Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-16 / 267. szám

1993. NOVEMBER 16. KEDD **Trrr*Tiiif**TTT~***~~~*rTrTT'BTrmw^TtiiwTna~iTWTMB—i—ifTTünnTn IV. ÉVFOLYAM 267. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT 0 1 S ORIGÓ £ •a B Szalagavatóra öltönyök, -ft !0 női ruhák £ nagy §, jj választékban jj (24202) Stílus, minőség, elegancia Érthetetlen „Párbeszéd” Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének elnö­ke hétfőn Kecskemé­ten — a gazdaságpo­litikai témájú előadás kapcsán tartott sajtó- tájékoztatón — kije­lentette: nem ismeri a pártján belül előző napon alakult „Pár­beszéd” platform alapító nyilatkozatát, s azt sem tudja, sze­mély szerint kik az alapítói. Orbán Vik­tor cáfolta azonban azt, amit tudomása szerint a platform alapítói állítanak, miszerint mély belső válság lenne a Fi- deszben. Szerinte húsz ember távozása és tizennyolc személy platformalapítása semmiképpen sem je­lent mély belső válsá­got, s ugyanakkor ak­kora ügyet sem, hogy más fontos teendők helyett erre koncent­ráljanak. A Fideszen belül nincs válság, amit konszolidálni kelle­ne, akár egy platform megalakítása révén is. Ha azonban a„platformosodás ” virágzásnak indul, akkor előbb-utóbb lesz válság, mert egy ilyen folyamat belül­ről zilálhatja szét a pártot — jelentette ki az MTI kérdésére tegnap Kövér Lász­ló, a párt parlamenti frakcióvezetője. (MTI) Segítenek a katonák A honvédség is részt vesz a hó­eltakarításban. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán el­mondták, hogy eddig 22 alakulat kapott felkérést vészhelyzetek felszámolására a helyi önkor­mányzatoktól és az illetékes rendőrhatóságoktól. A katonák többek között elakadt tűzoltó- és mentőautók kiszabadításában, árokba borult járművek menté­sében, valamint betegek és orvo­sok szállításában vesznek részt. A katonák speciális járműveik­kel nemcsak az utak megtisztítá­sában tudnak segíteni, hanem a napi élelmiszerek szállításában is. Téli kényszerszünet az ELTE-n Téli kényszerszünet lesz az Eötvös Loránd Tudományegye­tem valamennyi karán december 18-ától az év végéig tájékoztatta Hikáde István ellátási igazgató hétfőn az MTlH^Tsrről már má­jusban határozott az egyetemi ta­nács és a rektor. Az egyetemtől ugyanis megvontak 172 millió forint támogatást. Terveik sze­rint a kéthetes szünet alatt 8-10 millió forintot spórolnak meg. A diákok ez idő alatt a kollégiu­mokban készülhetnek fel vizsgá­Sikeres az MRP Az ismeretek terjedésének vi­szonylag kicsi a sebessége. Ez a magyarazata, hogy a Munkavál­lalói Résztulajdonosi Program (MRP) csak mostanra jutott el a dolgozók széles köréhez. Ennek megfelelően mind több munka­helyen élnek az alkalmazotti tu­lajdonszerzés lehetőségével. Az ehhez szükséges ismeretek az ÁVÜ-nél rendelkezésre állnak, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a privatizációs módszer sikeres. Mindezt Szabó Tamás, a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter mondta tegnap a témában rendezett saj­tótájékoztatón. Kifejtette: először még 1989 tavaszán, Herenden vetették fel a dolgozók, hogy tulajdonhoz szeretnének jutni saját munka­helyükön. Azóta 65 cégnél több mint 15 milliárd forint értékben vásároltak e módszerrel tulaj­dont a dolgozók. Az MRP min­tegy 10 ezer embert érint, elsősor­ban a fővárosban a kis- és közép- vállalatoknál élénk az érdeklő­dés. Ezer fő feletti MRP-s vásár­lás a Zalahús Rt.-nél és a Heren­di Porcelángyárnál történt. A dolgozók altatóban irányító- többséget kívánnak vásárolni, az árfolyam 50-től 150 százalékig terjed, átlagosan 90 százalék kö­rüli. (MTI) Salgótarján központjában a járdát takarítja Pataki Ferenc, Sutor Béláné, Radics Gábor, Oláh Er­vin és Csábi László -Fotó:Rigó­Totálkáros autók - mentés daruval - takarítatlan hegyi utak Novemberi hócsata kisebb veszteségekkel Korán jött, s alig hogy betette hozzánk a lábát a tél, máris elegünk lett belőle. Elakadt, összetört az autónk, nem értük el a csatlakozást, s fél órákat kellett várnunk a vonatra. Ráadásul ez még csak a kezdet: a következő napokra újabb havazást ígér a meteorológia. Esik, fúj, de az utas mehet — ez az autóbuszközlekedés kez­deti korszakából ránk maradt mondás megállta a helyét az idei első nagy hócsatában is. A Nógrád Volán ugyanis a fenn­akadások ellenére nem veszített csatát a tegnapi, megerőltető menetben. A részletekről szól Vágvölgyi István, a személy- szállítási üzletág igazgatója, va­lamint Kasza Ernő, a helyközi és szabadáras üzletágvezető.