „megérdemelt” egy modem postahivatalt. Az álmoknak sokáig a pénz - illetve annak hiánya - szabott határt, mígnem tavaly elhatározták: abban az épületegyüttesben, ahol az iskola, az öregek napköziotthona és az önkormányzat is otthonhoz jut, a postának is helyet kell adni. Az elhatározást tett követte, és szép sorjában áttelepültek helyükre az intézmények. Kedden a posta is átköltözhetett új helyére. Fotó: Mikuska (Folytatás a 3. oldalon) Megindult a forgalom a korszerű postán Azt gondolom ... A huszadrang nagy érték A helyett, hogy csitulna, egyre hevesebb a médiaháború. Enyhén szólva is furcsa dolgok történnek mind a tévében, mind a rádióban. Nem csoda, hogy a reakciók sem mindennaposak. Egyre több művész, tudós úgy fejezi ki tiltakozását, hogy megtiltja műveinek a sugárzását. Kinek-kinek szíve joga, hogy miként ítéli meg ezt a bojkottot - hiszen kétségtelen: ezáltal a hallgatók lesznek szegényebbek élményekkel -, mint ahogyan az is pártállás, gondolkodásmód, politikai nézet és érdek függvénye, hogy ki szimpatizál Nahlik Gábor és Csúcs László személyi következményekkel is járó intézkedéseivel és ki tartja azokat antidemokratikusak- nak, rosszaknak. Az viszont már többeket elgondolkodtatott, hogy a rádió alelnök-elnöke nem sajnálta a tiltakozók kimaradását a rádióműsorból. Ezt is felülmúlta azonban Babiczky Klárának, a Kossuth adó főszerkesztő- helyettesének nyilatkozata, amelyben huszadrangú írócskáknak titulálta azokat, akik letiltották műveik közlését. Pedig milyen neveket takar ez a lista? Esterházy Péter, Konrád György, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Spiró György a mai magyar irodalom élvonalába tartozik. Külföldön is ők képviselik leginkább élő literatúránkat. (Érdemeikből mit sem von le, hogy például Sütő András életműve ugyancsak nemzetközi szintű értéke nemzeti kultúránknak.) Ha még azt is hozzávesz- szük, hogy Örkény István családja is kérte a közlés-stopot, akkor végképp érthetetlen - sőt felháborító - Babiczky Klára mondandója. Hacsak nem ismeri a névsort. Akkor meg miért nyilatkozik felelőtlenül? Csongrády Béla Csökkent a termelés