- A napi legelső járataink, sajnos, csak egy-kétórás késés­sel indultak, aztán mind a salgó­tarjáni, mind a balassagyarmati és a bátonyterenyei vonzáskör­zetben a koradélelőtti órákra a tíz-húszperces eltérések váltak jellemzővé. Szerencsére szemé­lyi sérülés nélkül megúsztuk a kora reggeli és legnehezebb időszakot - mondta Vágvölgyi István. Akadt dolga a huszonnégy (Folytatás a 3. oldalon) LAPUNKBAN: Nógrád szépe *93 Szavazzon az olvasó! Utolsó pillanatban nevezett az anyuka (4. oldal) Kulcsot loptak a postai kocsik páncél- szekrényéhez (3. oldal) Sporttükör Megyénk főbírája a bajnokcsapatban (7. oldal) Lapterjesztés a kiadó kezében Lapunk kia­dója tegnap tu­datta, hogy nem szerződik a Ma­gyar Posta Válla­lattal a jövő évi, egész megyére kiterjedő előfizetéses lapterjesz­tésre. Ez alkalommal is őszintén köszönjük a postás dolgozók ed­digi áldozatos munkáját, s ha módosult formában is, számítunk a további együttműködésre. Január l-jétől saját kézbe veszi a lapterjesztést a kiadó a salgótar­jáni, a balassagyarmati és pásztói ügynök­ségek megszer­vezésével. (Osz- szeállításunk az 5. oldalon) Fogyasztói árak — létminimum A MÁV vesztesége: 46 millió forint ikra. Portugál hitel Magyarországnak A portugál kormány 40 millió dolláros hitelkeretet biztosít Ma­gyarországnak, további 50 millió dolláros folyósításáról pedig szándéklevelet írtak alá. A fel­használás módajairól, továbbá a magyar-portugál üzleti kapcso­latok lehetőségeiről hétfőn Bu­dapesten tárgyalt Bogár László külgazdasági államtitikár és An­tonio de Sousa portugál kereske­delmi és idegenforgalmi állam­titkár. Ausztria-lottó A nyerőszámok: 22, 27, 29, 36, 38, 43. Pótszám: 7. Joker-szám: 572545. A nyeremények: a 8 darab hattalálatosra egyenként 6.418.087 schillinget fizetnek. Az 5+1-es 390.131, az öttalála- tos 13.081, a a négyes 402, a hár­mas 30 schillinget ér. Az egy da­rab jokerre 5.942.574 schillinget fizetnek. Októberben az elmúlt hóna­pokénál kevésbé, 1,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Egy év alatt a növekedés így 22 százalékot tett ki. Tavaly októ­berben 2,5 százalékos volt az ár­növekedés, a 12 havi index pedig 23,4 százalékos — tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. Szeptemberben a havi áremel­kedés 2,9 százalék, augusztus­ban 1,8 százalék volt. Az élelmi­szerárak októberben is nagyobb ütemben emelkedtek, mint az iparcikkek árai. Az élelmiszerek — elsősorban a kenyér, tej, ser­tészsír és cukor — októberben 3,1 százalékkal voltak drágáb­ban, mint szeptemberben, az egyéb fogyasztási cikkek árai pe­dig átlagosan 1,2 százalékkal emelkedtek. Ebben a hónapban nem voltak érdemleges hatósági áremelések, s a forintleértékelés közvetlen árnövelő hatása is csak szűk körben érvényesült. Az egyéves tendenciát figye­lembe véve is elsősorban az élel­miszerek drágultak a legnagyobb — 27 százalékos — mértekben, de csaknem ugyanilyen mérték­ben emelkedett a szolgáltatások ára is. A tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energiahordozók 12 hónap alatt 11,2, illetve 15,1 százalékkal drágultak. Az év első 10 hónapj ában a fo­gyasztói árszínvonal átlagosan 22,8 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszaká­ban. így az év végéig 23 százalék körüli éves árindexszel lehet szá­molni. A statisztikai számítások sze­rint az átlagos, két felnőttből és két 15 éven aluli gyermekből álló városi család létminimuma októ­berben 46.900 forintot tett ki, s az áremelkedésekkel összhang­ban a létminimumérték növeke­dése szeptemberhez képest e családtípusnál összesen 800 fo­rint. A létminimum egy főre jutó összege legmagasabb a városi egyedülállóknál, októberben el­érte a 16.500 forintot. A legala­csonyabb ott, ahol két felnőtt és négy 15 éven aluli gyermek él köz­ségi háztartásban, nekik 55.500 forintból kell megélni. (MTI) A hétfői kétórás vasúti figyel­meztető sztrájk 46 millió forint veszteséget okozott a MÁV Rt.- nek — ismertette Csárádi János, a MÁV Rt. vezérigazgatója teg­napi sajtótájékoztatóján. Á szol- álatban levő 10.792 vasutas 6,2 százaléka, 1750fő vett részt a munkabeszüntetésben, mely­nek ideje alatt 438 személyszállí­tó és 35 tehervonat nem közleke­dett. A vezérigazgató hangsúlyoz­ta: a jövő évi béremelésről to­vább folytatják a tárgyalást a szakszervezetekkel. Nem tudnak azonban eltérni legutolsó ajánla­tuktól. Erről már a Vasutasok Szakszervezete és Schamschula György közlekedési miniszter között megállapodás jött létre. Ennek értelmében a munkáltató továbbra is a bérek kétszeri eme­lését javasolja, január l-jétől 12,5 százalékkal, július l-jétől pedig további, legalább 11 száza­lékkal. Ennek hatására — a kol­lektív szerződésben a további kedvezményeket is figyelembe véve — 25,4 százalékkal emel­kedne a vasutasok bére, ami a ve­zérigazgató szerint minden dol­gozó számára elfogadható aján­lat. A szakszervezetek követelé­sét, a 27-28 százalékos béreme­lést a MÁV állami segítséggel sem tudja teljesíteni. Amennyiben a további tár­gyalásokon sem születik megál­lapodás, az érdekképviseletek november 29-től egy általános vasúti sztrájk meghirdetését is el­képzelhetőnek tartották. Ezzel kapcsolatban Csárádi János el­mondta: egy ilyen általános sztrájkra nem kerülhet sor, hi­szen az a megegyezést nem segí­tené, és naponta 1 milliárd forint veszteséget okozna a jövőre 28 milliárd forintos veszteséget prognosztizáló vállalatnak. A vezérigazgató újból meg­erősítette: a közlekedési minisz­ter kész aláírni a többi szakszer­vezettel is azt a megállapodást, amelyet a Vasutasok Szakszer­vezetének elnökével kötött. November 29-én is...? A hétfő hajnali vasúti sztrákjban részt vevő szakszervezetek mind­egyike eredményesnek tartotta a kétórás munkabeszüntetést. A Vas­úti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Vasutasok Független Szak- szervezeti Szövetsége, a Mozdonyvezetők Szakszervezete és a Vasúti Alkalmazottak Demokratikus Szövetsége közös sajtótájékoztatóján elhangzott: a munkabeszüntetés számszerű eredményeiről pontos adatokkal nem tudnak szolgálni, becslésük alapján azonban a sztrájkban résztvevő vasutasok száma megközelítette a 3-4 ezer főt. Az érdekképviseletek kivétel nélkül szükségesnek tartották a bér­tárgyalások folytatását, és kedvező lehetőséget láttak a megegyezésre is. Ámennyiben azonban továbbra sem tudnak egyezségre jutni a MÁV vezetésével, úgy november 29-étől általános vasúti sztrájkot hirdetnek, amit várhatóan több közlekedési érdekképviselet is támo­gat majd. könnyű alépítményt igényel Eternit tetőfedő pala. Közel és távol azonos áron! Nagyszerű megoldás az Eternit tetőfedő pala. Elér- 1993. október l-jétől a helyzet megváltozott. A 150 m2 feletti me Nagyszerű megoldás az Eternit tetőfedő pala. hető ára, gazdag szín- és formaválasztéka, köny- nyű kezelhetősége igen népszerűvé teszi az építkezők körében. Nem csoda, ha a házépítők időt és fáradságot nem sajnálva kutatják fel azt a helyet, ahol az Eternit palát a leg­olcsóbban kínálják. Hiszen az ár, amely a gyár és az értékesítő hely közötti szállítás költségeit is magában foglalja, városonként igen különböző. Voltl-jétől a helyzet megváltozott. A 15U nr teletti meg­rendelés esetén az Eternit Kft. ingyen házhoz szállítja tetőfedő ter­mékeit. Az Eternit pala mindenütt az országban azonos áron kapható, ami a végső fogyasztónál az eddigihez képest ala­csonyabb. Ez valóban nagyszerű hír azoknak, akik a házuk te­tejére Eternit tetőfedő palát szeretnének vásárolni. ETERNIT - BIZTOS FEDÉL! TERNIT KFT. 2536 NYERGESÚjFALU, PF. 1. TELEFON: (33) 355-311. FAX.: (33) 355-017

Next

/
Thumbnails
Contents